Irodalmi tanszékek kérik az új NAT visszavonását

  • narancs.hu
  • 2020. február 11.

Belpol

"A kiadott tanterv nem segíti, hanem gátolja a tantárgy szakmai megújulását és az irodalmi kultúra fenntartását"

Nem csitulnak az új Nemzeti Alaptanterv körüli indulatok - míg a NAT elkészültében fontos szerepet játszó Takaró Mihály nagyon is elégedett saját munkájával, a magyartanárok és történelemtanárok is tiltakoznak ellene, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig online protest-akciót indított.

A botrány tovább gyűrűzik, most az állami egyetemek irodalomtudomány tanszékei és intézetei fogalmaztak meg tiltakozó nyilatkozatot, amit az Index tett közzé. "Egyre nehezebb elérni, hogy a diákok nagyobb terjedelmű, összetett szövegeket olvassanak, és azokat értelmezni is tudják. A magyartanításnak ezért különös figyelmet kell fordítania a diákok olvasási érdeklődésének felkeltésére, képességeik fejlesztésére, az irodalmi hagyományok és a kortárs kultúra közötti közvetítésre. A most kiadott NAT tartalmi rendelkezései nem segítik a tanárokat ebben a feladatban." - áll a közleményben.

Az írás további részében kifogásolják

  • a központilag meghatározott törzsanyag mennyiségét és az órák számát;
  • az új tanterv központi elemének és kizárólagosnak számító kronológiai rendezőelvet;
  • azokat a megfogalmazásokat, amelyek az írókat és az irodalmi alkotásokat a közvetlen erkölcsi nevelés és világnézeti meggyőzés eszközeként tüntetik fel;
  • az esetlegességet és szakmai szempontok figyelmen kívül hagyását a kötelező szerzők és művek kiválasztásakor.

 

"A magyartanárok képzéséért felelős intézmények nevében kérjük Magyarország kormányát, hogy vonja vissza a NAT rendelkezéseit a magyar nyelv és irodalom tantárgyról, mert a kiadott tanterv nem segíti, hanem gátolja a tantárgy szakmai megújulását és az irodalmi kultúra fenntartását." - záródik a közlemény, melynek egyszerűbb felsorolni az alá nem íróit, mint az aláíróit: nem csatlakozott a Szegedi Tudományegyetem, és a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézete sem, ám utóbbi az oktatói igen.

A teljes nyilatkozat és az aláírók névsora az Indexen olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.