Emmi: Már nincs idő elhalasztani az iskolaérettségi szabályok változását

  • narancs.hu
  • 2019. december 6.

Belpol

Az ombudsman kérte a szabályok elhalasztását, az Emmi szerint erre már nincs idő.

Már nincs idő változtatni az iskolaérettségi vizsgálatokra vonatkozó szabályokon - lényegében ezt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken.

A vitás helyzet abból fakad, hogy a még júliusban elfogadott új köznevelési törvény átírta a rugalmas iskolakezdés szabályait, így a törvény szerint minden gyereknek kötelező szeptemberben iskolába mennie, aki augusztus 31-ig betölti hatodik életévét. Ez alól csak azok vonhatják ki magukat, akik erre engedélyt kapnak egy központi szervtől, de csak november végén derült ki, hogy a szülőknek az Oktatási Hivataltól kell kérvényezniük január 15-ig, ha nem akarják szeptemberben iskolába küldeni a gyereküket. Korábban erről a gyerekeket ismerő óvodapedagógusok dönthettek.

Csütörtökön Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa így végül azt kérte az Emmitől, hogy halasszák el az új iskolaérettségi vizsgálatokra vonatkozó szabályok bevezetését, mert az ombudsman szerint kérdéses, hogy a rendelkezés bevezetéshez szükséges feltételek minden érintett szervnél fennállnak-e, így pedig sérülhetnek a gyerekek jogai.

Kozma azt közölte, nagyszámú panaszbeadványt kapott az ügyben, ezért vizsgálatot indított, és arra jutott, hogy mivel az új szabályozást november végén hirdették ki, és január elsején már hatályba is lépne, ezért a végrehajtása és alkalmazása bizonytalanságokat eredményezhet. Az

Az alapjogi biztos azt közölte, hogy egy ilyen volumenű, a gyermekek sorsát befolyásoló módosítás során biztosítani kell a megfelelő felkészülési időt, így az előírásokat csak olyan időponttól lehetne bevezetni, amikor azokat minden érintett már megismerhette és azokra a jogalkalmazás is felkészülhetett.

Az Emmi azonban pénteken közleményben tagadta meg a halasztást, arra hivatkozva, hogy az új szabályozás megalkotását számtalan egyeztetés előzte meg, és lényegében azzal is érvelve, hogy már nincs idő elhalasztani.

"A köznevelési tárca természetesen minden esetben megfontolja, amit az ombudsman javasol, feltéve, ha ezt időben megteszi. Felhívjuk azonban az ombudsman figyelmét is arra, hogy a törvény módosítása az őszi ülésszak vége miatt technikailag már nem lehetséges" - közölte az Emmi, amely hozzátette, hogy majd a valós gyakorlat alapján fogják értékelni az új eljárást, és ha szükséges, módosítani is fognak rajta.

„Megszenvedheti a váltást"

Augusztus utolsó hetében az óvodákban már lezajlottak az első szülőik és szakmai egyeztetések. Sokan úgy indulnak a tanévnek, hogy nem tudják, vajon az utolsó óvodás évüket töltik-e. Sem az óvodapedagógusok, sem a szakmai intézmények nem kaptak egyelőre pontos választ arra, hogy a köznevelési törvény nyáron megszavazott módosítása hogyan változtatja meg az iskolaérettség meghatározásának módját.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.