"Tisztelt Főtáv! (...) Miért nem veszitek észre, Ti dinoszauruszok, hogy az idő végérvényesen eljárt felettetek? Én 150 nm-es lakásban lakom, és az éves fogyasztásom 132 000 Ft. Télen 24 fokra állítom a hőmérsékletet, mert szeretem a meleget. A Ti balfasz emberetek szerint egy 50 nm-es távfűtéses lakás fűtési költsége 160 000 Ft!?! (...) Picit nézzetek má' magatokba!" Noha az ilyen stílusú levél és ügyfélszolgálati telefonhívás az ország 95 településén működő távhőszolgáltatók egyikénél sem túl gyakori, a cégek működéséről megfogalmazott civil kritika korántsem ritkaság.
Örökség
A hazai távhőszolgáltatás az 1960 és 1985 között tömegesen épült, zömükben szovjet típusú panelházakhoz köthető, a mint-egy 645 ezer távfűtésbe kapcsolt "lakossági fogyasztó" az ország lakásállományának 16 százalékát teszi ki. Az 1975-ig épített házakkal van a legnagyobb baj. A hatvanas években még kész tényként kezelték, hogy a kazánok fűtéséhez használt olaj (majd gáz) hosszú távon is olcsón beszerezhető marad. Ezért a fűtés hatásfokának kárára úgy spóroltak, hogy a lépcsőházakban az összes fogyasztót egy hurokba kötötték össze. Ez az ún. "egycsöves" rendszer - amelyben gyakorlatilag lehetetlen a lakásonkénti hőmérés és hőszabályozás - sokáig senkit sem zavart. (A nyolcvanas években épült panelek többségébe már a hatékonyabban szabályozható "kétcsöves" rendszert építették be.)
A panelek kötelező központi fűtése hibás elképzelésen nyugszik: azt feltételezték, hogy az egyedi fűtésű lakások közti hőmérséklet-különbségek hatására akkora feszültségek is keletkezhetnek a vasbeton elemekben, melyek még magát a házat is összedönthetik. A későbbi hőtani vizsgálatok bizonyították ugyan, hogy az effajta félelem a panelok jelentős hőáteresztő képessége miatt alaptalan, de az országban addigra már több mint 600 ezer távfűtéssel szerelt lakást adtak át. Általános volt az is, hogy több lakótömb fűtését és melegvíz-ellátását egyazon hőközpontból biztosították. A kiépített rendszerek miatt a lakás elhelyezkedésén túl leginkább a radiátor mérete döntötte el, hogy hol meddig kúszik a hőmérő higanyszála. Főleg, hogy a radiátorszelepek a fűtőtestek gyatra minőségének, valamint a csövekben keringetett adalékanyagoknak is köszönhetően gyorsan tönkrementek és használhatatlanná váltak. Mindennek, valamint a szociálpolitikai megfontolás miatt egyre növekvő állami árkompenzációnak köszönhetően a rendszerváltást megelőzően a ténylegesen elfogyasztott hő és a lakásra központilag megállapított átalánydíj köszönő viszonyban sem állt egymással.
Szabó János akkori építésügyi miniszterhelyettes jó negyedszázada nevezte először abszurdnak, hogy a paneleket ablaknyitogatással lehet csak hőszabályozni. E metódus azonban a főváros 243 642 távfűtött lakásának túlnyomó részében mindmáig megmaradt. Hasonló cipőben jár Miskolc (31 380), Debrecen (30 895), Pécs (30 548), Szeged (27 254), Győr (23 467), Tatabánya (22 171), Székesfehérvár (20 138), Dunaújváros (19 147) és Nyíregyháza (16 025) is - hogy csak a legnagyobbakat említsük.
Foglyok
A rendszerváltozáskor döntően magántulajdonba kerültek és társasházakká alakultak át az állami, tanácsi és szövetkezeti panelek. A távhőszolgáltatók államiból önkormányzati tulajdonúak lettek, és gazdasági társaságokat gründoltak belőlük. A távfűtési rendszer anomáliáival a lakók 1991 őszén szembesültek először; az akkorra már 60 százalékosra hizlalt állami fűtéstámogatást a kormányzat egyik napról a másikra megszüntette. Tovább rontotta a helyzetet, hogy - nem csak a megugró infláció miatt - folyamatosan nőtt az energia ára is. Ekkor merültek föl az első fogyasztói igények arra, hogy a tényleges hőfogyasztás után lehessen fizetni. A helyzetet jól jellemzi, hogy az egycsöves távfűtési szisztémában éppen az akkortájt megjelenő tömeges számlatartozás katalizálta a technológiai fejlesztést, ha csak annyiban is, hogy a radiátor be- és kivezető csapja elé hegesztett összekötő/szakaszoló csővel a lakást (szobát) ki lehetett kötni a fűtésből (ez az ún. "átkötött" rendszer).
Miután a távhőrendszerek önkormányzati tulajdonba kerültek, az állami árszabályozást a helyi szintű döntések váltották föl. "A távhő helyi jellegű szolgáltatás, ebből adódóan olyan, hogy távhőprobléma, voltaképpen nincs is. Illetve: ahány önkormányzat, annyiféle probléma" - mondta lapunknak Lángfy Pál, a Magyar Energia Hivatal (MEH) távhő-engedélyezési és felügyeleti osztályának vezetője. Szükségessé vált ugyanakkor, hogy a korábbi rendeletek helyett törvényben rögzítsék a monopolhelyzetbe került szolgáltatás kereteit. Az első távhőtörvény (1998. évi XVIII. tv.) fontos kitétele, hogy az önkormányzatok árhatóságokká is váltak. Az, hogy az érintett városvezetés tulajdonos és ármeghatározó is egyben, Lángfy szerint nem probléma. E kettősségből legfeljebb az következik, hogy mivel az önkormányzatok politikai érdeke az alacsonyan tartott távhődíj, a legtöbb cégnél nem képződött jelentős nyereség. Egy ilyen cég pedig nem érdekelt a generális fejlesztésekben. (Ausztriában a tulajdonos és/vagy ármegállapító problémát olyannyira föloldhatatlannak találták, hogy az árhatósági jogosítványokat nem a városok, hanem a tartományok kezelik; kivétel Bécs, ahol a kormány az árhatóság.) A különböző hazai rendszerek adottságai és a tulajdonosi elképzelések közti különbségekből adódhatott az is, hogy míg Pécsett egy átlagos lakás nettó távhődíja 75 ezer forint alatt tudott maradni 2004-ben, addig ugyanazért a szolgáltatásért Miskolcon, Kazincbarcikán, Baján és Budapesten 110-120 ezer forintot (plusz áfát) kellett fizetni. A távhőtörvény másik sarkalatos rendelkezésében előírta: meg kell szüntetni az átalánydíjas számlázást, és mindenütt az elfogyasztott hőenergia mérésén alapuló elszámolást kell bevezetni. Ennek végrehajtása - kétéves csúszással - tavaly befejeződött.
Csakhogy a távhőszolgáltató nem az egyes lakásokkal, hanem a társasházzal szerződött. A panelházak privatizálásakor a belső hálózat (egycsöves rendszereknél az egész hurok) a ház részeként a lakóközösség egészére íródott. Bárki szabadon lecserélheti az összes nyílászáróját és a radiátorait is (sőt egyes helyiségekből, mint a konyha és a fürdőszoba, akár ki is köttetheti a fűtőtesteket), de egymagában egyetlen forinttal sem képes csökkenteni a fűtésszámláját. A csekken szereplő összeg alapja ugyanis a lakóház egészére jutó tényleges hőközponti fogyasztás, vagyis a lakók nem a mért, hanem a lakások légköbméterére átszámított s valójában csak kalkulált fogyasztás után fizetnek. Meg még néhány másért is.
Függés
Egy 2004-ben készített szakértői tanulmány szerint "a távfűtéses lakások több mint 70 százalékában szabályozhatatlan a szolgáltatás igénybevételének mértéke, vagyis a nem kívánt hőtöbbletet akkor is igénybe kell vennie a lakónak, és természetesen meg kell fizetnie, ha nincs rá szüksége". Jogszabály nem írja elő a szolgáltatónak az olyan fejlesztést, hogy a lakásokat külön-külön is fogyasztóként lehessen kezelni. Lángfy Pál úgy véli, "a lakóközösség vagy felismeri a saját érdekeit, vagy nem. Ha nem, akkor továbbra is fűti az utcát. Az biztos, hogy a Főtáv jelenleg jo-gosan teszi fel a kezét, hogy ez nem az ő dolga." Nyíregyházán és Kecskeméten viszont az önkormányzat némi noszogatás után rá tudta venni a helyi szolgáltatót a lakásokba szerelhető termosztatikus szelepek és költségosztók telepítésére, s ezáltal a fogyasztásarányos elszámolási rendszer kiala-kítására. És létezik egy 2002-es uniós direktíva is, amely több pontba sorolva megállapítja: előre kell lépni, mert a közösségi energiafelhasználás több mint 40 százaléka a lakás és szolgáltató ágazatra esik, és aránya tovább növekszik. Az irányelv 20. pontja szerint "a fűtés, a légkondicionálás és a meleg víz tényleges fogyasztás alapján számított költségeinek a lakóknak történő számlázása hozzájárulhat az energiatakarékossághoz. A lakók számára lehetővé kell tenni, hogy szabályozhassák saját hő- és melegvíz-fogyasztásukat, ha ezek az intézkedések költséghatékonyan megoldhatók."
A 41 millió légköbmétert fűtő Főtáv Zrt. a hatályos szabályok értelmében a hőközpontig elszállítja az általa megtermelt vagy megvásárolt hőt, és ott "átadja" a fogyasztónak. A törvény betűje szerint igaza van Balog Róbertnek, a Főtáv PR-osztályvezetőjének, amikor azt mondja: "A Főtávnak a panelekhez semmi köze nincs, mert nem az ő tulajdonai. Mi több, az egyes épületek hőellátási rendszerének korszerűsítése is kizárólag a tulajdonosok érdeke és problémája." Azt sem vonja kétségbe senki, hogy a szolgáltatói oldalon a hőtermelést az utóbbi években jelentősen modernizálták, és hogy az újpesti, kispesti és kelenföldi erőmű korszerűsítése (2002-2006) után a fővárosi közszolgáltató olcsóbban veszi a meleget a Budapest Erőmű Zrt.-től. Az is hihető, hogy a termelési árak csökkentése érdekében 2008-ig valóban minden fűtőműben kapcsolt villamosenergia- és hőtermelés indul, s így az önköltségen takarékoskodni lehet. Ám a telephelyeken termelt hőenergia mennyisége és a fogyasztói oldalon indokolt hőigény közti különbség azt mutatja, hogy a Főtáv folyamatosan túltermel. Bár e többlet-hőenergiának több mint kétharmada a fogyasztói oldalon vész el (főként a hiányos szigetelés és a szabályozhatatlanság miatt), mintegy 30 százaléknyi veszteségért a hálózatok és a hőközpontok a felelősek. Mindezzel nagyjából összecsengenek Balog Róbert számításai és összehasonlításai, melyekben tételesen levezette, hogy miért drága a távfűtés. A Főtáv-nak nagyméretű infrastruktúrát kell fenntartania - plusz az apparátust -, miközben ugyanazt a gázártámogatást kapja, mint a lakossági fogyasztók. E támogatás a tavalyi 42 milliárd forintos bevételből több mint 14 milliárdot tett ki. A túlfűtés pedig szerinte leginkább annak köszönhető, hogy a panelházak fajlagos hőfogyasztása átlagban is több mint 50 százalékkal magasabb, mint a korszerű épületeké. Valóban, nekik meg elemi érdekük a fogyasztók megtartása, ám Balog szerint nem igaz az, hogy a cég a nagyobb fogyasztásban érdekelt, mert a kimutatható nyereség (ha van) eredendően az alapdíjon és a számlázási rendszeren termelődik, ezek viszont nem függenek a fogyasztástól. Ugyanakkor a főcsöveken a hőenergia több mint egy tizede már a hőközpontokba érkezés előtt elvész, amit ha áttételesen is, de a fogyasztókkal fizettet meg a cég. (Bécsben ez az érték 7-8 százalék.) A Főtáv nagyjából 500 kilométeres szállító csőrendszerének csak mintegy ötöde valóban korszerű, ám a cég az elmúlt években mindössze 18-20 km távhővezetéket cserélt ki. A Főtáv azt mondja, a vezetékrekonstrukció felgyorsítására csak a most futó, a tavaly módosított távhőtörvényben kötelezővé tett hőközpontprogram befejezése után kerülhet sor. A tulajdonos önkormányzat persze előírhatná, hogy az alapdíj emelését csak bizonyos fejlesztések teljesülése esetén engedélyezi - de lapunk nem bukkant a nyomára olyan esetnek, hogy a tulajdonosi körből bárki utókalkulációt kért volna a megállapított díjakról.
Öncsalás
Sigmond György, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (Matászsz) főtanácsosa szerint a nem meghibásodás miatti csere az ágazatban a leghosszabb idő alatt megtérülő beruházás (a főtanácsos 40-50 évet, Balog Róbert viszont akár 100 évet prognosztizál). Sigmond azonban abban is biztos, hogy ha ilyen jellegű kötelezettséget rónak a távhőszolgáltatókra, annak költségeit előbb-utóbb a fogyasztóra hárítják. "Az öncsalás, hogy a főcsövek modernebbre cserélése vagy akár a lakások újraszigetelése pusztán energiamegtakarításból megtérülhet" - ezt már Garbai László, a Matászsz elnöke állítja. Az ő szemében ennek iskolapéldája a Dunaújvárosban nemrég befejezett Solanova projekt is, ahol egy 42 lakásos panelre 200 millió forintot költöttek el azért, hogy az épület eredeti energiafelhasználásának alig több mint negyedéből ugyanaz a komfort biztosított lehessen. Garbainak igaza lehet: ha a felújítás költségeinek kilenc tizedét nem a vállalkozói-beruházói, városi, megyei, állami és uniós támogatások tették volna ki, aligha akadt volna olyan panellakó, aki erre ötmillió forintot áldoz.
15-20 százalékos megtakarítás viszont ehhez képest lényegesen kisebb összegből elérhető. A Panel Plusz programban felújított lakások ingatlanpiaci ára 1,5-2 millió forinttal emelkedett. A megszorítások miatt ugyan nem várható az állami támogatás felpörgetése, de alapvetően három tételnek kell teljesülnie a váltás tömegessé tételéhez: annak, hogy a korszerűsítést az egész lakóközösség akarja, hogy a felújítás eredményeként a lakások tényleg a saját fogyasztásuk után fizessenek, és hogy a pályázatokhoz szükséges önrész a paneltulajdonos által vállalható hitelkonstrukcióban lehívható legyen. A Főtáv a technológiát két céggel maga fejlesztette ki. Ennek lényege, hogy ha a lépcsőházakban minden szintre felvinnék az "előremenő" (be) és a "visszatérő" (ki) csöveket, onnan egy mini hőközpont beépítésével a fogyasztók mérése egyenként volna biztosítható. A félmillió forint körüli bekerülési költségen túl azonban probléma az is, hogy a villanyóraszekrény méretű szerkezeteket (lakásonként kettőt) az egyébként is szűk folyosókon kellene elhelyezni. A teljes körű panelfelújítás végösszegét többen is megbecsülték már, és egyik kalkuláció sem zárt ezermilliárd forint alatt.
Amennyiért a víz melegszik
"A legbonyolultabb, nehezen értelmezhető közüzemi számlákat a távhőszolgáltatóktól kapják a fogyasztók" - összegzi a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FF) idén márciusban végzett felmérését Sándor Angéla, a szolgáltatás-ellenőrzési osztály vezető főtanácsosa. A főfelügyelőségnél számos fogyasztó kifogásolta, hogy a fűtési számlán nem szerepel az elszámolás alapját képező hőközponti mérés adata, valamint a könnyen ellenőrizhető és értelmezhető, köbméterben megadott melegvíz-fogyasztás sem. A panaszok leginkább a Főtávra vonatkoztak; de a dunaújvárosi hőszolgáltatót is sokan bírálták a számla kuszasága miatt.
A meleg vízért kétszer kell fizetni: a vízműveknek a vízért és a Főtávnak a víz felmelegítéséért. A hatályos törvény végrehajtási rendeletében található Távhőszolgáltatás Közüzemi Szabályzat ugyanakkor előírja: ha a szolgáltató a fűtésre és a melegvíz-készítésre felhasznált hő díját elkülönítve számlázza, akkor fel kell tüntetni a felhasznált, hitelesen mért és leolvasott ivóvízmennyiséget, és az önkormányzati képviselő-testületnek forintosítania kell e mértékegységet. A Főtáv képviselője erről azt mondta: a cégnek ilyen kötelezettsége nincs, mivel ez nem szerepel az árakat meghatározó önkormányzati rendeletben. "Valójában nem tudjuk azt megmondani, hogy az adott fogyasztó egy köbméternyi meleg vizének előállítása mibe kerül" - indokolt Balog Róbert. Magyarázata szerint a hőközpontban felmelegített vizet lényegében a tényleges fogyasztástól függetlenül 42 ·C fokon kell keringetni a rendszerben, vagyis egy köbméter víz felmelegítése effektíven meg sem mérhető. A feladvány nem egyszerű, ám ilyesfajta "egységár" Budapesten és Dunaújvároson kívül minden távhőszolgáltató számláján szerepel. Szakemberek állítják: e látszólagos apróság mögött az áll, hogy a hőszolgáltató esetleg más veszteséget is közvetlenül a fogyasztóval fizettet meg. Úgy tudjuk, az FF a napokban a Közigazgatási Hivatal Törvényességi Felügyeletéhez fordult, ahol szeretnék elérni, hogy az ominózus önkormányzati rendeletet módosítsák. A keletkezett joghézagra a díjrendelet megalkotása előtt a fogyasztóvédelem is felhívta az önkormányzat figyelmét, de észrevételüknek nem lett következménye.
És ki tudja, lesz-e: a Budapesti Békéltető Testület szeptember 26-án egy ilyen tárgyú ügyben ugyanis olyan határozatot hozott, miszerint nem megalapozott az a fogyasztói igény, hogy a számlán szerepeljen a használt meleg víz köbméterének egységára.
