Gulyás szerint hétfőn már életbe is léphet a koronavírus-törvény

  • narancs.hu
  • 2020. március 30.

Belpol

(Ha) a házelnök és a köztársasági elnök soron kívül aláírja.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap este a Bayer show-ban kijelentette:

"ha a házelnök és a köztársasági elnök soron kívül aláírja, akkor már hétfőn éjfélkor hatályba léphet a koronavírus-törvény".

Gulyás kifejtette azt is, hogy ha az ellenzékre nem számíthatnak, akkor a parlament a kormánypártok képviselőinek szavzataival fogadja majd el a törvényt. A múlt héten ugyanis nem sikerült megszavaztatni a törvényt soron kívül, ugyanis a házszabály módosításához szükséges lett volna az ellenzék támogatása is. Az ellenzéki pártok a felhatalmazási törvényként emlegetett rendelkezést nem támogatták.

Sima feles törvénnyel is megszavazhatta volna az Országgyűlés a felhatalmazást

Orbán Viktor azt mondta hétfőn a parlamentben - nem sokan figyeltek fel rá -, hogy az országgyűlés egyszerű többséggel is megszavazhatná a felhatalmazási törvényt. Akkor miért, mihez kellett (volna) a négyötödös támogatottság? Ellenzéki oldalon többen csalafintaságot feltételeznek. A veszélyhelyzet kihirdetése az Alaptörvénybe foglalt lehetőség a különleges jogrendek közé sorolva.

A törvény megszavazása ellen vasárnap megtartották Magyarország első online tüntetését is, ahol kihangsúlyozták, hogy a rendkívüli intézkedésekre szükség van, de a kormánynak nem lehet korlátlanul felhatalmazást adni.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.