Eljárás indult a KFC, a Burger King, a Dreher, a Heineken és a Borsodi ellen

  • narancs.hu
  • 2022. január 6.

Belpol

A Gazdasági Versenyhivatal a vendéglátóipari italbeszerzéseket vizsgálja.

Ellenőrizte a Gazdasági Versenyhivatal a vendéglátóipari italbeszerzéseket, abból a szempontból, hogy érvényesül-e a fogyasztók választási lehetőségét bővítő kereskedelmi szabályozás. A GVH, közleménye szerint két nagy hazai gyorsétterem-lánc és három sörgyár ellen vizsgálatot is indított.

A hazai vendéglátóhelyeknek tavaly augusztus elsejéig kellett úgy változtatniuk az italrendelésen, hogy megfeleljenek a kereskedelmi törvény új előírásainak, amelyek célja a kizárólagos italbeszerzési szerződések visszaszorítása és a kisebb italgyártók piacra lépésének segítése. A GVH figyelmeztette is az érintett cégeket tavaly, hogy időben készüljenek fel a szabályok változására.

A hatóság most azt vizsgálta, hogy a vendéglátósok legalább két különböző gyártótól rendeltek-e italokat az egyes kategóriákban (pl. sör, üdítő, gyümölcslé, ásványvíz). A GVH „valószínűsíti”, hogy a Kentucky Fried Chicken és a Burger King továbbra is csak egyetlen gyártó termékeit értékesíti egyes italkategóriákban.

Azt is ellenőrizte a GVH, hogy a vendéglátóhelyek betartják-e azt az előírást, hogy italkészletük legfeljebb 80 százaléka származhat ugyanattól a gyártótól, kategóriánként. E szabály alól csak az a vendéglátóhely mentesül, amely legalább egy kisüzemi sört csapol folyamatosan.

A versenyhatóság arra a következtetésre jutott, hogy három „jelentős piaci erővel rendelkező sörgyártó” – a Dreher, a Borsodi és a Heineken – egyaránt kizárólagosan szerződött egyes vendéglátóhelyekkel, tehát azok teljes sörkészletüket a nagy gyártók egyikétől szerezték be. Így egyes szerződő vendéglátóhelyek nem feleltek meg annak az elvárásnak, hogy legalább két különböző sörgyártó termékeit vegyék fel az itallapra.

Az, hogy versenyfelügyeleti eljárás indult, a közlemény szerint nem jelenti azt, hogy „a vállalkozások a feltételezett jogsértést elkövették. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányulnak. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam hat hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható” – írja a GVH.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.