Elküldik a dolgozók többségét novemberben az Antall József Tudásközpontból

  • narancs.hu
  • 2021. október 25.

Belpol

A kormányzati forrásmegvonás áll a leépítés háttérben.

Pénteken késő délután tartott állománygyűlést az Antall József Tudásközpont (AJTK) vezetősége az intézmény dolgozói számára: az eseményen közölték, hogy november végén csoportos létszámleépítéssel elbocsátják a munkavállalók többségét – számol be a Tudásközpont történetének legújabb fordulatáról a 24.hu.

Nyár elején a Direkt36 több cikkben is beszámolt róla, hogy fényűző szállodákban bérelt szobákat és más megkérdőjelezhető költései is voltak a kormány által bőkezűen támogatott Antall József Tudásközpontnak. Ezt követően került sor egy kormányzati átvilágításra a korábbi miniszterelnök fia, Antall Péter vezetése alatt álló AJTK-nál, ugyanis az intézmény ezt megelőzően nagyjából ötmilliárd forintos állami támogatást kapott az Orbán-kormánytól.

A vizsgálat eredményéről a szeptember 29-i kormányinfón számolt be a Miniszterelnökséget vezető – korábban az AJTK Alapítvány kuratóriumának tagjaként is érdekelt – Gulyás Gergely. A miniszter elmondta, bár az elszámolás formailag szabályos volt, az átvilágítás megállapította, hogy az intézmény vezetése számos indokolhatatlan, a „jó erkölccsel össze nem egyeztethető” költést hajtott végre a támogatási keretből.

Gulyás ekkor azt is kijelentette: „az állam az Antall József Tudásközpontot nem fogja közpénzből támogatni”.

A 24.hu értesülései szerint a bejelentés óta eltelt közel egy hónapban Antall és felesége, az igazgatóhelyettesi posztot betöltő Antall-Horváth Veronika, valamint Csepregi Zsolt, a másik igazgatóhelyettes teljesen elszigetelte magát a munkavállalóktól. A vezetők nem adtak információt arról, vannak-e forrásai az AJTK-nak a végkielégítések kifizetésére, az új munkahelyet kereső kollégáknak pedig az egyéni kérdéseire sem válaszoltak, így az alkalmazottak beszámolója alapján a 24.hu cikke szerint eluralkodott a bizonytalanság az AJTJ-nál.

A cikk azt is megemlíti, hogy az állománygyűlésen elhangzott: a csoportos létszámleépítés ellenére az AJTK jogi értelemben nem szűnik meg, de hogy milyen formában működik tovább, az egyelőre még nem nyilvános.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.