Embercsempészet Magyarországon - "Ha maradunk, biztos meghalunk"

  • Jászberényi Sándor
  • 2009. december 10.

Belpol

Csaknem húsz ember fulladt a Tiszába október 15-én, illegális határátlépés közben. Kosovói albánok voltak, felborult a csónakjuk. Magyarország két migrációs útvonal metszésében helyezkedik el. Az embercsempészet: ipar.

Reggel van, köd. Átesünk több biztonsági ellenőrzésen, farkaskutyás őr kísér a Kozma utcai börtönben a rabokhoz. Felsorakozva várnak; Magyarországon különálló büntetési tétel az embercsempészet. Az anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzett embercsempészetért két év a kiszabható börtönbüntetés, ennyi jár az előkészítéséért is. A maximális tétel nyolc év, melyet megfejelhetnek különböző halmazati tényezők, például ha a bíróság bizonyítani tudja, hogy az elkövető verte a menekülteket, vagy pénzért vitte őket.

"Nem jó, ha meghal a kuncsaft"

A statisztika szerint jelenleg száznyolcvanheten ülnek embercsempészet miatt az ország különböző büntetés-végrehajtási (bv) intézeteiben. Bár először úgy tűnt, hogy három fogva tartott is hajlandó nekünk név és arc nélkül nyilatkozni, miután megtudták, hogy az interjúkért nem fizetünk, egyikük marad csak beszélgetni. Még nyolc napja van a szabadulásig. Azt mondja, szólítsam "Taxis Zsoltinak", így ismerik a szakmában.

"Három évet kaptam - kezdi a történetét -, a bíróság kimondta, hogy az alatt az idő alatt, amíg embercsempészettel foglalkoztam, körülbelül egymilliárd forintot kerestünk a csapattal. 'k mondjuk ezer dollárral számoltak per fő." A tényleges összeg valójában öt és nyolcezer dollár közé tehető, ebbe beletartozik a határátlépés is. Ennek egy előre letárgyalt részét kapja meg a "taxis", hogy az országba már megérkezett menekülteket továbbvigye Nyugat-Európa felé. A munka nem túl bonyolult: kap egy telefont a pontos összegről, és arról, hogy melyik határszakaszhoz kell menni az utasokért. Annyi menekültet visz el, amennyi az autóba fér: tíz-tizenkét embert. Feltéve, ha stimmel a pénz. Ezt egy borítékban kapja a "kollégáktól", akik a határig hozták a kuncsaftokat. "Sétáltatónak" hívják őket, nekik kell átvinniük az embereket a zöld határon. Éjjel, az erdőben, roszszabb esetben valami ladikon a Tiszán, a vonat aljára felkötve, vagy kamionokban, minimum négy-öt kilométert.

"Ha normális a sétáltató, akkor velük jön" - meséli Zsolti. Ez a ritkább eset. Az a jellemző, hogy útbaigazítja a kuncsaftokat, merre menjenek. A magyar oldalon várja őket a "taxis".

S hogy mennyire szervezett az egész akció? Tökéletesen. Az embercsempészek nemzetiségi alapon szerveződnek, minden lehetséges technikai eszközzel felszereltek, a komolyabb szervezetek akár a kiindulóhelytől a célállomásig viszik ügyfeleiket. A magyarok általában csak kisegítő szolgáltatásokat nyújtanak, mint amilyen a sétáltatás vagy a szállítás. A csempészés koordinátorai kapcsolatban vannak ukrán, szerb és török kollégáikkal, mindenki pontosan tudja, mikor érkezik a "szállítmány".

A tarifa a célállomástól függően változik. Amíg Magyarország nem lépett be az unióba, addig értelemszerűen Sopron és környéke volt "a" zöld határ. A déli határszélen nem volt nagy a rizikó, csak az útvonalakat kellett változtatni a "mélységi ellenőrzések" miatt. A helyzet az EU-csatlakozással, s még inkább a schengeni rendszerbe lépéssel változott: megszaporodtak a határőrség belső ellenőrzései.

"Azok voltak a legjobb fuvarok, amikor sem öreg, sem gyerek nem volt az utasok között" - mondja Zsolti. Higiéniai szempontból ugyanis nem tiszta munka ez: akik Magyarországra értek, már ki vannak "csontozva"; a menekültek mindig sok készpénzzel érkeznek, és ezt mindenki tudja. Elcsigázottak és fáradtak. "Egyszer vittem egy hetvenéves, féllábú afgán nagypapát egy nyolc hónapos csecsemővel a karjában. A gyerek összehányta a kocsit. Nem tudom elképzelni, hogyan jött át az erdőn az öreg" - meséli a taxis.

Nem jellemző azonban, hogy a magyar csempészek tovább "csontoznák" ezeket az embereket. Nem humanitárius okok miatt, hanem mert egyszerűen túl kicsi területen viszik keresztül őket ahhoz, hogy pluszpénzt kérjenek szállásért, élelemért, gyógyszerért, mint például a török, a szerb vagy az ukrán csempészek. Szigorú óvintézkedések közepette dolgoznak: nem közlik a menekültekkel, merre járnak, a szükséges minimumon kívül nem kommunikálnak. Ha egy menekült megpróbál a hatóságok segítségére lenni, érdemi információt azon kívül, hogy hány emberrel találkozott útja során, nem tud szolgáltatni.

Az öt-nyolcezer dolláros árba a "jogi" tanácsadás és a nyelvlecke ("menekült vagyok, segítséget kérek") is beletartozik. Zsolti általában azt javasolja, hogy akinek esetleg megvan még az eredeti útlevele, azonnali hatállyal veszítse el, hiszen pluszidőt nyernek azzal, amíg a magyar hatóságok megpróbálják azonosítani őket.

Elfogásáig Zsolti heti négy-öt fuvart végzett. Belefutott a "mélységi ellenőrzésbe". Hiába próbálta meggyőzni a határőröket, hogy horgászni jöttek a haverokkal, egyetlen afgán menekültnél sem volt horgászbot.

Ha ilyen jól szervezett ez az ipar, akkor hogyan lehetséges, hogy októberben ennyien meghaltak a Tiszán? - firtatom. "Mint minden szakmában, itt is sok az amatőr - jön a válasz -, elég könnyű a határon olyan emberekbe botlani, akik át szeretnének jönni, gyakorlatilag csak helyismeret kell a dologhoz. Szerintem a Tiszánál az történt, hogy nem tudtak eleget fizetni a sétáltatónak, hogy velük menjen. Belezsúfolta őket a csónakba, aztán megmutatta nekik, hogy merre evezzenek." A profik azonban nem szeretik, ha valami balul sül el. "Nem jó, ha meghal a kuncsaft, mert akkor a figyelem hirtelen erre terelődik, és akár hetekig szünetel az ipar."

"riási különbségek

A legfrissebb határrendészeti adatok szerint 2009 első felében 304 illegális bevándorló csoportot, 186 emberkereskedőt, 1274 külföldi személyt azonosítottak, tizenkét, kifejezetten embercsempészetre szakosodott csoportot számoltak fel - ez azonban csak a jéghegy csúcsa.

Ördög István, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal igazgatója szerint idén "dömping" van az országban, eddig körülbelül ötezer kérelem érkezett a hatósághoz, jóllehet Magyarország még mindig tranzitország. Az ugrásszerű növekedés egyébként az egész Európai Unióban megfigyelhető. A menedékkérők elvétve rendelkeznek bármilyen azonosítási okmánnyal, és egytől egyig illegálisan léptek Magyarország területére. Önként csak akkor veszik fel a kapcsolatot a hatósággal, ha az embercsempészek magukra hagyták őket. Ha átutazás vagy határsértés közben lebuknak, a hatóságnak hivatalból kell eljárnia, és elindítania az idegenrendészeti eljárást; a menekültügyi eljárás viszont csak kifejezett kérelemre kezdődik meg (lásd keretes írásunkat).

Ördög István arról is tájékoztatott, hogy a menedékkérők nagy része gazdasági migráns; nem üldöztetés miatt hagyta el országát, hanem a jobb életért. Létszámuk említett növekedése a rengeteg kosovói menedékkérővel magyarázható; az országba érkezők miatt idén már az Európai Visszatérési Alap támogatásával, a Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM) partnerségben 2009 májusában és szeptemberében tényfeltáró missziót küldött Kosovóba a hivatal. Bár a kosovói kérelmezők csaknem száz százalékát elutasítják, a vizsgálat és a hivatalos bírósági ítélet között gyakran két év is eltelhet. Ez idő alatt a menekülteknek jelentős életszínvonal-emelkedést jelent a befogadóállomásokon automatikusan járó napi három étkezés, a fűtött szállás, valamint a higiéniai lehetőségek.

"Határsértő és határsértő között is óriási különbségek vannak" - állítja Füley Emőke, a bicskei befogadóállomáson dolgozó szociális munkás -, a munkánk során velünk kapcsolatba kerülő külföldiekről elmondható, hogy vagy minden vagyonukat pénzzé téve érkeznek az országba, vagy útjukat Európából finanszírozta valamelyik már áttelepült rokon. Ezek az ügyfelek általában igénybe veszik a nemzetközi embercsempészbandák segítségét. A harmadik lehetőség, hogy egy Magyarországgal határos országból vagy saját erőből próbálnak átjönni a zöld határon, vagy nem embercsempészetből élő helyieket megvesztegetve."

18 ezer dollár

"Garanciát ígértek" - meséli a könnyeivel küzdve egy iraki asszony. A fiával ketten indultak útnak Szíriából, Törökországon keresztül. Ausztria volt a cél. Hónapokig tartott az út, tanyákon, konténerekben "pihentek", egy-egy étkezésért plusz kétszáz dollárt kértek a csempészek a 18 ezer dolláros fejenkénti szállítási díj felett. "Nem tudtuk, hogy hol vagyunk, amikor a minket szállító ember kapott egy telefont, és azonnal kitett egy faluban. A fiam egy házon meglátta a magyar zászlót. Úgy volt, hogy ha bármi történik, akkor az itteni menekülttáborból is továbbvisznek minket. Ezt azonban már nem akartuk megkockáztatni."

Többen viszont megteszik. Gyakoriak a szökések az ország három befogadóállomásáról (Bicske, Békéscsaba, Debrecen), a cél minden esetben Nyugat-Európa. Hely- és nyelvismeret hiányában a menekültek ekkor is a csempészekre vannak utalva.

"Nem olyan nehéz kapcsolatba kerülni ilyen emberekkel, mint gondolja - meséli egy afgán menekült. - Minden közösségben, főleg a menekülők között, remek az információáramlás. A kérdés persze az, hogy mennyire megbízható a forrás. Van olyan, aki a menekülttáborban kapja meg annak a számát, akit hívni kell, ha tovább akar menni."

Afganisztánból eljutni az EU-ba ugyanúgy 18 ezer dollárba kerül, mint Irakból. Ez az öszszeg az egész utazást magában foglalja. "Ha valaki Nyugat-Európából fizeti valamelyik családtagjának a tarifát, akkor csak a felét kell előre, a többit szállítás után. Ez nyújt valamifajta védettséget, de ez a maximum." A komoly embercsempészbandák persze akár referenciával is rendelkezhetnek: elég egy olyan "ismerős", akit ők vittek át az "ígéret földjére". A menekülők már azzal is beérik, ha élve megérkezett.

Az úton minden esetben előfordul valamilyen atrocitás: nem találkoztunk a befogadóállomáson olyan menekülttel, akit ne raboltak volna ki, ne éhezett vagy szomjazott volna, gyakori a nemi erőszak, a menekülők teljes terror alatt tartása. Nincs olyan, aki nem szenvedne a poszttraumatikus sokk valamilyen formájától - tudjuk meg a szociális munkásoktól. Mégis, évente családok ezrei vágnak bele, hogy így jussanak Nyugatra. "Nincs más mód idejönni - meséli az iraki asszony -, ha a hazánkban maradunk, biztosan meghalunk. Ez legalább valami esély az életre. Akármilyen is."

Útvonalak, etnikumok

A Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatása szerint a közép-európai migrációs útvonal Törökországon, illetve Bulgárián keresztül Németországig húzódik. Két ága is érinti Magyarországot: az egyik Románián és rajtunk keresztül Ausztriába tart, míg a másik a volt jugoszláv tagállamok felől fut keresztül hazánkon. A célállomások Ausztria, Olaszország, Németország és Hollandia. Az útvonalakat igénybe vevők etnikai összetétele vegyes: afgánok, irakiak, irániak, kurdok, de albánok, szerbek és ukránok is vannak közöttük.

Hivatalos menet

Ha Magyarországon valaki menedékjogért folyamodik, először az őrzött békéscsabai befogadóállomásra kerül tizenöt napra. Itt ellenőrzik, hogy esetleg más EU-tagállamban kért-e már menedékjogot; ha igen, abban az esetben a "dublini eljárás" értelmében felfüggesztik kérelme elbírálását, és kapcsolatba lépnek az adott tagállammal. A dublini szerződés kimondja, hogy a menedékkérelem elbírálása minden esetben abban az EU-országban történik, ahol azt először beadta. Például hiába szeretne valaki Németországban letelepedni, ha kérelme Magyarországon került a rendszerbe: sorsáról ez esetben a magyar hatóságok döntenek.

A tizenöt nap leteltével a kérelmező ideiglenesen Debrecenbe kerül, beadványa tényleges elbírálásáig. A hatóság elutasíthatja kérelmét, illetve befogadott- vagy menekültstátuszt kaphat (előbbit maximum egy évre adják, és minden évben felülvizsgálják). Akinek a kérelmét kétszer már jogerős bírósági döntéssel elutasították, nem próbálkozhat többet.

Neked ajánljuk