Magyar Narancs: Odáig a társadalom nagy része már eljutott, hogy belássa, a homoszexualitás nem bűn. Jóval kevesebben vannak tisztában azzal, hogy nem betegség. A pszichológia szerint micsoda?
UR: A homoszexualitás kifejezés csak a 18. század óta létezik, akkortól, amikor bűn helyett inkább mentális betegségnek tekintették. Ez a felfogás ahhoz a hagyományhoz nyúlik vissza, ami az emberi élet változatos területeit medikalizálja, azaz az orvostudomány keretein belül próbálja értelmezni. Ugyanakkor napjainkban már a homoszexualitást nem tekintjük mentális betegségnek, inkább a szexualitás egy alternatívájának. A homoszexualitást gyakran a szexuális inverzióval azonosítják, amely eltérés a genetikailag meghatározott nem és a szexualitás négy megnyilvánuló - fenotípusos - dimenziója legalább egyike között. Ezek az utóbbiak a nemi szervek, a másodlagos nemi jellegek, az agy nemek között eltérő belső szerkezete, valamint a szexualitással összekapcsolódó struktúrák, és a megfigyelhető viselkedés. Aszerint, hogy az eltérések milyen variációban jelentkeznek, nagyon sokféle nemi inverzió különíthető el, és a kutatók egy része a homoszexualitást ilyen inverziónak tekinti. Azzal azonban, hogy leírjuk a jelenséget, vagy újabb címkével látjuk el, még nem magyaráztuk meg.
MN: Mi tekinthető homoszexuális viselkedésnek? Homoszexuális-e, aki azonos neműről fantáziál, szerelmet érez iránta, csókolózik vele?
UR: A nemi érdeklődés kontinuum. A kizárólagos homoszexualitás és a kizárólagos heteroszexualitás között rengeteg átmenet ismert. Homoszexuális az, aki az ellenkező nemű partner jelenlétében is az azonos nemű partnert preferálja. Ezért például nem tekinthető feltétlenül homoszexuálisnak az, aki szélsőséges helyzetben, például börtönben azonos neművel létesít szexuális aktust. Azt gondolom, a szexuális fantáziák, álmok, vágyak is a szexuális viselkedéshez tartoznak, a homoerotikus orientáció nemcsak a megfigyelhető viselkedésben lehet jelen, hanem a fantáziában is, annak ellenére, hogy az illető esetleg boldog családapa vagy családanya. Egyes tudományágakban - ilyen például a neurobiológia - egyszerűbb a kutató dolga; sarkosan fogalmazva, megfigyeli, hogy például a hím patkány a nőstényre mászik-e vagy a hímre. De az emberi szexualitás komplex fogalom, nagyon sok mindennek van szexuális tartalma, változatos lehet a szexuális magatartás. A homoszexualitást azonban mindenképpen fontos elkülöníteni a transzszexualitástól, illetve a transzvesztitizmustól. Bár vannak átfedések, ezek független jelenségek. A homoszexuális tudja, hogy férfi vagy nő, jól is érzi magát a nemében, nincs olyan élménye: bárcsak másnak születtem volna, ami a transzszexuálisokat jellemzi. A homoszexuálisok nagy részének nem okoz a női ruházat viselete szexuális izgalmat, mint a transzvesztitizmus esetében. A homoszexuális kultúra sajátos fejlődésének köszönhető csupán az, hogy a hétköznapi ember előtt a homoszexuálisok képviselői gyakran női ruhába öltözött "showman"-ként jelennek meg.
MN: A világosan nem körvonalazható definíció nyilván nem könnyíti meg az okok feltárását. Emiatt nincs tudományos konszenzus a homoszexualitás kialakulásának kérdésében?
UR: Bár sok részterület alapjaiban homályos, nagy eredmény, hogy ki tudtuk zárni, melyek azok a tényezők, amelyek biztosan nem játszanak szerepet. A klasszikus pszichoanalitikus elméletben hangsúlyozott a domináns anya, az érzelmileg távoli, elérhetetlen apa és a gyerek által alkotott triád szerepét már a kutatók többsége megkérdőjelezi, a nagy mintát bevonó vizsgálatok egyáltalán nem támogatják ezt a feltevést. Már szinte senki nem hangsúlyozza a szakirodalomban a tanulási-tapasztalati elméletek olyan egyszerű változatait, amelyeket leginkább egyfajta csábítási elméletnek lehetne nevezni, miszerint a gyerek serdülőkorában ért szexuális csábítás vagy nem megfelelőnek tartott szexuális ingerek megváltoztatják a serdülő szexuális érdeklődését. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a később homoszexuálissá vagy leszbikussá váló serdülő az első tényleges szexuális tapasztalatait megelőzően már átlagban három évvel (!) korábban, akár serdülőkorát megelőzően is tudja, hogy ő más, mint a többi. Olyan kutató is akad, aki szerint a szexuális orientáció már az anya méhében kialakul. Ez valószínűleg szélsőséges feltevés, ugyanakkor rámutat arra a gondolkodási irányra, hogy a homoszexualitás biológiailag meghatározott, a tapasztalatnak vajmi kevés szerepe van. Éppen ezért legtöbbször a homoszexualitást a balkezességhez hasonlítják. Persze a szélsőséges biológiai álláspont sem megfelelő, valószínűleg ennél összetettebb jelenségről van szó.
MN: Ha a szülők belátják ezt, sok esetben akkor is tartanak attól, hogy a jelenséggel való szembesülés kárt okoz a gyerek lelki békéjében.
UR: A szülő feladata véleményem szerint felkészíteni az életre, nem szelektálni. El kell különíteni a homoszexualitást a pedofíliától, valamint a kölcsönös beleegyezésen alapuló, szexuálisan érett személyek között zajló tevékenységet a bűncselekménytől. Az egyik szexuális, a másik erkölcsi kérdés, de a kettő között semmilyen összefüggés nincs.
MN: A nők tudnának erről mesélni...
UR: Így van, agresszív heteroszexuális hatásoktól sajnos éppúgy félthetjük gyermekeinket.
Embernél a szexuális orientáció egyes elméletek szerint a magzati élet második és ötödik hónapja között alakul ki. Nagyon leegyszerűsítve: a fogantatáskor minden emlős alapvetően nőstény és az Y kromoszóma, valamint a későbbi hormonhatások felelősek a maszkulinitás kialakulásáért. Többféle genetikus és fejlődési probléma okozhat szexuális inverziót, ebből három csak férfiaknál jelentkezik. Ezek a szexuális inverziók (egyébként elég ritka kórképek) nagyobb arányban járnak együtt a szexuális orientáció megváltozásával. Érdekes feltevés az is, hogy a terhesség alatti stressz megváltoztathatja a férfimagzat szexuális orientációját. Egy tanulmányban férfi homoszexuálisok, biszexuálisok és heteroszexuálisok édesanyját kérték meg, hogy emlékezzenek vissza a terhesség alatti traumatikus élményekre. A homoszexuálisok anyjának kétharmada, a biszexuálisok egyharmada és a heteroszexuálisok tíz százaléka számolt be ilyen élményről. A homoszexualitással kapcsolatos gondolkodásban egy másik tradíció is megfigyelhető, ezt általában társas-konstrukcionalista megközelítéseknek nevezik. Azon a megfigyelésen alapul, hogy társadalmanként változik a homoszexuális magatartás. Zambiai törzsek vizsgálatakor írták le azt, hogy csak fiatalkorban létezik homoszexuális viselkedés. A fiatal fiúk a férfiak sátrában laknak, és az idősebbekkel szexuális aktusokban vesznek részt. Házasságkötés után azonban, az első gyermek megszületését követően ezek a férfiak már kizárólagosan heteroszexuális magatartást mutatnak. A homoszexuális viselkedés mintázatai a különböző társadalmak társas szerkezetét és értékrendszerét tükrözik. A női és a férfi szerepekkel, a rokonsággal, a házasság szabályozásával és a nemek közötti munkamegosztással kapcsolatos ideológiák egyaránt fontosak a homoszexuális viselkedés megértésével kapcsolatban. A fentiek egyébként a csábítás tételének is ellentmondanak, hiszen aszerint egy ilyen zambiai közösségben mindenkinek homoszexuálisnak kellene lennie.
MN: Annak is ellentmond, hogy a homoszexuális viselkedés leküzdhetetlen ösztönkényszer volna.
UR: Látszólag igen, bár a társadalom reakciója nyilván képes módosulásokat előidézni, késztetéseket elnyomni. A balkezesség például biológiailag meghatározott, mégis a balkezesek egy része átnevelhető. De sok problémával jár, és az illető nem fogja feltétlenül jól érezni magát.
Ma a legszélesebb körben azt az elképzelést fogadják el, hogy a homoszexuális és a heteroszexuális nők és férfiak jelentős mértékben különböznek egymástól. Az ún. esszencialista megközelítés szerint a homoszexualitásban genetikai tényezőknek is szerepe van. Az egypetéjű ikrek között, ha a pár egyik tagja homoszexuális, akkor nagyobb valószínűséggel lesz a pár másik tagja is ilyen orientációjú, szemben a kétpetéjű ikrekkel. Továbbra sem tudjuk azonban, mi közvetít a gének és a viselkedés között, hiszen a gének nem azt határozzák meg, hogy valaki a fiúkat vagy a lányokat preferálja. Az igazi kérdés ott van, hogyan lesz a genetikai jellemzőből viselkedés, szexuális preferencia.
Egy elképzelés szerint inkább valamilyen temperamentumbeli, érzelmi reaktivitási jellemzőket kódolnak a gének, ami miatt a fiúgyerek nem lesz tipikusan fiús, a lány lányos. Itt kezdődik a kultúra befolyása. Jellemző, hogy a társadalom csecsemőkortól éles különbséget tesz fiúk és lányok között, lényegesen hangsúlyozza a nemek közötti különbségeket. Ha egy fiú atípusos, lányosnak fogják kezelni, többet lesz együtt lányokkal, megszokottá válik a másik nem közelsége, és ezáltal számára a fiúk válnak érdekesebbé. (Ez nem jelenti azt, hogy lánynak érezné magát.) A San Franciscó-i öbölben a Kinsey Intézet munkatársai egy jelentős kutatásban keresték a homoszexualitást meghatározó korai tényezőket. Sem a családi jellemzők, sem a serdülőkori szexuális tapasztalatok nem különböztették meg a homoszexuálisokat a heteroszexuálisoktól. Egyetlen tényező tűnt jelentősnek: a nemtől elvárható viselkedéstől való eltérés. Ezt a pszichológiában szokatlanul erősnek észlelt összefüggést más kutatások is alátámasztották.
MN: Lehetséges, hogy a heteroszexualitás, illetve annak utódnemzéstől függetlenedett, túlhajszolt gyakorlása sem olyan erősen beépített késztetés, mint azt a közvélekedés tartja, sokkal inkább megfelelés a társadalmi elvárásoknak?
UR: Az elmélet szerint igen. Bármilyen evidencia is laikus szinten, a heteroszexuális vonzódás kialakulása is magyarázatra szorul. Ez lényegében azt jelenti, hogy nem a homoszexualitást önmagában kell megértenünk, hanem a szexuális orientációt, beleértve a heteroszexualitást is. Így elkerülhetjük azt, hogy a homoszexualitást valamilyen furcsaságként kezeljük.
MN: Mennyire valószínűsíthető, hogy a szülő homoszexualitása jelentkezni fog az utódnál?
UR: A rokonaik között magasabb a homoszexuálisok aránya, például a homoszexuális férfiak fiútestvéreinek negyede szintén meleg, ami az átlagpopulációnál jóval magasabb arány.
MN: Gyakoribb a férfihomoszexualitás, vagy csak azért tűnik úgy, mert feltűnőbb és kevésbé elfogadott, mint a női?
UR: A statisztikai adatok mintha azt mutatnák, hogy a homoszexualitás a férfiaknál magasabb arányban jelenik meg, mint a nőknél. Ez azonban óvatosan kezelendő. Sajnos a kutatás valahogy nagyobb mértékben összpontosít a férfi homoszexualitás vizsgálatára, mint a nőiére. Nagyon keveset tudunk a leszbikusságról, pedig legalább annyira érdekes.
MN: Alapjaiban más a homoszexuális nők nemi viselkedése? Indokolt külön kezelni?
UR: A közfelfogás szerint a meleg férfiakra inkább jellemző a promiszkuitás, a csak az aktusra koncentráló kapcsolat. Ezt a véleményt az is befolyásolhatja, hogy szembetűnőbbek azok a homoszexuálisok, akik változatosabb nemi életet élnek, szemben azokkal, akik egy kapcsolaton belül töltenek el hosszabb időt. Egyre több az olyan férfi is, aki élettársi kapcsolatot alapít, és szeretné szerelmét a mindennapok szintjén is megélni. Az egynemű kapcsolatok éppoly változatos jellegűek, mint a többi, nem valószínű, hogy több meggyőződés nélküli, üres nemi aktus jönne létre közöttük, mint egy férfi és egy nő között.
MN: Megváltoztatható a szexuális orientáció?
UR: A homoszexualitást legalább annyira nehéz megváltoztatni, mint a heteroszexualitást. A sikeresség kritériuma sem jól körvonalazott. Azokat, akik terápiás lehetőséget keresnek, inkább biszexuálisnak kellene tekinteni, hiszen szexuális intimitást szeretnének elérni ellenkező neműekkel. A szexuális érdeklődést megváltoztató kísérletek nagy valószínűséggel sikertelenségre vannak ítélve. Ez feltehetően nem a kezelés fejletlen mivoltának, hanem a szexuális orientáció erős meghatározottságának köszönhető. A terápia manapság már sokkal inkább az önismeretre és az önelfogadásra irányul.
Kempf Zita
