Magyar Narancs: Mit gondol a megválasztott kuratóriumról?
Janisch Attila: Nem minősítem ezt a kuratóriumot, mert már a minősítés is egyfajta elfogadás. A módszer, ahogy ezeket az embereket kinevezték, ahogy a hatalmi akarat ezt az átalakulást végrehajtotta és végrehajtatta, olyan mértékben antidemokratikus, intoleráns, cinikus, szakmaiatlan, hogy az egésszel kapcsolatban egyetlen jelzőt használnék összefoglalóan: minősíthetetlen. Minősíthetetlen az eljárás, a folyamat és annak minden velejárója és következménye. A hatalom és valószínűsíthetően azok, akik ennek az egésznek a lebonyolítása során a hatalom súgói voltak – élükön a kuratórium a vezetőjével (Vidnyánszky Attilával – C. D.) – látványosan és aligha kétséges, hogy szándékolt gesztussal vettek semmibe minden javaslatot, amelyet a tárgyalásokba és vitákba csak a látszat szintjén, de lényegében egyáltalán nem bevont egyetemi vezetőség tett. Ez a leggátlástalanabb cinizmus, öntetszelgő hatalomfitogtatás, az SZFE teljesítményének, múltjának, hagyományainak, mostani és jövőbéli tanárainak, hallgatóinak az arcul köpése. Innentől kezdve pedig nincs értelme a részletekről beszélgetni. Ahogy azt az SZFE Hallgatói Önkormányzata nyilvános közleményében határozottan kijelentette: “ez a kuratórium elfogadhatatlan”.
|
MN: Mire számít, mi változhat az intézmény működésében?
JA: Azt, hogy milyen változások lesznek az egyetem életében és intézményi felépítményében még nem lehet tudni. Sejteni persze lehet, hiszen Vidnyászky Attila és a vélhetően általa felkért – a Magyar Teátrumi Társasághoz szorosan kötődő – eddigi megszólalók az SZFE-t érintő rágalmaiból, hazugságaiból, mocskolódásaiból kiderül, hogy nem az az igazi cél, hogy a mostani struktúrát és oktatókat megtartva infrastrukturálisan felfejlesszék az intézményt, ami bőven ráférne persze, hiszen az SZFE lerombolása a gazdasági ellehetetlenítéssel, az állami finanszírozás folyamatos csökkentésével kezdődött.
Csakhogy abba nem pusztultunk bele, hanem még azok között a körülmények között is egyre hatékonyabbá és eredményesebbé tettük a képzést, aminek vitathatatlan bizonyítéka a hatalmas nemzetközi ismertséget és sikereket elérő hallgatók és vizsgamunkáik. Mindez bizonyította, hogy nem olyan egyszerű csak a kivéreztetéssel működésképtelenné tenni ezt az intézményt, hogy aztán akadálytalanul meg lehessen szállni. Máshogy kellett hát a bekebelezésére ácsingózóknak támadniuk. Ez az egyetemi autonómiát gátlástalanul semmibe vevő folyamat – mondhatni az SZFE tönkretételének végjátéka – 2019 késő őszén kezdődött meg, amikor az egyetem szenátusa által megválasztott rektort, Upor Lászlót nem nevezte ki a fenntartó minisztérium. Tényleges történésekre, döntésekre, rendelkezésekre vonatkozó véleményt csak azt követően lehet majd a kuratórium és a mesterséges eszközökkel átformált intézmény működéséről mondani, ha szeptemberben színre lépnek. Megtörténhet az a csoda is, hogy a kuratórium visszavesz az eddigi antidemokratikus tendenciákból, és normális, az egyetem jelenlegi vezetésével valós kommunikációt folytató működésbe kezd, de mint mondtam, az országos felháborodást keltő eddigi folyamatból semmi sem erre enged következtetni
MN: Milyen lehetőséget lát az oktatók és a diákok részéről a kormány vagy Vidnyánszky Attila terveinek megvalósítása, az intézmény teljes bekebelezése ellen?
JA: Konkrétumokat nem tudok mondani, hiszen erre semmilyen felhatalmazásom nincs az egyetem tanári és hallgatói kollektívája részéről. Azt gondolom, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem a hagyományos, 155 éves múltra visszatekintő SZFE elveszett, felszámolták, megszűnt. Látszólag még van, de valójában már nincs. Ezért tökéletesen érthető, habár számomra nem példaértékű, hogy Zsámbéki Gábor, aki 41 éven át volt az SZFE tanári karának jelentős személyisége, nem várta meg, hogy a kinevezett kuratórium tényleges működésbe kezdjen, hanem azonnali hatállyal a kuratórium névsorának ismertté válása napján megszüntette a munkaviszonyát. Ez erős és respektálandó gesztus. Ugyanakkor az osztályvezető és szakvezető oktatók többsége, akiknek éppen futó osztályaik vannak a különböző színházi- és filmes szakokon vélhetően a kényszerű maradást fogják választani, hiszen dönteniük kell a látványos, Zsámbékiéval azonos gesztus megtétele és aközt a morális felelősség és elkötelezettség között, amely lehetetlenné teszi számukra, hogy a futó osztályaikat magukra hagyva kilépjenek az oktatói kötelékből. Az egyetemen nagyon kis létszámú osztályokban folyik a képzés. A hallgatók és a vezető tanáraik között szoros egymásrautaltsági viszony alakul ki, amelynek az alapja a bizalom és az egymás iránti felelősségvállalás.
Márpedig egy ilyen kiszolgáltatott és a folyamat végét tekintve bizonytalan, de az oktatás függetlenségét mindenképp veszélyeztetni látszó helyzet lehetetlenné teszi azt, hogy a hallgatók már a megkezdett és mindeddig politikai és ideológiai befolyásolástól mentes oktatási metodikáját az adott osztályok végzéséig esetleg fenntartani és megóvni tudó osztályvezető tanárok látványos tiltakozó gesztusként egységesen felálljanak és távozzanak. Ez a maradás határozottan nem jelent semmiféle kollaborációt a kinevezett kuratóriummal, sem a háttérben lévő politikai hatalommal. Éppen ellenkezőleg. S bár kockázatos lépés, mert a metodika megvédhetőségére sincs semmi garancia, de akkor is lehetetlen a védőknek (értsd tanárok) már a csata hírére megfutamodni és a fegyvertelenekkel (értsd a hallgatók) magukra hagyni a várat. Természetesen az egy másik helyzet, amennyiben a hallgatók a kollektív szembenállás valamely formája mellett döntenek. De őket a tanárok nem inspirálhatják, pláne nem kényszeríthetik olyan lépések megtételére, amely veszélyeztetné a megkezdett tanulmányaik befejezését.
|
A most a legváltozatosabb ötletekkel előálló közvélemény persze nagy ovációval fogadna egy ilyen látványos lépés megtételét a hallgatók részéről, ám ezek az ötletelők, jószándékú, de a fontos oktatási törvények és egyéb részletek ismeretét nélkülöző drukkerek nem vesznek tudomást arról, hogy számos hallgatója van az egyetemnek, akik negyedszerre, ötödszörre, adott esetben hosszú évek felkészülése és megpróbáltatásai után jutottak csak be, s az egyetem számukra a szakmai álmaik elérésének és megvalósításának kapuja. Semmilyen garanciát senki nem tud adni ezeknek a hallgatóknak arra vonatkozóan, hogy az itt megkezdett tanulmányaikat bárhol másutt automatikusan folytathatnák, hogy a már teljesített szemesztereik érvényesíthetők lennének egy másik egyetemen folyó filmes vagy színházi képzésben. Arról nem is beszélve, hogy az SZFE lényegében az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény, amelyen a film- és színházművészet minden alkotói szegmensét tekintve egyetemi szintű, akkreditált képzés folyik. Számos szak nem létezik azokon az egyetemeken, ahol van valamiféle filmes és színházi művészképzés.
Személyesen, mint osztályvezető azt gondolom, hogy morális kötelességem a hallgatóimat nem magukra hagyni és minden igyekezetemmel arra törekedni, hogy a képzésük lehetőleg akadálymentesen, az eredetileg meghatározott oktatási metodika mentén, a tanulmányaik megkezdésekor előre meghatározott vizsgamunkák és egyéb feladatok sikeres abszolválásával jusson el a befejezésig. Az általam vezetett – az első évét már sikeresen teljesített – filmrendező osztály esetében ez még két év. Addig számomra ez az egyedüli morális követelmény, amihez tartani fogom magam. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehetne engem kirúgni már szeptemberben, a következő szemeszter kezdetekor, de abban az esetben nem én követek el elfogadhatatlan morális vétséget a tanítványaimmal szemben. Jelenleg ez a követendő álláspontom. Ez természetesen változhat, mert előállhat olyan – egyelőre még nem ismert – szituáció is, amely ennek az álláspontnak a felülvizsgálatára kényszerít majd engem és mindenki mást is az ideiglenesen még az SZFE-n maradó tanárokat és hallgatókat egyaránt.
*
Einstand semmi más, mondja Fullajtár Andrea színész, az SZFE osztályvezető tanára. "Erőből megtörténhet sok minden, be lehet terelni az intézményeket egy egyirányú, keskeny utcába, de magukat az alkotókat, a világra nyitott, kritikus művészeket nem" – hangsúlyozza Hegedűs D. Géza színész, az egyetem oktatója. De mi lesz a Színművészetivel? Ízelítő a Magyar Narancs legújabb számából.
„Törvényes eszközeink nem nagyon maradtak" - A Színház- és Filmművészeti Egyetem megszerzéséről
Hivatalos: Vidnyánszky Attila megkapta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Mihez kezdenek most az érintettek, mit szólnak az oktatók és a diákok? Milyen jogköre van a kuratóriumnak? Einstand semmi más, mondja Fullajtár Andrea színész, az SZFE osztályvezető tanára.
Czenkli Dorka cikkéből kiderül, mit gondol Fullajtár Andrea Zsámbéki Gábor felmondásáról, miért látja úgy, hogy a magyar színházi világból az európai vitakultúra teljesen kikopott, és a balkáni tempó uralkodik. De Hegedűs D. Géza is elmondja, hogy látja a jelenlegi helyzetet. Ahogy lapunk cikke arról is szól, a jogszabályi háttér parlamenti elfogadásával az egyetemen már meg is kezdődött a modellváltás operatív lebonyolítása, mit lehet tudni a kuratórium jogköreiről, vagy hogy aktuálisan milyen híresztelésekről hallani, miként alakítja át Vidnyánszky Attila az egyetemet.
A Magyar Narancs továbbra is kapható az újságárusoknál, az élelmiszerboltokban és a benzinkutakon, de még jobb, ha előfizet a lapra vagy digitális változatára!
Magyar Narancs
Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?