Magyar Narancs: A benyújtott költségvetésitörvény-javaslat szerint az iskolák a jövőben csak akkor térhetnének el a központi tantervtől, ha ez az eltérés „többletszolgáltatásnak minősül”. A kormány azzal nyugtatja önöket, hogy csak jogtechnikai pontosításról van szó. De mi szükség van erre?
Horn György: Semmi. Mióta a Waldorf Szövetség észrevette a módosítási javaslatot, csak találgatjuk az okokat, mivel előzetesen nem egyeztettek senkivel. A jelenlegi szabály szerint miniszteri engedéllyel el lehet térni a köznevelési törvénytől és a Nemzeti alaptantervtől, de többlettámogatást ezért nem kap az iskola, ugyanúgy az állami kerettantervhez szükséges pedagógusbért kapja meg az államtól. Spórolni tehát nem lehet a módosítással. Fogalmunk sincs, mit jelenthet a „többletszolgáltatás”, és azt sem tudjuk, hogy az új szabály érvényes lesz-e a már korábban engedélyezett alternatív programokra.
| ||
MN: Elképzelhető, hogy a módosítás csak akkor jelentene korlátot, ha valaki új alternatív iskolát szeretne alapítani?
HGY: Lehet, de az is lehet, hogy meg kell változtatni a már meglévő kerettanterveket. A törvényjavaslat szövegéből nem derül ki, ezért kérdéseinkkel az oktatási jogok biztosához fordultunk. A kormány két képviselője is eltérően értelmezte a lehetséges következményeket. Palkovics államtitkár úr három állítást fogalmazott meg a parlamentben. Egy: a módosítás nem jelent érdemi változást. Kettő: nagy szükség van az alapítványi, azon belül az alternatív iskolákra mint fejlesztő műhelyekre. Három: azért nem értesültünk a döntésről, mert én nem ültem le a köznevelési kerekasztalhoz. Tényleg meghívtak egyébként, de a kerekasztalt látszategyeztetésnek gondolom. Rétvári Bence – aki egyáltalán nem ért az oktatáshoz – ezzel szemben úgy értelmezte a törvény benyújtott szövegét, hogy az állami kerettanterv fölött kell valamit teljesítenie egy alternatív iskolának. Ami – legyünk nagyon precízek – nettó baromság, talán még bruttó is. Egy alternatív oktatási program sokkal koherensebb rendszer annál, mint hogy az állami kerettanterv à la carte foltozgatása legyen.
MN: Tehát a fenyegető értelmezés szerint végre kellene hajtaniuk az állami tantervet, és plusz még valamit, holott jelenleg nem többet, hanem teljesen mást csinálnak.
HGY: Ezek más programok. Valami olyasmi lehet a döntéshozók fejében, hogy az alternatív kerettanterv valami ügyeskedés, az ide járó gyerekek kevesebbet tanulnak, nem tudják teljesíteni az állami követelményeket. A tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy az alternatív intézményekből kilépők eredményei semmivel sem gyengébbek a többiekénél. Az AKG-ba felvételiző, alternatív általános iskolából érkező gyerekek teljesítménye ugyanolyan vagy jobb, mint a hagyományos tanterv szerint tanulóké. Az AKG-ban tavaly 81,2 százalék volt az átlagos érettségieredmény, miközben az országos átlag háromszorosa az emelt szinten érettségizők aránya. Mindenki továbbtanul, a gyerekek 40 százalékát nyugati elitegyetemek veszik fel.
MN: Az alternatív kerettantervek nyilván sokfélék lehetnek. Mégis, jellemzően miben térnek el az államitól?
HGY: Mi is elmondjuk, hogy szegény II. Lajos beleesett a Csele-patakba, de nem kérdezzük meg, hány fokos volt a Csele-patak vize. A műveltségi része nagyon hasonló. Az alapvető különbség, hogy az alternatív tantervek a gyerek köré szerveződő pedagógiai rendszerek. Nem a szaktudományok rendezik a tananyagot, hanem az, hogy a gyerek adott életkorban milyen módon képes felfogni a dolgokat. Személyközpontú az oktatás, minden gyerekre külön figyel egy pedagógus, nálunk patrónusnak hívják, máshol mentornak. A gyerekeket tanítjuk, nem a tantárgyakat. Az alternatív iskolák továbbá közvetlen kapcsolatban vannak a családdal, nem épül be közéjük harmadik félként az állam vagy az önkormányzat.
MN: Tehát főleg a tanítási módszerekben van különbség?
HGY: Filozófiai eltérés is van. Az iskola mint épület is a gyerek köré szerveződik, kisebb és nagyobb közösségi terek épülnek ki. Minden gyerek szöveges értékelést kap. Az AKG-ban az év 365 napján, reggeltől estig nyitva vagyunk, hogy a diák minél könnyebben megtalálja saját magát. Ebben van tér arra, hogy valamiben nagyon jó legyen, másban gyengébb. Ezek most többletszolgáltatásnak tekinthetők vagy sem?
MN: Ha ráhúznák önökre az állami kerettantervet, a legnagyobb gond az óraszámokkal lenne?
HGY: A legnagyobb gond az lenne, ha a szaktudományokra szerveződő tantárgystruktúrát szeretnék behozni az alternatív iskolákba. Itt a tantárgyak szerkezete működik másképp. Vita folyik most arról, hogy hány óra legyen a fizika, a kémia, a biológia. Nálunk viszont – az úgynevezett epochális rendszerben –, ha kémia van, akkor három hétig mindennap van 80 percben, a tanár és a diákok közötti együttműködésre építve. Palkovics államtitkár úr nemrég felvetette, hogy akár science-et is lehetne tanítani. A legtöbb alternatív iskolában ez most is így van, csak az oktatás blokkokban történik. Nem lehet azt mondani, hogy tizedikben egy óra földrajz legyen. Az AKG-ban vannak blokkok, amelyekben megjelenik a földtörténet vagy a gazdaságtörténet, az évi négy témahéten pedig elvisszük a gyerekeket abba a környezetbe, amit meg akarunk tanítani nekik. Helyben zajlik a biológia, a kémia, a földrajz közös oktatása. Ezt nem lehet összehasonlítani az állami tantervvel.
MN: Említette, hogy a köznevelési kerekasztalon nem vettek részt. Más módon sikerült egyeztetniük a kormánnyal?
HGY: Erről a kérdésről nem, csak üzengetés zajlik egyelőre. Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete 2010-től idén februárig nagyjából folyamatosan tudott egyeztetni az Emmivel és az NGM-mel is. Szinte havi rendszerességgel találkoztunk. Mióta elindult ez a kockás inges történet, nem válaszolnak a leveleinkre és a hívásainkra se. Mintha parancsot kaptak volna, hogy mostantól kezdve nem beszélhetnek velünk. Nem tudom, miért.
MN: Talán mert csatlakoztak a tiltakozó civilek közoktatási platformjához, sőt az ön iskolájában voltak az ülések.
HGY: Vagy mert mindenképpen a köznevelési kerekasztalhoz való csatlakozásra akartak rábírni. De egyesületi döntés volt, hogy a civil platformba megyünk, ott pedig döntés született arról, hogy a részt vevő szervezetek nem ülnek le a kerekasztalhoz.
MN: A 2015-ös költségvetési törvény benyújtásakor is felmerült, hogy nehéz helyzetbe kerülnek az alapítványi iskolák. Akkor a finanszírozást vágták volna meg, de végül elálltak ettől. Most bízik a megmenekülésben?
HGY: Egy kicsit bízom benne, mivel a területért felelős államtitkár maga mondta el, hogy nem lesz érdemi változás. Lényegében minden ellenzéki párttól kaptam levelet arról, hogy be fognak nyújtani módosító indítványokat. Mondjuk, a mai viszonyok között ez lehet, hogy még ront is az esélyeinken. A kérdés mindenesetre nyitott, a költségvetés általános vitája lezajlott, de a módosítókat még tárgyalják. Bízom benne, hogy visszavonják a javaslatot, mert nincs észszerű oka. Az is fontos, hogy a módosítás önmagában és azonnal még nem zavarná az alternatív iskolák működését, de esélyt teremtene arra, hogy vegzálni kezdjenek minket.
MN: Az alapítványi szakképző iskolák államosítása ellenben eldőlni látszik.
HGY: A két ügy együtt jól kifejezi, hogy az állam legalábbis gyanakvással tekint mindenre, ami kilóg, ami más. A szakképző intézmények helyzete nem jövőbeli, hanem nagyon is akut probléma. 2013-ban indult a történet, ekkortól a szakképzési törvény határozza meg, hogy az iskolák adott szakmára hány tanulót vehetnek fel. Egyes szakmákat egyáltalán nem finanszíroz az állam, egyesekhez keretszámot adott, és olyan szakmák is vannak, amelyekben szabadon lehet képezni. Az államnak az a problémája, hogy az úgynevezett „olcsó”, alacsonyabb eszközigényű képzésekben erős az alapítványi szféra: gazdasági képzés, idegenforgalom, logisztika, vendéglátás, informatika. Ezen változtatni akartak, ezért egyre kisebb – vagy nulla – keretszámot kezdtek adni az alapítványi iskoláknak. Az állami intézmények – szakképzési centrumok – ellenben úgy is kaptak keretszámot, hogy nem volt hozzá kapacitásuk, néhol még az alapító okiratukban sem szerepelt az adott képzés.
MN: Odaadták, mondjuk, a vendéglátást egy állami centrumnak úgy, hogy addig egyetlen tagiskolája sem foglalkozott ilyesmivel?
HGY: Így van, Odrobina László, a szakképzésért felelős helyettes államtitkár el is mondta, hogy csettintésre megoldják ezt a feladatot. A trend tehát az volt, hogy elvették a helyeket az alapítványi iskoláktól, és áttették a szakképzési centrumokba. Tavaly már azt mondták, hogy az alapítványi iskolák csak akkor kapnak helyeket, ha csatlakoznak a szakképzési centrumokhoz. Zsarolási potenciállá vált az a mechanizmus, amit állítólag a képzés észszerűsítése miatt kellett bevezetni. A legtöbb alapítványi iskola aláírt egy szándéknyilatkozatot a csatlakozásról. Ugyanakkor decemberben nevetséges szerződéstervezet, ultimátum érkezett az államtól. Az ajánlat szerint az állam ingyen és bérmentve venné használatba az alapítványok eszközeit, tanműhelyeit, épületeit. Mindent. Aki nem írja alá a szerződést, nem kap keretszámot. Szó nincs itt a szakképzés racionalizálásáról, ez kisajátítás!
MN: Ez az egész csak azokra a képzésekre vonatkozik, amelyeket támogat az állam, de korlátozottan, keretszámmal?
HGY: Pontosan, de a legtöbb alapítványi szakképző ezekben a szakmákban érdekelt. Százas nagyságrendű iskoláról beszélünk. Azt tanácsoltuk nekik, hogy ne írják alá a szerződést, bízzanak abban, hogy a racionalitás felülkerekedik. Korábban volt rá példa, hogy az állami centrumok nem tudták ellátni a rájuk osztott keretszámot, és még augusztusban is adtak át belőle az alapítványiaknak.
MN: Ezek szerint csak augusztusban fog kiderülni, hogy adott iskola elindíthatja-e a szeptemberi új évfolyamokat?
HGY: Ez lehetséges, bár természetesen tökéletes abszurditás. Egyszerűen nem látok racionális érveket. Az alapítványi iskolák olcsóbbak a magyar államnak, hiszen az állam csak a pedagógusbéreket fizeti, a fenntartást nem. Ezeknek az iskoláknak a gyakorlata rugalmas, piackonform, szavakban épp ilyen szakképzést szeretne az állam is. Az államtitkárság többször nyilatkozta, hogy az állami centrumoknak is át kellene venniük az alapítványi szféra üzleti szemléletét. Ennek jegyében most megszüntetik azokat az iskolákat, amelyeknek ebben húszéves tapasztalatuk van.
MN: Egyébként az oktatási filozófia már említett eltérései a szakképzésben is megvannak?
HGY: Itt is igaz, hogy a gyerekek, a családok és az iskola közé nem lép be egy külső szereplő. Azoknak akarnak megfelelni az alapítványi intézmények, akik oda járnak, és a kialakult vállalati kapcsolataikhoz illeszkedő képzést nyújtanak. Ezeket egyszer csak szétverik. Mi ennek az értelme?
MN: Van az az értelmezés, hogy egyre kevesebb a gyerek az állami iskolákban, de iskolát bezárni politikailag kellemetlen lenne, ezért inkább átterelik a tanulókat az alapítványi szférából.
HGY: Ez nagyon valószínű, de sok elképzelt forgatókönyv van. Az ideológiai megközelítés szerint az állam egységesen uralni akarja a társadalom tagjait. Elképzelhető az is, hogy inkább gazdasági racionalitás van a lépés mögött. De tökéletes abszurditás, hogy ezért éppen a legjobban működő részterületeket teszik tönkre.
MN: A centralizált fenntartásból eredő problémákat az alapítványi iskolák eddig megúszták. Az Orbán-kormány egyéb átalakításai – a pedagógusok minősítése, az önértékelési rendszer, a drasztikusan szűkülő tankönyvkínálat – mennyi nehézséget okoztak önöknek?
HGY: 2010-től kezdve komoly az elbizonytalanodás az intézményekben, ez akadályozza a hosszú távú tervezést. De az alapítványok, az iskolák vezetői igyekeztek blokkolni a külső hatásokat, és egészen eddig a tanévig igazán komolyan ezek nem is jelentek meg az intézményeinkben. A minősítési rendszer, az önértékelés már okozott kapkodást, az egyesületünkön belül is vitatkoztunk róla, hogy bevigyük-e az alternatív iskolák szempontjait a pedagógus-életpályamodellbe. Dilemmát okozott az is, hogyan lehet biztosítani a tankönyvellátást úgy, hogy az állami tankönyvek sokkal olcsóbbak, a piaciak közül sok már nem is minősül tankönyvnek. A másik oldalról azt eredményezte az állami oktatás átalakítása, hogy radikálisan megnőtt az alternatív intézményekbe jelentkezők száma. Az AKG-ba 1988-ban 5086-an jelentkeztek a 60 helyre, ez 2010-ig lement 183-ra. Az idén 600 volt, visszafordult a trend. A szülők menekülése jelzi, hogy nagyobb a bizalom az autonóm, saját programmal működő intézmények iránt.
MN: Emiatt politikailag talán kockázatosnak is tűnhet az alternatívok teljes lerohanása. Ráadásul a relatíve jó érdekérvényesítő rétegek gyerekei járnak ide.
HGY: A szakképzés átalakítása ellen három éve harcolunk, mégsem ütötte át a nyilvánosság falát. Az alternatív kerettantervi történetről nem tudjuk, mit jelent, lehet, hogy visszavonják, mégis egyből felzúdult a társadalom, mert ez a felső középosztályt is érinti. Persze fordított értelemben is politizálódhat a dolog. Mi van, ha az állam a középosztályt inkább az egyházi intézmények felé terelné? De ebbe inkább bele se merek menni.
MN: Legutóbb 2011-ben, a köznevelési törvény elfogadása előtt adott interjút a Narancsnak. Akkor azt mondta, hogy a konzervatív oktatási szemlélet találkozhat a pedagógusok többségének hozzáállásával. Az elmúlt hónapok tiltakozásai változtattak a véleményén?
HGY: A tiltakozások is csak a tanárok 20-25 százalékát érintik, és felülreprezentáltak a fővárosi, nagyvárosi gimnáziumok pedagógusai. A főváros összes elit gimnáziuma, talán összes gimnáziuma sztrájkolt, de a pedagógusok más csoportjai még mindig nem kezdtek el mozgolódni. Azt gondolom, hogy a kockás inges mozgalom azért indult el, mert a pedagógusokra most zúdult rá az életpályamodell a maga irracionális adminisztrációs terheivel. Nem véletlen, hogy épp ezen a területen kezdett el valamelyest visszalépni az állam. Sajnos nagy az esélye annak, hogy a rá vonatkozó kisebb engedmények árán a pedagógustársadalom többsége el fogja fogadni a teljes államosítást is.
