Annak eldöntése, hogy a tanköteles gyerek hat- vagy hétévesen kezdje-e el az általános iskolát, eddig sem volt könnyű kérdés. Most azonban teljes a tanácstalanság: a módosítás 2020. január 1-jén lép életbe, és eszerint január 15-ig kell majd beadnia egy kérvényt azoknak a szülőknek, akik még óvodában tartanák egy évig a gyermeküket. „A változtatás már most érinti a családokat: súlyos bizonytalansággal tetézi azt az egyébként is kényes döntési helyzetet, hogy melyik iskolába menjen a gyerek. Ez a megnövekedett feszültség pedig a gyerekeken is látszani fog, hiszen könnyen úgy érezhetik, hogy ők okozzák a szülők stresszhelyzetét” – mutat rá név nélkül nyilatkozó óvodapszichológus szakértőnk.
Ismeretlen szerv
„A nyári hónapokban születettek esetében lehetséges volt, hogy ha a szülők és az óvodapedagógus is úgy látta helyesnek, akkor a kisgyermek még egy évig óvodában teljesíthette tankötelezettségét” – emlékeztet Szvatkó Anna klinikai gyermek-szakpszichológus, aki évekig dolgozott a nevelési tanácsadói hálózatban. A köznevelési törvény előző változata szerint ugyanis „a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik”. Tehát ha a szülő és az óvodapedagógus egyetértett abban, hogy a gyerek már alkalmas az iskolába lépésre, elkezdhette hatévesen az első osztályt. Ha a szülő és a pedagógus – a gyerek fejlődésének folyamatát látva – úgy érezte, hogy jobb még egy évet várni, mert bizonyos részképességek fejlődése, fejlesztése szükséges az iskolakezdés előtt, akkor javasolhatták, hogy a gyerek csak hétévesen lépjen át az iskolai oktatásba. „Ott, ahol rendelkezésre áll a pedagógiai szakszolgálat segítsége, ezt a javaslatot már középső csoportban végzett szűrés, mentálhigiénés hangsúlyú konzultációs és vizsgálati munka támogatja. Ez azért is jó, mert egy évvel az iskolakezdés előtt azonosított problémák esetében van még mód arra, hogy a kisgyermek sajátos nehézségeit megfelelő pszichológiai-pedagógiai fejlesztéssel kezelje, ezáltal időben felvérteződjön a kudarcok ellen, és a családot ne érje felkészületlenül az iskolakezdés problematikája” – magyarázza Szvatkó Anna.
Az óvodán kívüli szervezethez, a járási (vagy kerületi) pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottságához viszont csak azokban az esetekben kellett iskolaérettségi vizsgálatért fordulni, ha a szülő nem értett egyet az óvoda ajánlásával. Külön kategóriát képeznek az SNI-s, azaz sajátos nevelésű igényű, komolyabb gonddal küzdő gyerekek: az ő iskolakezdésüket még tovább ki lehet tolni, ehhez azonban a megyei szakértői bizottság vizsgálata és véleménye is szükséges. Ez a törvénymódosításban sem változott.
Az általános helyzetekre vonatkozó rész azonban igen. A tankötelezettség kezdete eszerint kizárólag az az év, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik évét betölti a gyerek, aki további egy nevelési évig óvodai nevelésben „a szülő kérelmére a felmentést engedélyező szerv döntése alapján” vehet részt. Emellett szabályozzák, hogy a szülő kérelmét az iskolakezdés évében január 15-éig nyújthatja be a felmentést engedélyező szervhez. Ám egyelőre nem lehet tudni, milyen szervre gondolnak, ugyanis a módosítás mellett még nem született olyan kiegészítő rendelkezés, amely meghatározná vagy létrehozná ezt az intézményt.
„Nem reális, hogy minden olyan esetben is a szakszolgálatnak vagy külső szervnek kelljen majd dönteni, amelyekben eddig a szülő és az óvónő közösen határozott. A törvény szövegéből azonban az látszik, hogy a döntésből pontosan azt az óvodapedagógust zárhatják majd ki, aki végigkövette a gyerek fejlődését, tehát a legkompetensebben tudna dönteni. Ráadásul hirtelen belép majd rengeteg hatéves az iskolai oktatásba, amire pedig egyáltalán nincs felkészülve a rendszer kapacitása” – mondja az óvodapszichológus.
Az új kiegészítés egy másik furcsa pontja kiköti: az engedélyező szerv döntése ellen „a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül közigazgatási pert lehet megindítani”. Úgy tűnik, a jelenleg nem ismert szerv döntése kötelező érvényű lesz, ugyanis, amennyiben a szülők nem értenek egyet vele, csak peres eljárásban próbálhatják hatályon kívül helyeztetni a döntést, és új eljárást kérni. Miklós György a Szülői Hang szervezet egyik vezetőjeként és szülőként is úgy véli, ez önmagában lehetetlen helyzet, hiszen az iskolaérettségi eljárást januárig kell kérelmezni, legkésőbb áprilisban pedig általában már jelentkezni kell a választott iskolába.
Érett vagy alkalmas?
„Sokat vacilláltunk, mert a kisfiam ugyan teljesen érett volt szellemileg, de még nehézséget okozott neki, hogy hosszabb ideig egyszerre egy dologra figyeljen – meséli Miklós György. – Két-három alkalommal beszélgettünk az óvónővel, és jó volt, hogy közösen, átbeszélve hozhattuk meg ezt a döntést, mert nem volt egyértelmű, hogy melyik is lenne jobb.” Miklósék sok szempontot mérlegeltek, az iskolatípust is, mert „az állami iskolák nem mindig elég rugalmasak, egy daráló indul be, és emiatt nem egyértelmű, hogy a gyerek tudni fogja-e már hatévesen venni ezt az akadályt”.
Az iskolaérettség nehezen mérhető. Egyesek szerint nem is ez, hanem az iskolaalkalmasság a helyes kifejezés. „Az iskolaérettség kifejezés feltételezi, hogy a gyermekek fejlődésükben egyszer csak átszakítanak egy képzeletbeli célszalagot, »megérnek« az iskolára bizonyos kritériumok mentén. Az iskolaalkalmasság viszont azt mutatja, hogy egyrészt a gyermek alkalmas rá, hogy megbirkózzon az iskolarendszer támasztotta követelményekkel, másrészt elért egy fejlődési szintet, mely képessé teszi rá, hogy alkalmazkodjon a korábbitól eltérő, megváltozott működésmódhoz” – foglalja össze az óvodapszichológus. Az iskolai alkalmasságnál a pszichés és a szociális tényezők mellett a testi fejlettséget is vizsgálják: az iránymutató értékek a legalább 120–130 centiméteres magasság és 20–22 kilogrammos testtömeg, de figyelembe veszik az egyéni fejlődési sajátosságokat is.
„Nem mindegy az sem, hogy hol és milyen iskolába kívánják a szülők a gyermeket beiskolázni. Ebben az értelemben az iskolaérettség viszonyfogalom, nem lehet mechanikus kritériumokhoz kötni. A legáltalánosabb kérdésfeltevés az, hogy a hat év körüli kisgyermek hogyan fejlődött eddig, elért-e egy olyan idegrendszeri, érzelmi, szociális és kognitív fejlettséget, amely lehetővé teszi, hogy beilleszkedjen a társadalom gyermekre szabott elvárásrendszerébe, az iskolába, és ott a lehetőségeinek megfelelő teljesítményeket érjen el. Tud-e majd alkalmazkodni az iskolai helyzetekhez, a tanítóhoz, a társaihoz és saját feladataihoz? Tud-e fejlődni (értelmileg, érzelmileg, szociálisan) iskolai keretek között? Milyen iskolakezdési stratégia a legmegfelelőbb?” – teszi hozzá Szvatkó Anna.
Alapesetben az iskolaalkalmasság eldöntése elsősorban az óvodapedagógus kompetenciája, hiszen munkájának a lényege éppen a gyermek fejlődésének követése. A módszerek és tesztek többfélék, de az óvodapedagógusok a leggyakrabban az úgynevezett Difer (diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer) alapján mérik az iskolába lépés szempontjából fontos elemi készségeket (pl. írás-mozgáskoordináció készsége, beszédhallgatás készsége, relációszókincs, elemi számolás, tapasztalati következtetés, tapasztalati összefüggés-megértés, szociális készségek).
Ahol van rá lehetőség, ott az óvodán belüli mérési és döntési folyamatban már részt vehet óvodapszichológus vagy a helyi pedagógiai szakszolgálat szakértője. Ha az óvoda keretein belül nem tudják meghozni a döntést, akkor a járási pedagógiai szakszolgálatnál kérheti a szülő vagy az óvoda egy szakértői bizottság vizsgálatát, amely egy komplex pszichológiai, pedagógiai-gyógypedagógiai, orvosi vizsgálat alapján szakértői véleményt készít.
„Több forrásból (házi gyermekorvos, védőnő, óvodapedagógus, logopédus, szükség esetén szociális munkás) származó információk áttekintése mellett a szülőkkel megbeszélve értelmezik a gyerek vizsgálat alatti magatartását, mozgásérettségét, figyelmi kapacitását és egy sor más iskolai élethez szükséges képesség aktuális állapotát. Ennek az iskolába lépési vizsgálatnak nemcsak azt a kérdést kell eldöntenie, hogy a kisgyermek menjen-e ősztől iskolába vagy sem, hanem azt is véleményezni kell, hogy iskolakezdőként milyen segítséget igényel majd a szüleitől, pedagógusától – vagy akár a nevelési tanácsadástól, logopédiai szolgáltatástól. Nehézségeinek kezelése nem feltétlenül az óvodai nevelés folytatásával oldható meg, és gyakran éppen az iskolakezdés a megfelelő megoldás. Ugyanilyen fontos az is, hogy az óvodában tovább nevelődő kisgyermek a spontán érés lehetősége mellett kapjon meg minden olyan támogatást, amely az érést előmozdítja” – magyarázza Szvatkó Anna, és kiemeli, hogy pontosan ezért nem iskolaérettségi, hanem iskolába lépési vizsgálatról kell beszélni.
Nem megoldás
„A rugalmas iskolakezdést egyébként azért vezették be, mert egyre nagyobbak lettek a terhek az iskolában: a 60-as évektől kezdve az első iskolai osztályok növekvő terhelése egyre több gyermek számára okozott nehézséget.
A rugalmas iskolakezdés tehát tulajdonképpen egy rossz válasz a rugalmatlan iskolára. Például a rossz szociális körülmények közt élőknek nagyobb lemaradást hoz, szélesebbre nyitja a szociális ollót; de nem ez a megalapozatlan, előkészítetlen törvénymódosítás a megoldás rá” – magyarázza az óvodapszichológus. Ráadásul olyan iskola-előkészítő szerepet ró az óvodára, amely ellentmond az eddigi szabályozásnak, ugyanis az ország óvodáiban zajló pedagógiai munkát kormányrendeletben meghatározó dokumentum, az Óvodai nevelés országos alapprogramja szerint a nagycsoportnak – és úgy általában az óvodának – ez nem feladata.
„A rugalmas iskolakezdés gyakorlatának megőrzését a valóság igénye diktálja – teszi hozzá Szvatkó Anna –, a poroszos hagyományokat követő honi iskolai oktatás ugyanis nehezen értelmezi azt a tényt, hogy szeptemberben óvodás gyermekek érkeznek az iskolába, és iskolássá akkor válnak, ha a tanítók meg tudják mutatni nekik, hogy a tanulás a legélvezetesebb játék. Az óvoda-iskola átmenet sokszor hangoztatott, de ritkán megvalósuló reformja szemléletformáláson alapulna, amely sajnos még várat magára, távolról sem nevezhetjük általánosnak. Ha pedig az iskola nem változik, a gyerekeket kell felvértezettebbé tenni, ezt sok szülő látja így.”
Mivel a gyerekek döntő többsége hat- vagy hétéves korában kezdi meg tanulmányait, egy osztályon belül akár másfél-két év is lehet a gyermekek közötti korkülönbség, ez pedig öngerjesztő módon generálja, hogy ha hétévesek kezdik az iskolát, akkor az épp’ hatévest még inkább óvodában tartsák a szülők. Szvatkó Anna szerint a jelenlegi bizonytalan jogszabály-értelmezés elmúltával továbbra is meg fog maradni a lehetősége annak, hogy a nevelési tanácsadás hálózata és a járási szakértői bizottságok „a családok mellett állva, az óvodapedagógusokkal együttműködve időben lépjenek a szükséges engedélyezés érdekében”. Azért hozzáteszi: „Abban nem bízhatunk, hogy valaha is lesz, lehet olyan szabályozás, ami minden egyéni helyzetre megfelelően alkalmazható lenne, ám semmilyen szabályozásnak nem lehet érdeke kisgyerekek jövőjének elfűrészelése.”
Az éretlenül iskolába kerülő gyerek ugyanis megszenvedheti a váltást. „Olyan kihívások elé kerül, amelyeket vagy nem tud megoldani, és akkor olyan visszajelzéseket kap, hogy buta, lusta, rendetlen, rossz, és ez hosszú évekre meghatározza a viszonyát a tanuláshoz. Vagy túl magas árat fizet a beilleszkedésért: neurotikus, pszichoszomatikus tünetek jelentkezhetnek. Éppen ezért az iskolakezdés ideje, módja és stratégiája aprólékosan kidolgozandó közös feladata a gyerekért felelős felnőtteknek” – figyelmeztet a szakember.
| Új módszerek
„Az utóbbi időben olyan sokat változott a világ és benne a gyerekek, valamint az iskolák állapota, hogy szükség van újabb iskolaérettségi vizsgálati eljárás kialakítására, ami éppen most zajlik A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése című európai uniós projekt keretében” – mondja Szvatkó Anna, aki maga is új módszer kialakításán dolgozik. „A globális, online világba született gyerekek figyelmének minősége, halasztási képessége, szociális és érzelmi fejlettsége nem ítélhető meg mechanikus módszerekkel, ezért az igényes diagnosztika irányába kell továbblépni. Erre vállalkozik a nagy körültekintéssel kialakított, ágazatközi együttműködésen alapuló és a gyermeki fejlődést nyomon követő új vizsgálati eljárás, amelynek újdonsága, hogy a benne részt vevő gyerekek bátor tengerészként kincset keresnek. A Jó szelet! című vizsgálati eljárás szórakoztató, játékkeretet nyújt, és emellett statisztikai hitelesítése is folyamatban van országos reprezentatív mintán.” |
