Interjú

„Egyetlen menekülőút van”

Pankotai Lili gimnazista diák, Trencsényi László professzor

Belpol

Több mint fél évszázad, ötvennyolc tanév választja el őket egymástól. Egy asztalhoz ültettük Pankotai Lilit, aki megafonnal a kezében vezeti az oktatásért zajló tüntetéseket, és Trencsényi László professzort, a Magyar Pedagógiai Társaság elnökét.

Magyar Narancs: Diákok tüntetnek az oktatásért, a tanárokért, könnygázt nyelnek és másfél éve nem hagyják abba. Nem jelenti ez azt is, hogy a felnőtt társadalom csúnyán elbukott abban, hogy élhető országot, tisztességes oktatást teremtsen nekik?

Trencsényi László: Amikor először jelentek meg a diákok is a tanárok, a pedagógusok mellett, három érzés volt bennem. Az egyik, hogy mégiscsak tanítottak valamit az iskolában, bár azt nem tudhatom, hogy a gyerekek onnan vagy otthonról hozták-e a bátorságot és az akaratot, hogy kiálljanak az érdekeikért. A másik az öröm, hogy lesz kinek átadnunk a stafétabotot minekünk, akik egész életünkben jobb oktatásért küzdöttünk, sokszor hasonlóan önkényes és süket hatalmakkal szemben. A harmadik gondolatom borúsabb, hiszen a küzdelem reménytelenségét, elkeseredettségét jelzi, hogy a gyerekeknek kell az utcán lenniük. Kéretlen háborús metaforával élve – bár úgy tűnik, lassan csak ezekkel tudjuk kifejezni magunkat –, ők az utolsó tartalékaink. Most bennük bízunk és bennük hiszünk. Ha ők elbuknak, akkor nincs tovább. Akkor minden összedől. Én úgy látom, még nem dől össze, de bennem a szülői, nagyszülői aggodalom is megszólal, féltem őket, és féltem az országot is.

Pankotai Lili: Nem tudom, hogy mi vagyunk-e az utolsó tartaléksereg. De azt igen, hogy nagy problémát jelez, ha gyerekeknek kell utcára menni. Nem gondolom, hogy ennek oka feltétlenül az, hogy a felnőttek nem küzdöttek meg helyettünk – vagy értünk. Mindig is a fiatalok voltak azok, akik hajlandók voltak erősebben küzdeni a változásért. Nem mi vagyunk a végső ütőkártya, de titkos fegyver vagyunk, sokkal erősebbek, mint a hatalom gondolná.

Trencsényi László: Hadd kérdezzek én is! A kormányoldal rendszeresen azzal vádolja a diákságot, hogy az ellenzék fegyvere, akiket szégyentelenül használnak és pajzsként tolnak előre, mert jobban bírjátok a gyaloglást, a ketrecharcot, felálltok az ütés után. Küldtek titeket?

Pankotai Lili: Nem küldenek. Többször akarnak megállítani minket. A tanárok féltenek minket, a csalódástól, a kormánypropagandától, amely szétszedi az orvost, a hajléktalant, a nőket és a gyerekeket is. Április 24. óta a testi épségünket is féltik, akkor vetett be erőszakosabb eszközöket a karhatalom. A tanáraink hadd mondják el, miért állnak ki. Olyat soha nem hallottam, hogy a tanárai kivezényelnének tüntetni bárkit. Olyat igen, hogy azt mondják: ne menjetek!

MN: És az a tanár kit féltett?

Pankotai Lili: Azt hiszem, inkább a rezsimet.

MN: A rendőrök már másodszor használtak könnygázt, és diákokat tartottak fogva hajnalig indoklás és vádemelés nélkül. Olaj a tűzre?

Pankotai Lili: Igen. Az első sorokban a keménymag van a tüntetéseken, olyan emberek, akiket eddig sem lehetett megfélemlíteni, és az erőszak csak növeli az elszántságunkat.

MN: Hetekkel ezelőtt úgy tűnt, hogy megtorpan a tanárok ellenállása. Nem hallunk már tömeges munkabeszüntetésekről, nincsenek tízezrek a tüntetéseken.

Pankotai Lili: Nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy magyarok vagyunk. A történelemből is azt látjuk, hogy mindig egy külső erő nyomán nyertük el a szabadságunkat, lehet, hogy most is erre várnak az emberek. Úgy látom, azokkal a módszerekkel, amikkel eddig próbálkoztunk, nem lehet változást kikényszeríteni. Október 23-án kijöttek több tízezren a rakpartra, aztán hazasétáltak, egy-két napig beszélgettek róla, arról meg még többet, hogy én csúnyán beszéltem a slamszövegemben. Ha minden alkalommal kimenne százezer ember, talán lenne forradalom, de ebben sem vagyok biztos. Le kell lépnünk arról a sakktábláról, amit a NER kijelölt nekünk.

Trencsényi László: A sakktáblahasonlatot találónak érzem. Az udvarias és elegáns utcai megmozdulások valóban hatástalannak bizonyultak. A múltkor a Várban odamentem egy rendőrhöz, akivel már-már ismerősök voltunk, ha nem is azonos oldalon a Szabadság téren, és azt mondtam neki: magát, mint régi „hívemet” meg akarom ölelni. Rögtön odaléptek hozzám még ketten, hogy álljak odébb. Tudom, hogy ők is féltik a gyerekük jövőjét, a saját megélhetésüket, nem nyugodtak az ország ügyeivel kapcsolatban. Márpedig ha a fekete bábuk önként lelépnének a sakktábláról…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.