A Millenáris park mint a szavazás utáni parti helyszíne elsőrangú választás volt. Hisz a fideszes szövetség országos megdicsőülésre számított: a szervezők nemcsak az épületben nyomuló hívek fogadására készültek, de arra is, hogy a győzelem hírét az egész hatalmas téren ünnepelhessék az oda sereglő népek. Később mindenki hazament.Akis és nagy kokárdákkal felszerelt pár száz ember aztán megszokta, hogy bent ugyanazt látja, mint a kinti kivetítőn: a televíziós közvetítést. Az ismert arcok eleinte föl-föltünedeztek, hét óra tájban még Kövér Lászlót is felfedezni vélte egy tájékozatlan szakmunkás, de később kiderült, Ádert vélte Kövérnek, a bajusz okán. A tömegben időről időre felröppent a hír: jön Viktor. Orbán azonban - kicselezve rajongóit - a művészbejárón át egyenesen a zárt főhadiszállásra ment. A tömegnek be kellett érnie Dávid Ibolyával, aki mint Kokó vonult át a színen, őt az MDF lufikat és zászlóerdőt lobogtató maradék kemény magja (átlagéletkor cirka 70 év) kísérte. De aztán Dávid is megkapta a maga Chacónját. Megközelíthetetlen volt a Fidesz-vezérkar is, csupán Deutsch Tamás meg Várhegyi Attila húzott át időnként a színen, utóbbi nyomában szorosan az Eperjesnek öltözött legnagyobb magyar loholt. De többre számított mindenki: nagy, közös örömünnepre, mámoros bulira készültek a hívek, szorongatták volna Pokorni kezét, kapták volna a vállukra a Viktort.
De nem kapták: és csak nagyon az elején hihették azt, hogy kapni fogják.
"Most jövök Vácról. Igaz, hogy behozott minket a Maszop?" - ragadja meg a karomat egy kapatos illető fél tizenegy táján. "Ühüm. Sőt." Meg se várja a választ, odébb tántorog. "Kitűzhetjük a zsidó csillagot az országra, mert ezek ellepnek bennünket" - mormogja ugyanekkor a mellette haladó társának egy kövér nő.
Évfolyamtársak
A nagyterem felé haladva volt évfolyamtársamba botlok. Tudjuk egymásról, ki mit gondol magában. Egy whisky mellett eltemeti dédelgetett üzleti terveit, melyekben központi szerep jutott volna a kulturális tárca egyik programjának. "A Bálint el fogja törölni" - ingatja a fejét. Barátja, egy másik volt évfolyamtárs, az egyik Fidesz-főnök főtanácsadója mély letargiában érkezik. "Túl tisztességesek voltunk, az lett a vesztünk." Megkönnyebbülnek, amikor - arra a hírre, hogy hamarosan Viktor beszél a nagyteremben - elköszönök tőlük.
De Orbán még mindig nem jön.
A zsúfolásig telt nagyterem csöndes. Alig van már alkalom a tapsviharra, a híradások újabb és újabb MSZP-győztesekről szólnak. És nincs a Viktor, hogy meggyőzően, okosan elmondja, mit kell gondolniuk erről a legújabb maszopos vircsaftról. A vásznon Kuncze beszél a kormány leváltásáról. "Örülj az ország halálának, te köcsög!" - ordít egy kekiruhás vörös fejjel. Kuncze még Kovácsnál is hangosabb füttykoncertet vált ki. "Látod, ezt gondolják a budaiak a Szadeszről - lép mellém a volt évfolyamtárs. - Az a legnagyobb baj, hogy most visszatérünk Kelet-Európába, a nyolcvanas évekbe, pedig már éppen kiverekedtük magunkat. A szerencsétlen nép ma fölkelt az olajkályha mellől, és elment protestálni. Majd akkor jön rá, mit csinált, amikor megkapja a 120 százalékos gázáremelést, és nem tudja megvenni a patikában a gyógyszerét."
"A nép hiszékeny, bevette az Orbán-bányákat meg a többi maszlagot - teszi hozzá egy feldúlt arcú lány. - Amúgy te ki vagy?" - kezd el vizslatni. "Ellenség" - vallok színt. "Ugyan, ne hülyéskedj!" - mondja békülékenyen, és bemutatkozunk.
Orbán és a vezérkar továbbra sem mutatkozik, pedig elfogytak a meglepetések. A szavazatok feldolgozottsága több mint 80 százalékos. A két Happy End-es fotós kétfelől lesben áll. A válságstáb még keresgéli, mitől is jó a Fidesznek a választás eredménye. Amíg valami előremutató üzenettel elő nem tudnak állni, nem jön a Viktor.
"Az a baj, hogy a MIÉP nem jutott be - dörmögi mellettem egy szikár öregúr. - Akkor meglenne az egyensúly." A terem, amíg volt értelme, vadul szurkolt a MIÉP bejutásáért és az SZDSZ kieséséért. Nem tudják, nem értik, hogy a Vogue-hajón (lásd 14. oldal) miket gondolnak róluk a nácik.
Aztán jön Orbán.
A tömeg egyetlen torok, úgy tapsolnak, hogy letörik a fülem. Rendkívül feszült, de remekel. Papírján pontokba szedve sorjázik: mitől jó most nekik. Szűnni nem akaró taps: Viktor! Vissza! "Máris jobban érzem magam!" - dől lovagja karjára egy leányzó.
Az Orbán után következők mind
csak rontanak az imázson.
Pokorni unalmas, mint Szabad György, Goethét idéz, filozofikus ködbe vonva szlogenjüket a tett elsődlegességéről. Dávid Ibolya biztosítja a tömeget: az MDF-es képviselőjelöltek kétharmada abszolút többséggel benn van a parlamentben. Az egyszerű számtani művelettel - hogy tudniillik darabra mennyi az a kétharmad - adós maradt. Még Harrach Péter fogadkozik keresztény nekibuzdulással a puskapor szárazon tartásáról. Farkas Flórián végül sikerrel kilábal egy mondatból, amely a cigány és a magyar nép azonos útjára figyelmeztet minden egybegyűltet s távollevőt.
Teli torokból megéljenezik őt is.
A színpad ismét üres. A hangszórókból a Listen to your heart első foszlányai bontakoznak: mire a fölajzott tömeg ráismerne, lekeverik. Várhegyi Attila lép a mikrofonhoz, és csendes távozásra szólít föl. A narancsszínű nemzedéki álom négy évre szétfoszlik, a polgári erők sajtótájékoztatója kezdetét veszi.
Előtte még nagy pillanat következik közlönyünk életében. Az elmúlt négy évben először sikerül exkluzív interjút készítenünk Orbán Viktorral. Az ünnepélyes alkalomra való tekintettel álljon itt szó szerint, szerkesztetlen változatban, teljes terjedelemben:
Magyar Narancs: Ha két hét múlva fordulat áll be, miként önök remélik, akkor a Fidesznek az SZDSZ-szel kell koalícióra lépnie.
Orbán Viktor: Az SZDSZ-szel nekünk soha nem kell koalíciót kötnünk. Soha. Ezt mindenképpen írja meg az újságjában.
MN: Megírom.
Mihalicz Csilla
