Magyar Narancs: Ön 2006-ban azt mondta, hogy még nincs napirenden a paksi bővítés, sok idő, mire ez aktuálissá válik, és akkor is népszavazást javasol róla. Miért mondta, hogy nincs napirenden, illetve kik voltak azok a szakértők, akiktől tájékoztatást kapott?
Gyurcsány Ferenc: Hol mondtam én ezt, milyen szituációban?
MN: Akkor, amikor a Magyar Villamos Művek (MVM) együttműködési memorandumot írt alá a KESZ (Kompleksznije energetyisszkije szisztyemi) orosz energiaholdinggal és az Atomsztrojekszport atomerőmű-kivitelezővel a paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbításának és teljesítménynövelésének finanszírozásáról. Ekkor orosz és magyar sajtóhírek szerint további együttműködés lehetősége is felmerült, konkrétan az újabb atomerőművi blokkok építésében és a finanszírozásában való orosz részvétel.
| ||
GYF: 2006 elején lent vagyok Pakson egy hivatalos látogatáson. Hogy az apropója pontosan mi volt a látogatásnak, azt már nem tudom. Lehetett az üzemidő-hosszabbítás, mert arról 2005-ben döntött a parlament. És ott került szóba Paks továbbépítése. A miniszterelnök ilyenkor kap egy csomó felkészítő anyagot - ezt én két helyről kaphattam, a gazdasági minisztériumtól és a pénzügyminisztériumtól -, ebből csinálnak a számára egy 2-3 oldalas felkészítőt. Nagyjából két lehetősége van: elmondja, amit előkészítettek neki, vagy szembemegy vele, de abból konfliktus van és vita. Minthogy konfliktus nem lett, nagy valószínűséggel azok, akik ezzel foglalkoztak, azt javasolták a miniszterelnöknek, hogy egyelőre nem foglalkozunk a bővítéssel, ez nincsen napirenden, most üzemidő-hosszabbítás van. Az pedig, hogy erről meg kell kérdezni a választókat, nyilván a saját politikai meggyőződésemből származik. Hisz ez nemcsak műszaki-gazdasági, hanem annál sokkal szélesebb kérdés.
MN: Önt tehát a minisztériumok tájékoztatták így.
GYF: Igen, de ez nem elbújás a felelősség elől, így működik az apparátus, az ember megkérdezi a saját kormányát: dolgozunk-e ezen, mit kell mondanom, mi a helyzet? Ők pedig azt mondták, hogy a kérdés nincs napirenden.
MN: Visszatérve a fenti, orosz együttműködési memorandumra: ön emlékszik erre az ügyre?
GYF: Ez nem államközi szerződés volt, az bizonyos, hanem egy magánjogi szerződés cégek között. Normális kormányzati működés esetén egy ilyen szerződés csak akkor ér fel a miniszterelnökhöz, ha valamilyen súlyos konfliktus keletkezik körülötte. Én erről a szerződésről mostanáig, míg el nem kezdtük vizsgálni, hogy mi vezethetett a Putyin-Orbán-megállapodásig, őszintén szólva nem is tudtam. De nem is hiszem, hogy kellett volna.
MN: 2007-2008-ban Podolák György, az MSZP energiapolitikusa sokszor felvetette, hogy el kell kezdeni a paksi bővítésen gondolkodni. Miért sürgette ezt ennyire? Volt-e ennek valamilyen szakmai oka? És az ön pártja egységes volt-e ebben a kérdésben, vagy volt valamilyen nyomás egy csoport részéről?
GYF: Energiapolitikában nemcsak a párton belül, de igazából a pártok között sem volt vita. Ha van baj Magyarországon, ahogy minden kis és közepes országban, akkor az az, hogy az energiapiaci szereplőktől független szakértői bázis nagyon szűk. Nagyon kicsi ez a szakma, egy kezünkön meg tudjuk számolni a jó szakértőket. Közülük jó néhány megfordul az energiacégeknél, majd visszatér az államigazgatásba, vagy tanácsadó lesz. Minden tisztességes miniszterelnöknek inkább az a félelme, hogy amikor meghallja a kollégák véleményét, nem lehet biztos abban, hogy az mennyire független az energiapiaci szereplők érdekétől. Egyébként pedig teljesen világos volt, hogy ez a Fónagy-Podolák- Puch-világ folyamatos konzultációban áll egymással. Nagyjából minden jelentős energiapiaci döntést 2010-ig majdnem egyhangúan, ellenszavazat nélkül fogadott el az Országgyűlés. De amióta elkezdtünk Paks üzemidő-hosszabbításáról beszélni, logikus volt, hogy ez előbb-utóbb nem lesz elegendő. Felmerült egy csomó kérdés: mi lesz 2032, illetve 2037 után? Ki kell-e váltani az atomenergiát, vagy sem, ki lehet-e? Lehet-e más az energiamix? Ezek benne voltak a levegőben. Először 2008-ban kaptam arról utólagos tájékoztatást, hogy 2007-ben, tehát jó pár hónappal korábban Veresék (Veres János akkori pénzügyminiszter, 2007. decemberétől az orosz-magyar gazdasági vegyes bizottság elnöke - a szerk.) elkezdtek egy új, bővítést előkészítő projektet: ez volt a Teller-projekt.
MN: Ön csak utólag értesült arról, hogy ezt elkezdték?
GYF: Igen, de azt se hivatalosan, tehát nem kaptam erről egy feljegyzést, csak kiderült, hogy megy egy ilyen program. Akkor megnézettem, hogy mi itt a jogi szabályozás. Az derült ki, hogy jogilag nincsen ezzel baj, mert a hatályos szabályozás (az atomtörvény - a szerk.) szerint csak magához a bővítéshez kell parlamenti döntés. A bővítés előkészítéséhez nem kell, tehát ebben nem hibázott a pénzügyminiszter. De a tájékozódás után az lett a véleményünk, hogy oké, ilyen munkát nyilván lehet végezni, de ehhez előbb-utóbb parlamenti tudás kell, és ez öltsön testet egy parlamenti határozatban. Aztán Molnár Csaba lett a (közlekedési, hírközlési és energiaügyi - a szerk.) miniszter és ő terjesztette elő a határozatot.
MN: Az előbb említett Fónagy-Podolák- Puch-hármas sem tudott a Teller-projekt elindításáról?
GYF: Fogalmam sincs, hála istennek. Egyszerre futott a parlamentben száz ügy. A miniszterelnök akkor tud valamiről, ha balhé van, és persze figyelemmel kíséri a kormány prioritásait. Ha a távoli jövőben eldöntendő kérdésről van szó, és ha a pártok között nincsen nagy vita, akkor az elmegy az apparátusnak, aztán a törvényhozóknak. Én egyszer csak hallom, hogy van ez a program. Mi finanszírozzuk a költségvetésből? Nem. Hát akkor ki? Az MVM környékéről finanszírozzák. Akkor jó.
MN: Ön ekkoriban többször megfordult Oroszországban, elsősorban gázügyekben. A mostani megállapodás is azt sejteti, hogy itt valamiféle csomagban kezelik ezeket az ügyeket. Amikor ön tárgyalt Moszkvában, tapasztalta-e, hogy a gázügyeket egyben kezelik a paksi bővítéssel?
GYF: Nagyjából öt ügy volt napirenden. Az egyik a II. világháborúban elszármazott javak visszaszolgáltatása. Ezt 2006 végéig lezártuk, és egy egészen kivételes döntés született: hazahoztuk a sárospataki könyvtárat. Ma is azt gondolom, hogy Putyin gesztust gyakorolt: ehhez a duma döntése kellett. Meg akarta mutatni a jóindulatát, hiszen ez nekünk volt érdekünk. Ezenkívül állandóan napirenden volt még a Malév, a metró, a gázügyek és Paks. Nem tudom, hogy a magyar-orosz vegyes bizottságban milyen volt a munka, de ezeken a magas szintű találkozókon mindig elvi szövegek voltak. Amikor a Malév körül elkezdett forgolódni egy orosz befektető, és muszáj volt eladnunk, az elvi kérdés így hangzott: miniszterelnök úr, van-e Magyarországnak elvi kifogása az ellen, hogy orosz befektető jelenjen meg Magyarországon? Putyin ezt a kérdést így teszi fel. Mire mi azt mondjuk, hogy nincs, és megkérdezzük, hogy elnök úr, kell-e olyat tudnunk erről a befektetőről, ami elbizonytalanítana minket abban, hogy ez hosszú távon jó lesz a Malévnak és Magyarországnak? Tud-e segíteni minket abban, hogy jobban megismerjük? Mire ő azt mondja - közben beszél, tárgyal, intézkedik; Putyin ezt így csinálja -, arra tudja bátorítani Magyarországot, fogadja bizalommal a befektetőt. A társalgás ezen a szinten zajlik. A kamatokról folytatott beszélgetés teljesen elképzelhetetlen volt a mi esetünkben - fura is azt olvasni, hogy most ez zajlott. Paks ügyében nagyon távol voltunk a konkrétumoktól. Mindig ugyanaz a három-négy mondat hangzott el, már kívülről fújtuk: ha Magyarország úgy dönt, hogy Pakson bővít, akkor Oroszország érdekelt a részvételben, a beruházásban, és kész megfontolni, hogy a finanszírozásában is részt vegyen. Erre mi azt válaszoltuk, hogy ha lesz ilyen döntés, akkor Magyarország nyilvánvalóan valamilyen versenyben fogja kiválasztani a beruházót és a finanszírozót, és arra tudunk garanciát - szóbeli garanciát - vállalni, hogy Oroszországot erre meg fogjuk hívni. De miután nem voltunk közelében a döntésnek, ennél több nem hangzott el. Nálam nagykövet, konkrét ügyben titkos megbízott, hivatalosan vagy nem hivatalosan, ebben a kérdésben nem járt. Volt egy vitatott és nehéz projekt, a Déli Áramlat, amely a Nabucco versenytársaként is értelmeződött - ha valaki gyakorolt ránk nyomást abban az időben, akkor az kétségtelenül az USA volt; iszonyatos erővel, a Nabucco érdekében és a Déli Áramlat ellen. De ez a politika. Az Egyesült Államok akkor ezt a térségi politikája fontos részének tekintette, és rendkívül érzékenyen reagált 2007-ben egy amerikai lapban elmondott mondatomra, amikor azt állítottam, hogy a Nabucco ebben a formájában álom. Ebből diplomáciai torzsalkodás lett. Nekik elég volt egy ilyen mondat. A magyar energiapolitikusok körében, és ebbe beleértem a Mol szakembereit és a politikusokat is, a Déli Áramlat ügyében nem volt vita. Engem 2007 elején meg is lepett, hogy ebből erős belpolitikai konfliktus lett, amikor a mostani miniszterelnök csúnyán nekiment ennek a dolognak.
MN: Konkrétan puccsnak nevezte.
GYF: Igen, meg hogy mi leszünk a Gazprom legvidámabb barakkja... Hiszen minden azt sugallta, hogy mind a két vasat a tűzben kellett tartani. Annyira bizonytalan ez a történet, és annyira rossz, hogy csak Ukrajnán keresztül jön a gáz...
MN: A Déli Áramlat ügyében is a gazdasági és a pénzügyi tárca készítette fel önt?
GYF: Mint mindig. Normális esetben a pénzügyminisztérium nem lenne szükséges, de a pénzügyminiszter, Veres János volt az orosz-magyar vegyes bizottság vezetője. A kormányon belül nem volt érdemi vita arról, hogy egyik mellett se kötelezzük el magunkat. Attól, mert az amerikaiak ennyire érzékenyek, mi még nem változtattunk a politikánkon: legfeljebb kiegyensúlyozottabb lett a kommunikációnk, csináltunk egy Nabucco-konferenciát, ezt-azt. De nem volt a Nabucco mögött komoly érdemi beruházó meg szállítandó gáz sem. Tehát ott sok volt a kétely. (A Nabucco-projekt bukásáról lásd interjúnkat Gerhard Mangott osztrák szakértővel: "A tranzitországok félszívűek voltak", Magyar Narancs, 2013. július 18.)
MN: Viszont utána a Déli Áramlat ügyében alá is írt egy megállapodást Moszkvában 2009 március elején. Ekkor csak a Déli Áramlatról állapodtak meg, Paks nem is jött szóba?
GYF: Még egyszer: velünk csomagról soha nem tárgyaltak.
MN: Csak azon az elvi szinten, amit az imént említett.
GYF: De ott se csomagként megfogalmazva, hogy ha ti ezt adjátok, akkor mi azt. Ilyen nem volt. Itt minden projekt külön ment. De értem a kérdését, mert én is, amikor megismertem ezt a megállapodást is - amennyit meg lehetett belőle ismerni -, azon gondolkodtam, hogy ez így önmagában nem áll meg. Még kell lennie valaminek. De én se jutottam közelebb a megoldáshoz. (Erről lásd cikkünket a következő oldalakon - a szerk.)
MN: Orbán Viktornak volt egy olyan mondata Moszkvában, hogy teljesíteni fogjuk a Déli Áramlattal kapcsolatos kötelezettségeinket. Ön szerint miért mondta ezt?
GYF: Fenyegette bármi is ennek a kötelezettségnek a teljesítését? A kormány korábban már beleállt ebbe. Orbán ellenzékben végig támadta ezt az ügyet: és ha most a ciklus elején járnánk, és azt mondaná, hogy kérem szépen, egy csomó kételyem van, de hajlandó vagyok ezeket félretenni, mert egy másik, még fontosabb ügyben megállapodásra jutottam, akkor ez egy értelmes mondat. De most? Miután az elmúlt három évben kiderült, hogy Orbán a Déli Áramlat legnagyobb támogatója, lassan nagyobb, mint amilyen én voltam? Ilyen értelemben politikai akadálya nincs a Déli Áramlatnak. De ez egy picike projekt, tizede a paksi projektnek, nem egy nagy vasziszdasz. Itt, ha jól érzékelem, már a kivitelezés részleteiről szól az egyeztetés. Tehát én nem tulajdonítanék különösebb jelentőséget a dolognak.
MN: Ön hogy érzékelte, az említett négy-öt ügy közül melyik volt az orosz félnek a legfontosabb?
GYF: A metró nem prioritás, az nem egy nagy projekt, leszállítani száz-egynéhány metrókocsit. Egy európai viszonylatban kis légitársaság sem jelentős stratégiai ügy. Viszont Oroszország gazdaságának a stabilitása a közeljövőben is azon múlik, hogy az energiaipara milyen állapotban van. Van-e piaca a gáznak, és milyen áron tudják eladni? A Roszatom a maga 250 ezer alkalmazottjával képes-e nagy játékosként a pályán maradni? - ez az érdekes. A két energetikai ügy volt nagyon fontos.
MN: Térjünk vissza Magyarországra: 2009-ben Molnár Csaba benyújtotta a paksi beruházás előkészítéséről szóló határozat tervezetét a parlamentnek. Ön, ha jól tudom, nem vett részt ezen a szavazáson.
GYF: Ez abszolút lehetséges.
MN: Miért? Ez 2009. március 30-án volt, egy héttel az ön lemondása után.
GYF: Hát akkor persze, ezért...
MN: De április 14-ig még hivatalban volt, és más ügyekben szavazott is.
GYF: Igen? Biztos dolgom volt. Most azt kéne mondanom, hogy tudatosan távol tartottam magam...
MN: Nem muszáj. De ismerte az előterjesztést? Vagy később ismerte meg?
GYF: Nemcsak a miniszterelnök, de a legtöbb képviselő sem ismeri az előterjesztések szövegét. A képviselők kapnak a frakciótól egy általános tájékoztatást, mindenről kettő mondatot. Erről meg erről szavazunk, így és így, szakmailag a dolog rendben van. A miniszterelnöknek egy oldalban összefoglalják, hogy el lehet kezdeni a paksi beruházás előkészítéséhez szükséges szakmai előkészítést. Politikai vita a pártok között nincs, sőt, várhatóan az ellenzék is igent mond.
MN: Az senkinek nem tűnt fel, hogy az atomtörvény nem az előkészítéshez, hanem a bővítéshez írja elő a parlamenti jóváhagyást?
GYF: Attól még többet lehet csinálni!
MN: Igen, csakhogy az előterjesztés első mondata hivatkozik a törvénynek egy olyan paragrafusára, ami kifejezetten a bővítésre vonatkozik. A határozat szövege homályos. A szövegében valóban az előkészítésről van szó, de a törvény nem így szól. Ezen senki nem akadt fent?
GYF: Hát emlékszik arra, hogy volt ebből vita?
MN: Nem volt.
GYF: A sajtóban valakinek feltűnt? Senkinek nem tűnt fel. Senki nem vitatta az eljárást. És ha nem volt vita, ott nem kezd a miniszterelnök sorokat olvasni, és hozzávenni a törvényt.
MN: Így viszont úgy tűnik, hogy félig-meddig be lett csapva a parlament ezzel a határozattal. A képviselők, jóhiszeműen vagy tájékozatlanságból, de elhitték, hogy ők az előkészítést írták alá. Viszont ez ellentmondásban volt a törvénnyel.
GYF: Tartalmilag nem osztom az ön kételyeit. Csak annyi történt, hogy megkérdeztük a képviselőket olyanról is, amiről nem lett volna muszáj megkérdezni.
MN: Ennek a pontatlan fogalmazásnak most az a következménye, hogy erre hivatkozik mindenki, aki Orbán Viktor moszkvai megállapodását rendben lévőnek találja.
GYF: Erre nem lehet hivatkozni, mert a határozat az előkészítésről szólt. Orbán nem az előkészítésről állapodott meg. Hanem az építésről. Azt mondta, hogy építeni akarunk, és ti - mármint az orosz fél - fogtok építeni. Miközben azt a határozatot nem lehet úgy olvasni, hogy a törvénytől eltérően a miniszterelnök felhatalmazást kap arra, hogy ő erről egymaga megállapodjon bárkivel. A Fidesz persze ezt mondja - és? Annyi mindent mondtak már, ne gabalyodjunk bele az ő szerecsenmosdató módszereikbe. Nincs relevanciája, hogy a Fidesz erre hivatkozik. Mutassák meg, hol kapott a miniszterelnök felhatalmazást, mutassák meg, hogy a parlament mikor döntött a bővítésről!
MN: Ha ön akkor szavazott volna, igennel vagy nemmel szavaz?
GYF: Biztos, hogy igennel. Szerintem az a határozat egyértelmű: tessék elkezdeni a gazdasági, műszaki, társadalmi vizsgálatokat, hogy egyszer majd abban a helyzetben legyünk, hogy dönthessünk róla.
MN: Tehát vizsgálatokat, számításokat akartak elkezdeni?
GYF: Igen.
MN: Ahogy ön is említette, ez már 2007-ben elkezdődött a Teller-projekt keretében. Önök megismerhették ezeket a számításokat?
GYF Miután nem voltunk abban a helyzetben, hogy akkor most bővítünk vagy nem bővítünk, ezért szerintem még az sem valószínű, hogy az illetékes miniszterek ezeket a szakmai anyagokat bekérték volna. Nem kellett javaslatot tennünk.
MN: De ha már zajlott az előkészítés, akkor 2009-ben miért akartak volna egy új vizsgálatot elkezdeni? A Teller-projekt 2007 óta folyt - mire gondoltak még, mint "előkészítés"?
GYF: Bátorítani fogom majd, hogy beszéljen az előterjesztővel, hogyan zajlik ez.
MN: Rajtam ne múljon. Ha feltesszük, hogy ön e határozat után hivatalban marad, mit tett volna? Lett volna még egy parlamenti határozat, hogy a vizsgálatok elvégzése után határozzunk a bővítésről?
GYF: Mint ahogy most is lesz! Csak abban utólag fogja megszerezni Orbán a parlament jóváhagyását! Volt erről nyilvános szakmai, közéleti vita?
MN: Nem tudok róla.
GYF: Én sem. A legtöbb országban az atomenergia a legösszetettebb társadalmi-politikai kérdés. Ez nem arról szól, hogy vannak tanulmányok és én, a miniszterelnök megismertem ezeket, bemegyek a parlamentbe és elfogadtatom az atomerőmű-építést. Erről hosszú vita szükséges. Mit gondolnak az emberek? Milyen tapasztalatok vannak külföldön?
MN: Ön hogyan képzel el egy ilyen társadalmi vitát?
GYF: Arra kérem a tévét, a rádiót, hogy csináljanak sok beszélgetős műsort, szakértőkkel. Dolgozzák fel az európai tapasztalatokat, nézzék meg, mik lehetnek az alternatívák. Ha valamiről, hát erről kell sok fórumot tartani. Megkérdezni az akadémia különböző osztályait, a környezetvédőket és az energetikusokat. Ez eltart fél-háromnegyed évig, aztán meg kell kérdezni a választókat. Ez vagy népszavazást, vagy egy ennél lazább formát jelent.
MN: Ön úgy érzi, hogy 2009 előtt erre nem lett volna szükség?
GYF: Most sincs. Idő előtt vagyunk.
MN: Még mindig?
GYF: Mikor fut ki az első reaktorunk?
MN: Az rendben van, csak hát most hozzák ezeket a döntéseket.
GYF: Elsietettek a döntések! 2032-ben esik ki az első blokk.
MN: Ha ön is azt mondja, hogy ráérünk, akkor 2009-ben miért kellett határozni az előkészítésről?
GYF: Nem kellett, de ha ebben az ügyben volt szakmai szándék és nyomás, akkor csinálják! Akkor járt volna el mindenki helyesen, ha 2014-ben előállnak avval, hogy elvégeztük a vizsgálatokat, és kiterítik a papírokat. Akkor lehetett volna nézegetni, elemezni őket, kapkodás nélkül. Az egész mostani döntésben ez a legfurább - mi a csudának kapkodnak? Lesz olyan időszak, amikor a termelés kétharmadát atomerőművek adják majd - mi fog történni akkor a többi erőművel? Be fognak csukni?
MN: Ön szerint miért volt fontos most megállapodni Moszkvában?
GYF: Nem tudom. Majdnem mindent meg tudok érteni, de ezt nem. Miért csinálja ezt valaki a választás előtt három hónappal? Miközben ez nem egy olyan szerződés, amiből ne tudna egy következő kormány bármikor kijönni, vagy a végtelenségig halasztgatni a teljesítését. Ráadásul politikailag őrülten ellentmondásos. Az alapvetően oroszellenes retorikára építő magyar jobboldal előkészítés nélkül, a saját miniszterelnökük öt, hat, hét évvel ezelőtti nyilatkozataival gyökeresen ellentétesen meglépi ezt. Miért? Nincs rá politikai magyarázatom.
MN: Ön azt mondta, hogy nem túl erős az a megállapodás, amit most Oroszországban megkötöttek. Akkor még nincs olyan nagy baj?
GYF: Elég nagy baj van szerintem.
MN: A népszavazásról most hogyan vélekedik?
GYF: A politikai válaszom az, hogy tekintsük népszavazásnak az áprilisi választást, de ezzel nyilván nem elégedne meg. Én inkább népszavazáspárti vagyok. Alig elfogadható, hogy bármelyik kormány olyan döntést hozzon, ami száz évre kihat az életünkre. Én kormányfőként is ezt mondtam. De a népszavazásnak vannak előfeltételei: nagyon sok munkát bele kell abba tenni, hogy hónapok, fél év, egy év után körülbelül értsék a választók, hogy ez micsoda, hogy mi az alternatíva, az mennyivel drágább vagy olcsóbb, mennyivel több vagy kevesebb veszéllyel jár? Mert alternatíva kell, az nem kérdés: amikor Paks kilép, szükségünk lesz 2000 MW-ra.
MN: Volt egy tolnai körútja a télen, ahol ön is az atomerőmű bővítése mellett foglalt állást.
GYF: Én nem vagyok atomenergia-ellenes. Az a fajta mély zöld meggyőződés, hogy atomenergiát soha, nincs meg bennem. A politikus a közösséget képviseli, de egyáltalán nem biztos, hogy a következő években a társadalom véleménye nem fog megváltozni az atomenergiával kapcsolatban. De nem kell most dönteni. Én nem értem, miért nem lehet erről normálisan beszélni. Adott esetben megkérdezni a társadalom véleményét. Persze lehet, hogy az a társadalom álláspontja, hogy döntsön róla az, akinek ez a dolga. Akkor nem kell erőltetni a dolgot - de hogy normálisan, nyíltan kell róla beszélni, az biztos.
Időrendben: Paks a szocialista kormányok alattNincs, nem volt és belátható időn belül nem is lesz napirenden új atomerőművi blokkok vagy egy új atomerőmű építése Magyarországon - mondta Gyurcsány Ferenc 2006 márciusában. Vele ellentétben Podolák György, az Országgyűlés energetikai albizottságának akkori vezetője 2006-2007-ben rendszeresen felvetette új blokkok építésének szükségességét. 2006-ban a gazdasági tárca felkérésére egy szakértői testület elkészítette a 2030-ig szóló energiapolitikai téziseket, melyek szerint elsőbbséget kell élveznie az energiahatékonyságnak, és növelni kell a megújuló energiahordozók részarányát, de nyitott opció az új atomerőművi blokk vagy blokkok 2030 előtti létesítése is. 2007 nyarán a gazdasági tárca illetékesei, illetve Felsmann Balázs, a minisztérium szakállamtitkára tagadták, hogy formálisan tárgyalnának esetleges befektetőkkel. Erről informálták a Narancsot a kormánypártok energiapolitikusai is; akkori tapasztalataink szerint az volt az általános vélemény, hogy "ráérünk erre még" (lásd: Amíg a csövön kifér, Magyar Narancs, 2007. augusztus 23.). Egy 2007 szeptemberében tartott energiapolitikai konferencián Fodor Gábor, a zöldtárca vezetője kijelentette, hogy népszavazáson kellene dönteni az új blokkok építéséről. A Paksi Atomerőmű és a tulajdonos MVM 2007-ben megkezdte a tervezett atomerőmű-bővítés előkészítését az ún. Teller-projekt keretében. A felhatalmazást 2007 elején kapta meg az MVM az állami vagyont kezelő ÁPV Rt.-től. Az engedély kiadását az állami vagyonért felelős pénzügyminiszter kezdeményezte, aki ekkor a szocialista Veres János volt. Szintén a vagyonkezelő - illetve a mögötte álló Pénzügyminisztérium (PM) - hatáskörébe tartozik az MVM mint állami vállalat csoportszintű stratégiájának a jóváhagyása. A munkacsoport feladatai közé tartozott a megvalósítás lehetőségeinek vizsgálata, előzetes környezeti értékelés készítése, a kiégett fűtőelemek és radioaktív hulladékok elhelyezésének vizsgálata, valamint a felkészülés a kommunikációra. Szakértői anyagok készültek a bővítés műszaki, gazdasági, kereskedelmi, jogi és társadalmi szempontjainak elemzésével. Az Energiaklub később szerette volna megismerni a Teller-projekt adatait. A közérdekű adatkérelmet mind az MVM, mind a Paksi Atomerőmű visszautasította. Az Energiaklub hosszú pereskedés után végül 2013-ra megkapta az összes szerződést és az elkészült dokumentumokat - igaz, a bírósági ítéletnek megfelelően ezek bizonyos részeit (például a költségekre vonatkozó információkat) kitakarták. A parlament 2008-ban országgyűlési határozatot fogadott el, amely rögzítette a 2008- 2020 közötti időszakra vonatkozó hazai energiapolitikát. Ebben az Országgyűlés felkérte a kormányt, hogy kezdje meg az új atomerőművi kapacitásokra a döntés-előkészítést, illetve időben tegye az Országgyűlés elé javaslatait a szakmai, környezetvédelmi és társadalmi megalapozást követően a beruházás szükségességére, feltételeire, az erőmű típusára és telepítésére. "Hatalmas nagy háború volt" - mondta később az energiapolitika vitáiról Podolák György, az MSZP-frakció gazdasági munkacsoportjának vezetője és az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, de azt nem árulta el, pontosan kik háborúskodtak. Csak annyit mondott, hogy a gáz és az atomenergia versenyzett, ők pedig - állítása szerint a szakemberek véleményét képviselve - amellett érveltek, hogy az új nukleáris erőmű építésének nincs alternatívája. "Elég erős a mi csapatunk" - mondta Podolák, aki szerint végül "a miniszterelnöknek is rá kellett ébrednie, hogy nincs más lehetőség". 2008 őszén Podolák György közölte, hogy 2009 év tavaszán várhatóan a parlament elé kerül egy új atomerőműblokk építésének ügye: szerinte a politikai pártok támogatták az építést. 2009 februárjában Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy a kormány a paksi atomerőmű kapacitásának megkétszerezését javasolja, besorolva az atomerőmű-bővítést a válságkezelő intézkedések közé. Az MVM elnöke akkoriban úgy nyilatkozott, hogy egy új atomblokkhoz az MVM-nek nem lenne szüksége állami támogatásra sem tulajdonosi, sem áramár-szabályozói oldalon, mert az MVM saját forrásból, piaci alapon is meg tudja valósítani azt. Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin jelenlétében 2009. március 10-én Moszkvában aláírták a Déli Áramlat gázvezeték Magyarországon áthaladó szakaszát megépítő vállalat alapításáról szóló együttműködési, valamint a pusztaföldvári gáztároló fejlesztéséről szóló megállapodást. 2009. március 30-án az Országgyűlés nagy egyetértésben adott "előzetes, elvi hozzájárulást (...) a paksi atomerőmű telephelyén új blokk(ok) létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez". A határozat az atomtörvény (1996. évi CXVI. törvény) 7. §-ának (2) bekezdésére hivatkozik. Amiben az idő tájt ez állt: a "meglévő atomerőmű további atomreaktort tartalmazó egységgel való bővítéséhez az Országgyűlés előzetes, elvi hozzájárulása szükséges". Az előkészítés megkezdéséhez tehát a törvény nem írt elő parlamenti jóváhagyást, csak magához a bővítéshez. Bár a határozat szövege szerint csak a beruházás előkészítéséről volt szó, egyesek szerint az előterjesztő szándéka valójában az volt, hogy magára a bővítésre kérjen parlamenti jóváhagyást. Az atomtörvény vonatkozó passzusát 2011-ben módosították, miszerint ma már a bővítéshez nem kell parlamenti jóváhagyást kérni - csak az előkészítéshez. Az Energiaklub az Alkotmánybírósághoz és Fülöp Sándor ombudsmanhoz fordult a 2009-es parlamenti határozat ügyében. Az AB jogkör hiányára hivatkozva nem foglalkozott a beadvánnyal. Az ombudsman vizsgálatot indított, és azt javasolta, hogy a kormány végeztesse el a tervezett paksi bővítés okán a stratégiai környezeti hatásvizsgálatot, és ez alapján tegyen ez ügyben új határozati javaslatot az Országgyűlésnek, mivel a korábbi országgyűlési határozat nem volt kellő módon előkészítve. Erre azonban nem került sor. |
