Fiatalok a MIÉP-ben: Farkaskölykök

szerző
Mihály Judit
publikálva
2001/34. (08. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

- csendestársként). A párt ráadásul érzékelhetően növelte bázisát a fiatalabb korosztályokban; írásunkban erről lesz szó. Cikkünk egy olyan kutatás alapján készült, amelynek részletes megállapításai egy készülő tanulmánykötetben* látnak majd napvilágot.

- csendestársként). A párt ráadásul érzékelhetően növelte bázisát a fiatalabb korosztályokban; írásunkban erről lesz szó. Cikkünk egy olyan kutatás alapján készült, amelynek részletes megállapításai egy készülő tanulmánykötetben* látnak majd napvilágot.Egyre több a jóarcú vagy/és jól öltözött fiatal a MIÉP demonstrációin. Sokan nem tudnak mit kezdeni e jelenséggel: egyszerűbb lenne a magyarázat, ha Árpád-sávosok és skinheadek, cserkészek és leventék lobogtatnák zászlóikat, nem pedig - mondjuk - bölcsészkari (többnyire történelem vagy politológia szakos) hallgatók.

Vajon mi a magyarázata annak, hogy a MIÉP-es alpáriság, historicizmus, antiszemitizmus népszerű lehet? Mit vesznek be ebből a fiatalok, és miért veszik be, különösen egy olyan időszakban, amikor mindezt, némiképp szalonképesebb változatban, a legnagyobb kormánypártban is megtalálhatnák?

A MIÉP-es fiatalokkal készített mélyinterjúk elsődleges elemzése azt mutatja, hogy családi hátterük az átlagosnál gyakrabban rendezetlen: elveszítették valamelyik szülőjüket, vagy szüleiktől nem kaptak elég törődést, s ez megnehezíti a kortárs csoportba való beilleszkedésüket is. Épp ehhez nyújtanak kapaszkodót az iskolákban, egyetemeken szerveződő MIÉP-csoportosulások - a tanintézetekben szervezett formában egyedüliként vannak jelen a párt ifjú képviselői -, ahol barátokra, közösségre és a kamaszkori normakonfliktusokban biztosnak látszó értékrendszerre találnak.

A fiatal MIÉP-esek a hiányzó szülői autoritást egy külső személyben találják meg. Vitathatatlan szerepük van a fiatalok radikális nemzeti szocializációjában azoknak a történelemtanároknak, akik elsősorban Trianonra "tanítják meg" a középiskolásokat; azoknak a földrajztanároknak, akik akár négy éven át képesek a Kárpát-medence természetrajzát mint univerzumot sulykolni beléjük; s azoknak a magyartanároknak, akik csak az úgynevezett "nemzeti oldalt" szerettetik meg a diákokkal; és azoknak a papoknak és lelkészeknek, akik választási kampánybeszédeket harsognak a szószékekről; meg például a házban élő nyugdíjas aktivistáknak, akik a magányos fiatalokat a MIÉP-hez vezetik.

A rendezett családi környezetből származó MIÉP-es fiatalok a nemzeti eszméhez otthon, a családban szocializálódnak, majd kamaszként, fiatal felnőttként választják az MDF-nél radikálisabb MIÉP-et. E gesztussal - vélik - egyúttal szüleik esetleg szégyellhető Kádár-korszakbeli múltjától is elhatárolódhatnak.

A MIÉP-et - a szórványos sajtó- és közvélemény-kutatási elemzések alapján - a többi magyarországi párthoz képest a rejtőzködés jellemzi. Ez jól jön a kamaszok számára: kalandvágyukat, a veszély vonzását is - kontrolláltan - kiélhetik a pártban. E fiatalok önképének fontos eleme a marginalizáltság, a politikai diskurzusból való kirekesztettség érzete. A párt mintha épp e kirekesztettségnek adna értelmet azzal, hogy a peremhelyzetet értékké teszi. A MIÉP-es logika szerint ez garantálja ugyanis a morális fölényt: a kiszorított, üldözött pozíció a legalkalmasabb az igazság hiteles képviseletére. (Ezért sem lehet alternatíva számukra a Fidesz - MPP.)

Az alábbiakban három, a mélyinterjúk tanulságai alapján tipikusnak mondható "miépes" élettörténetet mutatunk be. Az interjúkat anonimizáltuk: senki ne keressen a szövegek mögött valódi személyeket. A beszélgetések olykor rendkívül felkavaróak voltak: különösen akkor, amikor a fiatalok által felkínált szülői és baráti szerepeket úgy kellett elhárítanunk, hogy az elbeszélés menetéből ne zökkentsük ki beszélgetőpartnereinket. Nehéz volt az a szituáció is, amikor interjúalanyaink nézeteiket velünk mint a képzelt ellenséggel szemben fogalmazták meg. Értelmiségi, egyetemi hallgató partnereinknél az is előfordult, hogy a közös "platformot" mint fiatal értelmiségivel kívánták létrehozni velünk. Általánosságban azt tapasztaltuk, hogy a megszokott interjús beszédhelyzetekhez képest a MIÉP-esek sokkal inkább vágytak arra, hogy elfogadtassák magukat.

Védekezés az elkallódás ellen

Balázs tizenkilenc éves, Budapesten él. Apja a fiú születésekor elhagyta őket, azóta sem tartja vele a kapcsolatot. Balázs tizenhat éves volt, amikor meghalt az édesanyja.

A fiú kora gyermekkorában is igényelte az önállóságot: egyedül intézte a dolgait az iskolában, önállóan ment el a fogorvoshoz, nyolcéves korában pénzért dolgozott egy aluljáróbeli könyváruspultnál. A munka mellett csavargott a barátaival, cigizett, később alkalmanként ivott is és játéktermeket látogatott.

Tizenegy évesen lángolt fel először az érdeklődése a politika iránt: egy ideig napilapokat olvasott, követte az országos eseményeket. A szomszéd bácsi Magyar Fórumot, Demokratát adott neki. Az általános iskola befejezése után saját maga választott bentlakásos iskolát egy Pest környéki településen, anyja halála után azonban visszaköltözött a fővárosba, és egy hosszú gyámügyi hercehurca után kivívta önállóságát.

Az új szakközépiskolában kitűnt aktivitásával. Az érettségi után abba a grafikai műhelybe ment dolgozni, ahol a MIÉP plakátjai is készülnek: ekkor került kapcsolatba a párttal. Az 1998-as kampány során barátaival ellátogatott Csurka István egyik vidéki nagygyűlésére, ahol személyesen is elbeszélgethetett a pártelnökkel. Később számos pártprogram aktív szervezőjévé vált.

Balázs élettörténetéből úgy tűnik, mintha a szülők elvesztéséért iskolai feladatai, majd a párt kárpótolnák. A felhőtlen gyermek- és kamaszkor hiánya még nagyobb jelentőségűvé tette számára a pártot.

Balázs politikai eszmélése keretei között beszélt életéről. Családjáról, gyerekkoráról csak kérésünkre mesélt. Családnélkülisége feltehetően nagyban hozzájárult ahhoz, hogy állandó "otthonkeresésként" élje meg politikai aktivitását. A MIÉP láthatóan képes volt arra, hogy Balázs energiáit nagy hatékonysággal kanalizálja és kihasználja. A gyerekkori csavargások után a fiú visszafordult a "züllés lejtőjéről", és kialakult benne a munkához mint értékes időtöltéshez való viszonyulás, illetve az olyan dolgokkal szembeni távolságtartás, mint a diszkó, a cigaretta, az alkohol, a kábítószer.

"A baloldali ifjúsági szervezetekbe a fiatalok inkább azért járnak, mert nagyobb az infrastruktúra, van internet, bowling, szórakozás, illetve ők különböző, nem pozitív irányba vezető utat próbálnak ott bejárni, kábítószeres, alkoholos programokkal. Hozzánk az emberek inkább azért járnak, hogy egy jó társaságban tölthessék a szabadidejüket, olyan emberekkel, akik hozzájuk közel állnak. Ha valaki tizenöt-tizenhat éves korban hozzánk kerül, az nem azért kerül ide, hogy őt most a politika érdekli, hanem egyszerűen egy olyan közösségre vágyik, ami azért mégis az ő családjától vagy az ő gondolataitól nem távol álló dolgokat képvisel."

Mintha Balázs még ma is rettegne a kísértéstől, hogy az általa tudatosan elítélt szórakozási formák magukkal ragadják. Nagyon erősen meg kell bélyegeznie kortársai politikamentes szórakozási formáit ahhoz, hogy könnyen elutasíthassa őket. Egészen más típusú ellenszenvet érez a skinheadekkel szemben. Érzékeli, hogy a bőrfejűek elég közel állnak a MIÉP-hez, és ez megijeszti: fél, hogy a kábítószerezés, a züllött életmód általuk a MIÉP-es fiataloknál is elharapódzhat. Míg a baloldali fiatalokkal nem akar kapcsolatba kerülni, a skinheadeket "megnevelné", és betérítené a párt ifjúsági tagozatába. Radikalizmusuktól retteg, egyúttal megnyugtató számára, hogy van egy, a MIÉP-nél is szélsőségesebb jobboldali csoport, amelyet elutasíthat, s ezzel saját nézeteit szalonképesebbé teheti.

Balázs "rejtőzködő": a MIÉP szélsőséges retorikáját nem használja saját narratívájában, inkább körülírja vagy elkerüli. Amikor a párt zsidókra vonatkozó álláspontjával szembesítjük, Balázs arra törekszik, hogy kizárólag a saját nevében beszéljen, mégis a párt szlogenjeit hangoztatja: "A saját véleményem az, hogy itt, Magyarországon sem, meg külföldön sem magával a zsidósággal van a probléma, hanem azokkal a vezetőkkel, akik őket irányítják, illetve nem is irányítják, hanem kihasználják őket, mint ahogy itthon is láthatjuk, tehát itt nem az a problémája a MIÉP-eseknek a zsidókkal, hogy ők zsidók, hanem ahogy intézik a dolgaikat országon belül és kívül. Nekem is rengeteg zsidó ismerősöm van, és nagyon jóban vagyunk egymással, nincs egymással problémánk, tehát attól, hogy valaki MIÉP-es, ez nem zárja ki, hogy akkor neki nincsenek ilyen kapcsolatai, vagy barátai, vagy ismerősei, egyszerűen csak itthon is azért érez ellenszenvet a zsidósággal kapcsolatban rengeteg ember, mert állandóan ilyen kárpótlásról meg holokausztról beszélnek, amikor ugyanúgy a kommunizmusnak és különböző más korszakoknak is voltak ilyen többezres áldozatai népirtásból kifolyólag. Tehát ez a holokauszt, ez egy nem létező dolog, szerintem, mert hogyha van zsidó holokauszt, akkor ennyi erővel lehetne még több ezer holokauszt is, mert rengeteg embert kivégeztek Csecsenföldön, ami szintén népirtásnak mondható, akár Jugoszláviában a mostani háborúban, Horvátországban, tehát rengeteg ilyen holokausztot lehetne csinálni."

Az üldözött

Tibor 1979-ben született Szegeden. Dédapja a két világháború között katonatisztként szolgált. A nagyapát az ötvenes években nem vették fel az egyetemre a katonatiszt dédapa miatt, betanított munkásként dolgozott egész életében. A szülők, a nagyszülők hívő katolikusok, Tibor is vallásos nevelést kapott. Apja sofőr volt. A rendszerváltás után felköltöztek Budapestre, ahol apja saját oktatócéget szervezett. Anyja adminisztrátor volt, a rendszerváltás óta egy bankban tisztviselő.

Tibort nagy szigorral nevelték a szülei, apja többször megverte, megalázta. A fiú a nyolcadik után a nagyszülők kérésére egyházi gimnáziumba felvételizett, ám gyenge tanulmányi eredménye miatt nem vették fel. Így egy sporttagozatos középiskolai osztályba került. Osztályuk háborúságban állt a többiekkel, ami például abban testesült meg, hogy ők Magyar Fórumot és Demokratát, a többiek a liberális és szocialista sajtót olvasták. Otthon a család tiltotta a Magyar Fórum olvasását és a MIÉP gyűléseire való járást, noha titokban a szülők is MIÉP-szimpatizánsok. Tibor rejtegette az újságot, s hazudott, amikor a párt rendezvényeire ment. Érettségi után több helyre is felvételizett: először a rossz iskolai eredmények miatt nem vették fel, másodszorra bejutott a miskolci egyetem történelem-német szakára. Zsidónak tartott tanáraival jó kapcsolatot alakított ki, de titkolta, hogy MIÉP-es.

2000-től friss diplomásként egy kereskedelmi tévéadónál dolgozik, s beiratkozott a közgazdasági egyetemre is. Terve, hogy önálló vállalkozásba kezd. Még mindig a szüleinél lakik.

A családban nem újdonság a Tibor által képviselt politikai irányvonal, ugyanakkor az apai terror nyilván fogékonnyá is tette egy olyan ideológia iránt, amely a megalázott kisemberek felemelkedését ígérő demagógiára épül, s amely a rossz helyzetért felelős bűnbak megtalálásában is segítségre siet.

Pártját tisztázni, sőt kimagyarázni próbálta bizonyos vádak alól. Sietett leszögezni, hogy ő nem nyilas, nem náci, nem fasiszta. Az üldözöttekkel azonosulna, sőt ellenállóként tekint magára: hangsúlyozta, hogy családját a múlt rendszer meghurcolta.

Tibor egyszer sem lép ki az üldözött szerepéből: helyzetét az egyetemi közegben rejtőzködésre kényszerítettként éli meg, hiszen a tanárok, akiket emleget, szerinte "zsidók", és úgy véli, hátrányos helyzetbe kerülne, ha színt vallana.

A rejtőzködő, üldözött szerep felépítését erősíti a holokauszt és a katonatiszt dédapa ismételt tematizálása.

"Hogyha azt mondták volna, hogy a dédnagyapád egy nyilaskeresztes volt, és nem tudom én, a zsidókat terelte a vagonba, hát nem tudom, biztosan valami nagy sokk lett volna. De hát semmi, egy katonatiszt volt. Ilyenre nem emlékszem, hogy ezt valami nagy megrázkódtatásként éltem meg, hogy jó ég, nekem katonatiszt volt a dédapám."

Tibor mintha magának sem merné kimondani, hogy azt gondolja: dédapja nem "pusztán" katonatiszt volt, aki parancsot teljesített, hanem - fantáziájában - a dédapa talán zsidók százainak a haláláért felelős. Mindez persze nem lehetett téma a családban. Ettől még a gyanút Tibor nehezen hessegeti el, fantáziáját a valóságtól nehezen különítheti el. Részben tehát azonosul a családi tradícióval, részben lázad ellene. Bizonytalanabb annál, semhogy a saját útját tudná járni, s ezért is követi a családi mintát, melynek révén a dédapával, vagyis az agresszorral is azonosulnia kell. Lázadásaiban azonban üldözöttnek éli meg magát; így alakult ki benne a holokausztot túlélő zsidókhoz hasonló üldözött-tudata. Mindazonáltal az antiszemita előítéletek az interjú végén nyíltan kimondatnak: "Nekem az a nézetem a zsidósággal kapcsolatban, nem is az én nézetem, ezt mindenki tudja, hogy nagyon későn kapcsolódtak be az emberi társadalomba, már úgy értem, hogy szervesen. Sokáig a városokon kívül kellett lakniuk, meg nem kapták meg azokat az ilyen emberi vagy polgári jogokat, amik amúgy már másoknak jártak. Tehát én egy kicsit ilyen hazátlan népnek tartom őket, mert akkor is, amikor megalakult Izrael, a zsidó állam, ugye ´48-49-ben, több százezer kelet-európai zsidó telepedett ott le. Onnan, ahol addig éltek, ők azonnal, mindent elhagyva, egyik napról a másikra képesek voltak áttelepülni egy teljesen más környezetbe. Ott tudtak hagyni mindent, csak mert kikiáltották Izrael államot."

A pragmatikus

Vajk 1974-ben született Szlovákiában, magyar értelmiségi családban. 1982-ben, öccse születésekor szülei elváltak, és anyja névházassággal Magyarországra települt. Egy dunántúli kisvárosba költöztek, Vajk ott kezdte iskoláit. Anyja a rendszerváltáskor belépett az MDF-be, Csurka 1993-as kizárásakor követte a pártelnököt.

A fiú Pécsett kezdte el jogi tanulmányait. Időközben egész felvidéki rokonsága áttelepült. Vajk már az egyetemen demonstratívan járkált a Magyar Fórummal, és sokat vitatkozott a politikáról évfolyamtársaival. Másodéves volt, amikor - megszakítva jogi tanulmányait - átjelentkezett az ELTE Bölcsészkarára, és politológiát kezdett hallgatni. Ekkor került szoros kapcsolatba a MIÉP pártközpontjával, ahol fiatal tehetségként gyors elismertségre tett szert. A párt szakértői hátországának megszervezését vállalta el. A politológia szak elvégzése után sikerült óraadóként bennmaradnia a tanszéken. Tanítványait már vállalt pártfeladata alapján válogatja. Jelenleg Ausztriában van posztgraduális ösztöndíjjal.

Megkeresésünket bizalmatlanul fogadta. Életrajzi adatai elsősorban "pártszocializációjáról" tudósítanak, személyes élettörténetéről nem. A kisebbségi magyar származás mindazonáltal meghatározó eleme a történetnek, mintha a fiú azt sugallná, ettől még természetesebb a MIÉP-es karrier. Az életrajzi adatokból az is kitűnik, hogy Vajk magányos ember: kérdés, hogy ez póz csupán, vagy valóban egyedül volt mindvégig.

Az interjú során mindvégig kerülte a "kényes" témákat és a személyességet: egy technokrata-pragmatikus imázst igyekezett kialakítani magáról. A MIÉP-es szakértői szerep szerinte egy szakma, amely a politikai tőke gyarapítását, a hatalom növelését, a párt hatékonyabb működését célozza. Az elszórt személyes példák mind azt hivatottak bizonyítani, hogy a MIÉP nem szélsőséges párt, a konfliktusok felszíniek és könnyen áthidalhatók. Amikor az idei március 15-i MIÉP-nagygyűlésen elhangzott Csurka-beszéddel szembesítettük - melyben Csurka élesen kirohant többek között a globális tőke, az izraeli kormány és Budapest önkormányzata ellen, több antiszemita szlogent is alkalmazva -, így felelt: "Én ezt nyilván szakmai értelemben oldom fel, tehát visszatérek a funkcionalizmushoz: igen, az >>öregKérdésünkre, hogy miért a MIÉP-et választotta, így válaszolt: "Mert ehhez kapcsolódik egy értékrend, amely arra predesztinálja az embert, hogy ezt a kompatibilis tudást a MIÉP-ben értékesítse. Hát elsősorban tényleg az ilyen viszonylag tradicionálisabb, konzervatív dolog - és nem a politikai értelemben vett konzervativizmusról van most szó -, ami közösség alapú. Tehát eleve átlép történeti dolgokon, mindennel, tudással s a többivel együtt, Közép-Európában mindig is, a tizenkilencedik századtól fölfelé meg aztán végképp, alapvetően egy nemzetközpontú szemlélet az, ami ezeket a közösségeket összehozza. Igaz, hogy konfliktusokkal jár, de lehet arra törekedni, hogy egy ilyen jellegű dologból ne következzen feltétlenül konfliktus. Ugyanakkor benne van az is, hogy a Felvidéken születtem, ez természetesen besorolja a nemzeti oldalba, és ugyanígy a politikai kommunikáció mindennapjaiban megvan az, ami természetesen osztja az embert szinte automatikusan egyik vagy másik térfélre. De emellett van egy csomó szakmai dolog, számtalan igazságtalanság, amit a MIÉP hoz szóba, a MIÉP figyel fel rá, és e tekintetben például a pragmatizmus nagyon jól előjön; a MIÉP a legjobban reagálja le a társadalmi konfliktusokat, a legérzékenyebb pontokat csípi el: csak ezzel tudott fennmaradni. Nem a nagy elvekkel, nem, nem. De azzal igen, és ez nagyon jól benne van, ahogy a változások kihívásaira tudott adni konkrét és egyértelmű válaszokat."

A politológus Vajk a MIÉP-ben megjelenített értékrend kifejtésekor zavarba jött: a korábban gördülékeny, sziporkázó válaszok helyett homályos nemzeti elvekkel (közösségi értékek, klasszikus konzervativizmus) operált, s a MIÉP konfrontatív eszméit igyekezett szelídíteni. Saját pártállását a következő mondatban "automatizmusnak", eleve elrendelt valaminek s nem valódi választásnak mutatta be, s itt hozta be ismét érvként határon túli származását. Az önellentmondásban odáig ment, hogy pártját ideológiai/eszmei sajátosságaitól legszívesebben meg is fosztaná, és azt hangsúlyozná inkább, hogy ez a szervezet reagál legjobban a társadalmi konfliktusokra. Vajk számára a társadalmi "igazságtalanságok" tematizálása a legmeggyőzőbb a pártban (az interjú más részein is hosszan fejtegette a MIÉP "igazságkereső" és "valóságfeltáró" küldetését). De lehetünk kevésbé jóindulatúak is az interpretációban: Vajk utánpótlást teremt a MIÉP elaggott figurái helyébe, s ezért igyekszik szalonképesebb, kevésbé szélsőséges pártarculatot mutatni. Fontos számára, hogy politológusi karrierjét ne törje derékba pártja radikalizmusa, ám fontos a párt is, ahol - néhány fiatal társával - monopolhelyzetet foglal el mint pragmatikus-funkcionalista ifiválogatott. Vajk nem akar ellenzékben megöregedni, arra készül, hogy pártja előbb-utóbb kormányra kerül. S talán azért is nem lépett át eddig a Fidesz - MPP-be, mert ott nagyobb a tülekedés és a konkurencia: elit-pozícióját könnyebben tarthatja meg a MIÉP-ben.

Dániel Ilona

László Ágnes

Mihály Judit

* A cikk alapjául szolgáló tanulmány Csepeli György-Örkény Antal (szerk.) Gyűlölet és politika (Friedrich Ebert Stiftung-Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2001) című kötetében fog megjelenni.

szerző
Mihály Judit
publikálva
2001/34. (08. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra