Hazament és megírta a felmondólevelét – hol tudnak elhelyezkedni a pályaelhagyó tanárok?

Bár az egyre romló viszonyok miatt évek óta tartó jelenség a pedagógusok pályaelhagyása, a folyamat a tanárokat és a közoktatást még inkább gúzsba kötő, teljességgel értelmetlen ún. státusztörvény elfogadása óta felgyorsult.

Túlhajszoltság, munkavállalói szegénység, központilag vezényelt negatív megítélés – hosszú évek óta sújtja mindez a pedagógusokat. Az 50 körüli, nem nagyvárosokban élő tanárok többsége azonban – egzisztenciális kiszolgáltatottsága okán – inkább csendben tűr. Akik pályát váltanak, azoknak új munkahelyükön épp az lesz a „különleges készségük”, ami tanárként evidencia: például a teherbírás vagy a pedagógiai érzék.

Az aHang oldalán hétfőig 5032 pedagógus jelezte, hogy a státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát. Sokan vannak, akik még kivárnak: azt mondják, megnézik, hogyan működik a törvény a gyakorlatban, és ha rendszerszinten tényleg bevezetik azokat az elemeket, amelyek lehetőségként ott lapulnak a jogszabályban, akkor lépnek. (A státusztörvényről lásd: Menni vagy maradni, Magyar Narancs, 2023. június 14.)

„Visszaülök kicsit buszozni”

„Évről évre egyre nehezebbre esett elkezdenem a tanévet, de aztán valahogy mindig belelendültem. Szerettem tanítani, programokat szervezni, a tanári munkaközösség vezetője is voltam, így jó darabig bírtam. 2021 szeptemberét viszont már nem vártam meg” – meséli Anita, aki egy észak-magyarországi kisváros lakójaként a szomszédos faluban tanított 22 éven át. Amikor két éve augusztusban bement az első tantestületi értekezletre, kiderült, hogy régi kollégái mind nyugdíjba mentek, a helyettük érkezők pedig „amolyan futottak még kategóriába tartoztak”: pedagógus végzettséggel ugyan, de más területekről jöttek. Mivel az új kollégák tapasztalatlanok voltak, azzal szembesült, hogy szinte minden feladatot rá osztottak azon az értekezleten. Hazament és megírta a felmondólevelét. Nem tudta, hol fog dolgozni, csak azt, hogy nem a közoktatásban. Még tanári munkája mellett elvégzett egy kétéves logisztikusi tanfolyamot. Nem sokkal a felmondása után felkérték oktatónak.

Anita első élménye a közoktatáson kívül „igazi ajándék volt. Olyan dicséreteket kaptam a képzés részvevőitől, hogy őket még így senki sem vette emberszámba, és hogy nekik így még senki sem magyarázta el a tananyagot. Hálásak voltak, és én is hálás voltam, hogy noha eljöttem az iskolából, taníthattam, ráadásul úgy, hogy hosszú idő után először meg is becsülték a munkámat. Pályázgattam, és épp egy évvel a felmondásom után, 2022 szeptemberében megtaláltam azt a munkahelyet, ahol azóta is dolgozom. A propaganda mindig azt nyomta, hogy mi, tanárok nem értünk semmihez, csak a tanításhoz, vagy még ahhoz sem! Meg akartam mutatni, hogy 46 évesen igenis tudok mást is”.

„Sosem féltem váltani, s noha nincs biztos tervem, most sem félek” – fogalmaz a 60 éves Szűcs Tamás. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) egykori ügyvezető elnöke, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium magyar–történelem szakos tanára a június 16-ai Kossuth téri tüntetésen jelentette be, hogy 31 év után rendkívüli lemondással él, és abbahagyja a tanítást. Szűcs Tamás az egyetem elvégzése előtt sok mindennel foglalkozott, megszerezte a jogosítványt buszra, teherautóra, úgyhogy „ha nem is a nyugdíjig, de visszaülök kicsit buszozni. Vágyom rá, hogy olyan munkát végezzek, amit nem kell hazavinnem. Rengeteg embert ismerek, ha úgy adódik, bármit, amire fizikailag képes vagyok, megcsinálok. Úgy látom, akik meg merik hozni a döntést, hogy elhagyják a tanári pályát, azok általában olyan karakterek, akiket nem kell félteni, fognak munkát találni”.

Szűcs Tamás szerint a következőket mindenképpen mérlegelni kell, mielőtt valaki a pályaelhagyásról dönt: családi, anyagi háttér, kapcsolati háló, egészségi állapot. „Én például csináltattam egy laborvizsgálatot, mielőtt elhatároztam magam, ezt mindenkinek javaslom, főleg az ötvenen túliaknak.” Az idősebb pályaelhagyó kollégák közül Szűcs Tamás tud olyanról, aki elment könyvtárosnak, más programszervezőnek kulturális intézménybe. És vannak kollégák, akik a szakképzésben folytatják, „ott még kicsit jobb a pénz”. De az északi régió hátrányos helyzetű településein akkora a tanárhiány, hogy „akinek mégsem jönne össze a váltás, annak mindig lesz visszaút”.

 

Szűcs Tamás

Fotó: A szerző felvétele

„Szerettem volna, ha emberarcú lenne ez az elválás. Mert ez nem egy sima, munkahelyről történő felállás. Egy durva gyászfolyamatnak a vége ez a tabló” – mondja Kenderesi Ildikó tanító, annak a tablónak az ötletgazdája, amelyre a budakalászi Szentistvántelepi Általános Iskola távozó tanárai kerültek föl. „Két út volt: valami teljesen mást csinálok, vagy egy magániskolában helyezkedem el, végül az utóbbi mellett döntöttem.” Ildikó három magániskolába jelentkezett, és mindenhol volt még szabad álláshely, „keresik, de azért jobban szűrik is a pedagógusokat, mint a közoktatásban. Ha a státusztörvény, ne adj’ isten, bekúszna a magánoktatásba is, akkor váltanék egy teljesen más irányba, ahol szervezni kell, átlátni rendszereket, emberekkel kommunikálni, ezekben jó vagyok”. Ildikó úgy látja, lelkileg jó állapotban vannak a kollégái az álláskereséshez. „Nem érzek pánikhangulatot, inkább a döntés megszületése volt hosszú és keserves. Ez egy nagyon érzelemdús szakma.”

 

Kovács Éva és Sikoparija Lujza, a Miután felmondtam blog szerkesztői

Fotó: Nagy-Peti Lili

Utána

„Felmondtam. Azt gondolom, vidéken ehhez sokkal több bátorság kell, mint a fővárosban. Néhány évvel a nyugdíjkorhatár előtt döntöttem úgy, hogy végleg elég volt. Egyedülálló nőként nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy a közoktatásban tanítsak. Megtanultam küzdeni, a lehetetlent is kreatívan teljesíteni, és ezt a rendszernek köszönhetem. Ezért az egyért nagyon hálás vagyok” – olvasható T. R. írása a Miután felmondtam – Élet a pedagóguspálya után című blogon. Ugyanitt egy 35 éves tanárnő azt írja: „Bátorítok mindenkit. A férjem HR-es, szerinte szeretik a pedagógusokat a munkáltatók, mert rugalmasak, magas a teherbírásuk és lojálisak.”

„Kezdenek kirajzolódni mintázatok”, fogalmaz Sikoparija Lujza, a Miután felmondtam… blog ötletgazdája és egyik adminja arról, hogy mely állások, szakterületek felé mennek a pályaelhagyó pedagógusok. Például a nagyobb városokban élő nyelvszakosok gyakran vállalnak back office munkaköröket multicégeknél, ahol vagy speciális nyelvtudás kell, vagy általánosan az angol, német, francia. IT-snak is sokan mennek; van, aki testnevelő tanárból nyergelt át a területre, bár ők leginkább a rekreáció-fitnesz területet célozzák be. HR-esnek, logisztikusnak két év alatt átképezheti magát egy tanár, sokan ezt már meg is tették, de érdekes módon a szépészetet – fodrász, kozmetikus, műkörmös – is sokan választják. „A tanárság olyan, hogy kreativitás és monotóniatűrés egyformán kell hozzá. Legutóbb, amikor elmentem egy műkörmöshöz, kiderült, hogy egy háromszakos tanár ül velem szemben.”

A váltással sokan egzisztenciálisan jobb helyzetbe kerülnek, és ez a munkavállalói szegénységben eltöltött évek után kimondottan felszabadító számukra.

„Március 15-én a Civil Sugár­úton egy volt pedagógus hölgy elmesélte nekünk, hogy elment egy multihoz dolgozni, ahol a tanári fizetésének a két és félszeresét keresi. Egyik nagy élménye az volt, hogy tengerparton nyaralhatott a családjával. Volt egy komolyabb munkahelyi konfliktusa is, mégpedig abból, hogy rászóltak, nem kell mindig jelentkeznie túlórára, és legyen már kedves beírni magát, ha bent maradt tovább, mert nem akarnak munkaügyi pert. Az új főnökének meg kellett értetnie vele, hogy ez nem a köznevelés, ide nem kell behoznia krétát.”

„De találkoztam olyannal is – folytatja Lujza –, aki nem volt ötven kiló és borzasztóan nézett ki. Ő azt mondta, felmondott, épp a három hónap munkanélkülit tölti, és minden napja rettegésben telik, mert el sem tudja képzelni, mit tudna csinálni a tanítás helyett. Tudni kell, hogy az utolsó években én is minden reggel öklendeztem, és amint felmondtam, egy hét alatt megszűnt ez a tünetem. Most jóval több munkám van, igaz sokkal többet is keresek, de nem érzem kiégve magam. A tanoda, illetve a civil szervezet, ahol most állásom van, nemes ügyek, már csak kimondani is öröm, hogy ezeken a helyeken dolgozom.”

Lujza, amikor a 2022-es parlamenti választások után már a sokadik újságcikket olvasta távozó pedagógusokról, arra gondolt, érdemes lenne egy gyűjteményt létrehozni a történetekből, amelyekből kiderülhet: valamennyi képzési formában, az ország különböző részein, különböző településszerkezetekben hasonló problémákkal küzdenek a tanárok. „A tüntetéseken kiálló pedagógusok zömében elit gimnáziumok tanárai, a többiek kevésbé szólalnak meg. Láthatóvá szerettük volna tenni, hogy nem lokális problémáról van szó. Emellett a buborékon kívül lévőket is szerettük volna érzékenyíteni.”

Kovács Évának megtetszett Lujza ötlete, így lett ő az idén januárban elindított Miután felmondtam… blog másik adminja. Éva az előző tanév végén mondott fel egy év gyakorlat, majd egy év tanítás után. Míg Lujza miskolci fejlesztőpedagógusként főleg roma és hátrányos helyzetű diákokkal foglalkozó középiskolában oktatott, addig Éva a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban matematika–kémiát tanított angol nyelven. „Az oktatási rendszer két végén helyezkedünk el, így jól tudjuk láttatni, hogy az al- és a felvégen egy­aránt nagy a probléma” – mondja Lujza. A hipotézisük igazolódott: a történeteket beküldők között van óvónő, alsós tanárnő, felső tagozatban tanító szakképző iskolai, illetve gimnáziumi tanár; a köznevelési palettát teljesen lefedik a pályaelhagyó tanárok, és ugyanez igaz a településtípusokra: főváros, megyeszékhely, kis- és nagyváros, aprófalu, szegregátum egyaránt megjelenik.

Éva szerint azok közül, akik a közoktatásból kilépve továbbra is tanítanak, sokan átmentek egyházi vagy magániskolába – mint például Lujza a tanodaprogramba. Van, aki azt írta, egyéni vállalkozóként magánórákat fog adni. „Akik pedig más területre mentek, azok gyakran úgy zárják a történetüket, hogy várják a pillanatot, amikor majd visszatérhetnek tanítani. Magam is így érzek.”

Ami Éva személyes történetét illeti, az ismert álláskereső portálokon kezdett új munkát keresni. „Jeleztem, hogy pályaelhagyó pedagógus vagyok. Felsoroltam valamennyi addigi érdememet, a motivációs levelembe pedig beleírtam, hogy nagyon szívesen és gyorsan tanulok.” Éva a szervezőkészséget, a komplex folyamatok átlátását is a tanári készségek közé sorolja, „hiszen egy tanárnak át kell látnia egy négyéves folyamatot, amelyet aztán le kell tudnia bontani éves, havi és negyvenöt perces blokkokra. Ez nagyon fontos készség, ami a munkaerőpiacon is óriási értékkel bír. Ilyen a hatékony kommunikáció is, mivel a tanárnak mindig pontosan kell fogalmaznia, kérdeznie. A spontaneitás, a flexibilitás, hiszen tanárként már semmin sem lepődik meg az ember. De logikus, oksági gondolkozásra, lépésenkénti tervezésre is mindig szüksége van egy pedagógusnak”.

Szolidaritás

Lujza és Éva Pedagógus szuperképességek címmel kurzust szervezett, amelyen egy irodalomterapeuta és egy szupervizor segít nemcsak pályaelhagyó tanároknak, hanem minden olyan pedagógusnak, aki úgy érzi, nincs ereje a folytatáshoz. A cél az, hogy a résztvevőket emlékeztessék azokra a készségekre, melyek ott vannak bennük, s mozgósítsák erőforrásai­kat; hogy senki se menjen el úgy a tanfolyamról, hogy „csak egy tanár vagyok”.

„Akár marad, akár vált valaki, mindenképp hasznos, ha tisztában van az erősségeivel”, véli Molnár Adrienn, a kurzust vezető szupervizor. Céljuk a közösségformálás is, volt ugyanis, aki arról számolt be, hogy a saját tantestületében nagyon egyedül érzi magát. „Szeretnénk, hogy lássák a résztvevők, mások is küzdenek hasonló gondokkal.” A Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága (MSZCT) évek óta kínál ingyenes lehetőséget olyan szakmák képviselőinek, akiknek az adott helyzetben különösen nagy szükségük lehet erre – az MSZCT az UNICEF Magyarországgal együttműködve ezt most a pedagógusok is felajánlja. A szakemberek azt tapasztalják, hogy a mostani helyzet eredményeképp minden pedagógus fokozott stresszt és érzelmi megterhelést élt át.

Az 51 éves Zsuzsa meséli tanári éveiről: „Rettentően ki voltam égve, még egy hangszálpolipot is összehoztam, most gyógyulok belőle. De a sokízületi gyulladásomat sem tudtam kezeltetni, napközben egyszerűen nem volt időm eljutni az orvoshoz, magánrendelésre pedig pénzem nem volt. A folyamatos magas vérnyomásról, vagy az osztálykiránduláson szerzett szalagszakadásról nem beszélve. De igazából lelkileg merültem ki a közoktatásban. Negyvenöt perc alatt több döntést kell hoznia egy tanárnak, mint egy berepülő pilótának”, fogalmaz Zsuzsa, aki angoltanárként tíz évvel ezelőtt a versenyszférából került a közoktatásba; nemrég mondott fel.

Zsuzsa az elsők közt vette igénybe a pro bono szupervíziós programot, azt mondja, „hihetetlen nagy segítség volt. Komoly kétségeim voltak ugyanis, hogy kellek-e még valahová. Én azt tudom, hogy mit tudok, de hogy ezen képességek, szaktudások közül minek van értéke jelenleg a munkaerőpiacon, azt a coach tudta”.

Az Xpat Consulting nevű cég azzal jelentkezett be a Facebookon, hogy szeretné kifejezni szolidaritását: „Úgy döntöttünk, hogy – amennyire időnkből telik – ingyen vállaljuk, hogy átnézzük a tanárok önéletrajzait, és tippeket adunk arra, hogyan tehetnék az önéletrajzaikat még vonzóbbá a piaci munkáltatók számára.” A Támogató állásportál karrierváltó pedagógusoknak oldalon is sok hasznos javaslatot, emellett konkrét állásajánlatokat is találni. Egy HR-témában jártas szakember például azt írja itt: „A bölcsész/pedagógus diplomát mindig degradálják, de szerintem a legkomolyabb készségeket adja: adaptáció, gyors tanulási képességek, nagy anyagmennyiség értelmező elsajátításának képessége rövid időn belül.”

Az iskola illata

Szabó Zoltán 32 évig tanított magyart és történelmet, hat évet általános iskolában, a többit gimnáziumban, van öt egyetemi diplomája, mesterpedagógus, intézményfejlesztési szaktanácsadó. A felesége óvodapedagógus, két diplomával. „Tavaly döntöttünk úgy, hogy nem szeretnénk a közoktatásban maradni, és országot is váltottunk: Dániába költöztünk. Két pedagógus két kisgyerekkel itthon már nem tudott megélni. Emellett nem szerettük volna, ha a gyerekeink egy ilyen gyűlölettől vezérelt országban nőnének föl, mint amilyen most Magyarország.”

Zoltán azt mondja, azzal, hogy kikerültek a közoktatásból, az életüknek egy nagy szeletét elveszítették. „Ez volt a legnehezebb, feladni a tanári hivatást. Úgy érzem, teljesen felesleges volt az eddigi életem: elvesztegettem tanulásra, különféle képzésekre harminc évet. Most lóg az identitásom a levegőben, már ha egyáltalán van valahol.” A kiköltözésük utáni első évben kertészkedéssel és lépcsőház-takarítással foglalkozott. „Két hete tettük le az alapfokú dán nyelvvizsgánkat. Ha sikerül még jobban megtanulnunk a nyelvet, akkor a feleségem tovább tudja vinni a hivatását, én pedig pedagógusasszisztensként tudok majd elhelyezkedni az oktatáson belül. De ha egy iskolát takarítok, nekem már az is jó, mert ott van az iskola illata. Ezt komolyan így gondolom.”

Anita, az észak-magyarországi extanár azt tapasztalja, hogy amikor pedagógustársaságban nagy ritkán szóba kerül az oktatás helyzete, olyan, mintha az emberek fején egy búra lenne. „Meg se hallják, amit mondok, rám se néznek, csak hümmögnek. A fiatalabbak még ezen a vidéken is könnyebben váltanak, az idősebbek pedig azt mondják, a nyugdíjig azt a pár évet már kihúzzák tanárként. Csakhogy ott van az a 40 és 50 év közötti korosztály, akik már nem túl fiatalok, viszont még messze a nyugdíj, ők csak vergődnek” – véli Anita. Egyesek szerint azért is van csöndben a tanártársadalom egy része, mert – főleg kistelepüléseken –

a propagandamédiát hallgatva kezdik elhinni, amit a belügyminiszter hangoztat, miszerint akik maradnak a pályán, azokra anyagilag jó idők várnak.

Ami pedig az idősebb karrierváltókat illeti, nem lehet itt sem általánosítani, de egy régóta a versenyszférában dolgozó hozzászóló a Facebookon azt írja: „Az idősebbek valóban rosszabb helyzetben vannak. De a tapasztalat 90 százalékban igazolja is ezt. Rugalmatlanok. Ignorálják az utasításokat, mert szerintük, ahogy ők gondolják, az a logikusabb, kekeckednek, megkérdőjeleznek évtizedes bevált business processeket, nehezebben tanulnak, a stressztűrő képességük sem olyan…”

Éváék a blogon kapnak olyan leveleket is pedagógusoktól, hogy vidéki kisvárosban nem igazán van lehetőség más munkát találni. „Volt, aki már a környék összes Lidljét végigkérdezte, sehol nem kellett. Állítólag volt, ahol ki is írták, hogy több tanárt már nem tudnak fölvenni.”