Magyar Narancs: Nagy port kavart múlt heti csörtéje Lázár Jánossal, aki a bodai atomtemetőre vonatkozó kérdése után megállapította: „Vagy önnek én jutok mindenről az eszébe, vagy pedig sok közös témánk van. Remélem, hogy ezt a speciális érdeklődést más minisztertársammal is megosztja majd.” Ön ezt visszautasította mint szexizmust. Mire a miniszter kvázi tréfásan szabadkozott: „Eszembe sem jutott ilyesmi önnel kapcsolatban.” Nem lehetett volna elengedni a füle mellett az egészet?
Szél Bernadett: Aznap nem ez volt Lázár János első ilyen megnyilatkozása. Korábban intéztem hozzá egy kérdést a szállodaügyeiről, már akkor elhangzott, hogy ő engem ebben a stádiumban nem kíván beavatni a magánéletébe. Erre nem reagáltam. De amikor a bodai atomhulladék-tároló kapcsán is – ami igazán nem egy „romantikus” téma – valami szexizmus jutott az eszébe, akkor világossá vált, hogy aznap ezt a fegyvert használja ellenem. „Speciális érdeklődésem” egyetlen oka, hogy a jelenlegi kormányzati struktúrában sok minden hozzá tartozik. Egyszer, amikor a MET ügyeiről faggattam, el is ismerte, hogy meghaladja a képességeit és a teherbírását az a sok feladat, amivel a miniszterelnök megbízta – ezzel hárította az egzakt válaszadást. A kérdésére válaszolva: az a stílus, ami ma az Országházat jellemzi, simán anyázásig mehetne, ha néha nem állnánk fel, hogy eddig, és ne tovább. Belekerülnénk egy lefelé tartó spirálba, és alpáribbnál alpáribb szituációk adódnának. Volt már egy ilyen kör másfél évvel ezelőtt Illés Zoltánnal, majd Tasó Lászlóval és társaikkal. Úgy gondolom, akkor cselekszem helyesen, ha tükröt tartok, ezért számomra nem is volt kérdés, hogy felállok, és a rendelkezésemre álló egy percből tíz másodpercben reagálok erre.
| ||
MN: A folyosón is ilyen macsó a légkör?
SZB: Férfi képviselőtársaim néha valóban ilyen módon próbálnak maguk közt egy kis kohéziót teremteni. Vannak, akik nem is tudják, hogy amit mondanak vagy tesznek, az szexizmus. Nem akarnak bántani, csak így sül el. Amikor figyelmeztetem őket, néznek rám nagy szemekkel. Ilyenkor mindig elmondom, mi a probléma, néha megértik, néha nem. Az élcelődést, évődést helyben igyekszem lerendezni a padsorokban. Fontos, hogy reagáljunk, nem bántóan, hanem szimplán edukatív jelleggel, ne fogadjuk el, hogy ez normális. Arra viszont háklis vagyok, amikor egy kormánytag, államtitkár, miniszter ilyen stílust enged meg magának, amikor jegyzőkönyvbe kerülnek a szavai. Ilyenkor azt érzem, a Ház méltósága sérül, és én is megsérteném a Ház méltóságát, ha ezt válasz nélkül hagynám.
MN: Mennyire szól kifelé, a nyilvánosságnak ez a stílus?
SZB: Ami a bizottsági üléseken zajlik, az sok tekintetben még durvább. Kevesen tudják, hogy az ilyen ülések nyilvánosak, ha a bizottsági elnök jóváhagyja, be lehet rájuk jönni. Csak a törvényalkotási bizottság – ahol a részletes viták zajlanak az utolsó fázisban – ülései vannak bekamerázva, de én bekameráznám a többit is, mert kész esettanulmány mindegyik.
A legutóbbi incidensnél egyértelmű volt, hogy Lázár János a sajátjainak játszik. Ami a felvételen látszott, csak kis szelete a történteknek. Budai Gyula vezetésével volt ott még egy falkaszerű képződmény, amelynek a tagjai ordítva közölték velem a véleményüket. Eldurrant a parlament. A felvételen úgy tűnik, kiabálva kérem ki magamnak a helyzetet, pedig nem felhúztam magam, csak olyan őrületes zaj volt, hogy a saját hangomat sem hallottam. Képviselőtársaim egy része elvesztette a realitásérzékét. Tendenciává vált, hogy a B hetekben, amikor kevesen vagyunk a teremben, úgy érzik, „szűk körben, magunk közt vagyunk”, ahogyan azon a napon Lázár János is fogalmazott. Ilyenkor sokkal rosszabb a helyzet, nincs az a kontroll, mint az A hetekben, amikor szavazunk, és jelen van 199 képviselő.
MN: Az Országgyűlésben jelenleg 10,1 százalék a nők aránya. Ez az unióban az utolsó, világviszonylatban a 114. helyre elég. Az elmúlt 25 évben sosem érte el a 12 százalékot, és volt a szocialista-liberális kormányok idején is 9 százalék. Miben más a mostani helyzet?
SZB: Szerintem sok olyan képviselő került most a parlamentbe, akik nem teljesítik azt a minimumot, ami egy politikustól elvárható. A szakma mélyrepülésben van, nem tudtunk kitermelni egy olyan gárdát, amely politikusként tud viselkedni. A kormánypárt ez ügyben semmit sem tesz. Kezükben van a Ház irányítása, és az elmúlt öt évben kormánypárti politikust szankció nem ért, holott volt itt „duguljon el”-től kezdve szexizmusig minden. Ez a személyeskedés nem helyénvaló, és ha nem beszélünk róla nyíltan, nem lesz változás.
MN: 2011 szeptemberében Illés Zoltán akkori környezetvédelmi államtitkár hosszan szapulta önt, mondván, „attól, hogy ön szép, abból még nem következik, hogy okos”, és „baromságnak” nevezte a verespataki aranybányákra vonatkozó kérdését. Annak lett következménye?
SZB: Házbizottság elé vittük az ügyet, ám a házvezetés azt a frappáns megoldást alkalmazta, hogy Illés Zoltán mondatait darabokra szedte, és úgy találta, hogy így, egyesével nem olyan sértő, hogy ezért meg kellene büntetni.
MN: Önt és a frakció tagjait ellenben rendszeresen sújtják pénzbüntetéssel.
SZB: Erősen érezzük a kettős mércét és a pedellusi hozzáállást. Büntettek már molinózásért, amikor a terem közepén állva „Földrablás helyett földosztást” táblát tartottunk Osztolykán Ágnessel. Paks kapcsán a helyünkön ülve tartottunk fel „Nem akarunk atomgyarmat lenni” típusú táblákat. Ilyenkor – elvileg – az Országgyűlés zavartalan működésének és méltóságának megsértése miatt csökkentik esedékes fizetésünket. Álláspontunk szerint ezekben az esetekben ez nem állja meg a helyét, a büntetést a képviselői szólásszabadság korlátozásaként éljük meg, és Strasbourghoz fordultunk jogorvoslatért. A szégyenletes Orbán–Putyin-paktum megszavazását valóban akadályoztuk szirénával, de ott ez volt a cél, ezt nem is vitatjuk.
MN: Magyarország már több mint egy éve aláírta az Isztambuli egyezményt, amelynek célja a családon belüli erőszak felszámolása (lásd keretes írásunkat). Mi az oka, hogy máig nem lépett hatályba?
SZB: A legújabb érvelés, hogy Ausztriában is 30 hónap telt el az aláírás és a hatálybalépés között, tehát mi még „jók vagyunk”. Csakhogy az egyezmény 2011 óta nyitott aláírásra, és Ausztria az elsők közt csatlakozott, mi pedig csak 2014 márciusában. Rengeteg civil szervezet küzdött azért, hogy ez megtörténjék. Most a ratifikálással húzzák az időt. Írásbeli kérdésemre azt a választ adták, hogy ehhez pénz kell és jogszabály-módosítások. Hadd ne soroljam, mire van pénz a magyar költségvetésben! Javaslatot adtam be a 2015-ös évi költségvetés módosítására 8 milliárd forintról az egyezmény ratifikálására. Leszavazták. Lehet, hogy presztízskérdés is, hogy ne engedjenek az ellenzék és a civilek követelésének, mert ez a kormány megszokta, hogy mindent ő diktál.
MN: Pedig ez olyan téma, amiben elvárható lenne a konszenzus.
SZB: Én is így gondolom. Szerintem az, hogy nem akarnak továbbmenni a ratifikálás felé, puszta arrogancia, hatalmi gőg. Ez a kormány a maga eredményeként könyveli el azt is, hogy a párkapcsolati erőszak önállóan bekerült a Btk.-ba – holott ezt vérrel, verejtékkel egy csomó civil és az ellenzék kényszerítette ki. Miközben emlékszünk, hogy Varga István felháborító módon arra oktatott, hogy inkább szüljenek a nők, és akkor majd nem verik meg őket.
MN: Ertsey Katalin távozása óta úgy tűnik, az LMP-nek nincsenek annyira fókuszában a női témák. Ön nem tervezi, hogy jobban beleáll ezekbe?
SZB: Folyamatosan dolgozunk ezeken a témákon, de nehéz ezt a médián átvinni, hát még a kormányon. Ezen a héten a bölcsődei dolgozók érdekében szólaltam meg, előtte az ápolók ügyében adtunk be kérdéseket. A nőnapon a bérszakadékról beszéltem, ami nálunk 18,4 százalék – az EU-ban 16,4 –, ráadásul nőtt. Javaslatot nyújtottam be az egyenlő bér programról, de kapásból leszavazták. A foglalkoztatás rugalmassá tételéről szóló javaslatomat szintén. Fontos változás, hogy nálunk nem egy ember képviseli a nemi egyenlőségi ügyeket. A New York-i nagy ENSZ-konferenciára Schmuck Erzsébet ment, vele állítottuk össze az ezzel kapcsolatos törvényjavaslatot, és együtt álltunk ki akkor is, amikor felvetődött, hogy a nyugdíjat a gyerekszámhoz kötnék. Sallai Róbert Benedek az otthon szülés ügyének elkötelezettje, Ikotity Istvánnal pedig az új tankönyvek nemi sztereotípiáinak kivizsgálásán dolgozunk, az ügy jelenleg ombudsmannál van. Az LMP elkötelezett, hogy legyen egy hely a parlamentben, ahol a nemi egyenlőségről van szó. Mert most nincs. Az új bizottsági struktúrában ez kikerült a témák közül, és amikor szóvá tettem, Rogán Antal közölte, hogy a vállalkozásfejlesztési bizottságban majd lesz szó a gyesről visszatérő anyákról. Ebből is látszik, hogy számukra ez kimerül ennyiben. Egy éve kínlódunk egy nemi esélyegyenlőség eseti bizottság felállításával, amelybe a koncepció szerint minden párt küldene politikust és szakértőt, ezzel is kifejezve, hogy ez pártok felett álló ügy. A bizottság egy évig ülésezne a foglalkoztatás, egészségügy, családon belüli erőszak és más kérdésekben, és jelentést készítene a legsürgősebb tennivalókról. Addig rágtam a fülüket a frakcióban, lobbiztam a tárcánál, Novák Katalinnál, Rétvári Bencénél, hogy végre napirendre vették az ügyet. Most viszont altatják.
MN: Szóval ez amolyan nem túl látványos aprómunka?
SZB: Pontosan. Rengeteg törvényjavaslatot nyújtottam be, ezeket többnyire elkaszálják. Legutóbb szerdán az igazságügyi bizottságban; azt nyújtottuk be Schmuck Erzsébettel, hogy 2030-ra 50 százalék legyen a döntéshozatalban a nők aránya. Ez a pekingi ajánlás megvalósítása lenne, és azért bátorkodtuk benyújtani, mert maga Novák Katalin államtitkár nyilatkozta, hogy támogatja. Nem tettünk mást, mint kodifikáltuk, amit az államtitkár mondott – hiába.
MN: Pedig kvótaügyben most már minden a parlamenten múlik, hisz az új választási törvény értelmében nem lehetséges a 2009-es népszavazási kezdeményezéshez hasonló, alulról jövő kezdeményezés. Eközben a felmérések szerint a kvóta társadalmi támogatottsága jelentősen nőtt.
SZB: Két állításom van: az egyik, hogy ezt párton belül is el lehet kezdeni, és minden pártnak van tennivalója. Nálunk 33 százalékos a parlamenti kvóta, amiért gyakran megmosolyognak, hisz ez jelenleg a gyakorlatban két főt jelent. Mellesleg Schmuck Erzsi és én is abszolút számok szerint kerültünk be. De érteni kell, hogy ha ötvenen lennénk a frakcióban, akkor is a harmada nő lenne. Az LMP gyakorlatilag a kezdetektől kvótázik, emellett ott vannak azok a kurzusok, képzések, működést segítő mechanizmusok, amelyek segítik, hogy a nők önbizalma emelkedjen, és ki tudjanak állni magukért, az általuk képviselt ügyekért. Természetesen a kvóta, ha jól működik, egy idő után kivezethető. A másik, hogy ne legyünk álszemérmesek: ez hatalmi kérdés, férfiaknak át kell engedniük helyeket azért, mert súlyos társadalmi igazságtalanság, hogy a nemek aránya nem tükröződik a döntéshozatalban. A kistelepüléseken ott vannak a polgármester asszonyok, de minél nagyobb a tét, annál inkább könyökölnek a férfiak, és igyekeznek megtartani a pozíciókat. Van egy új kezdeményezésem nők számára, a „Gyere velem a Parlamentbe!” program, amellyel igyekszem bátorítani a nők politikai szerepvállalását. Tegnap volt az első alkalom (az interjú múlt pénteken készült – a szerk.). 20-25 fővel bejárjuk a Parlamentet, de nem úgy, mint egy múzeumot, hanem mint egy munkahelyet. Közben animátorral megoldjuk a gyerekfelügyeletet is. Óriási az érdeklődés, az első négy turnus azonnal betelt. A Fideszben markáns elképzelések uralkodnak arról, hogy egy nőnek hol a helye a családban és a társadalomban. Egy nő, akinek van önálló véleménye, és úgymond férfiterepen mozog, aligha illik a képbe. Én nem törtem be, sőt arra inspirál ez a közeg, hogy még kitartóbban képviseljem a nemi egyenlőség ügyét. Az is fontos, amikor hagyományosan a férfiak számára fenntartott témákban szólalok fel. Ez nem mindig könnyű. Legutóbb a palagáztörvénynél ültem egyedüli nőként a teremben. Paks sem kifejezetten női témaként van azonosítva, kapom is a magamét, olykor a szakértelmemet is megkérdőjelezik. Pedig én őszintén és bármikor kimondom, hogy nem akarok se többnek, se másnak látszani, mint ami vagyok. Viszont Paksról azt gondolom, hogy ezekbe a döntésekbe nem csak az atomfizikusoknak van beleszólásuk. Szerintem a Fidesz-képviselők egy részét az is frusztrálja, hogy nincs lehetőségük felszólalni. Ott nem úgy osztják be a felszólalásokat, mint nálunk. Mi magunk alakítjuk a sorsunkat, nem pedig odajön Orbán Viktor, és rábök valakire, hogy maga innentől ezt és ezt fogja csinálni.
MN: Pakssal kapcsolatos fejlemény, hogy az unió rábólintott a bővítésre, miután a kormány módosította az egyoldalú szerződést. Eszerint tíz évig tartana az oroszok monopóliuma a fűtőelemek szállításában, utána nyitnák a piacot. Ön szerint megvalósul a bővítés?
SZB: Csak remélni tudom, hogy nem. Ez a projekt nem az ország érdeke. Magyarországnak most világosan választania kell a különböző irányok közt, és ebben az energiapolitikának markáns szerep jut. Az oroszok egyik fő eszköze, hogy politikailag magukhoz húzzák az országot, az Paks. Az első árulás ott következett be, amikor Orbán Viktor és csapata felült a repülőre, és 2014. január 14-én aláírta a paktumot. Önmagában probléma az atomenergia, gúzsba köti az országot financiálisan, társadalmilag, környezetileg, munkahelyek szempontjából. Rossz pályára állít, és beláthatatlan következményei vannak. Egyértelmű, hogy a megújuló energiák irányába kellene elmenni. Az Európai Uniónak is az a törekvése, hogy függetlenítse magát az orosz befolyástól. Paks politikai eszköz, túl azon, hogy megfizethetetlen energetikapolitikai kudarc. Ami pedig a titkosítást illeti, ilyen a világon nincs. Ne mutogassanak más uniós országokra, mert szelektív a hallásuk, önkényesen kiemelnek egy-egy külföldi példát, kiragadva a kontextusból. Azt mondják, sehol nem nyilvánosak az üzemeltetési szerződések. Javaslom tanulmányozni a francia Flamanville 3 projektet: most épülő atomerőmű, és egyetlen kattintással olyan kérdésekre lehet választ kapni, amelyekre én Paks esetében ma már perrel sem tudok. Egy éve járok a bíróságokra információkért. A legutóbbi tárgyalásomat indoklás nélkül elhalasztották két héttel. Másnap megtörtént a szavazás a titkosításról, amit aztán már használtak is.
MN: Hol lát esélyt elakadásra?
SZB: Az oroszok megkötötték Orbánékkal az üzletet, és azt mondták, vigyék át a magyarok ezt az unión, ahogy tudják. Várható, hogy a kormány alkudozni fog az unióval. Ugyanakkor a projekt legnagyobb gyengesége is, hogy ilyen mértékben az oroszokra fókuszál. Amilyen helyzetben Oroszország van, könnyen előfordulhat, hogy nem tudja finanszírozni a projektet. Az uniónál még van három olyan eljárás, amiben vizsgálódnak: a tender elhagyása, a tiltott állami támogatás és a titkosítás. Viszont látni kell, hogy a magyar érdekeket elsősorban itthon kell képviselni, itt kell olyan helyzetet teremteni, hogy a projekt ne valósuljon meg. Mi ezen dolgozunk. Egy független kutatás szerint az ország kétharmada nem támogatja a projektet ebben a formában, és a magyar emberek kétharmada megújulóenergia-fejlesztéseket látna szívesen. Téveszme, hogy egy ilyen kis országban egyszerre tudnánk atomba és megújulóba is fektetni.
MN: A közelmúltbeli időközi választások azt mutatják, hogy az emberek nem tekintik az LMP-t számottevő alternatívának. Ön hogyan látja ezt?
SZB: Már korábban is kirajzolódott egy törésvonal a rendszerpártok és az új pártok közt, ami most még plasztikusabb. Új pártnak minősül a parlamentiek közül a Jobbik, bár ők vagy tíz évvel korábban kezdtek nálunk, és mi. Úgy gondolom, az LMP történelmi küldetése, hogy demokratikus, jogállami alternatívát mutasson fel a Jobbikkal szemben. Be kell bizonyítani, hogy nincs igazuk, pufogtatnak témákat, de a megoldási javaslataik nem visznek előre. Végignéztem, ahogyan a Fidesz és az MSZP évekig perlekedett egymással az előző ciklusban, és ennek farvizén megerősödött a Jobbik. Ugyanakkor egy időközi választást egy országgyűlésivel nem szerencsés összehasonlítani. Tapolca eddig sem jelentette a törzsbázisunkat, a Jobbik itt mindig erős volt, és most be is bizonyította. De az emberek máshogy szavaznának, ha nem egy képviselő bejuttatásáról lenne szó (még ha adott esetben a kétharmad is a tét), hanem arról, hogy ütőképes kormányt kell felállítani.
MN: Tegyük fel, hogy a következő országgyűlési választáson önök megugorják a küszöböt, a Fidesznek pedig koalíciós partnerre lenne szüksége a kormányzáshoz. Elképzelhetőnek tartaná a közeledést? Akár abból a megfontolásból is, hogy kiüssék a Jobbikot mint lehetséges koalíciós partnert.
SZB: Szerintem azt már bebizonyítottuk, hogy az elvek terén karakánok vagyunk. Én úgy látom, a jelenlegi Országgyűlésben nincsenek szövetségeseink. A magyar demokrácia megújulására van szükség, a parlamentbe friss levegőt kell engedni. Az emberek egy része továbbra sem tud pártot választani, és kiábrándult, itt még vannak az LMP-nek tartalékai. Nekünk azért volt nehéz az elmúlt másfél év, mert amire igazán szükségünk van, az a nyugodt építkezés. A kampányon kívüli időszak alkalmas arra, hogy el tudok kezdeni egy olyan programot, mint amiről beszéltem, le tudok ülni kávézókban, kocsmákban, művelődési házakban beszélgetni az emberekkel. A következő időszak országjárós, építkezős időszak lesz számunkra.
MN: Sok rajongót szerzett tavalyi kampányfilmjével, amelyben családja körében látható, és bevallja, hogy a férje jobban főz. Az a kis favonat, amit a lányai tologatnak, csak kellék volt a gender-progresszív nevelés szemléltetésére, vagy tényleg szoktak vele játszani?
SZB: Kezdettől ez az egyik kedvenc játékunk, de rendszeresen építenek, legóznak is a lányaim. A legtöbb játékunk természetes anyagból készült, és a Waldorf-szellemiség jegyében egyszerű, sokféleképpen használható. Alapító család vagyunk egy Waldorf-iskolában, a férjem a közösség egyik motorja. Én most olvasom a Szabadságra nevelést. Ott teljesen természetes, hogy a lányok és a fiúk ugyanúgy kötnek meg körmöcskéznek.
| Az isztambuli egyezmény Az Európa Tanács Egyezményéhez a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról 2011 májusában nyitották meg a csatlakozás lehetőségét. Mára 37 ország írta alá, Magyarország tavaly márciusban. Ez az első nemzetközi egyezmény, amely tartalmazza a biológiai nemen kívül a társadalmi nem kategóriáját. Célja az erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és az elkövetők büntetlenségének megszüntetése. Fontos üzenete, hogy a nők elleni és a családon belüli erőszak nem magánügy, sőt a családon belül elkövetett bűncselekmények különösen traumatizáló hatása miatt súlyosabb büntetést lehet kiszabni, ha az áldozat házastárs, élettárs vagy családtag. |
