Ítélet a K&H brókerbotrányában - Majdnem mindent vitt

  • Bogár Zsolt
  • 2008.09.04 00:00

Belpol

Múlt csütörtökön első fokon ítéletet hirdettek a Kulcsár Attila és társai ellen három évvel ezelőtt indult büntetőperben. Kulcsárt nyolc év börtönnel és 230 millió forint vagyonelkobzással sújtották, felmentették viszont Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját. Az ítélet a magányos tettes elméletet erősíti, pedig egy pénzintézetben egyetlen tranzakciót sem lehet önállóan végigvinni - hacsak nem felsőbb utasításra engedi át azt a rendszer.

A 2003 nyarán kirobbant Kulcsár-ügyben az 1998 januárja és 2003 júliusa között elkövetett többmilliárdos sikkasztás, pénzmosás, okirat-hamisítás, bűnpártolás és más bűncselekmények miatt emelt vádat összesen 24 személy ellen az ügyészség.

A névadó,

az érettségijét és a brókerigazolványát is hamisító Kulcsár Attila 1997-ben költözött Nagykanizsáról a fővárosba. Elmondása szerint újsághirdetésre jelentkezve vették fel a K&H értékpapírcégéhez üzletkötőnek, ahol rövid időn belül széles ügyfélkört épített ki magának. Kulcsár a piacinál jóval magasabb, garantált hozamokat ígért klienseinek, és hogy ráakadjanak a horogra, amikor kellett, a többi betétes tőkéjéből fizetett. A módszert nem maga találta ki, hiszen már az érkezése előtt kötöttek a K&H Brókerházban speciális hozam- és tőkegaranciás vagyonkezelési szerződéseket, melyek haszonélvezői nemcsak a bank kiemelt ügyfelei voltak, hanem maguk a felső vezetők is.

A technika Kulcsártól sem volt idegen, hiszen már kanizsai nepperként is extra árfolyammal nyerte meg a klientúrája bizalmát, a kifizetéseket pedig a többi ügyfele pénzéből fedezte. Noha a K&H Banknál az ezredforduló környékén egymást érték a személyi és szervezeti változások (privatizáció, vezérigazgató-váltás, a holland tulajdonú ABN Amro és a K&H összeolvadása), a Kulcsár-féle kreativitás gond nélkül átmentődött. A hozamok fedezetét a bróker eleinte a befektetési jegyek és részvények napi árfolyammozgására spekulálva igyekezett biztosítani, de ez még szárnyaló tőzsde mellett sem lehetett elég. Hiába forgatott Kulcsár egy idő után a tőzsde befolyásolására is alkalmas részvénymennyiséget a kezén, ha egy-egy ügyleten (például a Synergon-részvények felvásárlásán) váratlanul hatalmasat bukott. A lyukak betömködésére egyre több forrásra volt szükség, így került képbe a Kőbányai Önkormányzat vagyonkezelő cége, a Betonút Rt., majd 2002 novemberében az Állami Autópálya-kezelő (ÁAK) Rt., melyek vezető tisztségviselői/társtulajdonosa sikerdíjat is kaptak azért, hogy a cégeket a K&H Equitieshez vitték.

Kulcsár ekkor már az alulérté-kelt műanyagipari vállalatra, a Pannonplastra vetette ki a hálóját. A befolyásszerzést a Betonút és az ÁAK milliárdjaiból akarta megfinanszírozni, hogy aztán a remélt árfolyam-növekedésből szanálja rendszerét. A Pannonplast menedzsmentjének azonban feltűnt a közkézhányad koncentrációja, és vizsgálatot kezdeményezett a bankfelügyeletnél. A PSZÁF jelentése aztán kiborította a bilit: napvilágra került a Pannonplast alapszabályát kijátszó irányított felvásárlási akció, az ÁAK szerepe. És persze az, hogy a K&H brókercégénél van egy külön ügyfélkör, melynek vagyonát a szabályokat megkerülve kezelik, és a szálak egyetlen bróker kezében futnak össze. Amikor a beijedt ügyfelek megpróbáltak hozzájutni a pénzükhöz, összeomlott a piramis: kiderült, hogy a vagyonnak már csak a töredéke van a számlákon. Kulcsár az elsikkasztott pénzek egy részéből működtette a pénzszivattyút (fizette az extrahozamokat, hogy az ügyfelek ne bontsanak szerződést). A nyomok eltüntetésére és a pénzek tisztára mosására a vádirat szerint Kerék Csaba másodrendű vádlott épített fel széles, baráti, offshore hátterű céghálózatot, melynek központi tagja volt az általa és a negyedrendű vádlott Mészáros János által jegyzett Britton Kft., de ugyanerre szolgált a Schönthal Henrik működtette, ír hátterű Montrade és Balmoral is. A cégek a szálak szimpla összekuszálásán túlmenően az ügyfélkör kifizetőhelyeként is működtek: a rajtuk keresztül megfuttatott átutalások végállomása sokszor két arab pénzváltó volt, akik készpénzben vették fel az összeget, és továbbították a rendeltetési helyre. (A pénzváltók közül csak az egyik került rendőrkézre, a másik még időben Szíriába szökött.) Kulcsárék a saját hasznukra is ezeken a cégeken - főként a Brittonon - keresztül forgatták az elsikkasztott pénzeket: értékpapírt, ingatlant vásároltak, és nagy volumenű ingatlanberuházásokba (visegrádi Thermál Hotel, nagyváradi Lotus Plaza) társultak be. A vádirat nem nagyon foglalkozik ezzel, de egyes ügyfelek a Kulcsár-féle fekete dobozon keresztül tették láthatatlanná jövedelmüket: míg magánszemélyként vagy egy vállalkozás vezetőiként a tőzsdei ügyleteken mindig vesztettek, egy-egy offshore cég kedvezményezettjeként (persze ki nem mutathatóan) mindig nyertek; a bértranszferből pedig mindig jutott a segédkezőknek is valami. A vádirat szerint az elkövetők a K&H Equitiesre bízott eszközökből névértéken és készpénzben összesen 22,9 milliárdot kezeltek sajátjukként, és ebből 8,3 milliárdot tulajdonítottak el. Bár az ügyészség a zár alá vett összegek ürügyén relatíve magas megtérülési értékről beszélt, a K&H Banknak nemcsak az elsíbolt pénzekért, hanem a számlaforgalmi bizonylatokkal igazolható hozamokért is jót kell állnia: a pénzintézet már így is kicsengetett a Kulcsár-féle ügyfélkörnek 11 milliárdot, és a kár a szakértők szerint a történet végére akár

a négyszeresére is nőhet

Ha a fő büntetési tételeket öszszeadjuk, elrettentőnek tűnik az ítélet: a 24 vádlott közül a Fővárosi Bíróság Varga Zoltán vezette tanácsa hét személyre összesen 26 év, nyolc hónap letöltendő szabadságvesztést szabott ki, nyolc embert sújtott vagyonelkobzással, összesen 1,7 milliárd forint értékben. Kulcsár mögött a második legsúlyosabb börtönbüntetést Kerék Csaba (öt év, 178 milliós vagyonelkobzás) kapta, a bíróság főként neki tulajdonította a pénzmosás megszervezését. (Cégtársát, Mészáros Jánost felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték; a bíró szerint ő csak végrehajtó volt.) Rajtuk kívül letöltendő szabadságvesztést a Pannonplast-ügyben is főszerepet játszó, átutaló és kifizetőhelyként működtetett offshore cégek tulajdonosai, valamint az Állami Autópálya Kezelő Rt. vezérigazgatója (Bitvai Miklós) és a Betonút Rt. társtulajdonosa (Garamszegi Gábor) kapott. A sikerdíjat kasszírozó vádlottak közül ők jártak a legrosszabbul - minden bizonnyal azért, mert jóval nagyobb összegű sikkasztásban játszottak szerepet, mint a többiek.

Az ítéletre már a vádiratból következtetni lehetett. Azt ugyan előrebocsátotta az ügyészség, hogy az alapbűncselekmény-sorozatra koncentrált, de abból a 14 ügyből, amelyben még zajlott a nyomozás, újabb nagy büntetőperek már nem kerekedtek. Az egyetlen lényegi változás, hogy időközben feladta magát Schönthal Henrik, a Montrade és a Balmoral tulajdonosa, akinek az ügyét hozzácsapták a Kulcsár-perhez. A közvélemény persze azt várta, hogy "lebuknak" a K&H megkülönböztetett ügyfelei is. Bár az ügyészség is hangsúlyozta, hogy a 177 ügyfél között jó néhányan lehettek olyanok, akik tudták és elfogadták, hogy a kimutatott nyereséget a banki és tőkepiaci szabályok betartásával képtelenség elérni - ám az együttműködésre jellemző, cseppet sem mellékes különbségeket csak kevés esetben sikerült feltárni (kivéve a Pannonplast-ügyben érintett nagy cégek, valamint Forró Tamás, a Zöld Újság Rt. elnök-vezére, Vargáné Vasadi Julianna, az ESMA Kft. gazdasági igazgatója, Ország Ágnes, a SÉD-COOP 2000 főkönyvelője és Váradi János, a kőbányai vagyonkezelő it-tagja - az egyedüli politikus - eseteit, akik bizonyíthatóan részesültek sikerdíjban). Hasonló okok vezethettek ahhoz, hogy Bitvain kívül senkit sem vádoltak meg befolyással való üzérkedéssel, és a bíróság kénytelen volt végül vele szemben is elvetni a vádat. A Kulcsárék szolgálatait igénybe vevő, a baloldalhoz közel álló vállalkozók, politikusok (rokonok/ismerősök) már eleve kihullottak a rostán - feltehetően már a nyomozati szakban. Puch László és Baja Ferenc meggyanúsítása a vádirat születése idején még benne volt a levegőben, de ma már azt sem lehet tudni, hogy az ügyészség valóban foglalkozott-e ennek a gondolatával, vagy csak a politikai ellenfelek szerették volna, ha foglalkozik vele. (A brókerügyet és annak politikai vetületét mindmáig a legteljesebben György Bence és Mong Attila 2003-as riportkötete, a Milliárdok mágusai dolgozta föl.)

A nyomozás során sokszor elhangzott, hogy Kulcsár mennyire együttműködő volt az ügyészséggel: pedig igazából akkor lett volna, ha elmondja, hogy kikhez kerültek a Betonút és az ÁAK portfóliójából származó, offshore cégeken átmosott és a szír pénzváltóknál felvett milliárdok, amelyeknek - a befektetésekkel és a magánszámlákra utalásokkal ellentétben - nem maradt írásos nyoma. De Kulcsár erről hallgatott.

A büntetőper legizgalmasabb

kérdése talán az volt, hogy a bíróság miképp minősíti végül Rejtő E. Tibor banki vezérigazgató szerepét, akit az ügyészség bűnsegédként elkövetett sikkasztással vádolt meg. Egyes jogi vélemények szerint már a vádiratban is hiba volt Rejtőt szerepeltetni, miután szervezetileg a K&H Equities a bűncselekmény-sorozat elkövetésének időpontjában önálló cég volt, és tárgyi bizonyítékként összesen egy fénymásolatban fennmaradt e-mailt lehetett felmutatni arra, hogy Rejtő külön elbánásban részesítette Kulcsárt, s egyúttal megszegte a szakma összeférhetetlenségi szabályait. Ebben a levélben az állt, hogy Kulcsár ügyfelei kapcsolattartójukon keresztül érintkezhetnek a pénzintézettel, és részükre nem kell számlaegyenleget kiküldeni. Hasonlóan kifogásolható volt, hogy a jogköröket átlépve 2002 júliusában Rejtő a brókercégnél betöltött pozíciója meghagyásával nevezte ki Kulcsárt a bank önkormányzati és EU-projektekért felelős üzletági vezetőjének, aminek révén a bróker tarthatta a bankszintű kapcsolatot az önkormányzatokkal. Miután Kulcsár tagadta, hogy Rejtő tudott volna a machinációiról és részesült volna a sikkasztás hasznában, a bíróság azt sem tudta teljesen kizárni, hogy Rejtő e-mailjéhez az aláírást nem Kulcsár ügyeskedte hozzá.

Volt főnökét Kulcsár akkor is megvédte, amikor szóba került, hogy a Betonút rendes nyeresége feletti hozamból Rejtő is részesedett volna: Kulcsár állítása szerint ezt hajdanán azért hazudta, hogy bizonyítsa tárgyalópartnerének, Garamszegi Gábornak (a Betonút társtulajdonosának), hogy a főnök tud a dologról, és nem lesz semmi gond a kifizetéssel. Rejtő vagyongyarapodásának vizsgálatával sem tudott a bíróság mit kezdeni: a bankvezér eleve tehetős ember volt, és az offshore hátterű cégnél, ahová ez az utalás is ment, nehéz hitelt érdemlően megállapítani, hogy ki a haszonélvező.

Rejtő felmentő ítélete bankszakmai szemmel több mint furcsa - a pénzintézetek világát ismerő forrásaink szerint egyenesen hihetetlen. A büntetőjog a Postabank-perhez hasonlóan nem vette figyelembe, hogy lehet informális csatornákon keresztül is működtetni egy bankot, anélkül, hogy ennek írásos nyoma lenne. A bíróság elé számtalan olyan esetet tártak, amely azt bizonyította, hogy Rejtő szeretett belenyúlni közvetlenül a rendszer működésébe, és ezt az alkalmazottak meg is szokták. Volt, aki felidézte, hogy gyanúját maga a bankvezér altatta el telefonon; a tanúnak ugyanis nem tetszett, hogy Kulcsár mennyit érdeklődik az ügyfelei iránt. A bíróság azt sem vizsgálta különösebben, hogy bizonyos cégek és vállalkozók (például Schönthal Henrik) inkább Rejtő életútjához köthetők. Természetesen az sem számított, hogy bankárkörökben azt beszélték, az ING-től Rejtőnek angolosan kellett távoznia. (A rossz nyelvek szerint bizonyos treasuryügyleteken, melyeken a bank mindig vesztes pozícióba került, ugyanaz a homályos hátterű offshore cég nyert rendre - bizonyítani azonban semmit sem lehetett, noha még a K&H Bank és az ABN Amro összeolvadásakor is élénken érdeklődött a holland felügyelet a magyar felügyeletnél Rejtő iránt.) A bíró szóbeli indoklásában kiemelte, hogy hiába beszélt Rejtő telefonon az utolsó hónapokban hatszázszor Kulcsárral, ez nem bizonyíthat semmit; és az sem, hogy a brókernek szabad bejárása volt a vezérhez.

Az ítéletet több bankszakember is nehezen tudja elfogadni, mert büntetőjogilag nem kezd semmit azzal a ténnyel, hogy a hitelintézeti törvény megszületése óta (1991) a "négy szem" elve nemcsak kimondott zsinórmérték, hanem valamennyi banki operációs és informatikai rendszerbe is bele van építve. Vagyis nem végezhető el úgy egy banki művelet, hogy azt legalább még egy, de inkább több ember ne verifikálná. "Ha egy üzletkötő elindít egy tranzakciót, egy másikmunkatárs ellenőrzi, hogy erre volt-e jogosultsága, a pénzügy pedig külön lekönyveli, és csak ezután tekinthető befejezettnek a művelet. Ezek külön részterületek, egymástól szigorúan el vannak választva. Olyan elképzelhetetlen, hogy valaki egymaga egy munkafolyamatot kezdeményez, jóváhagy és lekönyvel. Kivéve, ha ezeket a kontrollfolyamatokat legfelsőbb utasításra kiiktatják" - mondta a Narancsnak Marsi Erika, a Bankárképző igazgatóságának alelnöke, a PSZÁF 2004-2007 közötti főigazgatója.

Úgy néz ki, hogy az ítéletet - a büntetőjog helyett - még a bank hozta meg, amikor azonnali távozásra bírta Rejtőt, a belső ellenőrzésért felelős Ludo Jacobst, valamint a vállalati és befektetési üzletágat irányító Zarnóczi Tibor vezérhelyettest, illetve a K&H Equities fb-jében ülő Vígh Szabolcsot - utóbbi ugyancsak a vádlottak padján ült, de a K&H Equities vezérigazgatójához hasonlóan pénzbüntetést kapott.

Az ítélet akár ijesztő is lehetne, de egyik forrásunk szerint ez egyedi eset, és nem lehet a bankrendszer egészére vetíteni. Még szerencse.

(A K&H brókerbotrányáról lapunk az elmúlt években közel negyven riportot, interjút és publicisztikát közölt, amelyek megtalálhatók a www.magyarnarancs.hu oldalon.)

Neked ajánljuk