És tőled mennyit lopott el a Fidesz? – Belvárosi antikorrupciós séta

Belpol

Mutyimondó városnéző séta a hidegben, a Belváros kicsit másképp. A fővárosi ingatlanvagyon érdekes amortizálódása, magyarul korrupt eltüntetése miatt szervezett demonstrációt Juhász Péter tegnap az V. kerületben.

Antikorrupciós sétát, alternatív városnézést tartott Juhász Péter, az Együtt V. kerületi önkormányzati képviselője tegnap este, amely a kerület enyhén szólva gyanúsnak mondható ingatlanügyeire hívta fel a közfigyelmet. A tüntetés a „belvárosi Rogán–Szentgyörgyvölgyi-ingatlanmaffia” ellen szerveződött, amely Juhász szerint immár a kerület ingatlanvagyonának egyharmadát sikeresen eltüntette a térképről. A séta az önkormányzat épületétől a regnáló polgármester, Szentgyörgyvölgyi Péter (na meg Habony Árpád) lakásáig, a Szerb utcáig tartott. (Ez az az épület, amelyben a még helyi vagyonkezelő cég vezetőjeként Szentgyörgyvölgyi Péter, a jelenlegi polgármester 19 millió forintért jutott egy 110 négyzetméteres – korábban 33 millió forintra értékelt lakáshoz. De ebben a házban van az az önkormányzati lakás is, amelyet ismeretlen jogcímen használ Habony Árpád, a miniszterelnök tanácsadója. Habony Árpád és a belvárosi ház titkáról itt írtuk meg a sztorit.)

Több százan gyűltek össze szerda este 6 órára a Belváros-Lipótváros Polgármesteri Hivatal elé, ahol a tömeg egészen türelmetlenül várta a hidegben Juhász Péter beszédét. Addig is, míg színre lépett, remekül elszórakoztatták magukat az emberek az Erzsébet téren, skandáltak, tábláikat forgatták, vagy épp saját megafonjaikba buzdító jellegű dolgokat mondtak, fontos információkat közöltek, vagy csak osztották az észt. Transzparenseiken az általános Fidesz elleni feliratok kiegészültek Rogán Antal és Szentgyörgyvölgyi Péter kritizálásával. A „Korrupt Fidesz!”, „Mocskos Fidesz!” és az „Aki korrupt, mondjon le!” lózungok mellett a „Kormányváltást akarunk!” is fel-felzúgott.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Juhász Péter azzal kezdte, hogy ez most nem pártügy, hanem bűnügy, ezért össze kell fogni, hogy mindenki érdekét érvényre juttassák, és lemondassák Szentgyörgyvölgyit, illetve megakadályozzák az ingatlanmutyi további terjedését. Az „És tőled mennyit lopott a Fidesz?” molinó előtt elhangzott beszédben szó esett Rogán Antal volt belvárosi polgármester, a Fidesz frakcióvezetőjének félmilliárd forint értékű ingatlanvagyonáról, érdekes vagyonnyilatkozatáról, és a sorra nyomott áron gazdát találó ingatlanokról, amelyek említése kapcsán többször felmerült a kérdés, ennyiért kinek nem kéne egy-egy lakás vagy üzlethelyiség.

Az V. kerület lassan már csak igen nehezen követhető ingatlanügyeinek hálózata Juhász szerint konkrét maffiarendszerré nőtte ki magát, amely korrupt működését Hunvald György vagy Hagyó Miklós is megirigyelte volna, Juhász szerint bőven lett volna mit tanulniuk a fideszesektől, hiszen „Hunvald ezekhez képest csak gombbal gurigázott”.

Juhász bejelentette, hogy ha újonnan csak egy lakásról is kiderül, hogy a haveroknak, mutyiba játsszák át, harmadáron, akkor ő is be fog adni arra az ingatlanra egy vételi ajánlatot, a lakást pedig a belvárosiak közösségével megveszik, és odaadják a szegény embereknek. Ez alkalomból Juhász meghirdette a fideszes hangzású „Belváros-védelmi akciótervet”, majd rövid hangulatfokozóként átadta a szót Vajda Zoltánnak, aki a magánnyugdíjpénztárak újabb lenyúlása elleni tüntetések szervezőjeként vált széles körben ismertté.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A beszédeket követően megkezdődött a séta a Szerb utcai híres ház felé, így a József Attila utca–Dorottya utca–Vörösmarty tér–Váci utca–Szerb utca útvonalon a hangos tömeg hírét vitte a „korrupt Fidesz” ügyködéseinek, de Juhász idegenvezetői segédletével egy-egy épület előtt azt kiabálták a résztvevők, hogy „Itt is loptak!”.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Például a József Attila utca 12. szám korábban Jaguár-szalon volt, mára újra elkelt, 231 ezer forintos négyzetméteráron. Vagy az Erzsébet tér 2. alatti fodrászszalon 292 ezer forintért, míg összehasonlításképp a szomszédos étterem piaci áron 834 ezer forintos négyzetméteráron talált gazdára. És hát ott van a Dorottya utca 8., ahol a hatemeletes épületet (palotát) az eladás előtt 25 százalékkal leértékelte az önkormányzat, így a vételár 776 millió forint helyett 582 millió lett, itt nyithat szállodát Giró-Szász András kommunikációs államtitkár és sógorának cége.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A Szerb utcához érve már a „Börtönbe!” felszólítás visszhangzott, a 9-es házszám előtt Juhász egy „emléktáblát helyezett el a kapucsengők fölé, amelyen ez állt: Ebből a házból vitték el Habony Árpádot és Szentgyörgyvölgyi Pétert, Rogán Antal bűntársait a derék belvárosi rendőrök”.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A táblát a „hálás utókor” állíttatta, ami nehezen jutott napirendre afelett, hogy az előttük lévő 22 lakásos ház 22 hűséges fideszes potentátnak van baráti áron „kiutalva”. Egy idős hölgy teljes elragadtatottságban, kicsit kétségbeesve azt kiabálta, hogy „Gyere ki, te mocsok!”, de nemhogy fény nem gyúlt, mozgásnak sem volt nyoma a házban, ahonnan egyébként gondos kezek eltüntették a Szentgyörgyvölgyi P., illetve a Habony nevét fedő Halkó Gabriella nevet a kapucsengőkről, simán lefestették.

false

 

Fotó: Németh Dániel

(Juhász Péterrel e tárgyban készült interjúnkat megtalálják a ma megjelent nyomtatott lapszámunkban.)

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.