Erdő Péter bíboros üzent a híveknek: „gondosan tartsák meg a mindenkori állami előírásokat”

  • narancs.hu
  • 2020. május 17.

Belpol

Hétfőtől Budapesten is lehet nyilvános szentmisét tartani.

Hétfőtől valamennyi egyházmegyében, így a Budapestet és Pest megyét felölelő Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében, a Váci és a Székesfehérvári Egyházmegyében is tartanak nyilvános szertartásokat a katolikus templomokban, ugyanakkor a püspökök szigorú előírások betartását kérik a hívektől.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-hez is eljuttatott rendelkezésében azt kéri, hogy a szertartások során a papság és a hívek „gondosan tartsák meg a mindenkori állami előírásokat”.

A bíboros kéri, hogy a hívek tartsanak egymástól másfél méteres távolságot, viseljenek maszkot, a papok és a liturgiában segédkezők a szentmise előtt és után fertőtlenítsék a kezüket.
A szenteltvíztartók továbbra is üresek maradnak, a szentáldozás kizárólag kézbe adással történik. Perselyezni, adományt gyűjteni csak a mise végén lehet – írta.

Erdő Péter továbbra is felmentést ad a főegyházmegye területén élő híveknek a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól, és érvényben marad „a több gyónónak egyéni bűnvallomás nélkül adható általános szentségi feloldozás lehetősége is. Aki azonban így feloldozásban részesül, az később, a legközelebbi egyéni gyónás során tartozik bűneit megvallani” – fogalmaz.

A bíboros kitér arra: „ezek a felmentések és óvatossági rendelkezések különösen is az idősek és gyenge egészségűek védelmét szolgálják, akikért továbbra is fokozott felelősséggel tartozunk".
Erdő Péter hozzáteszi: ahol van rá lehetőség, ott folytassák a szentmisék online közvetítését.

Erdő Péter Bibliát dedikál

Erdő Péter Bibliát dedikál

Fotó: MTI

A Székesfehérvári Egyházmegyében Spányi Antal megyés püspök rendelkezése szerint hétfőtől a hétköznapi szentmisék bemutathatók hívek részvételével, a vasárnapi szentmisékről a püspök jövő hét pénteken fog rendelkezni – olvasható az egyházmegye honlapján.

Indoklása szerint a hétköznapi szentmiséken nincs annyi ember, hogy az járványügyi kockázatot jelentene, és az „istentiszteletek hétköznapi elkezdése biztosítani tudja a hívek fokozatos lelki visszatérését a templomokba és a hívő közösségekbe”.

A Váci Egyházmegyében hétfőtől a hétköznapi és a vasárnapi szentmisék is megtarthatók hívek jelenlétével – olvasható Marton Zsolt váci megyés püspök rendelkezésében, amelyet az egyházmegye honlapján tett közzé.

A püspök ugyanakkor kéri az időseket és a betegeket, akik veszélyeztetve érzik magukat vagy hozzátartozójukat, saját és mások védelmében fontolják meg a misén való  részvételt. „A többiek számára a vasárnapi szentmisén való részvétel ismét kötelező, az erre vonatkozó korábbi felmentés megszűnik”.

Marton Zsolt a 200 résztvevő feletti szabadtéri miséket továbbra sem engedélyezi.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”