Értelmetlenül szigorodó börtönviszonyok

Eldobják a kulcsot

Belpol

Elküldött civilek, szigorodó szabályok, nehezített reintegráció és frusztrált bv-dolgozók az egyik oldalon, a másikon tiltott tárgyak felderítése, biztonság és fegyelem. A büntetés-végrehajtási intézetek életéről beszélgettünk civilekkel, volt fogvatartottakkal, bv-dolgozókkal, hozzátartozókkal.

„Január óta nem tudtam megölelni és megcsókolni a férjemet, a gyerekeim az apjukat. A büntetés-végrehajtási (bv) intézmény megtiltott mindenféle testi kontaktust arra hivatkozva, hogy a tiltott tárgyak ne kerülhessenek be. Egy telefonkártyát talán át lehet adni egy csókkal, bár mi ilyet nem csináltunk soha, de egy nagyobb okostelefont? Ott a plexifal és az állandó motozás! A tiltott dolgok nagyrészt nem a hozzátartozóktól jutnak be” – meséli Andrea, akinek a férje két éve van egy vidéki bv-intézetben, hét hónap múlva szabadul. A nő szerint általános probléma, hogy a fogvatartottak jogait semmibe veszik, és ami még nagyobb gond, hogy a hozzátartozókra sincsenek tekintettel. „A gyerekeim nagyok, mégis nehezen viselik, nagyon szeretik az apjukat. Hogy biztosítják a családhoz való jogukat? És nekem mi a bűnöm? Maximum az, hogy egy bűnözőbe vagyok szerelmes.” Andrea a találkozónk után a férjéhez igyekszik beszélőre, reméli, végre megölelheti. Vagy karácsonykor, a családi beszélőn, ahol betlehemezés és ajándékosztás szokott lenni. „Senkinek nem jó ez így, a börtönnek az lenne a lényege, hogy a büntetés után az elkövető ne essen vissza, be tudjon illeszkedni a társadalomba. Amikor a férjem édesanyja meghalt, kijöttek környezettanulmányt készíteni, a gyerekem volt otthon, csak annyit mondtak: ne örülj, úgysem fogjuk javasolni, hogy apád kijöjjön. Csupa feszültség minden, látom a bv-dolgozókon is, panaszkodnak, hogy értük nem áll ki senki.”

A rendszerben érzékelhető feszültség főként a bv-ben történt szemléletváltásnak köszönhető, amit beszélgetőpartnereink a tavaly november elején kinevezett új parancsnok érkezéséhez kötnek. Tóth Tamás a BRFK éléről érkezett a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) vezetői székébe, sokak szerint rendőri attitűdöt magával hozva, a biztonsági-büntetési vonalat erősítve, a reintegrációs folyamatokat háttérbe szorítva. És az átláthatóságot is, aminek eklatáns példája a civilek kitiltásának október elejei bejelentése.

 

Rezsimváltás

„Volt olyan karácsonyom a börtönben, hogy 12 órát töltöttem édesanyámmal, mindenki egy helyiségben volt, nem is éreztük, hogy be vagyunk zárva. Aztán jött az éles váltás, amikor már nem ölelhettem magamhoz a gyerekemet, a barátnőmet, amikor a beszélő után, még a plexifal túloldalán ott állt a családom, velem és társaimmal pedig az őrök kiabáltak: álljatok össze, köcsögök! Egyszer olyan parancsot is hoztak, hogy ha elöljáró jön a folyosón, a fogvatartottaknak a fal felé fordulva kellett köszönni” – meséli egy férfi, aki a húszas évei végén került börtönbe, és néhány éve szabadult, miután 9 évet töltött a rácsok mögött. Szerinte a legnehezebb dolog, amivel meg kell birkózni odabent, a bizonytalanság. „Szállítanak, ide-oda költöztetnek, nem tudod, mi vár rád, közben kitalálnak egy szabályt, egyszer ezt szabad, máskor azt. Elvileg nem tehetnek egy körletbe a bűntársaddal, amíg jogerős bírósági döntés nem születik az ügyedben, de volt, aki egy zárkába került vele. Én két év után tudtam kicsit megnyugodni.” Elismeri, kevés bent az ártatlan ember, a 9 év alatt kettővel, ha találkozott. A legtöbben viszont súlyosabb bűncselekményekért ülnek, mint amit elkövettek.

A régi Ne csak őrizd, gyűlöld is! jelmondathoz képest jelentős elmozdulások történtek. Csóti András parancsnokságának idejét (2013–2016) jó korszakként emlegetik, akkor jött létre az új bv-kódex, a fogvatartottak foglalkoztatása 50–60 százalékos volt, a túlzsúfoltságot elismerve új börtönök építését tervezték (még ha nem is ez a legjobb megoldás). Csóti a leköszönésekor elmondta: a legnagyobb veszély egy bv-intézetben a tétlenség, ezért célt és feladatot kell adni a bent lévőknek, oktatni és foglalkoztatni kell őket, kapaszkodókat kell adni a szabadulás utáni reintegrációhoz, amiben nagy szerepük van a civileknek. A BVOP, immár Tóth Tamással az élen mostanában leginkább azt hangoztatja, hogy a túlzsúfoltságot megoldandó nyolc új börtönhöz 2500 új bv-dolgozóra lesz szükség, és a fogvatartottak foglalkoztatását 100 százalékra kell feltornázni. A korábbi TÁMOP-programok után az EFOP-ot is elindították ugyan, a civileket viszont kitiltották a börtönökből.

Idén október elsejével felbontották a szerződést többek között a Magyar Helsinki Bizottsággal és az Adj Hangot Egyesülettel, utóbbiak három helyen (Vác, Győr, Gyorskocsi utca) üzemeltették a Börtönrádiót. (A BVOP arra hivatkozott, hogy egy pályázatra benyújtott anyagot nem engedélyeztettek időben.) Működésük négy éve alatt egyetlen biztonsági kockázatot jelentő esemény sem történt. Csak találgatni tudnak, mi változott meg. „Talán a bv is látja, hogy a rádiónak van értelme – és kommunikációs haszna –, de nem a civilekkel akarják megcsinálni. Pedig a bv-dolgozók, ha lenne idejük, energiájuk és képesítésük a rádió mentorálására, akkor sem tudnák azt a szemléletet hozni, mint a civilek” – mutatnak rá az egyesület tagjai. A BVOP lapunknak küldött válaszában azt írta, mindhárom intézetben működik a rádió, új adások készülnek és tervezik további bv-intézetek bevonását is.

Az egyesület szerint a valódi ok az, hogy a szabadság szelleme nem passzol ebbe a rezsimbe. „Aktív közösséget hoztunk létre, ahol a kreativitás és a demokratikus működés volt jellemző, fellélegezve a bv-ben uralkodó hierarchikus viszonyoktól. Nem volt félelem és meghunyászkodás, igazi oázis voltunk” – sorolja Hajdú Judit, az egyesület vezetője. A fogvatartottak hamar ráéreztek, milyen műsorokat kell csinálniuk: a sporttól kezdve a hangoskönyvön át a vicces reggeli műsorig vagy egészségügyi percekig mindent, amit a bv előzetesen megengedett. Nem lehetett viszont jogi kisokost vagy politikai műsort készíteni. „A bv egyszer tiltott le műsort, amikor tiltott határátlépőket helyeztek Vácra, és róluk beszélgettek, illetve menekültekkel foglalkozó önkéntesekkel. Azt mondták, migránsokról nem csinálunk műsort” – mondja Nyári Julianna, az egyesület másik munkatársa.

A rádió sikerességét mi sem mutatja jobban, hogy két fogvatartottat tudtak „főállásban” alkalmazni. Fluktuációt a szabadulások hoztak, a négy év alatt több mint 30 olyan fogvatartott szabadult, aki rádiózott – közülük azóta egy sem esett vissza (Magyarországon amúgy a visszaesési ráta 50 százalék körüli). „Sokszor jó ürügy volt a rádió arra is, hogy elmondhassák valakinek, hogy elhagyta a feleségük, hogy félnek, hogy elveszítik a gyereküket, hogy megvan az ítélet. A váci 850 férőhelyes bv-intézetben ezren vannak, mindössze pár pszichológussal (a BVOP tájékoztatása szerint a bv-nél jelenleg 101 pszichológus dolgozik, akik a 18 ezer fogvatartott mellett az állományt is segítik szükség esetén. A bv munkavállalóinak száma – felügyelők, reintegrációs tisztek, egészségügyi ápolók és pszichológusok – a december 1-jei adatok szerint 8835 fő – F. Zs.). Sokszor csak a folyosón tudtak néhány szót váltani, vagy adtak nekik néhány szem gyógyszert, de nem erre van szükségük, hanem hogy valaki meghallgassa őket” – mondja Judit. Ugyanez volt a tapasztalatuk a bv-dolgozókkal: túl kevesen vannak, a fogvatartottakra zárják az ajtót, másra nincs kapacitásuk. Ezért is volt segítség a civil jelenlét, a nevelők válláról is levettek bizonyos terheket. „Ehhez képest a búcsú a négy­éves működésünk megcsúfolása volt: nem vihettünk be gyümölcsöt, sütit, nem is beszélhettünk velük bizalmasan, pedig csak néhány dicsérő szót és útravalót szerettünk volna adni. Leültettek minket egy sorba, egy másik sorba a biztonsági és reintegrációs tiszteket, velünk szemben a srácok, akik közül egy beszélhetett, mi is mondhattunk pár szót, majd hivatalosan kezet fogtunk és eljöttünk.”

 

Nehezített kapcsolattartás

„Az 1999 óta fennálló megállapodás értelmében kutatásokat végezhettünk a bv-intézetekben, monitorozhattuk őket és jogi segítséget nyújthattunk a fogvatartottaknak. Utóbbi még kérdéses, hogy folytatódhat-e (a BVOP szerint igen – F. Zs.), van olyan intézet, ahonnan küldhetnek nekünk ugyan levelet a bent lévők, de a megállapodás hiányában az idő, amíg reagálni tudunk, jelentősen megnövekedett, korábban egy-két nap volt. A múltkor brutálisan megvertek egy fiút a fogva tartott társai, eltört az állkapcsa, és 10 nap kellett, hogy engedélyezzék, hogy az ügyvédünk találkozzon vele, és segítséget tudjunk nyújtani” – ezt már Vig Dávid, a Helsinki Bizottság rendészeti programjának vezetője mondja. Vig szerint a majdnem 20 éves együttműködés alatt nagyon sok konstruktív javaslatukat megfogadta a BVOP, értek el változásokat, ám a „mostani rendszer bezárkózó, a külső, civil javaslatokra nem nyitott”. Ezt leginkább a kapcsolattartásra vonatkozó szabályok szigorítása mutatja: a havi egyszeri látogatáskor a fogvatartottak plexin keresztül beszélhetnek a hozzátartozókkal, a telefonok percdíjai rendkívül magasak, és a csomagküldést is szigorítják. A civilek sokszor elmondták: mindez hátráltatja a reintegrációt, és szembemegy az európai jó gyakorlattal, de a szakmai érveket a bv vezetésében ezúttal nem fogadták meg.

„Az első plexis beszélőn semmit nem hallottunk egymásból, ha állok, nekem az üveg fejmagasságig ér, random vannak rajta lyukak. Egyre kevesebben is jönnek, a gyerekek szinte eltűntek, hogy magyarázod meg egy há­rom­évesnek, hogy nem adhat puszit az apjának? – veti fel Andrea. – Ettől függetlenül továbbra is meztelenre vetkőztetik a fogvatartottakat beszélő előtt és után, benéznek a szájukba, le kell guggolniuk, benéznek a fenekükbe is. Ha a plexi a tiltott tárgyak ellen van, a megalázáson kívül mi értelme van a vetkőztetésnek?” Egy volt bv-s dolgozó hozzáteszi: gyakori a testüregvizsgálat is, amit csak orvos végezhet, ám neki több fogvatartott is panaszkodott arról, hogy nem így történik. (A BVOP állítja: ennek szigorú szabályai vannak és valóban csak orvos végezheti.)

A csomagküldésre vonatkozó szabályok a BVOP tájékoztatása szerint 2018. július 1-jétől változnak, de úgy tudjuk, már több bv-intézetben kihirdették: nem lehet majd élelmiszert, tisztálkodószert és gyógyszert beküldeni; utóbbinál kivétel, ha a fogvatartottnak olyasvalamire van szüksége, amit a bv-intézet nem tud biztosítani. A kapcsolattartók az élelmiszert, tisztálkodószert, dohányterméket tartalmazó csomagot a bv-boltban vehetik meg. „Eddig sem lehetett házi készítésű dolgokat beküldeni, a vákuumcsomagolt kolbászt kibontották és kettévágták, a fogkrémet szintén, a tusfürdőt átöntötték egy átlátszó flakonba, onnan egy zacskóba, a fogvatartottnak onnan kellett visszatölteni. Mennyi maradt belőle? Mivel mindent felbontottak, a szavatossági idő is rövidült, egy hónapban (intézettől függően) egy 4-5 kilós csomagot lehetett küldeni” – meséli Andrea, aki abban sem biztos, hogy papírt, írószert lehet majd beküldeni, sok esetben a levelet is fénymásolva kapják meg a bentiek, nehogy át legyen itatva kábítószerrel, amit aztán elszívnak. A telefon a másik sarkalatos pont: 93 forintos percdíjjal beszélhetnek a fogvatartottak (a BVOP a Magyar Telekommal szerződött, az egyik forrásunknak a Vodafone azt mondta: egy közel 20 ezer fős feltételezett flotta esetén maximum 20 forintos percdíjat biztosítanának), a telefonok nagyjából kétezer forintot érnek, ám ha cserélni kell őket, majdnem 14 ezret kell fizetni a fogvatartottaknak, ahogyan a javítás és a bevizsgálás is több ezer forint. A bv ráadásul elkezdte lecserélni a régi telefonokat lebutított okostelefonokra (csak a fogvatartott tud hívást indítani róla előre meghatározott kapcsolattartói számokra), amiért 35 ezer „telefonóvadékot” kell fizetni mindenkinek – az életfogytosoknak is. Ezek a telefonok 15-16 ezret érnek. Andrea férjének megmondták, vagy aláírja, hogy kifizeti a 35 ezret, vagy elveszik a telefonját. Aláírta, a 35 ezret vonják a fizetéséből, új telefont viszont nem kapott.

Az új szabályokra a bv szerint azért van szükség, hogy csökkentsék a bekerülő tiltott tárgyak számát. A BVOP egyik friss közleménye szerint e tárgyak leginkább a látogatások alkalmával és a csomagokon keresztül jutnak be. Tavaly 1495, az idén 1680 illegális mobilt foglaltak le. Beszélgetőpartnereink szerint a legkönnyebben az őrök által jutnak be a tiltott dolgok. „A büntetésem vége felé, amikor hazamehettem egy napra vagy hétvégére, úgy időzítettem, hogy olyan őrnél érkezzek vissza, akivel jóban vagyok. Fegyveren kívül bármit be tudtam vinni, egy gyufásdobozban is nagyon sok minden elfér. Egy behozatal 20–40 ezer forint volt, már eleve megvolt a vevő rá” – számol be egy volt fogvatartott, aki szerint azon nem segít semennyi plexi, hogy az őröket nem fizetik meg (bruttó 220 ezer a fizetésük). Szerinte, ha a csomagküldést korlátozzák, az csak több erőszakot fog szülni: akinek tudnak pénzt küldeni, meg tud venni – a piaci árakhoz képest sokkal drágábban – ezt-azt a bv-boltban, a többiek, akiknek nincs, őt fogják zsarolni. „Az egész börtön egy nagy tartozás.”

A szigorítások az ügyvéddel való kapcsolattartást nem korlátozzák, a jogi képviselőjét továbbra is korlátlanul hívhatja a fogvatartott és a beszélő is engedélyezett. „Az ilyen beszélők már eddig is sok helyen plexin keresztül, telefonnal zajlottak – meséli Tuza Péter büntetőügyvéd –, ahol rossz a telefon, ott jó hangosan kell beszélnünk. Van egy kis rés, ahol iratokat adhatunk át egymásnak. Ennek biztonsági okai vannak és ez rendben is van, de a hozzátartozókkal való kapcsolattartás szigorításának nincs sok értelme, főként azért, mert ha a bv-intézetnek nevelő célzata van, akkor annak ellentmondanak ezek a szigorítások. Ha valakit vissza akarunk illeszteni a társadalomba, elfogadhatatlan, hogy csak heti egyszer fürödhet, túlzsúfolt zárkákban tartják rossz higiénés körülmények között, ahol összecsípik az ágyi poloskák.” Tuza szerint a bezártság épp elég büntetés, a fogvatartottak jogainak további korlátozása nem éri el célját.

 

Jobb, ha kussol

Az erőszak és frusztráció mellett a családi kapcsolatok megtartását is nehezítik az új szabályok. Szakértő forrásaink szerint „két évig még a külvilággal álmodnak, 5-6 év elteltével viszont kimegy alóluk minden családi kapocs, általában csak az anyák maradnak, ők a végsőkig kitartanak”. Egyik forrásunk évekig dolgozott reintegrációs tanácsadóként egy vidéki bv-intézetben, több TÁMOP-programot csinált végig munka­erőpiaci, álláskeresési tanácsokat adva. „Jobban megbíztak bennem, mert nem a bv alkalmazottja voltam, panaszkodtak, hogy kevés az étel vagy a program, de durva visszaéléseket nem láttam. Akkor is voltak szabályok, de nem azért, hogy szívassák a fogvatartottakat, akkor értetted, hogy mit miért tesznek. Azzal, hogy a bv bezárkózik, csak jobban felerősíti azt a képzetet, hogy odabent szörnyű emberek élnek, alantas dolgok történnek és mindenki maga az ördög. Ez nem fekete-fehér, nekem életem legjobb munkája volt, akkor is, ha bv-országban minden megtörténhet és minden meg is történik” – mondja. A bent lévő 18 ezer ember közül csupán néhányan nem szabadulnak soha, így szerinte szükség van a jó minőségű reintegrációs programokra. „Ezekkel az emberekkel találkozni fogunk, együtt fogjuk befizetni a csekket a postán, és a gyerekeik a mi gyerekeink mellett játszanak majd a játszótéren.”

Szerinte az állományon is nagy a nyomás, ha valaki hivatásos lesz, megfigyelhetik a levelezését, kérdezősködhetnek róla a szomszédjánál, a barátainál, figyelhetik a bankszámlamozgását. Ő, bár nem bv-s alkalmazott volt, észrevette, hogy belenéztek a levelezésébe. „Ha bekerült egy tiltott tárgy, mindenképpen felelőst kellett találni, volt olyan fogvatartott, aki elmesélte: azt ígérték, eltörlik a fegyelmijét, ha rávall egy őrre. Nagyon hamar a rács másik oldalán találod magad. Késni nem lehet, mivel az intézet biztonsága forog kockán, ha egy ilyen ügy kikerül a »házból«, akár 700 ezres bírság is lehet belőle. Vagy rád húzzák, hogy megtagadtad a szolgálatot és lecsuknak.” Egy másik forrásunk évekig biztonsági felügyelőként dolgozott egy vidéki bv-intézetben, elmondása szerint sosem a fogvatartottakkal volt baja, hanem a rendszerrel. „Egy műszak 12,5 óra, nappalosként fél 7-kor kezdtem, fél 3-kor kaptam váltást, addig nem mozdulhattam el a helyemről, nem mehettem vécére, és mivel a kör­letbe/toronyba nem lehet felvinni ételt, nem ettem. Volt, hogy a szabadnapomon hívtak be dolgozni, volt, hogy 30 ezerrel kevesebb volt a fizetésem, amikor ezeket szóvá tettem, kaptam három pluszszolgálatot. Jobban tettem, ha kussoltam.”

Volt fogvatartott forrásunk szerint őket és az őröket vékony vonal választja el egymástól, ami frusztrációt okoz. „Voltak, akik eldobták a kulcsot a folyosón, és amelyik zárka előtt megállt, oda bementek és megverték a fogvatartottat, amíg meg nem gyógyult, nem engedték ki. Volt, hogy letiltották az előre megbeszélt családi beszélőt, amit egy évben egyszer kértem, csak azért, mert nem voltam szimpatikus, és amikor szóltam, feddést kaptam. Volt, akinek minden kérdésre az volt a válasza, hogy nem kellett volna bűnözni. És volt, aki közölte, választhatunk, hogy séta vagy fürdés, holott mindkettő járt volna. Amikor kivezényeltek árvízvédelemre, 12 óra munka után mocskosan sem engedték, hogy megfürödjünk, volt, aki úgy osztotta nekünk reggel az ételt, koszos kézzel.” A fegyelmik osztogatásával való visszaélés is gyakori volt: forrásunk szerint aznap éjjel, amikor bejelentették a korkedvezményes nyugdíj eltörlését, az őrök több száz fegyelmit adtak. „Tudod, hány ember élete ment aznap tönkre? Ha fegyelmid van, elvehetik a kedvezményed. Van, aki pár hónap múlva szabadult volna, és emiatt maradt még évekig. Az őrök is iszonyú frusztráltak, hazaviszik a munkájukat és behozzák a magánéletüket” – mondja.

„Ha engem rögtön elkapnak és bekerülök, ma már biztosan az életfogyiglanomat töltöm. Bent alig van lehetősége az embernek magába néznie, feldolgozni, amit tett és megjavulni. Bizonyos szempontból szar ember vagyok. De feldolgoztam és megbántam, és ebben nem a börtön segített. És most nem arról van szó, hogy egy magánzárkában hárman vagyunk, hogy nincs a vécén ajtó, hogy nincs egy perc magányod se, hogy alig van fizetésed, de fizetni kell mindenért. Hanem arról, hogy hiába kértem át magam másik intézetbe, hogy tanulhassak – amit a legjobban kellene támogatniuk –, elutasították, hogy amikor egy másik képzésre igent mondtak, kiderült, hogy a konzulens tanárom a családommal való beszélő rovására jöhet csak be, így végül 9 év alatt csak a 9. osztály elvégzésére volt alkalmam. Vagy arról, hogy aláíratták velem a papírt, hogy részt veszek a TÁMOP-ban, és a végén, hogy köszönöm, hogy segítettek visszailleszkedni, de a kettő között egy programon sem vettem részt. Nekem az volt a legnagyobb segítség, hogy a végén hazajárhattam. Hogy amikor 9 év után reggel 5 óra 28 perckor azt kiabálták utánam, hogy takarodj innen, akkor várt otthon a családom.”

Fülöp Zsófia

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.