Ismét összehívják a nemzetbiztonsági bizottságot Pegasus-ügyben

Belpol

Pintér Sándort, Szijjártó Pétert, Benkő Tibort és Varga Juditot is meghívja a nemzetbiztonsági bizottság szeptember 20-i ülésére Stummer János, a bizottság elnöke.

„Ahogy már júliusban, a Pegasus-ügy kirobbanása után nem sokkal jeleztem, a parlament őszi ülésszaka kezdetének legelejére összehívom a nemzetbiztonsági bizottságot. Érthetetlen módon még nem kaptuk hivatalos értesítést az őszi ülésszak kezdetéről, de a folyosói pletykák szerint ez várhatóan szeptember 20-án lesz, ezért én ezen a napon reggel 8 órára hívom össze a nemzetbiztonsági bizottság következő rendes ülését, amelyre négy, az ügyben érintett minisztert is meghívok” – mondta a Narancs.hu-nak Stummer János.

A jobbikos politkus elmondta, hogy a szeptember 20-i bizottsági ülésre meghívja Benkő Tibor honvédelmi minisztert, aki a Katonai Biztonsági Hivatalt (KBH) felügyeli, Szijjártó Péter külügyminisztert, aki az Információs Hivatalon (IH) keresztül a külföldi hírszerzésért felel. Várja a bizottság ülésére Pintér Sándor belügyminisztert, aki az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH), a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemező Központ (TIBEK) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat működéséért felel. Meghívja továbbá Varga Judit igazságügy-minisztert, aki a megfigyeléseket engedélyezi - még ha ezt a feladatot ki is adta egyik államtitkárának.

„Évente egy olyan ülést kell tartania a nemzetbiztonsági bizottságnak, amelyen a titkosszolgálatokért felelős miniszterek beszámolnak a végzett munkáról és kérdéseket lehet feltenni neki. Ezt az ülést szeptember 20-ra hívom össze” – ismertette portálunkkal Stummer János. Hozzátette,

a megjelenés Benkőnek, Szijjártónak és Pintérnek törvényi kötelezettsége,

Varga Judit pedig belátása szerint dönthet. „Nincs különösebb illúzióm, miként áll majd a kérdéshez az igazságügy-miniszter” –jegyezte meg.

A nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke kifejtette, „benne van a pakliban egy újabb bojkott a kormánypárti bizottsági tagok részéről”. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a júliusi helyzettel szemben, amikor a testület fideszes tagjai távollétükkel akadályozták meg a bizottság ülését, most megkezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka, ezért Stummer szerint a három, titkosszolgálatokat felügyelő miniszternek meg kell jelennie a testület előtt. Ezért nagy részben a Fidesz bizottsági képviselőin múlik majd a határozatképesség biztosítása. Ez pedig súlyos politikai felelősség – húzta alá Stummer. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő áprilisi országgyűlési választásig hátralévő hat hónapban nem lehet szabotálni a nemzetbiztonsági bizottsági üléseket, így mindenképpen szó esik majd a Pegasus-ügyről. A Jobbik politikusa kitért arra is, hogy csak ebben az évben három ülése mindenképpen lesz a grémiumnak.

Ellenzéki bírálat az ellenzéknek

„A nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki képviselői súlyos hibát követtek el a nyár közepe óta, hogy engedték elülni ezt a roppant fontos ügyet, és nem tematizálták, pedig mindannyiunk bőrére megy ez a játék” – mondta a Narancs.hu-nak Gulyás József, a bizottság egykori SZDSZ-es tagja. Nincs ugyanis információ arról, hogy az eltelt közel két hónapban a testület ellenzéki tagjai megkeresték volna a szolgálatok főigazgatóit, hogy kérdéseket tegyenek fel nekik. „A politikusoktól csak politikus válasz várható, főként a bizottsági ülésen. De négyszemközti beszélgetések a szakmai irányítókkal, a szolgálatok főigazgatóival, sokkal konkrétabb és mélyrehatóbb lenne. Több információt lehetne megtudni. Ám ilyen találkozók nem voltak, mert ha lettek volna, tudnánk róla” – hangsúlyozta Gulyás József, aki szerint az ügy ébren tartása és felgöngyölítése érdekében az újságírók sokkal többet tettek a politikusoknál.

A megfigyelési botrány legfrissebb fejleményével, azzal, hogy mint kiderült, Páva Zoltán volt MSZP-s képviselőt, az ezalenyeg.hu című ellenzéki portál tulajdonosát is lehallgatták, ebben a cikkünkben foglalkoztunk:

A Pegasus-botránnyal kapcsolatos cikkeinket pedig itt gyűjtöttük össze.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.