Jászberényi Sándor író terápiára küldené Puzsért és Ábrahám Róbertet is

  • narancs.hu
  • 2024. július 25.

Belpol

Jászberényi arról írt, hogy mindkét szereplőnek és a mellettük kiállóknak is rossz tanult mintái vannak.  

A múlt hét végén az évek óta tartó oda-vissza üzengetés után tettlegességig fajult Puzsér Róbert és Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok egyik újságírójának konfliktusa: Ábrahám Róbert arcon ütötte Puzsér Róbertet, miután az egy általa „szatirikus gúnyiratnak” nevezett Facebook-posztban úgy írt magukról, mintha szexuális viszonyuk lett volna. Puzsér az ügyben feljelentést tett, Ábrahámot súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként. 

A történet itt véget is érhetett volna, de nem így lett, miután előbb a Pesti Srácok oldalán jelent meg egy véleménycikk az üggyel kapcsolatban, amely szerint Puzsér „megrázta a pofonfát, és a fejére hullott a gyümölcs”, vagyis gyakorlatilag megérdemelte a támadás, mert „van az a pont, ami felett már nem lehet tovább tűrni”.

De az ügyben megszólalt Majka (polgári nevén Majoros Péter) rapper is, aki szerint kijárt már Puzsérnak „egy lángos”, míg Azahriah (polgári nevén Baukó Attila) énekes arról írt az Instagram-oldalán, hogy Majka megszólalása is a NER puszta létét erősíti meg. Puzsér szerint az eset kapcsán nyilvánvaló erőszak-relativizálás zajlik a nyilvánosságban, mert az Ábrahámot védelmükbe vevők szerint Puzsér az írásaival hasonló erőszakot valósított meg, mint Ábráhám a támadással. 

Az eset olyan hullámokat vetett, hogy még Jászberényi Sándor író is úgy érezte, meg kell szólalnia az ügyben, aki arról írt egy hosszú Facebook-posztban, hogy az egész összetűzés azt demonstrálja, hogy komoly gond van a társadalomban, hogy bárki, bármelyik érintett celeb mellett teszi le a voksát, súlyos pszichés problémákkal küzd, rossz tanult mintái vannak, és hogy mindkét érintettnek el kéne mennie terápiára. 

Jászberényi azt írja, neki is volt hasonló problémája az erőszakkal, amelyen a házassága és a terápia segített, és amely abból indult ki, hogy a 90-es években az általános iskolában rendszeresen megverték a felsősök. Mivel a felnőttektől nem kapott segítséget, azt tanulta meg, hogy az agresszió a megoldás, és aztán ez a minta rögzült számára, pedig egy felnőttnek több lehetősége is van, hogy kilépjen a bullyingból. 

„Ábrahámnak szívből javaslom, hogy keressen fel egy terápiás szakembert. Nem azt fogja kapni, hogyan kell rendesen viselkedni, hanem, hogy mennyivel életveszélyesebb, ha felnőttként, és felnőtt szabályrendszerben játszik” – írja Jászberényi, hozzátéve, hogy a bullyk felnőttként tisztában vannak vele, hogy a fizikai agresszió csak akkor sülhet el jól a számukra, ha azt tudják demonstrálni vele, hogy a céltáblájuk egy „agresszív közveszélyes fasz”, emellett imádják a bántalmazott felnőtteket, fel is ismerik, és tudják, hogyan provokálják addig, amíg rá nem tudnak mutatni saját nagyszerűségükre azáltal, hogy minden társadalmi normát felrúgatnak velük.

„Puzsérnak szívből javaslom, hogy keressen fel egy terápiás szakembert. Egészen meglepő válaszokat fog kapni saját magától arra, hogy miért akar egyfolytában élet-halál konfliktusokban állni az életében, miért generálja ezeket. Talán arra is választ fog kapni, valódi boldogságot nyújt-e a számára egy ilyen generált konfliktusban a rá irányuló figyelem. Ő is tudja, de bárki, aki követte ezt a pofonváltást, hogy hiába szeretné, valójában nem igazi áldozat. Áldozat light, aki mindent elkövetett, hogy egy ilyen helyzetben találja magát” –írta Puzsérról, végül azzal zárva a gondolatmenetet, hogy az ügy mindkét szereplőjének segítségre van szüksége, már amennyiben ez az egész nem egy előre leegyeztett, kitalált és mesterséges bulvármutatvány, hogy immár sokadszor elrabolja a közfigyelmet és olcsó, ámde forintosítható lájkokat generáljon minden szereplőjének.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.