A Nincs hova hátrálnunk! elnevezésű demonstráció minden bizonnyal az utolsó volt az idei kormányellenes tömegtüntetések sorában. Egyúttal a legfurcsább is. Az abszurditás érzékeltetéséhez legyen elég annyi, hogy míg fél 9 körül az Alkotmány utcai színpadon Iványi Gábor lelkész Ézsaiás próféta könyvéből olvasott fel, tőle száz méterre a tüntetők „Holnap veletek basznak ki!” felkiáltással indítottak tétova rohamot a Parlamentet védő rendőrsorfal ellen.
 Fotók: Németh Dániel | |
Az őszi–téli tüntetéssorozat a karácsonyi pihenőhöz közeledve egyre határozottabb franchise jelleget kezd ölteni. Ez nemcsak abból látszik, hogy a József Nádor téri gyülekezéskor a szokásos perec/forralt bor mellett már magyar és EU-s zászlókat, egyéb kormánybuktató termékeket is kapni lehetett, hanem abból is, hogy követhetetlenül sok, általában informális csoport száll be a szervezésbe. A mai demonstráció a Szabad Oktatást! kezdeményezése volt, de a szervezők és a szónokok sorában sokan feltűntek a korábbi tüntetések vezéralakjai közül is.
A szervezés ennek ellenére nem volt hibátlan. A vonulással együtt több mint 3 órás időtartam ebben a hidegben eleve nagyon hosszú, ráadásul a hangtechnika is hagyott maga után kívánnivalót. A legnagyobb baki mégis az volt, hogy amikor a tömeg már megérkezett a Kossuth térre, a József Nádor térről áthozott színpadot még nem sikerült összerakni, így keletkezett egy minimum negyedórás lyuk, ami alatt a tüntetők egy része az Alkotmány utcától átment az Országház elé. Kialakult az a helyzet, hogy míg 2-3 ezer ember a beszédeket hallgatta, legalább ezren a rendőrökkel néztek farkasszemet, sok százan meg nemigen tudták eldönteni, kihez csatlakozzanak. A színpadi beszédeket hallani ugyan lehetett a Parlamentnél, ám amint az ottani tömeg skandálni kezdett, érteni már nem nagyon.
 Mendrey László Fotó: Németh Dániel | |
Holott a beszédek nem voltak rosszak. Különösen a hátrányos helyzetű csoportokra koncentráló szónoklatok tartalmaztak fontos gondolatokat; a téma hangsúlyos megjelenítése, a szolidaritás inspirálása pedig dicsérendő, hiszen tüntetni még mindig inkább a középosztály jár. Szalai József, a Rosta Rokkant Mozgalom felszólalója azt emelte ki, hogy „minden magyar felelős minden magyarért”. Szerinte a rokkantnyugdíjak kormányzati felülvizsgálata a lassú halálba küldi az érintetteket, és míg az ország harmada éhezik, a politikusok milliárdokat felejtenek ki vagyonnyilatkozataikból. Varga Attila, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány önkéntese (vele készített interjúnk itt olvasható) úgy látja, hogy a szegregált oktatás gyakorlata és várható kormányzati megerősítése csak újratermelheti a nyomort. Két roma fiatal példáját hozta fel, akik bár jó tanulónak számítanak a cigányiskolában, nincs esélyük a gimnáziumi felvételinél és az érettséginél, mert nem kaptak színvonalas oktatást. „Értük, Nikiért és Józsikáért kell kiállnunk” – mondta Varga.
 Varga Attila | |
Erős pillanat volt a Rehab Critical Masstől érkező Kiss Csaba beszéde. Kiss fogyatékossága miatt mondanivalóját csak tolmács útján hallgathatta meg a közönség, mégis hatalmas ovációval fogadták, hogy olyan társadalomban szeretne élni, „amelyben a szolidaritás életforma, nem egy elvont, kisajátítható fogalom”. A Város Mindenkié delegáltja, Jónás Amália azt mutatta be, hogy a kormány intézkedései egyre több embert tesznek szegénnyé és hajléktalanná. A kiszolgáltatott csoportok problémáinak komplex bemutatása után a tüntetők is átérezhették, hogy „egyre több ember nyakán szorul a hurok”.
 Kiss Csaba | |
A problémák bemutatása tehát érzékletes volt, ám a tüntetők nem találták meg az új internetadót, azt az ügyet, ami összegyűjthetné a felgyülemlett indulatokat, és a konkrét cselekvésre is lehetőséget kínálna. A tálcán kínálkozó vasárnapi zárva tartást érthetetlen módon mellőzték a szervezők, a felháborodást felszítani hivatott poénok inkább kínosak voltak, és a radikálisabb beszédek sem feltétlenül győztek meg mindenkit. A tüntetéshullám „rendszerkritikus” irányzatát vivő Nem némulunk el csoport képviseletében Krasznahorkai Emma most nemcsak az elmúlt 25 évet küldte el, hanem valamiféle víziót is megpróbált fölvázolni – mérsékelt sikerrel. Ha jól értem, Krasznahorkai a korrupt pártok helyett független és önszerveződő csoportosulásokra bízná a fontos döntéseket, vezetés pedig nem lenne, csak egy informáló és javaslatokat megfogalmazó koordináló bizottság. Az sajnos nem derült ki, hogy miként jönnének létre ezek a csoportok, és hogyan kezelnék az óhatatlanul kialakuló véleménykülönbségeket. Marek Bertram hasonlóan radikális, de legalább konkrét javaslattal állt elő: ha a parlamenti ellenzék szerint nincs demokrácia, vonuljanak ki az Országgyűlésből!
Szép kezdeményezés volt a Nincs hova hátrálnunk!, de ennél több útmutatást kell adnia annak, aki cselekvésre szeretné bírni a kormánykritikus tömegeket. Nem véletlen, hogy a kezdeti düh is hamar semmivé vált a Parlamentnél. Ettől függetlenül nincs kétségünk afelől, hogy ezek az emberek januárban is az utcán lesznek.
