„Hogy mekkora a tét? Óriási. Rossz esetben az is lehet, hogy az MSZP végleg elindul a lejtőn” – így összegzett kérdésünkre a szocialista párt jelölőbizottságának tagja, aki hetek óta figyelheti, hogy ki hogyan próbál magának támogatást szerezni, hogy alakulnak az elveken, na meg az ígéreteken alapuló szimpátiák a párton belül. „Megjósolhatatlan, ki nyer. Az az érdekes, hogy most nincs mutyi, szóval lehet, hogy tényleg versenyhelyzet lesz a kongresszuson.”
Nagyobb összefüggések
Elöljáróban érdemes rögzíteni két olyan jellegzetességet, amely attól függetlenül is befolyásolja az MSZP lehetőségeit, hogy szombaton Molnár Gyula, Harangozó Tamás, netalán Szanyi Tibor, esetleg nagy meglepetést okozva a regnáló pártvezető, Tóbiás József győz-e az elnökválasztáson.
A 2010 utáni választási rendszerrel és szavazói struktúrával az elmúlt hat évben egyik ellenzéki alakulat sem tudott érdemben mit kezdeni. Márpedig ha ebben nem lesz változás, borítékolható a Fidesz zsinórban harmadik győzelme 2018-ban. Ez a befagyott helyzet a Fidesz think-thank által kitalált, majd Orbánék által megvalósított ún. centrális erőtér következménye. A magyar választói tortát 3 plusz 1 szeletben képzelték el: a legnagyobb, középponti szelet a kormánypárti szimpatizánsoké, amelyet balról egy jóval kisebb – ráadásul önmagában is töredezett – ellenzéki, illetve jobbról egy az előbbivel nagyságrendileg hasonló jobbikos részlet határol, és pluszban ott a bizonytalanok és nem választók halmaza. Az egyfordulós választási rendszer ráerősít e struktúrára, amelynek a lényege, hogy a blokkok között nincs jelentős vándorlás, sőt egyelőre párbeszéd sem. Ez a szituáció újra és újra kitermeli a Fidesz-győzelmet, annak ellenére is, hogy a választók többsége nem elégedett az ország politikai vezetésével – ám a Fidesszel szemben szkeptikus többség éppen a mondott megosztottság miatt nem tud összeállni kormányváltó többségként.
A második sajátosság az ún. reményfaktor, ami jelen pillanatban egy stabilan növekvő pártalakulat és országosan is alternatívát kínáló karakter híján továbbra is kiaknázható lehetőség. A reményt az Orbán-kormány törékenysége élteti a látszat és a dübörgő propaganda ellenében. Hónapok óta esik a népszerűségi index, nő az országos társadalmi elégedetlenség (oktatás, egészségügy), de jelentős gondot okozna Orbán egyetlen nagy témája, a menekültügy esetleges kifulladása is. Ezeket a rendszert destabilizáló tényezőket erősítik a most már rendszeressé vált korrupciógyanús ügyek – amelyek önmagukban mégsem elegendők a kormánytöbbség megroppantására.
Baloldal és ellenzék
A kormánnyal szembeni elégedetlenség napról napra kínál lehetőséget a baloldal erősödésére, az áttörés azonban mégsem következett be eddig. „Ezt én nem így látom, szerintem nem ennyire rossz a helyzet” – mondja egy megyeszékhelyen élő, kongresszusra készülő szocialista, aki a Republikon Intézet két hete publikált kutatására hivatkozva állítja: „A Fidesz óriásit zuhant az elmúlt hónapokban, a biztos választók között 51-ről 43 százalékra esett le. Nekünk van 20, a DK-nak 8 százalék, ott az Együtt és a PM, na meg a Liberálisok, ha ezeket összeadogatjuk, már nem olyan óriási a különbség. Hamarosan lőtávolon belül leszünk.” Meg kell jegyezni, hogy háttérbeszélgetéseink alapján a szocialista párton belül és körül – ahogyan a DK esetében is – népszerű az effajta optimista matekozás, amely szerint ha a baloldal valahogy elérne egy legalább 1,8 milliós szavazótábort, onnan kezdve – feltéve, ha a Fideszé befagy 2 millió alatt – győzelmi esélyekről is lehetne beszélni.
Mások szerint ez viszont súlyos önbecsapás. Egyfelől egyáltalán nem biztos, hogy a PM vagy az Együtt beszállna Gyurcsány mellé egy a 2014-es bukott kísérletre emlékeztető új választási kampányba, másfelől a jelenlegi baloldal esetében – ahova nem soroltuk be az LMP-t – egyáltalán nem biztos, hogy létezik bármiféle egység. Ezt a helyzetet Lakner Zoltán politológus így summázta év elején a Népszabadságban: „Nincs olyan, hogy »demokrata ellenzék«, sem a pártok, sem a hívek szintjén. Egymást sem értik a hosszú felsorolásokat és a jelzőhalmozást megelőzendő egyazon gyűjtőfogalom alá sorolt politikai csoportok.” Hiszen hogyan férne meg egy koalícióban az atompárti MSZP és az atomellenes PM? Vagy az egykulcsos adót hirdető DK és a progresszív adózást támogató Együtt? Esetleg a folyton baloldali fordulatra készülő MSZP és a neoliberális gazdaságpolitika mellett elkötelezett Gyurcsány? A DK és az MSZP által támogathatónak vélt Pásztor Albert az Együtt és a PM számára vajon miért nem az? Milyen konszenzusra jutna az alapjövedelem mellé felálló PM mondjuk az MSZP borsodi tagozatával, hogy az MSZP és a DK közti sebek feltépéséről, illetve az említett pártoknak az őszödi beszédet, esetleg az előválasztást érintő értelmezéséről már ne is beszéljünk!
Mindezek ellenére – a reményt tápláló társadalmi elégedetlenség miatt – a választási szövetség ügye korántsem lefutott. Erre Kész Zoltán személye a bizonyíték, aki úgy lett tavaly az MSZP jelöltje is a veszprémi időközi választáson, hogy az ő libertáriánus, piacpárti elvei fényévekre esnek a szocialista párt ún. baloldaliságától.
Mindeközben az MSZP-ben
A szocialista párt továbbra is a legnagyobb szervezet a bonyolult viszonyokban létező, nem egységes ellenzéki oldalon – csakhogy beleragadt egy a teljes népesség körében mért 10-12 százalékos támogatottságba, azaz közepes párt jó ideje. Ezen Tóbiás József jelenlegi elnök sem tudott változtatni az elmúlt két évben. „Az dobja Tóbiás után az első követ, aki elvitte volna az elnöki posztot 2014-ben. Ő legalább bevállalta” – védi a pártelnököt egy amúgy vele nem elégedett párttársa, Baja Ferenc. A pártelnök talán legfontosabb párton belüli támogatója nemrég azt nyilatkozta a 168 Órában, hogy Tóbiás két évvel ezelőtt, az újabb választási vereség után komolyan gondolkodott azon, hogy abbahagyja és kiszáll. Ám Bajáéknak sikerült meggyőzni, hogy ne tegye; így lett végül pártelnök. Az MSZP nyert is vele egy újpesti időközi országgyűlési választást 2014-ben, nyert egy polgármester-választást Salgótarjánban idén, és az MSZP támogatta Kész Zoltán is győzött Veszprémben. Emellett az MSZP elérte a vasárnapi boltzár visszavonását is. „De hát épp ez az! Többször győztünk, a vasárnapi nyitva tartás kapcsán pedig meghátrálásra késztettük a Fideszt, de tudtunk profitálni belőle? Nem. A Tóbi átnyomta ezt a nyilvánosságon, hogy az MSZP ért el valamit ebben a lehetetlen politikai helyzetben? Összekötötte a pártot a boltzárral elégedetlen szavazókkal? Nem. Akkor meg miről beszélünk?” – kérdi a párt jelölőbizottságában szereplő politikus forrásunk. Egy másik ismerője szerint Tóbiás „az egyáltalán nem szürke privát karakterét” nem tudja átvinni a médiába, ahol rendre jellegtelennek és unalmasnak hat. Pedig Tóbiásban lett volna hajlam arra, hogy az MSZP egyik alapproblémáját kezelje: azt, hogy párbeszédet kezdeményezzen az új balos műhelyek, a civilek, valamint a szocialista párt közt, így bontva le azokat a baloldalon belüli falakat. „Mindennél többet árul el, hogy Tóbiás ezen ambíciójáról mintegy heten tudtak az MSZP-ben.”
Szocialista forrásaink szerint lehetetlen megmondani, hogy szombaton ki győz – azt viszont igen, hogy ki az, aki biztosan nem nyer: Tóbiás József. A szavazásra készülő küldöttek nagy része változást akar. Ha a kongresszuson a négy elnökjelölt valamelyike nem szerez 50 százalékot meghaladó támogatást az első szavazáson – ami négy induló esetén borítékolható –, akkor második forduló következik, ahova a két legtöbb szavazatot kapó aspiráns jut be. Ha Tóbiás túlélné az első kört, akkor ellenfele joggal várhatná a két elhullott jelöltre szavazó küldöttektől, hogy a változtatni akarás jegyében rá voksoljanak.
A volt újbudai polgármestert, Molnár Gyulát említik Tóbiás legesélyesebb kihívójának: őt támogatják a fővárosi szocik és Mesterházy Attila volt pártelnök, 2010-es, 2014-es miniszterelnök-jelölt is (utóbbiról több forrásból hallottuk, hogy komoly szervezkedésben van a párton belül; a parlamenti frakcióban többségben vannak a hozzá lojális politikusok). Molnár megítélése ennek ellenére ellentmondásos. Integráló személyiségnek írják le társai, aki „egyszerre kedélyes, de nem komolytalan figura”, és aki gond nélkül leül beszélgetni Gyurcsány Ferenccel vagy Karácsony Gergellyel. Molnár amúgy is a nyitás politikáját képviseli: egyrészt a civilek felé (ezt persze majd’ mindenki hangoztatja a párton belül, látható eredmény nélkül), másrészt a baloldal többi pártja felé. Kritikusai épp ettől féltik az MSZP-t: szerintük Molnár túlságosan kitárná az ajtót a DK előtt, és ezzel Gyurcsány újbóli vezető szerepét készítené elő a baloldalon. Azt is megjegyzik, hogy Molnárnak bár felmentéssel végződtek a perei, személye miatt tálcán kínálnák föl a Fidesz-médiának a korábbi ügyek folyamatos előrángatásának lehetőségét. „Molnár komoly kockázatot jelent az MSZP-nek. Eljelentéktelenítheti a pártot” – hangzik a pesszimista vélekedés.
Szanyi Tibor elnökjelölt karakteres, „nagyon baloldali”, helyi szinten építkező MSZP-t akar, és Molnárral szemben nem kifejezetten összefogáspárti. (Szanyival készült interjúnkat lásd: „Büszkén vállalom", Magyar Narancs, 2016. június 2.) Szanyihoz képest esélyesebb jelöltnek tartják a párton belül a 37 éves Harangozó Tamást, aki állítólag „nagyon népszerű a mezei küldöttek körében”, mert egyenes, szókimondó stílusa közel áll a hétköznapi emberekhez. „Tamás az a tipikus ellenzéki ököl, aki oda-odacsapna a Fidesznek. Akik túl langyosnak tartják a mostani MSZP-t, akiknek elegük van a Tóbiás–Baja-féle »kis lépésekkel előre« meg »lassú víz partot mos« jellegű mellébeszélésekből, hát azokat meg tudná szólítani. Harangozó a parlamentben simán nekimegy Orbánnak is. Mellette szól, hogy fiatal, nem köthető össze annyira a 2010 előtti időkkel, mint mondjuk Molnár. Mesterházy viszont, akivel korábban jóban voltak, zokon vette indulását. Ő nem támogatja, és ez hátrány.”
Perspektíva
Hogy milyen tárgyalási pozícióból fordul rá az MSZP a 2018-as kampányra, attól függ, feljebb tudja-e tornázni a népszerűségét. Ebben – a parlamenti munka fokozatos eljelentéktelenedése miatt – a hatékony és kreatív kommunikáció lehetne meghatározó. Akad olyan forrásunk, aki szerint pusztán az is növekedést hozna, ha egy a jelenleginél jobban és gyorsabban működő MSZP képe rögzülne a választókban. Ugyanakkor a párt szervezeti felrázása akkora feladat, hogy azt per pillanat felmérni sem lehet. A kompromisszumokba belemerevedő, a pozícióikba kapaszkodó, régóta csak a túlélésre játszó politikusok hada vagy a megyei „kiskirályok” az MSZP árnyékos oldalát jelenítik meg jó ideje. Kérdés, mit lehet ezzel a réteggel kezdeni, miközben a helyi szervezetek olykor nagyon látványosan vannak fényévnyire a pártvezetéstől, gondoljunk csak a szocialisták számára roppant kínos dunaújvárosi időközi választásra – és akkor nem beszéltünk az olyan gyakorlati gondokról, mint például a bezárt MSZP-irodák újranyitása.
Ha a leginkább valószínűsíthető szövetségessel, a DK-val együtt nagyon jó esetben lesz másfél millió szavazó, akkor még mindig marad a nagy kérdés: onnan hogyan lehet továbblépni, mivel az még kevés a győzelemhez. Többet hoz-e Gyurcsány, mint amennyit visz? És mit gondol a párt a saját baloldaliságáról? Van-e ötlete a bemerevedett választói struktúrák feloldására? A Schiffer nélküli LMP valószínűsíthető gyöngülése szavazókat is hozhat, ámbár ezért tenni is kellene – különben ezekért a kormánnyal szemben kritikus szavazókért bejelentkezik a konszolidálódó Jobbik is, amely egy tartósan gyengélkedő baloldal esetén elhitetheti magáról – főképp vidéken –, hogy Orbán Viktor legerősebb kihívója. Ez pedig, példa rá a tavalyi ózdi polgármester-választás, oda vezethet, hogy balról is inkább az esélyesebbnek tartott jobbikos jelöltekre szavazhatnak. Van persze más forgatókönyv is, de abban a baloldal produkál is valamit.
| A nagy Botka–Hiller-csata Pártelnökön kívül választmányi elnököt is választanak szombaton az MSZP-ben. Akad, aki szerint ez az igazi meccs, mert itt Botka László jelenlegi választmányi elnök politikai jövője is lehet a tét. Már ha veszít a kihívó Hiller Istvánnal szemben. A választmány fontos testület, a stratégiai viták helyszíne, sokan a párt belső parlamentjének tekintik. Az MSZP-ben ugyanakkor sokan elégedetlenek a 2014 óta elnökösködő Botkával, akinek szerintük a szegedi polgármesterkedés mellett nem marad elég energiája a választmányra. Nem feltétlenül javítja Botka esélyeit az sem, hogy Tóbiás József őt támogatja, sőt a jelenlegi pártelnök fejében úgy áll össze a kép, hogy 2018-ban Botka lenne a párt miniszterelnök-jelöltje. Ha Tóbiás kikap és Botka sem nyer, akkor ez utóbbiból nem sok valósulna meg. A Botkával szemben kialakult belső ellenszenv oka, hogy bár négyszer győzött Szegeden polgármesterként, továbbra is csak „örök ígéret, aki nem igazolja vissza, hogy miért is kellene országos szinten számolni vele”. Más szerint azonban csak egy az MSZP-re nagyon jellemző újabb hülyeségről van szó: „Van egy folyton győztes emberük, akit fel lehetne építeni, akinek vannak vezetői képességei, erre inkább jól kigolyózzák.” |
