Huszárvágással oldja meg az orvoshiányt a kormány

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 16.

Belpol

A Belügyminisztérium augusztus 24-ig várja a véleményeket a betöltetlen körzetek összevonásának lehetőségéről is.

Megjelent a kormány honlapján az a rendelettervezet, amely a háziorvosi körzetek átalakításáról szól – vette észre a hvg.hu.

Arról, hogy a háziorvosi rendszert át kell szervezni, tavaly döntött az Országgyűlés. Felmerült, hogy a kis körzeteket összevonják, és így elérik, hogy minden körzetben legyen orvos.

A kormány szerint luxus, hogy 150-200 fős prakszisok is vannak, ilyen körülmények között, 871 forint/fős finanszírozás mellett a fiatal orvosok nem fognak ezekre a helyre jelentkezni. 

Az elkészült rendelettervezet – amelyet augusztus 24-ig lehet véleményezni – lehetőséget teremtene arra, hogy a praxiskezelő új körzetet hozzon létre. Ha az alapellátási körzet hat hónapnál hosszabb ideig betöltetlen, akkor beépíthetik azt a szomszédos körzetbe. Az önkormányzatnak és a háziorvosnak harminc napja lesz arra, hogy az új körzethatárok alapján módosítsa a szerződést. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.