Idén is Tasnádi László, volt III/II-es operatív tiszt cége ellenőrzi a Volánbusz utasainak jegyeit

  • narancs.hu
  • 2022. január 4.

Belpol

Nem indult más a közbeszerzésen.

Idén is az ESG Holding Zrt. ellenőrzi a Volánbusz járatain az utasok jegyeit és bérleteit, miután a cég egyedüli indulóként megnyerte az állami busztársaság közbeszerzését 1,7 milliárd forintos ajánlattal - vette észre a 444.hu a Közbeszerzési Értesítőben. Ahogy a lap megjegyzi, az ESG Holding tulajdonosa a BLK Corporation Kft.-én keresztül Tasnádi László, volt III/II-es operatív tiszt, Pintér Sándor belügyminiszter egykori rendészeti államtitkára.

Mint írják, nem ez az első eset, hogy az ESG úgy nyeri meg a Volánbusz tenderét, hogy nincs vetélytársa. Tavaly szintén 1,7 milliárd forintos ajánlattal nyert a cég, 2020-ban pedig arról írt a G7, hogy óránként 15 ezerért ellenőrzi a jegyeket a Volánbuszon a volt rendészeti államtitkár cége.

Az ESG-nek 2019-ben 2,1 milliárd forint bevétele volt, 2020-ban pedig már 4,4 milliárd forint volt a forgalma és 342 millió forintos profittal számolhattak.

A Volánbusz oldala szerint a "jegy- és bérletellenőrzési tevékenységének üzemeltetését, valamint a kiszabástól számított 120 napon belüli pótdíjak kezelését országosan a Volánbusz Zrt. szerződéses partnere az ESG HOLDING Zrt. látja el".

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.