Magyar Narancs: Számított a kritikákra?
Batiz András: Gondoltam, hogy támadnak majd, de arra nem készültem fel, hogy ilyen mértékben. Öt nap után jöttem rá, hogy mindez nem számít, hiszen nem azoknak kell majd megítélniük a munkámat, akik most támadnak.
MN: Mit gondol, miért bírálják ilyen hevesen az ön személyét?
BA: Számos, politikával foglalkozó újságíró nyilván úgy véli, õ sokkal jobban el tudná látni ezt a feladatot. A miniszterelnök úr egy Magyarországon sosem volt helyzetet próbált ki, amikor egy civilt kért fel a munkára. Egy vájt fülû, szofisztikált újságíró számára én az a srác vagyok a képernyõrõl, aki az õ ízlésével ellenkezõ dolgokról beszél, most meg hirtelen idejön, és belebeszél a politikába. Csak épp tévúton jár, aki így gondolkodik; én ugyanis nem neki fogok beszélni.
MN: Hogyan, ki kérte föl a szóvivõségre?
BA: Szeptemberben megegyeztünk az RTL Klub vezetõivel abban, hogy nem folytatom tovább az ottani munkámat. Hét évig teljes erõbedobással toltam a szekeret, a végén már nem jelentett kihívást. Másra vágytam. Hetekkel késõbb, egy kedd reggel csörgött a telefon, Gyurcsány Ferenc hívott. Számítottam a hívására, de biztos nem voltam benne. Még aznap találkoztunk, másnap pedig bemutatott az újságíróknak.
MN: Az rendben van, hogy ön újságírónak tartja magát...
BA: Miért fogalmaz úgy, hogy "tartom magam", miért nem ebbõl indul ki?
MN: Újságíró soha nem lesz kormányszóvivõ, mert aztán rendes országban nem lehet már újságíró.
BA: Már ha az illetõnek nem volt elege a munkájából - habár esetemben nem egészen errõl van szó, hiszen az újságírás számos szegmensét még nem próbáltam ki. És hogy mi lehet még, azon nem most kell gondolkodni.
MN: Attól tart, hogy mint bulvármûfajban utazót nem tartják igazi újságírónak?
BA: Nem tartok semmitõl, csak freudinak tartom vagy legalábbis érdekes sztereotípiának, hogy úgy fogalmazott, újságírónak "tartom" magam. Ha valaki a helyén van, nem törõdik azzal, hogy más mit csinál; az engem támadók egy része önértékelési válsággal küszködõ ember lehet. Ráadásul ma Magyarországon többnyire rosszul és tisztességtelenül mûvelik a bulvármûfajt, ezért az emberek nem hiszik el, hogy lehet másként is. A Fókusz ugyan bulvármûsor, de egyben közszolgálati is. Számos olyan riport volt, amit én is szívesen kihagytam volna, csak épp tudtam, hogy azzal adom el az utána következõt. Szerkesztõként és riporterként fontosnak tartottam bemutatni a Fókuszhoz forduló hátrányos helyzetû emberek problémáit: azokét, akikkel kitolt valaki, akiket a helyi vagy az országos hatalom, a bíróság vagy más hatóság magára hagyott. De tudtam, ha elõtte ledér öltözékben táncoló lányokat mutatok, azzal elviszem a mûsort.
MN: Fókuszban címû könyvébõl az érzõdik, hogy úgy került bele társaival a tévézésbe, mint Pilátus a credóba: egy sztorizgató, különösebb felelõsségtudattal nem rendelkezõ fiatal ember mûve.
BA: Mert tényleg nagyon fiatalon, 21-22 évesen csöppentünk bele a tévézésbe: nekem fogalmam sem volt, ki, mit, miért mond, és hosszú idõ volt, amíg átláttuk a rendszert. Errõl is szól a könyv, amit egyébként több mint két éve írtam, és azóta sok mindent másként látok. A Fókuszban egy visszatekintés és összegzés. Nem a tévés újságírók társadalmi felelõsségét firtattam, mindössze a saját szemüvegemen keresztül közelítettem a dolgokhoz.
MN: Hammer Ferenc a Fókusz szegénységábrázolásáról írt dolgozatában arra mutatott rá, hogyan járul hozzá a mûsor a társadalom kettészakadásához, a szegények kirekesztéséhez vagy marginalizálódásához.
BA: Szeretnék idézni a dolgozatból. Egy nehéz sorsú fiatal pár, akiknek a történetét bemutattuk, a riport vége felé elsétál a MÉH színesfémlerakat tábla elõtt. Hammer ebbõl azt a következtetést vonja le, hogy mivel a Fókuszban soha nincs cégreklám, mi szándékosan tettük ezt oda, érzékeltetve, hogy õk az emberiség szemetei. És tudnék még hasonló példákat mondani, amelyekkel a szociológus hitelteleníti egyébként fontos megállapításait. Akinek életében csak rövid idõre is volt köze a tévéhez, tudja, hogy ez nonszensz, egy olyan elõfeltevés, amely minden valós alapot nélkülöz.
MN: Attól még a befogadónak lehet ez az érzete. Más bulvármûsorokhoz hasonlóan a Fókusz is többnyire leegyszerûsítve, sztereotípiák szerint mutatja be a hátrányos helyzetûek történetét. Okok, következmények, felelõsök, társadalmi környezet nélkül.
BA: A társadalmi környezet feldolgozására a tudományos dolgozat vagy a dokumentumfilm való, az okokat és következményeket pedig igenis igyekeztünk bemutatni - már amennyire erre lehetõség volt. Egy kereskedelmi televízió fõmûsoridõben sugárzott riportmûsora alkalmas a problémák felvetésére, de hiú ábránd, sõt badarság azt feltételezni, hogy meg tudná változtatni a társadalmi gondolkodásmódot. És nem is ez a dolga a médiának, hanem az, hogy ne engedjen a szõnyeg alá söpörni releváns dolgokat. Én arra figyeltem, hogy ha a kisember hozzánk jött segítségért, akkor foglalkozzunk vele. Persze, teszem hozzá cinikusan, ez azért üzlet is, hiszen ha nem látom megvalósíthatónak képileg, akkor nem biztos, hogy nekifogok. Ha a romák hatvanas évekbeli kényszermosdatásáról nem a Fókuszban, hanem egy esti rétegmûsorban esik szó, akkor nem tudja meg kétmillió ember, mit mûveltek nem is olyan régen ebben az országban. De így kétmillióan látták.
MN: Sose gondolta, hogy a leegyszerûsítõ kép és nyelv, az egzotikus emberek bemutatása elidegenítheti a nézõt a riportban bemutatott személyektõl?
BA: Ön is újságíró: elõfordult már, hogy százszázalékosan mindent leírt egy ügyrõl? Tény, hogy a közérthetõség néha az alaposság, az egzaktság rovására megy. De azt akartuk, hogy amit elmondunk, az érthetõ legyen. Álszentség lenne azt mondani, hogy egy kereskedelmi tévé nem nézettséget akar elsõsorban produkálni, de ez nem jelenti azt, hogy emellett ne törekednénk a társadalom problémáinak valós bemutatására - lehet, hogy gyakran esetlenül, túlzó, lebutított módszerekkel. Soha nem mondtam, hogy százszázalékosan jól csináltuk: kipróbáltunk egy mûfajt, ami bevált, szeretik a nézõk. Egy nagyon fontos, az utóbbi idõben engem már erõsen foglalkoztató gondolatban azonban megerõsített Hammer dolgozata: sokkal nagyobb felelõsséggel kell televíziózni. Jó példa erre Bácsfi Diána esete, akinek eszméit a televíziók (is) terjesztették: a nézettségnövelés szempontjából ez persze egy hálás történet. Bácsfi rendszeres bemutatása sokak szemében heroikus színben tüntette fel a hungaristát, sõt, vélhetõen sikerült felduzzasztani táborát is. Szomorú tény: a média közremûködésével érte el, amit akart.
MN: Nem gondolja, hogy a mostani bírálatokban a Fókusz nyelvezete és stílusa üt vissza? Hogy mûsorvezetõként egy lebutított szerepbe kényszerült?
BA: Kik a bírálók? Ha egy tévémûsorban valamit el akarok mondani, világosan kell fogalmazni és fel kell kelteni a nézõ érdeklõdését. A mûsorvezetõnek nem az a dolga, hogy a kifinomult értelmiséget válogatott nyelvezettel gyõzze meg arról, hogy õ milyen okos. A mûsorvezetõ a csomagolás az ajándékon, semmi több. Ha úgy beszélnék, ahogy azt kritikusaim elvárják, azonnal elkapcsolnának az emberek. De az volt a dolgom, hogy ott maradjanak a képernyõ elõtt.
MN: Az elõzõ, markáns szóvivõ után nem lesz könnyû dolga.
BA: Gál J. Zoltán egy másik miniszterelnök mellett erõsen politikus szóvivõ volt. Gyurcsány Ferencnek nem erre van szüksége, hanem arra, hogy hitelesen tolmácsoljuk, amit õ és kormánya mond. Szaddámról írt könyvem súrolta ugyan a politikát, és felvillantotta, hogy ez egy félelmetes és fantasztikus világ, de a magyar belpolitikát mostanáig csak távolról figyeltem. A Fókusznál töltött hét év után annyit talán mondhatok: értek az emberek nyelvén, és naponta szembesültem a problémáikkal.
Varró Szilvia
