Az önkormányzati választáson elért ellenzéki sikerekre – s azok módjára – gyorsan reagált a NER. Részben csorbította a képviselői jogokat (részletesen lásd: Pecek a szájba, Magyar Narancs, 2019. december 5.), részben, mivel októberben számos helyen az egyetlen komoly összellenzéki jelölt függetlenként vagy civil ernyőszervezet színeiben indult, a Fidesz idejében akarta korlátozni ezt a látványos győzelmeket hozó metódust. Az Országgyűlés házszabályának január 1-jétől hatályos módosításai ennek a fajta összefogásnak akarják az elejét venni akkor, amikor a jövőben már független státusba vagy egyetlen közös frakcióba szorítaná a többpárti támogatással a parlamentbe kerülő ellenzéki jelölteket.
Az új házszabály ugyanis kimondja: januártól kizárólag „párthoz tartozó” képviselők tömörülhetnek frakcióba. „Párthoz tartozó” képviselőnek pedig az tekinthető (ahogy eddig is), „aki párt jelöltjeként indult a választáson”. Eddig „párthoz tartozónak” minősült az „olyan független, illetve függetlenné vált képviselő, akinek csatlakozását a képviselőcsoport elfogadta” és „párt tagja” is. Az év elejétől ez a két kategória eltűnt. Sőt ezek után csakis azon alakulat frakciójába léphet be a képviselő, amelynek a jelöltjeként bejutott a parlamentbe. Vagy lehet független, frakció nélkül.
Az önkormányzati választásokon alkalmazott ellenzéki megoldás ezek szerint mostantól nem működik, hiszen a civil ernyőszervezetként induló jelölt vagy magányos független képviselő lesz a parlamentben (és nem csatlakozhat egyetlen képviselőcsoporthoz sem), vagy valamennyi (momentumos, jobbikos, szocialista, DK-s stb.) ellenzéki jelölt egyetlen jelölő szervezet színeiben indul, s alkot az a parlamentben egyetlen frakciót. A fideszes módosítás oka és célja világos: az önkormányzati választáson hatékonynak bizonyult módszer kiiktatása az országgyűlési választásokra. Mert a módosítások a jelenlegi képviselőket is érintik ugyan, de leginkább a jövőbeli választásokon többpárti támogatással vagy függetlenként indulókat sújtja.
Mindezen rendelkezéseknek a módosító javaslat indoklása szerint az a célja, hogy „az Országgyűlésben mandátumot szerző képviselő megbízatását annak a pártnak a színeiben vagy függetlenként lássa el, ahogy azt a választópolgároktól elnyerte”. Különösen szép ez a mondat: „Erre figyelemmel a javaslat kizárja annak a lehetőségét, hogy képviselők egy csoportja a képviselőcsoportot megillető többletjogosítványok megszerzése miatt alakíthasson képviselőcsoportot a választásokon megmérettetett politikai közösség hiányában is.”
Aligha kell magyarázni, miért lenne működésképtelen egy olyan sokszínű, egyetlen ellenzéki parlamenti frakció, amely a teljes magyar ellenzék politikusaiból állna össze. De akkor sem teremne sok babér a jelenlegi ellenzéknek, ha független képviselőket küldene az Országgyűlésbe. Hogy miért nem?
Függetlenek sanyarú sorsa
Noha minden parlamenti mandátum elméletileg azonos jogokat és kötelezettségeket biztosít a birtokosának, egy független képviselőé jóval kevesebbet ért mostanáig is, mint bármely frakció tagjáé. Például a megszólalás lehetőségében; a közfigyelmet valamennyire még fölkeltő országházi purparlék „napirend előtt” hangzanak el, de ezeknél a függetleneknek nem osztanak lapot. Ők „rendkívüli” ügyben kizárólag „napirend után” szólalhatnak fel, akkor már számottevő közönség nélkül. Továbbá az azonnali kérdések órájában is csöndben kell maradniuk, szóban csak „normál” kérdéssel és interpellációval zaklathatják a kormányzatot, ám a létszámuk szerint meghatározott alkalommal. (Írásban annyit kérdezhetnek ők is, amennyit akarnak.) Elvben persze mindez érthető: a modern demokráciákban alapból frakciók küzdenek egymással a parlamentekben.
Ugyancsak megkurtította a függetlenek lehetőségeit (nem csupán az övékét, de ők jobban megérzik), amikor a kormányoldal eldugta a bizottságokba a részletes vitákat. Ennek folytán az szétaprózódott, és csak annak a – rendszerint egyetlen – függetlennek nyílik módja ott beszélni és szavazni, aki az adott grémium tagja. Igaz, minden képviselőnek joga van – kormánytagok és államtitkárok kivételével – legalább egy bizottságban munkálkodni, viszont a frakcióknak nem pusztán egy emberük lehet egy-egy állandó bizottságban, s egy képviselőjük akár több testületnek is tagja lehet. Továbbá házelnököt, alelnököt is adhatnak, ezekről előzetesen tárgyalhatnak.
A képviselőcsoport vezetője benne van a házbizottságban. Ügyködhetnek képviselőik olyan grémiumokban is, amelyekben függetlenek nem. Delegálhatnak bizonyos állami pozíciókba, parlament által választott testületekbe. Felszólalhatnak napirend előtt, reagálhatnak a miniszterelnöki, államfői beszédre. Több és többféle tanácsadót alkalmazhatnak. A frakcióknak járó pénz is több, valamint összevonható. A szakértői csapatnak – vigaszágon – tagjai lehetnek a parlamenti mandátumról bármely okból (kedvezőtlen listahely, visszalépés, párton belüli alku) lemaradó társaik.
A függetleneknek mindez nem jár; sőt a jövőre nézve még ennél is rosszabbak a kilátásaik. Eddig, ha úgy döntött, a független képviselő – bizonyos feltételek mellett – beléphetett valamelyik frakcióba. Január 1-jétől ezt már nem teheti meg; s mivel a házszabály megváltoztatásához kétharmados többség kell, ciklusokon átívelve élhetnek ezek az előírások. A jelenlegi status quo maradhat, ám ezentúl „a független és a függetlenné vált képviselő megbízatása alatt képviselőcsoport megalakításában nem vehet részt és képviselőcsoporthoz nem csatlakozhat”. Így például Bősz Anett (Magyar Liberális Párt) még időben lépett, amikor a DK-frakcióhoz csatlakozott. Az ő példája egyúttal azt is szemlélteti, hogy mit nem lehet megtenni a jövőben. Az MLP elnöke 2018-ban az MSZP listás jelöltjeként jutott a parlamentbe. A választás után a közös listán indult MSZP és a Párbeszéd úgy határozott, hogy – miként a túlsó térfélen a különben szétválaszthatatlan Fidesz és KDNP – egy frakciószövetség keretében megtöbbszörözik magukat. A párbeszédes mag – Szabó Tímea, Tordai Bence, Karácsony Gergely (illetve a helyére bekerült Kocsis-Cake Olivio) – adott volt.
A képviselőcsoport megalakulásához azonban még hiányzott két fő, ezért beszállt melléjük az MSZP-s Burány Sándor, s néhány napra az utóbb váratlanul kilépő Bősz Anett. Helyére aztán az addig független (a választásokon is ekként indult) Mellár Tamás került a Párbeszéd frakciójába.
Mintha csak az ehhez hasonló jövőbeli helyzetekre felkészülve készítették volna a kormánypártok az új (ház)szabályozás e részét. Például a Párbeszéd három képviselőjének a következő választások után egy ilyen szituációban vagy a szocialista frakcióban kellene maradni, vagy csak függetlenként dolgozhatnának – nem társulhatna velük senki.
Mindezek szerint tehát a „képviselői szabad mandátum” ezentúl jól hangzó semmi, nem több. Még ha a szövegben ez olvasható is: „A szabad mandátumgyakorlás garantálása mellett biztosítani szükséges, hogy az országgyűlési képviselőcsoportok összetétele az elérhető legteljesebb mértékben leképezze a választásokon jelölő szervezetként indult pártok szerkezetét, erőviszonyait, és így – a képviselőcsoportok egymáshoz viszonyított arányával – tükrözze az Országgyűlésben a választópolgárok választásokon kifejezett akaratát.”
