Ismét az oktatásért és a rendőri erőszak ellen tüntettek Budapesten

  • narancs.hu
  • 2023. június 1.

Belpol

Csütörtök kora estére megtelt a Belügyminisztérium környéke, ezernél is többen gyűltek össze a József Attila utcában. A demonstráció 7 óra körül hivatalosan véget ért, ezt követően néhányan elkezdték matricákkal kidekorálni az épületet, egy csoport pedig tovább indult, őket a rendőrség egyesével igazoltatta a Széchenyi rakparton.

Június elsején Budapesten és tizenöt másik városban is tüntetnek az oktatásért és a státusztörvény bevezetése ellen. A „Levegőt” elnevezésű országos akciót Molnár Áron „noÁr” és a Tanítanék Mozgalom szervezte, a fővárosban az oktatásért is felelős Belügyminisztérium előtt délután 5-kor kezdődött a demonstráció. Arról egyelőre nem tudni, hogy a tüntetés hivatalos befejezése után ezúttal terveznek-e más akciót a résztvevők.

 
Diáktüntetés Budapesten 2023. június 1-én.
Fotó: Sióréti Gábor

 
Diáktüntetés Budapesten 2023. június 1-én.
Fotó: Sióréti Gábor

A Telex helyszíni tudósítása szerint a hivatalos kezdési időpont után nem sokkal már megtelt a József Attila utca Belügyminisztérium melletti része, nagyjából ezren lehetnek a tüntetők. Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom tagja azt mondta, már több mint 75 ezren írták alá a státusztörvény ellen indított petíciót. Hozzátette:

azért vagyunk itt a Belügyminisztériumnál, hogy újra elmondjuk, felforgatná a státusztörvényt az oktatási rendszert, és semmilyen pozitív változást nem hozna.

Hajdu Steve, a rendezvény műsorvezetője hozzátette, azért is vannak itt, hogy felszólaljanak a rendőri erőszak ellen.

Mészáros Bence, az Egységes Diákfront elnökségi tagja arról beszélt: „ez a rendszer minden nap megpróbál minket ellehetetleníteni, de azt elfelejtik, hogy meg fogunk küzdeni a szabadságukért és a hazáért. Lelkiismerete leszünk ennek a rendszernek”. A szintén elnökségi tag Perlaki-Boros Noel ehhez hozzátette: ‘48-ban és ’56-ban vajon azért küzdöttek a magyarok, hogy ma „csendben tűrjük a kifosztásunkat? Hogy a Várban piócák dőzsöljenek? Hogy kisajátítsák a mi sikereinket, a saját nemzetünket? Legyen hangos újra a »Talpra, magyar!« Takarodjon el a Fidesz, takarítsuk el Orbán Viktort, de ordítva, amíg az unióban vagyunk!”

 
Diáktüntetés Budapesten 2023. június 1-én.
Fotó: Sióréti Gábor
 

 
Diáktüntetés Budapesten 2023. június 1-én.
Fotó: Sióréti Gábor
 

A helyszínen tartózkodó tudósítónk beszámolója szerint a József Attila utca elején, a Belügyminisztérium mellett felállított színpadon egy roma szülő felszólaló úgy fogalmazott, vannak települések, ahol ma is konténerben zajlik az oktatás és külön bejárat van a roma gyerekeknek, akik külön is ballagnak. „Minden probléma gyökere az oktatásban van” - jelentette ki, hozzátéve: „Az együttnevelés során hidakat építhetünk a társadalmi szakadékok közt és rendes adófizetőket nevelhetünk.”

Az eseményen bejelentették, a következő tüntetés június 5-én lesz. Ezen a napon előbb pedagógusnapi gálát tartanak, majd délután 4-től a demonstrálók az Oktogonról vonulnak a Belügyminisztériumhoz.

Törley Katalin felszólalásában egyebek közt arról beszélt, „13 év kormányzás alatt ez a kormány képtelen volt bármit is elérni az oktatás terén.” „Ez családbaratság?” – tette fel a költői kérdést a Tanítanék Mozgalom tagja, aki szerint

a bántalmazó hatalom miatt még a pedagógusok egy része sem mer magáért kiállni, pedig „ma többmillió embernek kellene felemelnie a szavát: eddig és ne tovább!”

„Három belégzés után kiabáljátok bele a hatalom fülébe, ami legjobban fáj!” – kérte a tüntetőket Törley, majd azt kiáltotta, „elvettétek a munkámat!” A Tanítanék Mozgalom tagja arra bíztatta a tüntetőket, matricázzák tele az országot a 7 igenes népszavazásra buzdító felhívásra. A hivatalos program nem sokkal este 7 előtt „Orbán, takarodj!” rigmussal és „Folytatjuk!” skandálással kísért fütty- és dobszóval zárult.

  
Diáktüntetés Budapesten 2023. június 1-én.
Fotó: Sióréti Gábor

Ezt követően néhányan elkezdték matricákkal kidekorálni a Belügyminisztérium épületét. Páran felmásztak az épület ablakaira, de a rendőrség közbelépett, a Telex szerint néhányukat igazoltatták is. Negyed 8 körül tudósítónk arról számolt be, hogy az Október 6. utca sarkán rendőrök egy csoportja rohamsisakkal az oldalukon várakozik.

  
Diáktüntetés Budapesten 2023. június 1-én.
Fotó: Sióréti Gábor

 
 
Diáktüntetés Budapesten 2023. június 1-én.
Fotó: Sióréti Gábor

 
Diáktüntetés Budapesten 2023. június 1-én.
Fotó: Sióréti Gábor

 
Diáktüntetés Budapesten 2023. június 1-én.
Fotó: Sióréti Gábor

Telex beszámolója szerint a hivatalos program végét követően a Belügyminisztériumtól nagyjából kétszáz tüntető indult el az Akadémia utcán a Parlament felé, miután a rendőrök nem engedték fel őket a Lánchídra. A József Attila utcáról a Kossuth térre érkező tiltakozókat rendőrsorfal várta. A parlament előtt az oktatási tüntetések jelképévé vált felkiáltójelet formázott a tömeg, majd elindultak a Jászai Mari tér felé. A Széchenyi rakparton, az Olimpia parknál azonban a rendőrök megállították és körülzárták a tüntetőket. A rendőri körből csak az mehet ki, akit igazoltattak.

A rendőrség két videót is közzétett a helyszínről. Az elsőben azt jelentették be, hogy a vonulók célja ismeretlen, a másikban pedig közölték: megkezdték céltalanul, tanácstalanul vonulók igazoltatását. A Telex bezsámolója szerint a rendőrök a rakparton sétáló turistákat is igazoltatták az Olimpia parknál. A tüntetőket egyesével igazoltatták. A rendőrség fél 9 után nem sokkal közölteazonosították a jogellenes gyűlés szervezőjét, egy 23 éves budapesti férfit, akivel szemben gyülekezési joggal visszaélés miatt feljelentést tesznek.

zA státusztörvény elleni korábbi tiltakozások során először április 24-én használt könnygázt a rendőrség a Karmelitánál tüntető diákok ellen, majd május 3-án a diákok ismét összecsaptak a rendőrökkel a Várban. Legutóbb május 19-én tiltakoztak többezren a státusztörvény és az erőszakos rendőri fellépés ellen. Ekkor az Egységes Diákfront által szervezett megmozdulás hivatalosan az Oktogonnál ért véget, de onnan tüntetők egy csoportja a Fidesz Lendvay utcai székházához indult, ahol dulakodás kezdődött a rendőrökkel. A május 19-i tüntetés napján kiadott meghívónak megfelelően május 24-én Pintér Sándor belügyminiszter találkozott az ellenzéki pártok képviselőivel. Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke politikai bábszínháznak nevezte a pedagógusokat érintő státusztörvénnyel kapcsolatban meghirdetett egyeztetést, mivel a pedagógusszakszervezetek nem kaptak szót.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.