Embercsempészeket engedtek szabadon a szombathelyi vasútállomásnál

  • narancs.hu
  • 2023. május 19.

Belpol

Az RTL Híradója rejtett kamerával rögzítette az esetet.

Az RTL Híradója rejtett kamerával rögzítette, ahogy szombat reggel a Szombathelyi vasútállomásra megérkezett a büntetés-végrehajtás kisbusza, majd 5 férfi kiszáll belőle, és szabadon elsétál. Az RTL úgy tudja, mindannyian embercsempészek, akik egy nemrég elfogadott kormányrendelet szerint úgynevezett reintegrációs őrizetbe kerülnek.

A Híradó megkeresésére a büntetés-végrehajtás nem válaszolt,

a Belügyminisztériumtól viszont reagáltak, és nem cáfolták, hogy a Szombathelyen szabadon engedett férfiak embercsempészek.

Mint írták, az embercsempészeknek 72 órán belül el kell hagyniuk az országot. Ha a rendőrség azt észleli, hogy ez nem történt meg, vagy az embercsempész visszatért, akkor elfogják, és a hátralévő büntetését is le kell töltenie. A Belügyminisztérium azt is közölte, hogy „jelenleg a fogvatartottak 12 százaléka külföldi embercsempész”. 

A felvételekről Nemény András, a város polgármestere azt mondta, Magyarország egyik legbiztonságosabb városa Szombathely, és szeretnék, ha ez így is maradna. Szerinte semmiképpen sem jó, hogy bűncselekményt elkövető emberek szabadon mászkáljanak a városban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.