Magyar Narancs: Milyen visszhangot keltett a pártban lemondása?
Rajk László: Nem aratott osztatlan sikert. Szó sincs arról, hogy ezzel egyetértett volna a teljes frakció. Azt hiszem azonban, hogy ezzel bizonyítani tudom azt, hogy az SZDSZ-ben az emberek nemcsak az úgymond nagy fizetésért politizálnak, hanem azért, mert fontos számukra a politikai élet tisztasága.
MN: SZDSZ-es vélemények szerint a pártot sokkolták az október 14-i hírek, hogy tudniillik a Tocsik-ügyben van SZDSZ-es érintett is.
RL: Hogy is mondjam, az emberek különféle természete jött ki a reakciókban. Valaki megzavarodott, valaki szomorú lett, valaki megpróbált józanul gondolkodni. Azt hiszem, én az utóbbiak közé tartozom, akik tehát ilyenkor pragmatikus oldaláról próbálják megközelíteni az adott problémát.
MN: A hír teljesen váratlan volt?
RL: Igen.
MN: Tehát semmiféle jelzés nem volt e téren korábban?
RL: Nem. Egy ekkora pártban, illetve párt körül nagyon sokféle ember van. Az általam említett tisztulási folyamatnak éppen az lenne a célja, hogy nézzük végig, vannak-e a pártban olyan jelenségek, amelyek összeegyeztethetetlenek vállalt értékeinkkel. Ha vannak, ezeket nyilvánvalóan meg kell szüntetni.
MN: A múlt hétfői ülésen állítólag felvetődött, hogy mindez nincs, ha 1994-ben nem lépnek koalícióra az MSZP-vel.
RL: Szerintem nem arról van szó, hogy most az MSZP-sek kommunisták vagy nem kommunisták, pufajkások vagy nem pufajkások. Inkább arról, én legalábbis ezt figyeltem meg az elmúlt másfél év alatt, hogy az MSZP-ben jó néhány embernek valahogy még mindig nem világos, hogy parlamentarizmus van, szét vannak választva a hatalmi ágak, ellenőrzési folyamatok vannak és a többi. Ez a mentalitás vezet szerintem a botrányokhoz, amikor valakinek a logikájába belefér az, hogy 800 millióval csak úgy el lehet sétálni. Bizarr lesz kissé, amit mondok, de az az érzésem, hogy nincs az a köztörvényes, akinek hasonló esetben ne működne a minimális veszélyérzete. Ahhoz, hogy egy ilyen ügyletet, mint ez a Tocsik-dolog, észrevétlenül meg lehessen csinálni, akkora véletlenfaktor kell, hogy egyenlő a lehetetlennel. Egy józan sikkasztó ilyenbe bele sem kezd. Egy olyan közszereplő, akiben nem tudatosul a többpárti mechanizmus logikája, az igen.
MN: A koalíciót ellenzőknek éppen az a bajuk, hogy az MSZP-vel kapcsolatos ügyletek a kisebbik koalíciós pártra is visszaütnek, nem?
RL: Az kétségtelen, hogy az SZDSZ-en is csattan az egész. Az elmúlt másfél évben azt hangoztattam, hogy az, amit az SZDSZ kitűzött maga elé: világosan különbözni az MSZP-től, amennyire lehet, próbáljon meg, különösen gazdasági téren, minél többet megvalósítani a saját programjából, az nagyon lényeges. Most azt kell mérlegre tennünk, hogy a két párt között még mindig látható-e világosan az elválasztó vonal. Úgy látom, ez veszélybe került, ezért az ezt biztosító garanciális elemeket a továbbiakban még inkább erősíteni kell. Például megfelelő törvényi kereteket kell teremtenünk, mondjuk, végre el kell fogadni az összeférhetetlenségi törvényt, amit az SZDSZ szuszakolt a kormányprogramba. Az is fontos, hogyan lehet a koalíciós pártok között olyan kommunikációs rendszert létrehozni, amely oda-vissza garancia az ellenőrizhető, világosan követhető és számon kérhető együttműködésre. Én egyébként nagyon utálom ezt a házasság-hasonlatot, amivel a koalíciót jellemzik, mert épp hogy nem erről van szó. Itt kompromisszumok útján kiizzadt szerződés van.
MN: Az ultimátumszerű SZDSZ-es fellépés netán a koalícióból való kiugrás előkészítése?
RL: Annyiban kemény az SZDSZ mostani fellépése, hogy a normális működést időhöz kötöttük. Ha november közepéig nem valósul meg az, hogy egész egyszerűen rendesen működtetjük a koalíciós szerződésben foglaltakat, akkor kénytelenek leszünk a november végi küldöttgyűlésen föltenni a kérdést, hogy menjen-e tovább a koalíció, vagy ne.
MN: Úgy tudjuk, az SZDSZ-en belül ismét felerősödtek a koalícióellenes hangok.
RL: Az az igazság, hogy a koalíciót ellenzők, de a másik fél sem ugyanazon személyekből áll, mint két évvel ezelőtt. A két fél között ráadásul közel sincs akkora ellentét, mint két évvel ezelőtt.
MN: A jelek szerint az SZDSZ minden eddiginél nagyobb össztűz alá kerül.
RL: Ez nem újdonság nekünk.
MN: Csakhogy az ellenfelek érvei nem légből kapottak.
RL: Egyetlenegy szabad demokrata parlamenti képviselőt sem érint a Tocsik-ügy, abban a párt másod- és harmadvonalába tartozó egy-két személy érintett. Ez persze nem mentesíti az SZDSZ-t, hogy tudniillik akkor nem is kell ezzel foglalkozni. Meg vagyok róla győződve, hogy bár nyilván nagyon sok vád fog bennünket érni, bizonyítani tudjuk, hogy továbbra is az a párt vagyunk, amelyik tiszta politikát tud képviselni.
MN: Pártfunkcióját miért tartotta meg?
RL: Az Országos Tanács elnökségének tagja maradtam. Igaz, meg kell kérdeznem az OT-t, hogy ők vállalnak-e engem. Lehet, hogy nekik is megvan a maguk véleménye a kilépésemről.
MN: A lemondást bírálók mire hivatkoznak?
RL: Úgy érezték, és ezt teljesen természetes reakciónak tartom, hogy én egy süllyedő hajót hagyok el, és hogy nem fair a bajban elhagyni a közösséget. Csakhogy ez szerintem nem rövidtávfutás száz méteren, hanem hosszú menetelés. Ennek a lépésnek talán hosszú távon lesz gyümölcse.
B. I.
