Donáth: Varga lehet áldozat, de a szemembe hazudott

  • narancs.hu
  • 2024. március 30.

Belpol

A Momentum elnöke egy 2020-as vitájukat idézte, ahol az akkori igazságügyi miniszter mást mondott az ügyészségről, mint volt férje hangfelvételén.

„Varga Judittal 2020-ban vitáztam a jogállamiság helyzetéről, és szembesítettem azzal, hogy az ügyészséget a Fidesz irányítja. Akkor valahogy mást mondott Polt Péterrel kapcsolatban, mint a nemrég nyilvánosságra került hangfelvételen. Ne kerteljünk: nyíltan a szemembe hazudott” – írja Donáth Anna, a Momentum elnöke az akkori vitát közzé tévő Facebook-posztban. 

Magyar Péter, Varga Judit volt férje diktafonra vette egy korábbi otthoni beszélgetésüket, amelyen többek között az hangzik el, hogy Polt Péter legfőbb ügyész nem ura a helyzetnek, Völner Pált figyelmeztették, vigyázzon, mert nyomozás folyik a Schadl-ügyben, és Rogán Antal miniszter kihúzatta a nyomozati anyagból a számára kínos részeket. A felvétel igazságtartalmáról nem beszélt Varga Judit a szerda esti interjújában, csak arról, hogy milyen körülmények között zajlott az a beszélgetés a férjével, és hogy Magyar Péter célirányosan faggatta, ő pedig szeretett volna túllenni azon a beszélgetésen is meg a házasságán is.

A Donáth Anna által most idézett 2020-as tévévitájukon Varga Judit azt mondta, hogy Polt Péter nem tagja a Fidesznek, és az ügyészség jó teljesítményt nyújt, ezt nemzetközi statisztikák bizonyítják. 

A Momentum elnöke nyomatékosítja, attól, hogy valaki egy élethelyzetben áldozat, más szempontból lehet bűnös.

 

„Varga Judit tevőlegesen részt vett a magyar jogállamiság felszámolásában. Ettől még lehetett a Magyar Péter által elkövetett párkapcsolati erőszak áldozata, és magánvéleményem szerint valószínűleg az is volt. Emberként, nőként együttérzek vele a magánéleti nehézségeiben. De ennek semmi köze, és nem von le semmit a bűneiből, amit a magyar emberek, a magyar demokrácia és jogállam ellen elkövetett. A hangfelvétel egyértelműen bizonyítja, hogy pontosan tudta, hogy maffiaállamot működtet, és sorozatosan hazudott erről a magyar közvéleménynek. Például ezen az ominózus vitánkon, amikor szembesítettem az igazsággal négy évvel ezelőtt” – írja Donáth.

Arról, hogy Varga Judit tényleg bántalmazó kapcsolatban élhetett, Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere is nyilatkozott. Erre nem Varga Judit interjújából, hanem volt férje kommunikációjából következtetett az ellenzéki politikus. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy Baranyi Krisztina olyannyira ellenzéki, hogy a férje a Diákhitel Központ felügyelő bizottsági elnöke volt, „és a vagyonminiszter egyik jobbkeze”.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.