„Egy dobásunk van”

Tompos Márton, a Momentum elnöke

Belpol

Még a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlta a 2017-ben nagy lendülettel indult párt szereplése az idei júniusi választásokon. Tompos Márton 3,7 százalékos pártot vesz át, ígérete szerint valami teljesen újat fognak kipróbálni.

Magyar Narancs: Aggódik, hogy ne ön legyen a Momentum Retkes Attilája?

Tompos Márton: Nem.

MN: Bővebben?

TM: Nem aggódok, hogy én leszek a Momentum Retkes Attilája.

MN: Ez már érthetőbb.

TM: A parlamenti frakciónknak 2026-ig van mandátuma, van 107 képviselőnk a települési, 36 a megyei önkormányzatokban, továbbá 4+1 polgármesterünk. Ők 2029-ig kaptak mandátumot, bármi is történik, ők mennek tovább, és kifejezetten igénylik a Momentum színeit és a közösség támogatását. Azért nem aggódom, mert egy 3,7 százalékos párt tisztújítása iszonyatosan kiélezett verseny tudott lenni. Rengetegen szavaztak, beszélgettek, ötletek voltak, két és fél órán keresztül grilleztek minket a vitán Fekete-Győr Andrással. Ha a kérdésben sugallt állapotban lennénk már, akkor nem itt tartanánk. Ennél sokkal egészségesebb és jobb most a közeg a Hajdúságtól Zaláig, az egész országban vannak emberek, akik folytatni akarják.

MN: Szolgáltató pártról beszélt a programjában. Ez mi? Buszmegállókat is csinosítanak majd, mint az MKKP?

TM: A szolgáltató párt alapkoncepciója az, hogy megpróbáljuk megtölteni tartalommal azt, amiről eddig csak beszéltünk. Meg akarjuk mutatni konkrétumokon keresztül, hogyan nézne ki a Momentum által vezetett Magyarország, vagy hogy nézne ki, ha a Momentum benne van egy kormánykoalícióban. A párt kirakatban lévő szereplői, az országgyűlési képviselők most üvegkalitkában vannak: látod őket, de valójában nem tudnak egyik irányba sem menni, mert mindenhol falakba ütköznek. Ezért teljesen új koncepciót próbálunk, és konkrét válaszokat fogunk adni az állam összeomlása miatt előálló helyzetekre, és nem csak elmondjuk az Egyenes beszédben vagy egy közleményben.

MN: Ezt a „ne csak az ATV-ben mondjuk el a dolgokat” koncepciót én már nagyon régen hallottam különféle politikusaiktól. Most mi lesz másképpen?

TM: Az, hogy én ezt csináltam az elmúlt két évben, és azért is lettem szerintem most elnök, mert látták a többiek, hogyan képviseltem ügyeket. Az ellenzék egyik legnagyobb baja szerintem, hogy „rángatja a volánt”. A Fidesz bedob egy új dolgot, az ellenzék ráugrik, aztán ejti, és ráugrik az újra. Én ezen változtatni próbáltam a gumilerakatokról és a kínai kapcsolatokról szóló kommunikációval, és végigvinni azt, hogy ha van egy sztori. Lentiben sikerült elérni, hogy elkezdjék elhordani az illegális gumilerakatokat, a budapesti titkos kínai rendőrőrsök ügyében sikerült elérni, hogy ezek bezárjanak. Sikerült ezek mögé az ügyek mögé tartalmat tennem, és most a pártnak is el kell indulnia ezen az úton.

MN: Végigvitte ezeket az ügyeket, de ezekből mikor lett szavazat? Lentiben például szinte teljes Fidesz-győzelem született a gumibotrány ellenére.

TM: Lentiben öt éve nem volt ellenzéki kihívója a fideszes polgármesternek, most volt kihívó, és egy választókörzetet leszámítva mindenhol sikerült indulót találni. 93 szavazaton múlt, hogy nem váltottuk le a polgármestert (Horváth László 2150 szavazattal nyert a független Sabján Sándorral szemben – a szerk.), de ennél is tovább kell mennünk. Azt is meg kell értenie az ellenzéknek, hogy a helyi ügyekből nem lesz kormányváltás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.