Az LMP az idei országgyűlési választáson sem tudta érdemben növelni a társadalmi támogatottságát, még ha a mostani egy egyéni mandátummal és a listán szerzett közel hét százalékkal jobban teljesítettek is, mint 2014-ben. De ez lényegében mindegy is, hiszen április 8. után az LMP-ről a választók többségének az fog az eszébe jutni – és erre minden bizonnyal a rivális ellenzéki formációk is rendre emlékeztetnek majd mindenkit –, hogy ez az a párt, amelyik miatt megint kétharmada lett a Fidesznek az Országgyűlésben. A baloldali ellenzék csak Budapesten 5 mandátumot vehetett volna el a kormánypárttól, ha az LMP visszalép vagy megegyezik az MSZP–Párbeszéddel, a Demokratikus Koalícióval és az Együttel.
Mások is
Azt, hogy végül csak jelképes koordináció jött össze, nehéz lenne csak az LMP nyakába varrni, hiszen a Jobbik teljesen elzárkózott a kezdeményezéstől, az pedig nem minden esetben világos, hogy az MSZP–P és Gyurcsány Ferenc hogyan mozgatta a szálakat. Az viszont tény, hogy egészen a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás eredményhirdetéséig, február 25-ig az LMP volt az a párt, amely leginkább idegenkedett, sőt elzárkózott attól, hogy egyezkedjen a szocialistákkal vagy a DK-val. Elsősorban Hadházy Ákos társelnök szorgalmazta a tárgyalásokat más pártokkal, amire végül az elnökség rábólintott, ám néhány kölcsönös visszaléptetésen kívül más nem történt. Egy, a tárgyalási folyamatokat ismerő forrásunk mesélt nekünk az MSZP–P reakciójáról, amikor az LMP-sek fölvetették a Jobbikkal közös teljes koordináció lehetőségét: „Emlékszem a szocialisták egyik vezető politikusának arcára, aki teljesen lefagyott, már ekkor tudni lehetett, hogy ennek a verziónak semmi esélye sem lesz.” Később azon ment a huzavona, hogy ki és hol léphetne vissza a másik javára, és ezért mit vár el cserébe.
Az LMP nem akart belemenni olyan verzióba, hogy jóval több helyen lépjen vissza az MSZP–P és a DK javára, ám a végül bejelentettnél több helyen terveztek koordinációt azután, hogy kiderült: a teljes koordináció a Jobbikkal életképtelen. Végül alig egyeztek meg valamiben, de ez az LMP-sek szerint nemcsak az ő saruk, hanem az MSZP–P-é is, mert a szocialisták elnökségében többeknek nem tetszett a tárgyalódelegációk által összerakott verzió. „Ezután már csak kármentés folyt, ennek köszönhető néhány utolsó pillanatos visszalépés, de a tárgyalások során végig éreztük, hogy talán a kampánypénz miatt sem akarták a szocialisták az ő nagyobb számú visszaléptetésüket, mi pedig irreális ajánlatokba nem mehettünk bele” – mesélte forrásunk.
Ám ha az MSZP–P hajlandó lett is volna több helyen észszerű cserét felajánlani, sőt az LMP a DK-val is egyezségre jutott volna (mely pártot egyébként messzire elkerült), és ha erre a pártelnökség még rá is bólint, akkor sem biztos, hogy megvalósul legalább a baloldali koordináció. Az LMP-n belül ugyanis kezdettől erős volt az a vonal, amelyik semmiféle egyeztetésről nem akart hallani. Amikor kiderült, hogy a pártvezetés egyes tagjai, elsősorban Hadházy Ákos lazítana a korábbi merev elzárkózáson, rögtön beindultak az ellenzők, ami utóbb Hadházy elleni etikai eljárásba, sőt nyílt leárulózásba torkollott. A koordináció-ellenesség fő alakjai Sallai R. Benedek és Csárdi Antal voltak, illetve egyesek szerint a háttérből Schiffer András is mozgatta a szálakat – ám Schiffer vélelmezett szerepéről egymásnak ellentmondó információkat hallottunk a párton belüli forrásainktól. A sors iróniája (vagy igazságtalansága), hogy a baloldali koordináció egyetlen LMP-s haszonélvezője az a Csárdi Antal lett, aki mindvégig az együttműködést ellenzők táborába tartozott.
Még márciusban írtuk meg (lásd: Belső szervezkedés, Magyar Narancs, 2018. március 8.), hogy az ellenzéki egyeztetéseket elutasítók az LMP egyik belső kommunikációs csatornáján felhívást fogalmaztak meg a koordinált indulás ellen, és olyan képviselőjelöltek csatlakozását várták, akik kijelentik, hogy nem akarnak visszalépni szocialista, DK-s vagy jobbikos jelölt javára. Ez a belső konfliktus végigkísérte az LMP kampányát, és egyes mozzanatairól olykor a közvélemény is értesült (ilyen volt Hadházy már említett leárulózása, mire Hadházy az LMP-ben ügyködő „fideszes téglákra” tett célzást, vagy amikor a zuglói LMP-jelölt megtagadta a visszalépést annak ellenére, hogy arról pártja vezetése megállapodott az MSZP-vel).
A választás másnapján Hadházy Ákos a 24.hu-nak adott interjújában borította a bilit: állítása szerint Sallai R. Benedek és Schiffer András korábban milliós perrel fenyegette azokat az LMP-s képviselőket, akik saját elhatározásukból, a vezetőség jóváhagyása nélkül fontolgatták a visszalépést. Nyílt fenyegetés valószínűleg nem volt, bár kétségkívül lehetett visszatartó ereje annak, hogy Sallai (aki a párt titkára) a belső fórumokon kifejtette, szerinte polgárjogi következményei is lehetnek annak, ha a visszalépések miatt további jelentős forrástól esik el az LMP. Erről jogi szakvéleményt is beszerzett Schiffer András egyik ügyvéd kollégájától. Mint megtudtuk, Sallai az elnökség elé vitte, hogy szavazzák meg a jogi felelősségre vonás lehetőségét, de nem kapott többséget, 5:2 arányban elutasították a kezdeményezését.
Felelősség
A már hivatkozott interjúban Hadházy Ákos arról is beszélt, hogy Schiffer és Sallai a párt több országgyűlési képviselőjelöltjét is megkereste, hogy lebeszélje őket az esetleges visszalépésről. Ezt az állítást Schiffer visszautasította, és ilyenről nem tudtak azok az LMP-sek sem, akiket sikerült erről megkérdeznünk. „Schiffer már nem jár közénk, nem vesz részt aktívan a párt életében, de azt azért tudjuk, hogy a koordináció ellen volt, és erről beszélgetett is többünkkel” – mesélte egy belsős forrásunk, aki szerint Hadházy Ákos interjúja sokakban visszatetszést keltett amiatt, hogy a belső problémákat a nyilvánosság elé vitte.
Ám ha igaz is az az LMP-s állítás, miszerint a koordináció elmaradásáért legalább ugyanakkora az MSZP felelőssége, hajthatatlanságuk a fővárosi kerületek ügyében akkor is nehezen védhető. Öt olyan körzet volt, ahol az MSZP–P, a DK vagy az Együtt jelöltje volt az egyértelmű esélyes (az LMP-é hozzájuk képest sokkal kisebb támogatottságot élvezett), ám az LMP indulása miatt hiányzott az a kevés plusz, amivel a Fidesz legyőzhető lett volna (még olyan ősjobboldali helyeken is, mint amilyen a budai II. és XII. kerület). Elsősorban emiatt kezd egyre inkább rájuk égni, hogy Orbán Viktor újabb parlamenti kétharmada nagyban köszönhető az LMP-nek is. „Nem vitás, hogy abban az 5 fővárosi választókerületben, ahol a Fidesz nyert, az LMP-s jelöltre leadott szavazatokkal baloldali győzelem született volna, de az meg sem fordul senki fejében, hogy nem csak mi voltunk a megállapodás kerékkötői? Most nekünk is verni kellene az asztalt, hogy Szél Detti a kétfarkúak szavazatával hozta volna Budakeszit?” – mondta egy LMP-s forrásunk, aki azért azt is megjegyezte, hogy a kérdéses budapesti választókerületekben az egyéni jelöltjeik többsége kifejezetten ragaszkodott az indulásához.
A mindenki számára láthatóvá vált belső ellentét megroppanthatja a pártot. Az adok-kapok minden bizonnyal eltart egy darabig, ebben új epizód lehet Hadházy parlamenti mandátuma: első elkeseredett nyilatkozatában a társelnök ugyanis arra utalt, hogy nem ül be az Országgyűlésbe, most ott tart, hogy „még fontolgatja” a dolgot. Ez utóbbi egy kisebb pártbéli csoportnak nem tetszik, ők annak örülnének, ha a szekszárdi politikus nem lenne országgyűlési képviselő az új ciklusban.
Bár egyelőre úgy néz ki, hogy a tisztújító kongresszusra csak hónapok múlva kerül sor, jelzésértékű lehet, ki váltja Hadházyt társelnökként Szél Bernadett mellett: olyan személy, aki nyitott lett volna egy szélesebb körű ellenzéki koordinációra, vagy olyan, aki elutasított mindenféle választási együttműködést.
