Magyar Narancs: Hogyan látja a távolról jött ember az erdélyi magyar politikai csúcstalálkozót?
Törzsök Erika: Az RMDSZ kongresszusát az utcán nem magyarellenes román tüntetők kísérik, hanem Lendvai Ildikó és Dávid Ibolya autóit magyar demonstrálók várják cédulákkal. Az üzenet ennyi: húzzanak haza. Az alaphangulat mégsem ellenséges: hangos találkozások, hátbaveregetések helyszíne a kongresszus, rengetegen jöttek el, pezseg a város. Teljesen más politikai kultúra, teljesen más hangulatú világ ez. Tanulságos, izgalmas, békés - hihetetlen, hogy így is lehet politikát csinálni. Itt volt a bukaresti politikai elit, mondhatni, az RMDSZ elé járult. Ez megerősített abban a meggyőződésemben, hogy a romániai magyar érdek-képviseleti szervezet megkerülhetetlen a román politikában, s talán valami új felé halad.
MN: Mi lenne ez az új, ha tényleg új?
TE: Én úgy érzem, hogy az RMDSZ vezetése, de különösen Markó Béla valami egészen mást tett le most az asztalra, mint eddig.
MN: Önkritikát gyakorolt?
TE: Nem, ilyen teátrálisan nem fogalmaznék. Mondjuk úgy: továbbgondolta az RMDSZ eddigi gyakorlatát, felmérte a sikertelenségeket, azok okát, és a sikerek miértjét is. És tudott új dolgokat mondani. Volt üzenete a román politikai elithez, s tudott úgy programot adni, feltételeket szabni, hogy érdemes legyen vele tárgyalni. A sokszor bukott etnikai politikai képletet tudta úgy levezetni, hogy kirajzolódjon egy etnikailag érzékeny, mégis új stratégia, fejlesztéspolitikai és regionális politikai hangsúlyokkal. De tudott üzenni az erdélyi magyarságnak is, figyelmeztetett a kiharcolt, de kihasználatlan keretekre. Ez a diplomatikus váltás biztató, ugyanakkor kockázatos is. Mi van, ha mindkét térfélen veszít? Basescu játszmázik a Székelyföldön, és vannak szövetségesei a magyarok között is. Az ide irányuló magyarországi tőkére hivatkozik, és azzal fenyeget. Magyarországnak is el kell döntenie, hogy politikai-gazdasági partnerségre törekszik, vagy belesétál a konfliktusokba, és elindul a "kié Székelyföld" versenyen, ami teljesen értelmetlen. Mert mi a jobb? Ha a Székelyföldre vagy Erdélybe csak magyar tőke irányul, jól-rosszul, egy befelé forduló magyar gazdasági modell kényszerpályái szerint, vagy ha új lehetőségeket keresünk? Hiszen nemcsak két-három megyéről van szó, hanem arról - magyarországi szempontból -, hogy ezeken keresztül lehet eljutni Románia más régióiba, szélesebb piacaira. Nem jótékonykodásról van szó, hanem közös érdekkalkulusról, ezt hívják jó fejlesztés- és befektetéspolitikának. Lehet, hogy a román államelnök szavazatokat akar vásárolni Erdélyben, de ha az RMDSZ ügyes - márpedig a kongresszuson annak tűnt -, akkor ezt az ambíciót át lehet váltani, és a magyar közösség javára fordítani.
MN: Nekem nem tűnik egyértelműnek, hogyan lehet az etnikai politikáról ripsz-ropsz egy másik politikai stratégiára váltani.
TE: Nem hiszem, hogy az RMDSZ vagy Markó most minden eddiginek hátat kíván fordítani. Egyszerűen felismerte, hogy előre kell menni, és benyújtja a számlát annak és akkor, akinek és amikor kell. Nem panaszkodik, véget vet a sérelmi politikának, másként fogalmazza meg az adok-kapok viszonyt. Miért ne lehetnének igényeink az állammal szemben - kérdezi. És ahogy most látom, ezeket a számlákat a román állam előbb vagy utóbb rendezni is fogja, mert ezek a számlák - hogy képletesen fogalmazzak - teljesíthetők, formailag és tartalmilag is kifogástalanok. Megfelelnek a román politikai piacnak, sőt érdeknek. Ez már nem a kisebbségpolitikai kufárkodás korszaka - és kell-e ennél több egy kisebbségi szervezet sikeréhez?
MN: Nem lehet, hogy ön egy kissé elfogult? Varázsütésre jófiúkká változnak a román politikusok, az RMDSZ két évtizede pályán lévő politikusai pedig sikert sikerre halmoznak - miután kiestek a kormányból?
TE: Nem történik itt semmiféle erdélyi vagy romániai politikai csoda. Sőt, még azt sem mondhatnám, hogy jófiúkkal vagy rosszfiúkkal állunk szemben. Ez egy korszerűsödési folyamat. Az RMDSZ anynyira kiépítette a saját belső struktúráit, hogy biztosan, kiszámíthatóan, hosszú távon képes működni - parlamenten kívül vagy belül. A jelenléte evidencia. Nem okoz meglepetést sem magának, sem a partnereinek, sem a riválisainak. Ez Romániában is megbecsülendő politikai erény. Továbbmegyek: az RMDSZ is, a román parlamenti pártok is végigzongoráztak már mindenféle lehetséges együttműködési formát. Persze, itt is van taktikázás, hazardírozás, de azért van a politikai alkuknak egy olyan rendszere, amely működik, amit ki lehet számítani, amit mindenki betart. Élni és élni hagyni, így éri meg nekik. Sokat beszéltünk Erdéllyel kapcsolatban a modernizációról, de senki sem gondolta volna, hogy ez a modernizáció leggyorsabban a politikai szinten fog végbemenni. A gyűlöletkeltés, a rasszizmus, az etnikai háború, az ortodox nacionalizmus képlete lejárt.
MN: Miért mennének a dolgok itt másképpen, mint Magyarországon?
TE: Éppen a helyzeti előny miatt, amit mi annyi évtizeden át hátránynak láttunk, veszélyhelyzetként értékeltünk. Amikor ilyen többség-kisebbség viszonyok mellett kell reálpolitikát folytatni, akkor vagy eluralkodik a politikai káosz, vagy hosszas alkufolyamat révén létrejön a stabilizálódás. A kongresszuson úgy láttam, hogy ennek az alkufolyamatnak egy egészséges állomásához közelebb került mind a román politikai elit, mind a magyar kisebbségpolitika. Mert senkinek sem érdeke a káosz. Az aránytalan viszonyokból tanulta meg mindenki az arányosság és a méltányosság elvét. A jelek szerint elég jól.
MN: És Magyarországnak Magyarországon nincs kitől tanulni?
TE: Magyarország is az aránytalanságok országa. De itt nem többség és kisebbség néz farkasszemet egymással, hanem a teljesíthetetlen ígéretspirálból kiábrándult rezignált többség szkepticizmusa a hangosan acsarkodókkal. Magyarország a politikai osztályok, a szociális rétegek érdekellentétét éli meg naponta, és nem tud mit kezdeni a gulyáskommunizmus örökségével meg az új helyzetekkel. Ezért kanyarodik vissza újra és újra a múltba. Most megint ott tart a magyar társadalom, ahol valamikor a második világháború idején. Akár a társadalmi miliőt tekintjük, akár a politikai kultúrát. Romániában a szemben álló felek felismerték, hogy miért érdemes egymást versenyképes helyzetbe hozni. Magyarországon a versenytől való félelem miatt vezették be annak idején a numerus clausust, és azóta is uralja az országot a megmérettetéstől való félsz. Ezért volt üdítő látni Kolozsváron ezt a politikai összeméredzkedést. A konkurens partnerséget, amit az RMDSZ, illetve a román politikusok részéről tapasztaltam.
MN: Nemcsak a román politika járult az RMDSZ elé, ahogy ön fogalmaz, de a magyar is. Az előbbi érdekeit érteni lehet: partnert keres. De mire számít még mindig Erdélyben a magyarországi politika? Milyen kártyákat nem játszott még ki?
TE: Ami az MSZP-t, az MDF-et vagy akár az SZDSZ-t illeti, azt hiszem, most elismerő kívülállókként voltak itt. Nehéz kilépni egy aláaknázott politikai térből, és belépni egy olyan ringbe, ahol az ellenfelek is viccelődnek és egymás vállát bökdösik. Ezek a pártok mégis - én úgy láttam - akklimatizálódtak a helyszínhez. A jelenlévők láthatólag élvezték a magyarországinál derűsebb politikai atmoszférát. Ez jó. A Fidesz üzenete bonyolultabb történet. Azt hiszem, most bukott meg végleg a magyar jobboldali Erdély-politika. Annyira elütött mindaz, amit Németh Zsolt mondott, s oly hiteltelen volt, amit Orbán Viktor üzent - "Még szélesebb összefogást"! -, egy kegyetlenül megosztó magyarországi politikai gyakorlattal a háta mögött. Valami kínos nosztalgia szivárgott elő, ami nagyon nem illett a képbe. Németh a Fidesz nevében úgy hadakozott a románokkal Kolozsváron, hogy a ringben rajta kívül nem volt másik fél. Különös volt ezt látni. A Fidesz vitte át leginkább Magyarországról azt a politikai küzdelmet, ami itt van, és odaát értelmetlen és értelmezhetetlen. Úgy tűnik, nem ismerték fel, hogy ez már egy másik Erdély, egy másik Románia, egy másik RMDSZ, sőt, egy másik Tőkés és Magyar Nemzeti Tanács, mint amit ők elképzelnek. Nem értik: itt a magyarországi megosztó politika nem kelendő áru, legalábbis most már nem az.
MN: A döglött aknák is robbannak néha, a rejtett konfliktusok is élessé válhatnak.
TE: Az RMDSZ jól tudja, hogy nem engedheti meg magának a Fidesz és Magyarország luxusát, sem a román pártokkal, sem politikusaival, sem a külső ellenzékével szemben. Az egzisztenciális konfliktusoknak, a túlélőharcnak ott nincs értelme. Másról van ma szó Erdélyben, és a kérdés az, hogy mi értjük-e ezt Magyarországon. Ha úgy tetszik: hozzá tudunk-e modernizálódni Romániához és az erdélyi magyar kisebbségpolitikához?
