Szórványosan gyülekeznek Szeremley Huba borász székházában, többnyire újságírók, hogy részesei lehessenek az FKGP kimúlásának.

Torgyán dr. már fél héttől bent van, de az első emeletről csak a hír érkezik, hogy a húszszázalékos feldolgozottság elérésekor majd lefárad ő is. Az újságírók rátapadnak a kivetítőre, Torgyán kilenc százalék körül, a kisgazdák az állami támogatás megszerzéséért küzdenek (1 százalék). Jön G. Nagyné alelnök és Gyimóthy főtitkár, tandemben biztatják magukat: "Még semmi nincs lefutva, a bejutáshoz szükséges 280 ezer szavazat bennünk van." Azt mondják, nem izgulnak. Elterjed a pletyka, hogy G. Nagyné azt mondta: "Aggódom."

Pár őskisgazda maga elé révedve ül, az egyiket megszólítom, kezet fogunk, de kijelenti: "Magát nem ismerem", és elfordítja a fejét. Pedig kíváncsi lettem volna, mit csinálna ma Eckhardt Tibor vagy Gaál Gaszton.

Torgyán negyed tíz körül leüzen, tizenegykor sajtótájékoztatót tart. Minden tiszta sor: bukta, akkora, hogy még az évi apanázs is oda.

Az elnök még utoljára

jól megvárakoztatja a sajtót. Fentről szállingózik a második vonal. "A hangulat történelmi" - mondja Dorogi Zsolt, a Független Ifjúság fővárosi társelnöke. Szimpatikus ez a lojalitás, ami valójában azt jelenti, hogy megy fent az anyázás ezerrel, vádaskodnak, kiket vett meg lábon a Fidesz. Dr. Béres Béla alelnököt a zuhanyhíradó szerint a vécébe szorították, mert többen azzal gyanúsítják, hogy a Miniszterelnöki Hivataltól kapja a fizetését. Dorogi megújulásról beszél, új vezetéssel, fiatalokat is megszólító programmal, pozitív médiajelenléttel. Más pártokba való integrálódást az FKGP történelmi múltja miatt nem tud elképzelni, de a tizennégy éves kora óta kisgazdaszínekben politizáló fiatalember hisz a párt küldetésében. "Amit nem az elnök úr, hanem még Nagyatádi Szabó István jelölt ki", és ha szabadon lehet majd politizálni a pártban, a tagság meg is tud felelni neki. "Egy sikeres politikai pártnak nem kell több öt embernél: egy marketinges, egy píáros, egy gazdasági vezető és egy jogász, meg aki vezeti. A Fidesz is ezt csinálta, és itt a profizmusukra hívnám fel a figyelmet." Dorogi szerint nem reprezentálni kellett volna, hanem levinni a híreket, a pártot, vissza a faluba, mert az emberek így csak azt hallották a tévében, egyedül melyik két pártra érdemes voksolni. A kisgazdák megrekedni látszanak 0,7 százaléknál. Béres már nincs a vécében, a titkárságon nagyokat vihognak, a mellettem ülők megjegyzik, biztos most osztják a székházpénzt. Terítékre kerül az egyeseket gazdagító ukrán maffiapénz, az exkisgazdák megvásárlása.

A vesztesek

közül valaki félhangosan felteszi magának a kérdést: mennyi pénzért mondtam volna én is igent? Kiderül, voltak olyan körzetek, ahol összegyűlt a szükséges 750 kopogtatócédula, de valamiért mégsem jutott el a választási bizottsághoz. Az ajánlószelvények gyűjtésénél sok helyen azzal rúgták ki az FKGP-szimpatizánsok az aktivistát, hogy míg ott az Öreg, ne is számítsanak a támogatásukra. A romantikusabbja legszívesebben most jól megbüntetné a Fideszt, a realisták MIÉP-szövetségben gondolkodnak, övék lesz az utca és a tér. Legvégül a legmerészebből mégis kitör: "Ha én lennék az elnök, már rég lementem volna megköszönni a szavazatokat - széles mozdulatokkal meghajol -, és egyúttal átadtam volna az irányítást egy ideiglenes ügyvivő testületnek, míg meg nem választják az új országos vezetést. A mennybe mehetett volna!" Nincs idő kommentárra, végszóra elkezdődik a sajtótájékoztató. Torgyán elnök úr látszólag töretlen hittel hirdeti, hogy kisgazdapárt volt, van és lesz. Az mégis árulkodó, hogy élete legrövidebb beszédét tartja, amelynek lényege: a Fidesz egye meg, amit főzött. Egy kollegina a második fordulóval kapcsolatban a párt számára kedvező választási szövetségről faggatná. Torgyán doktoron látszik, hogy komolyan elgondolkodik: érdemes volt-e a magyar demokráciáért ennyit güzülnie.

Bogár Zsolt