Magyar Narancs: A HospInvest pénzügyi problémái miatt a kórházaikban a nem sürgős műtétek egy részét el kellett halasztani. Mennyire súlyos a helyzet?
Kollányi Gábor: A kórházaink a normál ügymenetben dolgoznak, a szemlencseműtéteken kívül más elmaradásunk nincs, és azokat is egy hét alatt újra tudtuk szervezni. Ebben a műtéti típusban rendkívül hosszú várólistákat örököltünk, amelyeket mostanra gyakorlatilag ledolgoztunk, Egerben például éveket kellett várni, most pedig nincsen várólista. Ezért kicsit furcsának is tartom, hogy az egyhetes kimaradást kéri számon mindenki rajtunk. Azt is tudni kell, hogy április elsejétől a finanszírozás megváltozott, a korábbi korlát 70 százalékát kapjuk csak, és a 30 százalék a lebegőkasszába kerül. Emiatt félnapos átszervezésre került sor, ami éppen egybeesett a pénzügyi problémáinkkal. Egyébként pedig a napi ügymenetben a műtétek áthelyezésére minden fekvőbeteg-intézményben sor szokott kerülni, máshol a mienknél sokkal jelentősebb elmaradások vannak, csak a HospInvest esetében mindezek reflektorfénybe kerülnek.
MN: Tőkehelyzetük rendezésére több szakmai befektetővel is tárgyalnak, de egyelőre az intézményeik működéséhez az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) finanszírozási előleget kellett kérniük. Fenntartható ez a helyzet a reménybeli partner megérkezéséig?
KG: Ha megnézzük, hogy mennyi pénzzel tartozunk a banknak és a beszállítóknak, illetve mennyire rúgnak a követeléseink - hiszen az OEP pár hónap késéssel fizet -, akkor kvázi egyensúlyi állapotot látunk. Ebből a szempontból a helyzet tökéletesen rekonstruálható. De csak úgy tudunk dolgozni, ha a bank részben előfinanszírozza a munkánkat, és ezt az előfinanszírozást természetesen feszegetni kell. Tehát pénzügyi oldalról nézve a hálózat elsősorban cash flow problémákkal küzd, a hiány pedig kompenzálható.
MN: A csődeljárás megindításával mintha egy lépéssel lemaradtak volna a bankjuk mögött, hiszen még le tudták emelni az OEP-finanszírozás összegét. Nem lehetett számítani előbb-utóbb ilyen lépésre?
KG: Teljesen váratlan volt. Éppen hitelbővítésről tárgyaltunk velük, amikor léptek. Ha sejthető lett volna, nyilván csődvédelmet kérünk az OEP-finanszírozás megérkezése előtt. Ha pedig kezelhetetlen gazdasági problémáink lennének, akkor az OEP-előleget már réges-régen kértük volna, nem a csődvédelem után. Tavaly év végén konstatáltuk, hogy mennyivel kevesebb pénzünk van, januárban elindítottuk a reorganizációs programot, amelynek már márciusban megmutatkoztak az első jelei. A tervek szerint haladtunk, tehát a CIB Bank meglepett minket.
MN: Ön szerint milyen okok vezettek a likviditási problémákhoz?
KG: Összesen egymilliárd fölötti veszteség érte 2008-ban a céget, ez a külső hatás a fő ok. A másik az az aránytalanság, ami az ellátáshoz szükséges és a finanszírozás miatt fenntartandó kapacitások között van. Gyöngyösön például a volument 100 ágyon kényelmesen teljesíteni tudjuk, miközben a törvény szerint az adott finanszírozási mértékhez fenn kell tartanunk 230 ágyat, különben kevesebb pénzt kapunk. Ezt az ellentmondást belső átszervezésekkel már nem lehet áthidalni. Voltak belső viták is, amelyek kicsit szétzilálták a céget, de ezek inkább emberi, mint a cég gazdálkodására visszaható problémák voltak.
MN: A külső körülmények valamenynyi fekvőbeteg-intézményt kedvezőtlenül érintik, nem csak a HospInvest kórházait.
KG: Az önkormányzatok kötvényt bocsátottak ki azért, hogy az intézményeiket segítsék, a magyarországi kórházak 70 százaléka jutott így támogatáshoz. Nekünk ilyen lehetőségünk természetesen nincsen, a működéshez szükséges forrásokat bankhitelből kellett pótolnunk. A másik hatalmas különbség, hogy az említett veszteségek nagyobbik része csak a gazdasági társaságként működő kórházakat érinti. A költségvetési intézményeknek nem kell iparűzési adót fizetniük, nekünk viszont igen, ezen 200 millió forintot vesztettünk. Számítottunk arra is, hogy a költségvetési intézményekhez hasonlóan a gazdasági társaságok is megkapják a dolgozók 13. havi fizetésének a kompenzációját, amit a kormány ad az önkormányzatoknak, ők pedig továbbutalják az intézményeiknek. Nem valósult meg, ezen is 400 milliót vesztettünk. A vizitdíj eltörlésén 100 milliót. A tervek szeptemberben arról is szóltak, hogy az OEP a teljes költségvetését, valamint a járulékbefizetések többletét is kiosztja, ami plusz egyhavi finanszírozást jelentett volna. Ez is kevesebb lett, ami újabb 400 millió forint kiesést jelentett.
MN: A tavalyi veszteségekhez sorolja a hátrányos megkülönböztetés iménti példáit, de feltehetően nem új keletű szabályokról van szó. Nem kalkuláltak a költségeivel?
KG: Másfél-két évvel ezelőtt az volt az elképzelés, hogy a 13. havi bér kompenzációja beépül az OEP-finanszírozásba, konkrét tervek voltak arra, hogy ennek mi a metodikája. Majd jött a vizitdíj ismert esete, ami után az egészségbiztosítási kassza helyzete nem tett lehetővé semmilyen finanszírozásbővítést. Országos szinten egyébként nem olyan hatalmas összeget, nagyjából hárommilliárd forintot igényelt volna. Az egészségügyi magánszolgáltatók azt is javasolták, hogy a bevételeik azon része, amelyik közfinanszírozásból származik, mentesüljön az iparűzési adó alól. Nem lett belőle semmi.
MN: Ha valóban ilyen egyértelmű a szektorsemlegesség megsértése, akkor hogyan lehet az, hogy ennyiben hagyták? Az efféle megkülönböztetést az unió versenyszabályai és a magyar alkotmány is tiltja.
KG: Fogalmazzunk úgy, a HospInvestnek volt elég baja ahhoz, hogy ebben már ne nyisson újabb frontot.
MN: Ha a költségvetési intézményekkel nem is játszanak egy pályán, a HospInvesten kívül is tevékenykednek privát kórházműködtetők az egészségügyben. Nekik még sincsenek ilyen problémáik.
KG: Hát, szerintem vannak.
MN: Nem hallani máshol csődeljárás megindításáról.
KG: A kisebb kórházak nyilván kevésbé érzékelik a problémát, a HospInvest portfóliójában viszont két súlyponti kórház is van. Más mindezt egy 90 ágyas kórháznál kezelni, mint egy ezerágyasnál, más összegeket kell visszapótolnia a tulajdonosnak.
MN: Nem éppen a kis kórházakat sújtja jobban? A hálózat kiépítésének egyik előnye éppen a méretgazdaságosság.
KG: A Kórházszövetség felmérése szerint a hazai kórházak összes adóssága mintegy 80 milliárd forint. Szerintem ez inkább alsó becslés, mert senki nem meri a valós tartozást bevallani, de fogadjuk el. A HospInvest kórházai a fekvőbeteg-ellátás öt százalékát adják, tehát elvileg négymilliárdos adósság jutna rájuk. Ezzel szemben a konszolidált adósságállományunk ennek csak kicsit több mint fele. Ennyivel vagyunk jobbak, mint egy átlagkórház, ezt eredményezi a kórházcsaládban működés, a racionálisabb struktúra és a hatékonyabb gazdálkodás. Ráadásul azon kórházak között, amelyek nem kaptak pályázati pénzt, csak a HospInvest tudott 2008-ban fejlődni, felújításra költeni. De még a hatékonyabb működtetés sem kompenzálta azt a gazdasági környezetet, amely az OEP-kassza szűkülésében, a volumenkorlátok csökkentésében és a válság hatásaiban jelent meg.
KG: Érthető, hogy a társaság vezetőjeként nem az esetleges rossz vállalati döntésekre hivatkozik, de még egykori cégtársa, Kern József is azt nyilatkozta, hogy talán túl gyorsan növekedett a HospInvest.
KG: Mihez képest túl gyors vagy túl lassú? Ha az egészségügy átalakítása nem áll le, akkor mi is tudtunk volna haladni, stagnáló környezetben viszont nem lehet. Egyszerűen a környezetünk vált alkalmatlanná arra, hogy az ilyen jellegű kísérlet folytatódhasson. A reformok elakadása volt az EBRD (Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank) távozásának is az oka. A bank a fejlesztésre hozott pénzt, elindította a kórházcsaládot, ami a saját terveihez képest - a szektorsemlegesség hiánya miatt - veszteséget szenvedett el a finanszírozásban, így a fejlesztésre szánt pénze veszteségpótlásra ment el. Nem azért jött, hogy a magyar költségvetés által az egészségügynek szánt működési forrásokat kiegészítse.
MN: Világos, hogy a pénz mennyisége nagyon fontos, de sokkal több az egészségügyre a közeljövőben nem fog jutni. Tehát milyen reformokra gondol, amelyek nélkül a kórházak nem tudnak előbbre lépni?
KG: Az egészségügy problémáit felsorolni is órákig tartana, de például az alrendszerek öszszefonódása óriási problémákat okoz. A biztosítást, az ellátórendszert és a jogalkotó-ellenőrző munkát teljesen külön kellene kezelni. Vagy a paraszolvencia-rendszer, amely ma mindenféle törekvés alapvető gátja. A magyar orvostársadalom az átlagos jövedelmének harmadát-negyedét kapja fizetésként, a többit borítékba, ezt mi cégként nem tudjuk megváltoztatni, ha az állam nem tesz semmit.
MN: Nyilván nem kevés költségébe került a társaságnak, hogy Egerben a korábban ott dolgozó orvosok helyett gyorsan kellett újakat találni. Miért nem lehetett arra időben felkészülni, hogy sokan nem fognak önökhöz csatlakozni?
KG: Tévedés, a novemberi átvétel időpontjára felépítettük az új orvosi kart. Csakhogy több mint a felük mégsem kezdett el dolgozni, mert azt mondták, köszönik, ez nekik nem hiányzik. A velünk szerződőket ugyanis igen komoly atrocitások érték a névtelen levelektől az utcai fenyegetőzésekig. Egyértelműen elüldözték őket.
MN: A költséghatékonyság egyik fő eszköze volt a mátrixrendszer bevezetése a kórházaikban, Egerben mégsem került erre sor. Miért?
KG: Egerben is történtek racionalizálások. Megszüntettük azt a telephelyet, amit már évekkel ezelőtt az önkormányzat is szeretett volna, és ha nem is mátrixrendszerben, de a logikailag összetartozó területeket összekapcsoltuk. A teljes struktúrát azért nem sikerült átszervezni, mert a pályázatba és a szerződésbe a kórház régi orvosszakmai testülete beleírt olyan kautélákat, hogy mi ne tudjuk megtenni a szükséges összevonásokat, tehát a főorvosi kar meg tudja tartani a pozícióit. Majd ez a főorvosi kar nem jött át hozzánk dolgozni, hanem beállt kórházvédőnek. Beszorultunk egy olyan vállalásba, amit valószínűleg nem kellett volna megtennünk: nem vállalhattuk be a racionális struktúrát, majd akik miatt nem vállaltuk be, nem jöttek oda dolgozni. Azóta tisztáztuk, hogy a jelenlegi eszelős feltétel mellett nem tudjuk a kórházat működtetni, ez a konstrukció nem életképes, szerződést kell módosítani.
MN: Ebbe vagy belemegy a megyei önkormányzat, vagy nem.
KG: Így van, ha belemegy, akkor folytatjuk, ha nem megy bele, akkor nem folytatjuk.
MN: További terjeszkedés nélkül, illetve az esetleges visszalépéssel fenntartható az önök modellje? Hiszen több, önmagában aligha életképes kórházba vásárolta be magát a HospInvest.
KG: Azt tudni kell, hogy nem mi választottunk. Az önkormányzat ott hív magánszolgáltatót, ahol a beruházások nem történtek meg, vagy súlyos gazdálkodási problémák vannak, vagy mindkettő. Mi azt vállaltuk, hogy az ilyen helyzetekben megpróbálunk rendet tenni. Az biztos, hogy szolgáltatások nyújtása csak gazdasági társaság formájában célszerű, csak ebben lehet kellően transzparens, hatékony gazdálkodást folytatni, megfelelően összerendezett struktúrát menedzselni. Aztán hogy a társaságnak ki a tulajdonosa, állam, önkormányzat, magáncég, az indifferens. Amíg ez nem lesz egységes, addig nehéz szektorsemlegességről beszélni. És persze az egészségügy annyira át van politizálva, hogy bármennyire is kerüljük a politikát, nem megy. A politika a játékszerévé tette a HospInvestet. Ha nyugodtan lehetne dolgozni, akkor szerintem az elképzelésünk végigvihető.
MN: Önök főként baloldali vezetésű önkormányzatok pályázatain nyertek, de jobboldali vezetésű településeken is üzemeltetnek intézményeket magáncégek. Sőt, a fideszes egészségpolitikusok sem egységesek a HospInvest és általában a funkcionális privatizáció megítélésében. Jobboldali választási győzelem esetén mire lehet számítani?
KG: Nem akarok politikáról beszélni, és foglalkozni sem szeretnék vele. Mi szakcég vagyunk, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy távol tartsuk magunkat a politikától.
MN: Ha a befektetőkkel folytatott tárgyalások mégsem vezetnek eredményre, akkor is talpon maradhat a HospInvest?
KG: A megfelelő tőkeháttérre természetesen szükség van, a hosszú távú stabilitás érdekében oda kell állnunk egy nemzetközi kórházhálózat mellé. Azt nem tudom elképzelni, hogy a tárgyalások ne vezessenek sikerhez, mert akkora az érdeklődés. De egy ilyen szerződést nem lehet gyorsan megkötni, az EBRD-vel az előkészítő munka és a szerződéskötés között több mint egy év telt el. Most is ilyen átfutási idővel lehet számolni.
