A múlt héten jelentette be a Paksi Atomerőmű, hogy Oroszországba szállították a 2003. április 10-i üzemzavar után visszamaradt radioaktív hulladékot. Nagy Gergely Miklós kétrészes riportja azt tárja fel, hogyan keletkezett ez a hulladék. Ebből ajánlunk most egy részletet.
*
Az elvben túl sok izgalmat tehát nem tartogató, már többször végrehajtott művelet ezen a bizonyos napon két szempontból mégsem volt teljesen szokványos. Ezt B. – az atomerőmű üzemeltetéséért felelős mérnökök egyike – is tudta, akárcsak az erőmű egész vezetése. Egyrészt azért, mert bár nem sokkal korábban már használták a 30 darabos tartályt, az most fordult elő először, hogy olyan fűtőelemeket tisztítottak ilyen tartályban, amelyeket csak nemrég vettek ki a reaktorból. A megelőző alkalmakkor a fűtőelemeket egy ideig vízben hűtötték; a mostani fűtőelemek ezeknél jóval forróbbak voltak. Ez pedig később döntő körülménynek bizonyult.
| ||
Ráadásul – és ez volt a második különlegesség – a műveletet nem elsősorban a paksi szakemberek végezték, hanem a Framatom ANP munkatársai. Egy külsős cég, amelynek német alkalmazottjai erre az alkalomra szinte teljes szabadságot kaptak a magyar atomerőművön belül. Mindezt úgy, hogy nem is beszéltek magyarul.
B.-t délután fél ötkor arról értesítették a Framatom munkatársai, hogy a tisztítás rendben lezajlott, a víz alatti tartály fedele most már leemelhető, és a fűtőelemeket vissza lehet vinni a reaktorba. Ezután már a magyarokon volt a sor. B. az erőmű egyik szervénél arról érdeklődött, mikor kapják meg a 2-es blokk daruját egy órára, hogy az leemelhesse a tartály fedelét. Az átrakógép így férhetett volna hozzá a megtisztított fűtőelemekhez. A daru azonban foglalt volt, épp a leállított reaktorban dolgozott. Ezt felsőbb szintről közölték is B.-vel, hozzátéve, hogy a darut csak éjfél körül kapják majd meg. B. ezt közölte a FANP munkatársaival is, mire ők azt válaszolták, semmi probléma, a hűtés addig biztonságosan megoldható. B. délután öt órakor elhagyta a csarnokot.
Érezhette azonban, hogy valami nincs rendben. Otthonából este 9 órakor még betelefonált az erőműbe. „Nyugalom, minden rendben zajlik” – mondta neki az ügyeletes a telefonban. Csakhogy B. még most sem nyugodott meg. Negyed tizenegykor újra telefonált az erőműbe. Ekkor az ügyeletes már azt jelezte: sajnos gond van a 2-es blokkban, de hogy pontosan mi, azt nem tudja megmondani. B. ekkor megpróbált kapcsolatba lépni az illetékessel, de nem sikerült neki. Letette a telefont, és várt. Várt és gondolkozott. Nem is kellett sokáig.
Tizenegy órakor ugyanis már az ő készüléke csörrent meg. Munkatársa, S. volt az, aki „zavarról tájékoztatott telefonon, majd később jelezte, hogy be kell jönni. Éjfél után behozott autóval” – emlékszik vissza B. egy két nappal később dátumozott dokumentum szerint. Az éjszakai Paks utcáin száguldó kocsiban azonban S. és B. csak találgathattak arról, hogy mi lehet és mekkora a baj. Ekkor még egyikük sem gondolta, hogy Paks történetének legsúlyosabb éjjelét élik át.
*
Folytatás a szerdáig kapható nyomtatott lapban. Cikkünk nemsokára megjelenő második részében az üzemzavar során sérült fűtőelemek kezelésével, illetve azok elszállítási lehetőségeivel, az üzemzavar okait vizsgáló belföldi és külföldi jelentésekkel, valamint az üzemzavart követő, szakmai felelősséget firtató hatósági eljárásokkal foglalkozunk. Az atomerőművek nagy radioaktív sugárzású, kiégett fűtőelemeinek sorsával, az életükből hátralévő 240 ezer évről itt írunk részletesen.
