Egyre tarthatatlanabb az üzemanyaghiány, ezért gondolkodhatott el a kormány az árstop kivezetésén

  • narancs.hu
  • 2022. november 28.

Belpol

Általános jelenség lehet, hogy vannak olyan kutak, ahol csak egyszerre csak 5 litert lehet tankolni, de van, ahol csak 1-1 liter engedélyezett.

Mint arról lapunk is beszámolt, a Miniszterelnökség nyilatkozatában elismerte, január elsejétől csak akkor tudja a kormány fenntartani a benzinárstopot, ha az Oroszországból érkező kőolajszállítás zavartalan, a százhalombattai finomító pedig folyamatosan működik.

Az üzemanyagoknál alkalmazott ársapka egy éve van érvényben, folyamatosan voltak ellátási problémák, például nyáron regionálisan, de mára az üzemanyagellátásban szinte folyamatossá váltak a problémák. A kis kutak ezen a héten sem fognak kapni üzemanyagot és már a nagyobb láncok is korlátozásokat vezetnek be.

Erre reflektál a DK is közleményében, azt írják, "súlyos következményekkel járt az orbáni politika, 2022. novemberében országos üzemanyaghiány alakult ki Magyarországon. Mára nemcsak kistelepülések vagy vidéki városok vonzáskörzete érintett, hanem a főváros is, és nemcsak a kis kutakról hiányozhat a benzin és a gázolaj, hanem gyakorlatilag bármely kútról."

A párt szerint mindez már az ország működését veszélyezteti. Azzal riogatnak, hogy "emberek nem fognak tudni eljutni a munkahelyükre, gyerekek nem fognak eljutni az óvodába vagy iskolába, áruk nem fognak eljutni a boltokba, mentők nem fognak eljutni a következő beteghez, ha nem tudnak tankolni." Azért hozzátennénk, a személyi közlekedésnek sok esetben van alternatívája.

Az azonban tény, hogy az üzemanyagellátási probléma országosan lényegében bárhol jelentkezhet. Úgy tudjuk, hogy a Felcsút határában lévő független benzinkúton is egyszerre csak 5 liter benzint lehet tankolni, és olyan helyek is vannak, ahol már csak 1-1 liter engedélyezett. 

Ahogy Gépész László, a Független Benzinkutak Szövetségének alelnöke korábban lapunknak elmondta, a kisebb kutaknak még márciusban közölni kellett a Mollal, heti lebontásban, ki mennyi benzint, gázolajat szeretne. "Ez szentírás, nem lehetett megváltoztatni később. Ezzel dolgozunk ma is. Majd a Mol meghatározta, hogy az általunk így kért mennyiségnek egy részét adja csak oda. Ez indult 60 százalékkal, aztán volt 35, 30, és most mi hetek óta 25 százaléknál tartunk.

Aki azt állítja, hogy a márciusban megadott mennyiség 25 százalékából el lehet látni például a mezőgazdaságot, az nem látott még benzinkutat.

Már azt is a szövetség harcolta ki, hogy a Mol egyáltalán hajlandó legyen megmondani, mennyit fog adni a következő héten, hogy ne kelljen fölöslegesen elküldeni a telepre a tartályautót, mert annak is iszonyú költsége van."

"Az árstoppal az a baj – tette hozzá lapunknak korábban Gépész László –, hogy a világpiac nem veszi figyelembe a magyar kormány szándékait, a tavaly novemberi bevezetése után ez év elején elkezdett az üzemanyag ára emelkedni, és kiderült, hogy a benzinkutak bajba kerülnek, nem tudják megvenni a drágább üzemanyagot. Erre a kormány befagyasztotta a nagykereskedelmi árat is, szintén 480 forinton. Nulla forint árrést hagyott a kormány, azt várva, hogy a lépésének összes költségét és a megélhetésüket gazdálkodják ki a benzinkutak. Ez nem csak villany-, víz- és gázszámlát jelent, mert a biztosításoknak, a különböző hatósági előírásoknak, hitelesítéseknek is komoly költségei vannak. Fizessük a béreket, járulékokat, fizessük be az áfát, aki importál, az a jövedéki adót, a készletező szövetségi hozzájárulást. Úgy védekeztünk, hogy összeálltunk ebbe a szövetségbe, és megpróbáltuk meggyőzni a kormányt arról, hogy ez így nem fog működni."

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.