A Kossuth utca közepe táján áll a kopjafa; hervadozó koszorúival, kifakult pántlikáival inkább a szélsőjobboldali mozgalmak évről évre ismétlődő gyűlöletrendezvényeit, mintsem a tényleges emlékezést idézi. A kopjafa mögött egy összedőlt ház maradványait épp most takarítják el, állítólag egy sárospataki cigány család hagyta itt - az önkormányzat hordatja el a romokat, saját költségén. Nem messze, az út túloldalán lezárt házat mutatnak a helyiek: az egyik képviselőtestületi tag vásárolta meg fillérekért, rendezvényeik idején itt szállnak meg a gárdisták meg a jobbikosok. Arrébb üres telek, az is az övék: a rázósabb eseményeket ott tartják; magánterületen kevésbé avatkozik közbe a rendőrség.
A Dankó utcai cigánytelepen kilenc házban tizenkét család él: felnőttek, gyerekek, összesen vagy százan. Négy férfi dolgozik közmunkán, a többiek vasazni meg "tapogatni" járnak: kubikgödrökben, a Bodrog áradása után visszamaradt iszapos vizekben próbálnak puszta kézzel halat fogni.
A nyáron hetvenöt embernek lett volna közmunka a vasútnál, de végül elmaradt az egész, mert csak tizenöten vállalták, hogy naponta órákat biciklizzenek a munkába meg vissza - nagyjából harminc kilométerre kellett volna Olaszliszkától tekerni. "Negyvenhétezerért? Esőben, fagyban?" Maradtak inkább otthon.
A szegénység kézzel fogható, s a legtöbb házban van valami egyéb súlyos gond is. Horváték a ház előtti lépcsőn ülve nézik a lenyugvó napot - villany sincs, jobb szórakozásuk nemigen akad; 22 500 forintból kell kettőjüknek megélni, ennyi segélyt kaphatnak, lévén rendesen, törvényesen házasok, és egy családnak csak egy segély jár. A férfi évek óta nem dolgozik, a három gyereket elvitte a gyámügy ("a szülők vándorló életmódot folytatnak" - indokolt a határozat), a családi pótlékot is a gyám kapja. "Valóságos kommandó jött értük, gyámügyesek, rendőrök vagy három kisbusszal - meséli Horvát, hogy vitték el az övéit. - Az asszony kiszökött az ablakon a kicsikkel, de elkapták. Pedig akkor három napja jöttünk vissza Pácinból, hétfőn készültünk beiratkozni, és tudhatták, hogy a gyerekek rendesen jártak iskolába." Egyetlen biztosnak tűnő pont van az életükben, a komfort nélküli ház a telep közepén, de a gyámügynek ez kevés: noha a gyerekek akarták, és a nevelőszülők is beleegyeztek, az illetékes előadó nem engedélyezte, hogy a nyári szünetben két hétre visszaköltözhessenek a szülőkhöz. Nincs hova menni, de maradni sem biztos, hogy lehet, Horvát szerint az önkormányzat nem engedi, hogy állandóra bejelentkezzen - a valóság az, hogy nincs a nevén a ház. Már az előző tulajdonos sem íratta át a saját nevére, meg a kettővel azelőtti sem. A telepi "szocpolos" házak egy cipőben járnak: mivel "rá van terhelve" az építésre felvett három-négy gyerek után járó szocpol, már az első tulajdonos is feketén adta tovább, és ettől kezdve egyetlen adásvételt sem legalizáltak. Bár a férfi gyerekkora óta itt él, ahhoz, hogy állandó lakosok lehessenek Olaszliszkán, legalább négy-öt adásvételi szerződés és földhivatali bejegyzés költségét kellene előteremtenie - maga az ingatlan sem ér ennyit.
Fotó: Németh Dániel
Valami büdös
"Volt már maga itt, az általános iskolában? - kérdezi Andrássy István alpolgármester. - Mert én voltam, menjen be maga is egyszer. Büdös van, büdösek a gyerekek. Én komolyan sajnálom a pedagógusokat." Az önkormányzati vezető három éve költözött vissza a faluba, nem sokkal később le is tette a névjegyét: egy este eltűntek az édesanyja tyúkjai - Andrássy másnap lement a cigánysorra, és a zsebéből éles lőszereket osztogatott az ottani romáknak, némi magyarázatot is fűzve a töltényekhez. A történet azóta is közszájon forog a faluban, de az alpolgármester maga is szívesen dicsekszik vele. A romák értettek az üzenetből - csak az alpolgármester nem érti, miért nézik őt jobbikosnak. Talán mert a legutóbbi jobbikos megemlékezésen ő is felbukkant: saját magyarázata szerint civilként járt arra, és a felállított színpaddal kapcsolatban beszélt a rendezvény szervezőivel - a helyi roma közösség másképp értelmezi az alpolgármesteri gesztust.
"Lehetőséget akarunk adni nekik a tisztálkodásra" - magyarázza helyettesével egybehangzón Kerekes Attila polgármester, miért próbáltak indulni a TÁMOP 5.3.6 jelű pályázaton. (A programról lásd: Ott maradsz!, Magyar Narancs, 2012. március 1.) Az ún. komplex telepprogram összesen 4,7 milliárd forintot, pályázónkként maximum 150 millió forintos keretösszeget biztosít az alábbi célokra: "Javuljon a telepeken és telepszerű lakókörnyezetben élők szolgáltatásokhoz való hozzáférése; Javuljon a bevont személyek képzettségi szintje; Növekedjen azon személyek száma, akik társadalmi felzárkózást segítő, különösen oktatási, képzési és foglalkoztatási programokba kapcsolódnak (...)."
Olaszliszkán a pályázati forrásból többek között két konténert akartak vásárolni, darabját 35 millió forintért. Az egyik egy közös fürdő lett volna - ehhez kapcsolódott volna a pályázati kiírásnak megfelelően humánszolgáltatás is: a kiírásban szereplő egyéni fejlesztésen alapuló képzés a helyiek értelmezésében nagyjából azt jelenti, hogy a védőnő megtanította volna őket, miképp kell a zuhanyt és a mosógépet használni. A másik konténer lényegében afféle modernizált mosókonyhaként szolgálta volna a Dankó utcaiak higiéniájának javítását. A telepen élők a tervet távolról sem ünneplik, az asszonyok többsége kifejezetten sértőnek találja a polgármesteri ötleteket, és alig titkolt felháborodással magyarázza, hogy ő egy lavórral és a közkútról felcipelt vízzel is tisztán tudja tartani a családját. Azt meg persze honnét is tudnák, hogy az elképesztően pazarló megoldás (a konténeres vizesblokk családonként nagyjából hatmillió forintból teremtene lehetőséget a közös fürdő- és mosodahasználatra) nem közvetlenül a polgármesterék előítéletességéből következik, a falu vezetői csak élnek egy kínálkozó lehetőséggel: a pályázati kiírás kifejezetten ezt a megoldást támogatja.
De a telepiek a maguk tájékozatlanságában is mintha pontosan megértették volna a kiíró valós, ám nyíltan ki nem mondott szándékát: egyik félelmük szerint a konténerekkel elzárnák azt az egyetlen utat közvetlenül a falu felé. Lényegében elvágnák a gettót a település többi részétől, úgy, hogy egyetlen kijárat maradna - amit a körülmények esetleges rosszabbra fordulásakor könnyebben lehet majd ellenőrizni. Ebben az esetben az évente ismétlődő szélsőjobbos gyűlöletpartik idején sem lesz más menekülési útvonaluk a telepi cigányoknak. S ha lesz vizesblokk, a romák szerint a falu vezetői sokkal szigorúbban fogják ellenőrizni, hogy mennyire tiszták a gyerekek, és jön a segélymegvonás, majd végső megoldásként a gyámügy. "Pedig nézze meg, milyen az út itt - mutat végig a poros telepen az egyik asszony. Ha leesik az eső, csurom sárban kell a gyerekeknek az iskolába menni. Inkább csinálnák meg az utat, és hoznák be a házakba a vizet."
Ez a lehetőség fel sem merült, de úgy tűnik, a Balog Zoltán intenciói szerint kiírt telepprogram sem fog itt megvalósulni. "A kisebbség vezetője megakasztotta a pályázat-előkészítést - mondja érezhető csalódottsággal a polgármester. - Mivel a harmadik előkészítő megbeszélésünkre váratlanul beállított, és közölte, hogy tiltakozik a 'luxusgettó' ellen, és ki fogja hozni a romákat a Dankó utcából, leállítottuk az előkészületet."
"Ugye, van fenntartási kötelezettség, és így, a Fercsák ellenében nem lehetett vállalni a pályázatot, hiszen ha tényleg kihozza a kisebbséget, bukhatjuk a programot, és azzal veszélybe kerülhetnek a többi pályázataink is" - teszi hozzá Andrássy alpolgármester.
Fercsák megakaszt
Fercsák László, az olaszliszkai kisebbségi önkormányzat elnöke maga is a telepen nőtt fel. "Ha látták volna, mennyire más volt még akkor a Dankó - még a nyolcvanas években tele volt virággal meg gyümölcsfákkal." Most már ennek nyoma sincs, a gyümölcsfákat rég kivágták és eltüzelték, a virágokat meg a mostani látvány alapján elhinni is nehéz. A településen feltűnően sok a romos vagy félig elbontott ház, és a lepusztulás az ingatlanárak csökkenésével nyilván nem lassul. Lakható ház már százezer forintért kapható Olaszliszkán - kézenfekvő volt a kérdés, miért nem vásárol inkább az önkormányzat valami lakhatást ennek a tizenkét családnak a konténerek költségének tizedéből. "Meg is ölnének minket a helyiek - mondja félig viccesen a polgármester -, és az önkormányzatnak egyébként sincs erre forrása." A helyettese erre valami zavaros pszichológiai fejtegetésbe fog arról, hogy a romák mindig csoportosulnak, mert együtt szeretnek lenni, és hogy nem lehet tartani egy falunapot, mert alighogy elkezdődik, máris megjelennek a szomszéd településekről a rokonok. "Ahol egy család letelepszik, oda hamarosan jön a többi is, lelakják a helyet, aztán továbbállnak. Jobb, ha egy helyen maradnak" - vonatkoztatja a falunapos példát Andrássy alpolgármester a lakhatás általánosabb összefüggéseire, és egyben rá is világít a telepprogram iránti lelkesedésük egyik rejtett rugójára: láthatóan mindketten úgy gondolják, hogy a telepi romák ott, együtt vannak a legjobb helyen.
A harmadik előkészítő megbeszélésen, melyet a pályázat konzorciumi tagjai tartottak - az önkormányzat, az Ökumenikus Szeretetszolgálat és a Türr István Képző és Kutató Intézet képviselői mellett a megyei kisebbségi elnök, Farkas Félix is kötelező résztvevő a pályázati kiírás szerint, de ő egyszer sem jelent meg -, hívatlanul is megjelent Fercsák, és közölte: a helyi cigányság képviselőjeként nemhogy nem támogatja, de határozottan ellenzi a telepprogramot. És ha nem megy az önkormányzattal együttműködve, akkor egymaga fog hozzá a gettó felszámolásához.
Nem beszélt a levegőbe: egy család már ki is költözött a Dankó utcából, a héten jön a következő, és úgy tervezi, idén még legalább három családot fog kihozni. "Öt-tíz ezer forintokért lehet már lakható házakat bérelni: előbb-utóbb kint lesz mindenki, akinek erre igénye van." Persze van, aki inkább maradna a saját ingatlanában, akármilyen is az, és van olyan is, aki még havi tízezer forint pluszköltséget sem bír el, de előbb-utóbb mindenkinek lesz valami megoldás - legalábbis Fercsák reményei szerint. "Ha tudunk adni munkát, merik majd vállalni az albérletet. És lesz munka is előbb-utóbb. Ha minden sikerül, még az idén el tudunk indulni a tanodával, hogy valami kis esélyt adjunk a telepi gyerekeknek."
A támogatásra szükség is volna: érettségit adó képzésen szinte senki nem tanul, de a szakmunkás-bizonyítvány megszerzése is nem várt akadályokba ütközik. A telep egyik büszkesége, Móni szeptembertől utolsó éves fodrásztanuló - az iskolában értésére adták, hogy a sikeres vizsgához elengedhetetlen néhány kellék beszerzése. A három gyerekét egyedül nevelő mama a hírtől kissé tanácstalanná vált, mert kiderült, hogy a néhány kellék minimum százezer forintba kerül.
A szőlőben
A Fercsák-féle telepfelszámolásnak már van is egy működő eleme, január óta nyolc embert foglalkoztat az általa bérelt nyolc hektár szőlőben - teljes állásban, legálisan, havi nettó 93 ezer forintért. Tavaly gondolt egyet, és megkereste a Polgár Alapítványt, adnának-e kölcsönt szőlőtermesztési programjára. Nem hajtották el, de konkrét számokat kértek: számlákat az eddigi tevékenységéről, költségvetést, üzleti tervet. Hosszú számolás és egyezkedés után végül megszületett az együttműködési megállapodás. Ennek értelmében a roma szőlős vállalkozó egy éven keresztül foglalkoztat nyolc tartósan munkanélküli embert, akikre a Start-program révén ötvenszázalékos bértámogatást kap a munkaügyi központtól - a bérük másik ötven százalékát kölcsönként az alapítvány biztosítja. További feltétel volt, hogy a szőlő nyereségéből - miután visszafizette az alapítványnak a kölcsönt - fejenként százezer forintot kioszt a dolgozók között, és az így megmaradt nyereség felét a következő évi programba fekteti be. Ami ezen felül marad, Fercsák vállalkozói haszna.
Eddig minden jól alakul, a jég sem verte el a termést, és idén jó ára lesz a szőlőnek. Terv szerint két év múlva a mostani alkalmazottak fele már önfoglalkoztatóként, esetleg másokat is foglalkoztatva, Fercsák cégével szerződve maga gazdálkodik - ha minden jól megy, már legalább harminc hektáron. A roma szőlősgazda eggyel tovább akar lépni. Kifelé a reménytelen mélyszegénység ördögi köreiből - együtt a többiekkel.
