Ennyi pénzt még sosem adtak a Honvédségnek

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. július 8.

Belpol

Rekordösszegű költségvetésből gazdálkodhatnak jövőre.

Németh Szilárd szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be: ebben az évben 616 milliárd forintból gazdálkodhat a honvédség, jövőre azonban 30 százalékkal több, 778 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Hozzátette: a jövő évi költségvetés két pilléren nyugszik, a járványügyi készültségen és a gazdaságvédelmi alapon. A vírus második szakaszának leküzdéséhez, a munkahelyek megőrzéséhez, munkahelyek teremtéséhez biztonságos környezetre, olyan rendre, nyugalomra, fegyelmezettségre van szükség, amit az első szakaszban mutattak a magyarok - mondta az államtitkár.


Németh Szilárd kiemelte: ha azt szeretnénk, hogy Magyarország továbbra is békés, biztonságos és nyugodt hely legyen, a lehető legkeményebben kell fellépni a migrációval szemben.
Rendkívüli módon megélénkült az embercsempészek tevékenysége, "a Soros-szervezetek is mindig ott sürögnek-forognak a migránsok körül", és azt halljuk Brüsszelből is, hogy a migránspártiak aktivitása megnőtt - foglalta össze, megjegyezve, hogy mindezek miatt Magyarország schengeni határaira komoly nyomás hárul.

Az államtitkár kiemelte: a határvédelemben továbbra is szükség van a katonákra, rendőrökre.
Szólt arról is, hogy hétfőtől ismét üzemeltetni kell a humanitárius korridorokat, ezeket a katonák ellenőrzik, fenntartják a rendet és a biztonságos áthaladást.

Beszélt a kórházparancsnokokról is, akik továbbra is 13 megye 51 kórházában vannak jelen, biztosítják a készlet- és raktárgazdálkodást, az információáramlást és kiemelt szerepet játszanak az őrzés-védelmi feladatokban is. Jelezte: a biológiai mentesítőcsoport továbbra is készen áll arra, hogy elvégezze az ezer magyarországi idősotthon vírusmentesítését és fertőtlenítését, ha szükséges.

Emlékeztetett arra is, hogy július 1-jétől elkezdődött a speciális önkéntes tartalékosok kiképzése. Mint mondta, háromezer hely áll rendelkezésre, a július 1-jei bevonuláskor mintegy 500-an kezdték meg kiképzésüket.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.