Embercsempészet Magyarországon: Menekülési útvonal

szerző
Tódor János
publikálva
1997/51. (12. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bár a hivatalos statisztikák szerint a kilencvenes évek elejéhez képest radikálisan csökkent a Magyarországra, illetve Magyarországon át menekülők száma, a határőrség 1997. november végéig több mint tízezer illegális határátlépőt fülelt le. Ráadásul becslések szerint legalább kétszer ennyi azok száma, akik többnyire embercsempészek közreműködésével jutnak ki és be a magyar határon. A Narancs annak nézett utána, hogyan működnek az embercsempész szervezetek, illetve mi történik azokkal, akiket elfogtak, és sokszor hosszú hónapokig várnak a kitoloncolásra.

Bár a hivatalos statisztikák szerint a kilencvenes évek elejéhez képest radikálisan csökkent a Magyarországra, illetve Magyarországon át menekülők száma, a határőrség 1997. november végéig több mint tízezer illegális határátlépőt fülelt le. Ráadásul becslések szerint legalább kétszer ennyi azok száma, akik többnyire embercsempészek közreműködésével jutnak ki és be a magyar határon. A Narancs annak nézett utána, hogyan működnek az embercsempész szervezetek, illetve mi történik azokkal, akiket elfogtak, és sokszor hosszú hónapokig várnak a kitoloncolásra.

A győri határőrlaktanya falain belül található közösségi szálláson terepruhás, gumibotos határőrök őrzik a menekülteket. Ottjártunkkor negyven-egynéhányan vannak, 16 országból (ez idáig 75 ország polgárát látták itt vendégül). S bár a külföldiek a városba kimehetnek, idebent mindig bezárják a rácsos folyosói ajtót.

Közösségben

Stefkó István, a tolmács-telefonos gépiesen mondja a szöveget. Ha annyi százmárkása lenne, ahányszor már újságírónak, határőrnek, menekültügyi embernek elmesélte a saját történetét, aligha lenne Győrben, a külföldiek tartózkodására kijelölt közösségi szálláson. Vehetett volna útlevelet: mint mondta, rádiótelefonon mindent meg lehet rendelni a Mosonmagyaróváron állomásozó albán szakemberektől, ha van elég lé. A Szabadkáról való Stefkó Istvánnak viszont nincs, úgyhogy lassan egy éve dekkol itt. Rajta kívül pillanatnyilag csak két nő lakik itt. Az egyik albán, István szerint teljesen dilis, várost Győrön kívül életében még nem látott. A másik hölgy román, nála be lehet fizetni a jóra: "A múltkor, amikor kint voltam a városban, sorban álltak itt az ajtó előtt a románok meg a jugók, tíz márka volt egy numera." A közösségi szálláson dívó közösségi szexnek ez még a kulturáltabb formája. A tolmács (Stefkó anyanyelvén kívül szerbül, horvátul, németül, albánul, lengyelül és bolgárul is jól beszél) a szállás-parancsnok Kántor Sándor határőr százados bólogatása mellett beszámol egy partiban történt erőszakos közösülésről is: a szerencsétlen nő száját leragasztották, úgy rontottak neki. A százados nem tiltakozik, nem inti rendre tolmácsát, így hitelt kell adnom szavainak. Ezek a brutális ügyek nyilván a koedukáció hátulütői, meg azé, hogy a külföldiek körletébe katona csak indokolt esetben léphet be. A csoportos erőszak ugyan ennek számít, ám erről az őrszemélyzet utólag szerzett tudomást. Ezek után már nem meglepő, hogy márciusban fölakasztotta itt magát valaki.

A kormányrendelet lehetővé teszi, hogy az idegenrendészeti őrizetes naponta reggel 8-tól este 8-ig a külvilágban vezesse le fölgyülemlett energiáit, ennek ellenére olykor elszabadulnak idebent az indulatok. "Előfordul, hogy a katonát is megtámadják", mondja a közösségi szállás parancsnoka, "ilyenkor megbilincseljük őket. Fogda nincs, bilincsben van egy óráig, amíg megnyugszik." Aki viszont komolyabb balhét csinál, vagy megszökik, és újra elkapják a határon, azt a Szeged-nagyfai Büntetés-végrehajtási Intézet idegenrendészeti körletébe szállítják, ahol nincs kimenő, s tripla szögesdrót mögött várhat a hazatoloncolásra.

Határőrnyomozók

Idén november 1-jétől a határőrség is önálló nyomozati jogkörrel rendelkezik. Ennek megfelelően a tíz határőr-igazgatóságon összesen 28 bűnügyi felderítő szolgálat kezdte meg működését. A győri igazgatóságon belül a megyeszékhely mellett Mosonmagyaróváron és Sopronban is felállítottak egy-egy nyomozó- csoportot: általában 4-20 fő dolgozik ezeken a szolgálatokon. A határőrök például embercsempészési ügyekben titkos nyomozati eszközöket is igénybe vehetnek, ám ahogy Szőke István ezredestől, országos bűnügyi és felderítő főosztályvezető-helyettestől megtudtuk, ez mindannyiszor ügyészi engedélyhez van kötve. "A mobiltelefonok lehallgatására nincs módunk, pedig az embercsempész bandák az éteren keresztül bonyolítják üzleteiket, úgy tartanak kapcsolatot a megbízók a szállítókkal, a kísérőkkel. Akiket bűncselekmény gyanújával fognak el, állítanak elő, s akiknek előzetes letartóztatását a bíró elrendeli, azokat továbbra is a rendőrségi fogdában tartják a határőrnyomozók, mert náluk nincsenek fogdák. Az idegenrendészeti szabálysértést elkövetők, és ide tartoznak azok a menekültek is, akiket embercsempészek szöktettek, kerülnek a határőrség közösségi szállásaira." Szőke ezredes szerint a nyomozóhatósági felhatalmazást nem szabad túlbecsülni: "A várhatóan évi két-háromezer nyomozáselrendelés, ezer körüli büntetőfeljelentés, néhány száz körözött személy elfogása és a kapcsolódó egyéb tevékenységek csak töredéke az ismertté vált bűncselekményeknek, más nyomozó hatóságok munkájának. Alábecsülni sem szabad azonban, mert a szakmailag felkészült határőrnyomozók képesek lesznek az illegális migrációhoz kötődő bűnözés mélyebb felderítésére, hatékonyabb visszaszorítására, nemzetközi kötelezettségeinknek való jobb megfelelésre."

S bár még nem a nyomozati jogkör eredménye, a magyar felderítők büszkék lehetnek arra, hogy közreműködtek egy nemrégiben Bécsben lefülelt embercsempész banda fölszámolásában. Ez a kosovói albán embercsempész-szervezet, amely Európában az egyik legnagyobb volt, négy évig működött, s ezalatt 300 millió schillinget forgalmazott, 100 milliós tiszta haszonnal. Eddig huszonhat albán és négy német került rács mögé, de Szőke ezredes elmondta, "már dolgoznak" a mosonmagyaróvári illetőségű magyar szállítókon és kalauzokon.

Full service

A szakértők szerint jelenleg a harmadik migrációs hullám tart. "Tavaly az embercsempészet az illegális migráción belül 30-35 százalékkal növekedett, meglepően sok nálunk az afgán, a bangladesi, a harmadik világból érkező menekült. Az első hullámban, 1990-ben a menekültek kilencven százaléka romániai volt, aztán pedig a volt Jugoszlávia területeiről érkeztek a legtöbben a második, 1993-ban tetőző hullámmal", mondja Szőke ezredes.

Többnyire utazási irodáknak álcázzák magukat az embercsempész-szervezetek. Főleg törökök, filippínók és egyiptomiak érkeznek ily módon; néhány napos ittlét után indítják útnak őket. Budapest az európai embercsempészet centruma: a Keleti pályaudvart szakmai körökben például csak Kisalbániaként meg Kisegyiptomként emlegetik. Egy-egy élelmesebb szervező naponta több transzportot is toboroz és bocsát útjára innen. Panziókban, Eravis szállókon pihentetik őket. "Már messziről kiszúrják a leendő ügyfelet", avat be az embercsempész-lélektan rejtelmeibe Sarkadi László alezredes, a győri határőr- igazgatóság idegenrendészeti, szabálysértési és menekültügyi osztályvezetője. "Odamennek hozzá, megkérdezik, van-e útlevele, pénze, hova menne. Aztán ha nincs passzport, akkor 300-400 márkáért lehet venni, elviszik a pácienst egy gyorsfényképészetbe, majd a műhelyben negyedóra alatt kicserélik a fényképet." Egy full service mondjuk Ankarából Münchenbe 1500-2000 dollárt kóstál, de például Aradról Magyarországra már 100 márkáért átkalauzolják az embert a zöldhatáron. Már ha nem csapják be a pácienst. Egy magára valamit is adó profi csempészteam persze nem tenne ilyet, a renomé mindennél előbbre való. De vannak olyanok, akik Sopronban azt mondják a szerencsétleneknek: ezek már ausztriai fények, majd lelépnek a pénzzel, s kisvártatva a menekültek csodálkozva tapasztalják, hogy magyar rendőrök igazoltatják őket. "Volt itt nálunk egy olyan afgán család, amelyik 15 ezer dollárt fizetett az embercsempészeknek, s végül a közösségi szállásunkon kötöttek ki", kommentál Sarkadi alezredes.

Nem kell mindig előre fizetni: ha van például Nyugaton élő rokon, aki garanciát vállal a menekülőért, a csempésztravel megfinanszírozza az utazást. Persze semmit sem bíznak a véletlenre: a rokont előbb leinformálják. A lányok esetében még nagyobb a kedvezmény: őket ingyen is kiviszik, feltéve, ha a hölgyek vállalják, hogy utána ledolgozzák a tarifát. Odakint természetesen már a csempészszervezet prostitúcióban érdekelt leányvállalata mondja meg, hogy mit, hol, mennyiért kell dolgoznia. Főleg a kínaiakra jellemző az utólagos fizetés, mivel Európában majd´ mindenütt vannak letelepült rokonaik. Egy a lényeg: legyen garancia a fizetésre.

Tételek

Ha egy embercsempész Magyarországon megbukik, nem fizet rá nagyon: kis szerencsével sima szabálysértéssel, kitoloncolással is megúszhatja, "rosszabb" esetben akár négy-öt hónapra is elítélhetik. "Nagyon rossz a magyar jogi szabályozás", véli Szőke ezredes. "A nyomozó hatóságnak azt kell bizonyítania, hogy az embercsempész anyagi haszonszerzésért, embercsempészbanda tagjaként vagy megbízásból nyújtott a szökéshez segítséget. Utóbbi kettő általában tárgyi bizonyítékkal nem támasztható alá." Tegyük hozzá: az első sem, ha nem találnak pénzt az embercsempésznél; márpedig manapság elég gyakori, hogy utólag, postai utalványon küldi a szerencsésen átért menekült a kialkudott tarifát.

"A Btk. 218. szakasza nem utal arra, hogy az embercsempész kockázatnak teszi ki a szállított személyeket." Pedig a kockázat hatalmas: gyakran az életével játszik, aki embercsempészekre bízza magát. Tavalyelőtt 19 tamil kapott hőgutát és fulladt meg egy kamionban, s ugyancsak 1995-ben hét török fulladt a Dunába, amikor felborult a szlovák embercsempész csónakja. "Csak a tragédia bekövetkeztekor jelenik meg a büntetőeljárás során a kockázati tényező, ilyenkor halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt vonják felelősségre a csempészt", magyarázta a bűnügyi és felderítési osztályvezető, s reméli, a jogalkotók egyszer felfigyelnek erre.

Ausztriában például nem vizsgálják az anyagi haszonszerzést; egyedül azt kell az ottani hatóságnak bizonyítania, hogy a csempész háromnál több személynek nyújtott segítséget. Nálunk az embercsempész általában szabadlábon védekezhet, legtöbbször még azt a gépkocsit sem lehet tőle lefoglalni, amivel a bűncselekményt elkövette.

A (zöld)határon szerencsésen átért menekülők felét, kétharmadát a kőkemény schengeni normák szerint működő osztrák határvadászok odaát elkapják. Akiket a magyar határőrök kapcsolnak le, azok többnyire a határőrség által fenntartott közösségi szálláson kötnek ki, ahonnan naponta indulnak a "kitoloncoló buszok" a román és az ukrán határra. A kétoldalú menekültügyi egyezmény alapján általában szó nélkül visszaveszik őket, különösen az ukránokkal példás a kapcsolat. November végén Németországgal is aláírtuk a viszonossági megállapodást. Ám mostanában a menekültek zöme a harmadik világból érkezik, általában úti okmányok és egy fillér nélkül; az ő deportálásuk hónapokig, esetleg évekig elhúzódhat. A többnyire a helyi polgárháború és anarchia elől menekülő szerencsétlen emberek helyzetét tovább nehezíti, hogy Magyarország egyelőre csak az Európából érkező menekült státusát ismeri el. Számukra a magyarországi végállomás a bicskei tábor, rosszabb esetben a nagyfai idegenrendészeti körzet. 85 százalékuk néhány napos erőgyűjtés után újra megkísérli az illegális határátlépést; akit elfognak közülük, azokat viszik Nagyfára, onnan gyakorlatilag lehetetlen megszökni.

A külföldiek elhelyezésére szolgáló közösségi szállások évente százmilliónál is többe kerülnek a költségvetésnek, a Menekültügyi és Migrációs Hivatal befogadó állomásai (táborai) közel hatszázmillióba. Ezekben nincs benne a hazatoloncolás költsége, ami például egy távoli kontinensről menekült esetében akár több százezer forint is lehet. A menekültek jogvédelmét is felvállaló emberi jogi szervezetek szerint jelentős összegeket spórolhatna a költségvetés, ha nem potenciális bűnelkövetőként kezelné a többnyire önhibájukon kívül menekülésre kényszerülő külföldieket. Olyan véleményeket is hallani, amelyek szerint az sem véletlen, hogy évente mintegy tízezren sétálnak át határainkon; ha ezeknek csak a felét sikerülne megcsípni, elhelyezésüket képtelen lenne megoldani a határőrség és a menekültügy.

Esetek

Akadnak persze olyanok is, akiknek annyiszor nem sikerült már, hogy többé nem is próbálkoznak. Az ötvenéves férfi Bas Bozóként mutatkozik be, de Kántor Sándor győri szállásvezető odasúgja, Bozo olyan, mint Ságvári Endre, eddig legalább harminchárom neve volt. 1992 óta sodródik: megfordult már Bicskén, Békéscsabán, Nagyfán, Győrben is harmadszor van, mindig más néven jelentkezett be.

Bozo sírva mutatja Kninben lemészárolt családja fényképét, egyedül a fia maradt életben, kislányát megerőszakolták. Aztán pengével fölvagdalt karját tárja elénk. "Állítólag meg akarták ölni az albánok Nagyfán valami üzleti konfliktus miatt, s ő kétségbeesésében falcolt be", fordítja a szabadkai tolmács. A knini férfi, mint mondja, azelőtt nem volt börtönben, a háború tette ilyenné. Háromszor akarta fölakasztani magát. Már csak a fia tartja benne a lelket, Sasa, aki pillanatnyilag a nagyfai idegenrendészeti fogház lakója. A csencselésből megtakarított forintjaiból havonta csomagot küld neki a börtönbe.

"Csínján kell bánni azzal, amit mond", tart vissza bennünket az együttérzéstől Kántor százados. "Sasa írt nekünk, és tiltakozott, amiért ez az ember folyton az apjának nevezi magát. Nagyfán ismerkedtek meg, együtt szexeltek, merthogy mind a ketten melegek, innen az apa-fiú kapcsolat. Sasa nyilván zsarolja ezt a nála harminc évvel idősebb embert, Bozo azért küldi neki a pakkokat." A százados szerint náluk nem jellemző a homoszexualitás, legalábbis a körleten belül. "Kimehetnek, megoldják a városban."

Találkoztunk olyan menekülttel is, aki révbe ért, akinek rendben vannak a papírjai. A névtelenséget kérő nigériai fiatalember a Magyar Emberi Jogvédő Központ (MEJOK) Lujza utcai irodájában mesélt kalandjairól. 1990 júniusában érkezett Magyarországra: az volt az elképzelése, hogy tanulni fog, ám ez nem jött össze. "Nem utasítottak ki az országból, mert volt munkahelyem, egy Trabant-szervizben dolgoztam. Korábban Londonban voltam autószerelő. Most üzletből élek, van egy bétém. Hogy itt kívánok-e végleg letelepedni? Nem tudom, várom, hogy változzon a helyzet. Nigéria messze van."

A MEJOK

A Magyar Emberi Jogvédő Központot 1993-ban alapította Ill Márton, aki korábban a Martin Luther King Társaság vezetője volt. Bár a MEJOK tevékenysége nem korlátozódik a menekültekre, nálunk mégis ők tesznek a legtöbbet értük. Ill Márton hangsúlyozza, hogy kizárólag az ügyfél engedélyével veszik fel érdekében az idegenrendészeti hatóságokkal a kapcsolatot. "Amikor a hatóság nem akarja észrevenni az ügyfelet, akkor nyomást gyakorolunk rá. Azon vagyunk, hogy a migráns belássa, számára is a jogszerű út a tanácsos." A MEJOK-nak, más jogvédő szervezetekhez hasonlóan, nincsenek extra jogosítványai. A MEJOK igazolása tanúsítja, hogy az illető kényszermigráns, aki nem rendelkezik úti okmányokkal, megfelelő pénzügyi háttérrel. E papírnak respektje van, a hatóságok elfogadják. "Még nem fordult elő, hogy olyannak adtunk volna igazolást, akit nem illet meg, mindamellett kollégáimat már próbálták igazolásügyben megvesztegetni. >>Bazeg, már megint az Ill Márton"A hatóságot csak akkor tudjuk meggyőzni az igazunkról, ha belátja, hogy tévedett. Az ügyfél érdekében gyakorta konfrontálódni kell, amit a hatósági emberek sokszor személyes sértésnek vesznek, akárcsak egy nekünk igazat adó ombudsmani határozatot, bírósági döntést." Április elején civil ruhás rendőrök akartak éjjel idegenrendészeti ellenőrzést tartani irodájukban (Lásd: Éjjel kettőkor, MaNcs, 1997. április 10.), Ill azonban nem engedte be őket, mire szabálysértési eljárás indult ellene. "Nyilvántartást vezetünk a hozzánk fordulókról, akiknek személyiségi jogaik vannak. Házkutatási parancsuk sem volt. Olyan ez, mintha mondjuk egy ügyvédi irodában akartak volna kutakodni." A MEJOK vezetője a hívatlan látogatókat egy korábbi konfrontációra vezeti vissza, amikor is hét kiskorú guineai gyerek ügyében jártak el. A 14-15 éves guineaiakat Jugoszláviából hozták át az embercsempészek, azt mondták nekik, hogy Ausztriában vannak. Ill Márton a győri közösségi szállásról hozta ki s helyezte el őket a GYIVI Horánszky utcai intézetében. "Két napon belül itt volt Bukarestből a guineai konzul, ellátta őket iratokkal. Azt kértük, hogy ne bilincseljék meg a gyerekeket, amikor sor kerül a kitoloncolásra. Ez nem tetszett az ORFK illetékesének. Végül is, hála az őket Ferihegyre kísérő két ismerős rendőr emberségének, nem került rájuk bilincs."

Ill Mártonnak a közöségi szállásokról jó a véleménye, bár azt mondja, családok huzamosabb tartózkodására a határőrök minden jóindulata ellenére sem alkalmasak. "Szeged-Nagyfa viszont jogilag és ténylegesen is zsákutca. Nem lehet egy személyt ítélet nélkül elzárni a külvilágtól, korlátozni a mozgását. Onnan, még ha akarja, sem tudja szervezni a hazautazását, intézni az okmányait. Nagyfán a köztörvényes elítélteket több jog illeti meg, mint a három szögesdróttal körülvett idegenrendészeti körlet lakóit. Az ottani biztonsági rendszer kiépítése, fenntartása rengetegbe kerül, ez luxus. Akik ezt létrehozták, azoknak nyilván az volt vele a céljuk, hogy megmutassák a Nyugatnak, milyen kemények vagyunk az illegális migránsokkal szemben."

Győrben megkérdeztünk egy gumibotos, idegenrendészeti őrkatonát, miben látja a legnagyobb változást. "Hát talán abban, hogy most már nem üthetjük őket", válaszolta.

Tódor János

Akiknek nem sikerült

A határőrség 1997-ben közel 18 000 jogsértővel szemben intézkedett, ebből tízezer fő volt a tiltott határátlépést elkövető. A jogsértéseket elkövetők 45 százaléka román, 20 százaléka jugoszláv, jelentős még a török, iraki, bolgár, afgán, libériai, algír, magyar, ukrán személyek száma. Az embercsempészek (271 fő) közül több mint 160 magyar, a többi jugoszláv, szlovén, szlovák, román, ukrán állampolgár volt.

Menekülők Magyarországon

(1988-1997 októbere)

I. A menekülők érkezésének éve, állampolgárságuk

évregisztrált román szovjet jugoszláv egyéb
menekülők száma (F.Á.K.) (volt jugoszláv)
1988. 13 173 13 173
1989. 17 448 17 365 50 33
1990. 18 283 17 416 488 379
1991. 53 359 3 728 738 48 485 408
1992. 16 204 844 241 15 021 98
1993. 5 366 548 168 4 593 57
1994. 3 375 661 304 2 386 24
1995. 5 912 523 315 5 046 28
1996. 1 259 350 268 559 82
1997. X. 1 709 114 72 297 1 226
Együtt: 136 088 54 722 2 644 76 387 2 335
100,0% 40,2% 1,9% 56,1% 1,7%

II. A menekülők Magyarországra érkezésének módja

év legálisan illegálisan
1988. 52,5% 47,7%
1989. 20,6% 79,4%
1990. 81,3% 18,6%
1991. 88,4% 11,6%
1992. 88,3% 11,7%
1993. 98,3% 1,7%
1994. 96,4% 3,6%
1995. 94,1% 5,9%
1996. 96,0% 4,0%
1997. X. 54,8% 45,2%

Menekültstátust szerzett a Genfi Konvenció szerint 1989. október 15-től: 4308 fő

Az összes regisztrált menekülők arányában: 3,2%

Menedékesként (volt jugoszláv területről) részesült ideiglenes védelemben: 73 979 fő

Az összes regisztrált menekülő arányában: 54,36%

1997. október 31-én magyarországi státusos menekült: 2465 fő

Az összes menekültstátust kapott menekült arányában: 57,2%

1997. október 31-én Magyarországon tartózkodó (volt jugoszláv) menedékesek: 3390 fő

Az összes menedékes arányában: 4,6%

szerző
Tódor János
publikálva
1997/51. (12. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra