Hogy miként történhetett, arra a válasz tisztázódni látszik: az okokban semmi különös nincs: emberi figyelmetlenség játszhatott közre a közös szlovák-magyar kincs részleges pusztulásában.
Öt éve végzem kutatásaimat az Andrássyakkal kapcsolatban, sok jó ismerősre, barátra találtam, magyarokra, szlovákokra egyaránt. Kezdetben idegenkedve szemlélték munkálkodásom, ami idővel enyhült és segítőkészségbe váltott: talán rájöttek, hogy nem kisajátítani, hanem megosztani szeretném sokszor féltve őrzött értékeiket.
Fölemelkedés
Krasznahorka várát - amely eddig Kelet-Szlovákia legépebb középkori vára volt - először 1333-ban említik a források (Castrum Krasznahorka). Az iratok bizonysága alapján a Máriássyak építtették, főképp a Krakkóba vezető szomolnoki kereskedelmi út védelmére. A család 1352-ben egyezség útján a Bebekeknek adta vissza a település és vele a vár jogait, akiknek tulajdonlása Gömörben 1558-ig tartott. Az idejük alatt, a 14. században átépítették a várat, valószínűleg ekkor fúrták az egykor 138 méter mély kutat (ez jelenleg 105 méter mély lehet, törmelékkel van feltöltve).
A XV–XVI. század küzdelmei és viszályai a Bebekeket sem kímélték: az 1500-as évek első évtizedeiben előbb Szapolyai, majd Habsburg Ferdinánd táborához állnak, több birtokot és kastélyt szerezve családjuknak. Bebek Ferenc, aki Gömör örökös főispánságát is megszerezte, hol Szapolyai, hol Ferdinánd oldalán harcolt; pártfordulásai miatt 1558-ban gyilkolták meg, Izabella királynő parancsára. A király 1566-ban a várat is bontásra ítélte, fennmaradását csak az erősödő török veszélynek köszönhette. A Bebekek kihalásával a király egymást követő várkapitányokra bízta a krasznahorkai várat; a tisztséget 1578-tól Andrássy Péter tölthette be.
A csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy nemzetség Erdélyből származik. A család múltja a hagyományok szerint Szent István uralkodásáig vezethető vissza, valójában származásuk Andrássy Mártontól, a 16. század elejétől bizonyítható hiteles adatokkal. (A család középkori történetét Gyöngyösi István írta meg "Új életre hozott Chariclia..." című műve előszavában, mely 1700-ban jelent meg Lőcsén.) Andrássy Márton fia, Péter 1575-ben, a II. János király halála után kitört harcban Kerelőszentpálnál az utódnak tekintett Bekessy (Békési) Gáspár seregét erősítette az ellenfél Báthory István ellenében. A számára vesztes csata után vagyont és méltóságot vesztve kényszerült elhagyni erdélyi birtokait. A Habsburg-udvarhoz fordult kérvénnyel, amely csak 1578-ban ért célba a császárnál, amikor is augusztus 18-án döntöttek a krasznahorkai várkapitányság donációja mellett. Péter halála után, 1591-től fia, majd unokája folytatta több évtizedes küzdelmét a krasznahorkai vár birtoklásáért. Az örökös tulajdonjogot csak Péter unokájának, II. Mátyásnak sikerült elérni 1642-ben, amikor ezt III. Ferdinánd császár és király adománylevélben biztosította a családnak. A birtokhoz több község és birtok tartozott, többek között Betlér, Jólész, (Krasznahorka) Hosszúrét, Dernő. A krasznahorkai várat szintén Mátyás építtette át és bővíttette ki, Monoky Anna nőül vételével pedig nagy terjedelmű zempléni (Monok, Lazony) és szabolcsi (Tiszadob) birtokokat szerzett családja számára. II. Mátyás után fia, I. Miklós vette át a család vezetését. Katonai sikereit és hűséges szolgálatát a császár, I. Lipót 1676-ban bárói címmel honorálta. Miklós idejében lendült föl a gömöri bányászat, melynek művelésére 1669-ben kizárólagos jogot szerzett a krasznahorkaváraljai uradalom területén. Innen számíthatjuk a család befolyásának és szakértelmének kezdetét a bányászat és kohászat területén.
Miklós folytatta az apja által megkezdett építkezéseket a család központi várának átalakításakor. Halála után legidősebb fiúként (a tíz testvér közül) II. Péter lett a család vezetője; ő emellett 1715-ig gömöri főispán is volt. 1695-ben, a fiútestvéri sokaság miatt szükségszerűségből döntöttek a családi vagyon szétosztásáról, ám Krasznahorka várát nem osztották fel, költségeit közösen fedezték. A vagyonelosztásnál még élő hat fiútestvér közül csak I. István és II. György utódaiban folytatódott a nemzetség, így István az idősebb vagy betléri ág, György a fiatalabb vagy hosszúréti-monoki ág megalapítója lett. Az ifjabb ágat alapító volt az, aki korának nemesei közül kiemelkedve, a későbbi hagyományok elindítójaként alapítványt tett egy valláskülönbség nélküli szegényházra Rozsnyón.
A kultúra szolgálatában
Egy 1708-as családi tanács döntött a "büszke vár" további sorsáról. A vár innentől mindkét ág kezelésében volt, közösen fizették az időszakos felújítások és a fenntartás összegeit. A vár irányítása a betléri ág kezén maradt azzal a feltétellel, hogy soha nem oszthatják azt fel, és el sem idegeníthetik. A Rákóczi-szabadságharc idején maga a fejedelem is megfordult a várban, innen az utalás a máig ismert Krasznahorka büszke vára című dalban is, amelyet ifj. Andrássy Gyuláné Zichy Eleonóra komponált 1906-ban, II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalára.
István unokája, I. Károly lett a betléri ág folytatója a 18. században. Katonai pályára lépett, melynek eredményeként 1779-ben grófi rangban részesült. (Az ifjabb ág 1766-ban nyert grófi méltóságot Mária Teréziától.) Rá hárult a krasznahorkai vár igazgatásának feladata is, melyet azonban egy dernői családi tanácson, 1768-ban, elcserélt az ifjabb ág akkori képviselőjével, III. Istvánnal. A csere hasznosnak bizonyult, ugyanis a szorgalmas István azonnal hozzálátott a birtokok rendbetételéhez, felújításához. Kastélyt építtetett Monokon, illetve rendbe hozatta az általa utolsóként lakott ősi családi fészket is. 1812-es halála után két évvel egy újabb családi tanács a családi levéltár rendezéséről határozott; ennek anyaga az 1950-es években a lőcsei körzeti levéltárba került (akkor vitték el Betlérből az ottani levéltár anyagát is, szintén Lőcsére).
Egy 1817-es villámcsapást és a csaknem teljes pusztulását követően a vár tulajdonjogát is rendezték: a javíttatást és a tatarozást követően - a betléri ág jóváhagyása után - a vár a monoki ág tulajdonába került. Az idősebb ág mindössze azt támasztotta a csere feltételéül, hogy a várhegyből mészkövet fejthessenek betléri olvasztójukhoz, rabjaikat Krasznahorkán őriztessék, továbbá hogy a család elhunyt tagjaiért a várkápolnában tartathassanak szentmiséket.
A felújítás után már nem lakták a várat, amelyet IV. Andrássy György (a kor híres ipari vállalkozója és Széchenyi István személyes jó barátja) tulajdonlása alatt családi múzeumként nyitottak meg az érdeklődők számára 1867-ben. Halála után birtokait, így a várat is nagyobb fia, a jótékony és művészetpártoló, birtokait hozzáértő gazdatisztekre bízó Dénes örökölte. Ez idő tájt Jókai Mór is meglátogatta Krasznahorkát, valamint a család másik ágának betléri kastélyát, soros regényéhez, A lőcsei fehér asszony-hoz gyűjtve anyagot; művébe aztán sok egykori Andrássy-ős portréját is beleszőtte, más gömöri legendákkal együtt.
Andrássy Dénes 1913-as halála után a hitbizományt kettéosztották az örökösök. Az 1912-ben újból berendezett vármúzeumot 1945-ig a család működtette. Ezután az egész Andrássy-vagyont államosították a Benes-dekrétumok értelmében. 1952 után a betléri "állami kultúrvagyont kezelő" igazgatóság vette át a gyűjtemények kezelését. 1980-ban, az igazgatóság megszűnésével állami múzeummá nyilvánították, míg napjainkban a Szlovák Nemzeti Múzeum Betléri Almúzeuma keretén belül volt látogatható.
A vár egykori kiállítási tárgyai részben az eredeti berendezéshez, részben a család műgyűjteményéhez tartoztak: kiemelkedőek voltak a fegyvergyűjtemény darabjai, melyeket a beszámolók szerint a két héttel ezelőtti tűzben nagy károk értek. A helyiségeket neves festők - a család tagjait, csatajeleneteket, valamint kiemelkedő Habsburgokat ábrázoló - munkái díszítették. Jelentősek még a 16-18. századból származó, a főúri enteriőrt megjelenítő és bemutató bútordarabok, ritka hangszerek. A vár középső részének földszintjén alakították ki a családi sírhelyet a 19. század végén, innen egy folyosón lehet a bástyából átalakított kápolnába jutni.
Serédy Zsófia köszöni, jól van
A tüzet követő szükségszerű helyreállítást a kormány ígéretei szerint nyár végéig végrehajtanák, erre azonban a múzeumigazgató Lázár Éva nem sok esélyt lát; a csapadékosabb időjárás előtt azonban mindenképpen tető kell a várra. A vár műtárgyait ideiglenesen kassai múzeumokban raktározzák.
A tűz, hasonlóan a két évszázaddal ezelőttihez, leginkább a gótikus palotarészt érintette, amelynek újjáépítése, renoválása, az új kiállítóhelyiségek kialakítása tavaly fejeződött be. Ott főképpen ruhamásolatok és egy fegyverkiállítás kapott helyet. A hírek szerint komoly károk érték a felbecsülhetetlen értékű nagy üléstermet is (több, a 17. századból származó bútordarabbal), melynek mennyezete a rá omló tűzfal súlyát nem bírta el, továbbá a kápolna harangjait. Az alsóvár, az Andrássy család sírboltja, a középső vár egy része, a várkápolna, benne I. Andrássy Istvánné Serédy Zsófia mumifikálódott testével (és nem múmiájával) viszont szerencsésen átvészelte e tragikus esetet, csakúgy, mint az 1903-ban, az Andrássy Dénes által felesége emlékére kialakított Franciska-ereklyemúzeum.
Mindent összevetve a várat kétségtelenül nagy, de nem helyreállíthatatlan károk érték (még ha egyes médiumok a vár porig égéséről tudósítottak is). A krasznahorkai tűz sok mindenre ráirányíthatja a figyelmet: egyrészt felbecsülhetetlen közös, szlovák-magyar értékeinkre, amelyek megóvásáért együttműködésre van szükség. Ehhez két konstruktív fél kell: az ilyen tragédiák remélhetőleg még inkább erősítik a közös és hatékony munka iránti igényt.
