Jámbor András Szentkirályi Alexandra javaslatával támadja a Fideszt

  • narancs.hu
  • 2024. október 4.

Belpol

A képviselő szerint ha a Fidesz a fővárosban antikorrupciós szobát akar, akkor kéne egy az Országgyűlésbe is.

Miután Szentkirályi Alexandra a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén azt javasolta Karácsony Gergely főpolgármesternek, hogy legyen antikorrupciós szoba, Józsefváros országgyűlési képviselője pedig már válaszolt is:

„Szentkirályi Alexandra antikorrupciós szobákat javasolt a fővárosban. Akkor én most beadom ugyanezt a parlamentbe”

– írta Jámbor András pénteki Facebook-bejegyzésében. Az országgyűlési képviselő szerint „legyen minden minisztériumban és állami cégben antikorrupciós szoba, ahol bárki betekinthet a cégek bármilyen szerződésébe.” Jámbor azt írta, reméli, hogy a Fidesz a parlamentben is megszavazza majd az előterjesztést, ha már a fővárosban támogatja.

Péntek délelőtt igencsak nagy fesztültségek közt indult el a főváros Közgyűlés, aminek folyományaként a Fidesz-frakció Vitézy Dávidékkal és a Tisza Párttal közösen támadta meg Karácsony Gergely főpolgármester javaslatát a főpolgármesterei és közgyűlési jogkörökről, majd el is napolták a javasatot.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.