Jogerős ítélet a kizárt meleg diák ügyében: A világi felsőbbség

A múlt héten a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletet hozott a Károli Gáspár Református Egyetemről homoszexualitása miatt kizárt diák ügyében (a kizárásról lásd: A szeretet parancsa, Magyar Narancs, 2004. január 22.). Eszerint a kizárásról szóló döntés semmis: az egyetemnek vissza kell állítania a hallgatói jogviszonyt.

Bíztam benne, hogy az információs pult ősz hajú őrének szemében a felismerés fényét látom majd megcsillanni, amikor elsuttogom a jelszót: "Károli-egyetem!" Nem nyert, fényről szó sem volt; miután félszegen hozzátettem, hogy állítólag földszint három, egykedvűen közölte, hogy "ott, hátul". A Fővárosi Bíróság napi rutinjában nincs különbség per és per között.

Esemény előtt

Ott, hátul azonban, a hideg, félhomályos várócsarnokban megnyugodtam: nem tévedtem el. A mintegy negyven elszánt tekintetű, öltönyös-nyakkendős úr és Bocskai-mentés hölgy (átlagéletkor húsz év) feleslegessé teszi, hogy megnézzem az ajtó melletti kiírást: itt bizony valóban a Károli Gáspár Református Egyetem teológusjelöltjei szolidarítanak a keresztényellenes összeesküvők által törvény elé citált alma materükkel. A felperes Csatádi Gábor, akinek szexuális irányultságán másfél hónapja egy ország kérődzik, kissé távolabb áll, egyedül, megtört arccal. A tárgyalás kezdetére várva sűrítve, színesben és 3D-sen élvezheti ki az elmúlt hetekben már megismert elszigeteltséget. "Akikkel nemrég együtt söröztem, most nem köszönnek vissza nekem" - foglalja össze, hangjában szomorúság és lemondás. Aztán bemegy a terembe ügyvédjével (aki történetesen az édesapja), az ajtó becsukódik. Kint toporgunk: ők, az alperes egyetemnek szurkoló, az irgalom örömhírének hivatásszerű hirdetésére készülő ifjúság, és mi, a Gáborért szorító, négy-öt "keresztényüldöző", köztünk történetesen az ország egyik legnagyobb református gyülekezetének a lelkésze.

Mintegy fél óra múlva kijönnek az érintettek; határozathozatalra várunk. Ekkor derül ki, hogy az egyetemet nem ügyvéd képviselte, hanem egyedül Németh Dávid dékán, azzal a felkiáltással, hogy az egész kérdést "nem tekintik jogi ügynek". Míg ő kollegiális biccentéssel üdvözli a körünkben tartózkodó lelkészt, én laikusként azon tűnődöm: demokratikus társadalomban milyen esélye lehet mondjuk egy lefülelt zsebtolvajnak, ha azzal védekezik, hogy márpedig ő ezt nem tekinti jogi ügynek. Számíthat-e arra, hogy a bíróság bocsánatkérően visszakozik majd: "Jaj, elnézést, ha nem tetszik annak tekinteni, az teljesen más; tessék bátran megtartani a pénztárcát, és sok szerencsét a továbbiakban!"

Csatádi István ügyvéd elmondja, hogy a bíróság nem találta indokoltnak a tanúk megidézését, ítélet a becsatolt dokumentumok és az előadott álláspontok alapján születik. Az alperesi álláspont, mint köztudott, arról szól, hogy a lelkészi alkalmasság eldöntése az egyház belügye, és a Károlin, fájdalom, teológusképzés nem folyik: a hittudományi kar csak lelkészi oklevelet ad ki.

Ezen erősnek tűnő és az egyetem által sokat hangoztatott állítás egyetlen apró gyengéje, hogy nem igaz. A Református Egyház című hivatalos kiadvány 1996. évi 9. számában olvasható a Dékáni jelentés című dokumentum, amely még a kettővel ezelőtti dékán tollából származik, s amely a jelenlegi vezetés szerencséjére mindeddig kiesett a média látószögéből. Ennek 9. pontja világosan leszögezi, hogy - a zsinat által törvényerőre emelt gyakorlat szerint - az egyetem milyen okleveleket ad ki. "Az Absolutorium után sikeresen teljesített vizsga eredményeképpen Magister Rerum Divinarum (MRD), azaz okleveles teológus egyetemi fokozatot (gradus) kapnak a vizsgátsikeresen letett hallgatók. Ez államérvényes egyetemi oklevél. [...] Sikeres vizsga esetén a Lelkészképesítő Bizottság Bizonyítvány az első lelkészképesítő vizsgáról c. iratot ad ki. [...] A jelöltek gyakorlati éve (11. és 12. félév) után [...] teszik le a II. lelkészképesítő vizsgát, és nyerik el a REFORMÁTUS LELKÉSZI OKLEVELET." (Kiemelések az eredeti szövegben - B. B.)

Magyarán: 2 db vizsga, 3 db oklevél. E dokumentumokból az első az államérvényes diploma, a Magister Rerum Divinarum, amely kicsit sem szól lelkészségről: a kifejezés annyit tesz: "az isteni dolgok mestere". A tárgyaláson a dékán ugyan tett egy suta kísérletet arra, hogy a magister szót megpróbálja lelkésznek fordítani, de a bíróság, mint kiderült, nem mutatkozott fogékonynak az abszurd humor ilyetén megnyilvánulására.

Esemény után

Tíz perc után a feleket és a nagyérdeműt hangszórón szólították ítélethirdetéshez. A bíróság a köztársaság nevében ítéletet hirdetett a tárgyalt közigazgatási perben: az alperes törvénysértő módon szüntette meg a felperes hallgatói jogviszonyát, ezért a kari tanács döntését az ítélet azonnali hatállyal semmisnek nyilvánítja. Fellebbezésnek helye nincs.

Az indoklásban a bírónő kitért arra, hogy a felsőoktatási törvény és az államigazgatási eljárásról szóló törvény egy egyetemre még akkor is kiterjed, "ha azt történetesen Károli Gáspár Református Egyetemnek hívják" (sic!). Önmagában az is jogsértő, hogy egyáltalán nem történt meg a hallgató kioktatása a jogorvoslati lehetőségről. De a lényeg, hogy hallgatói jogviszonyt megszüntetni kizárólag fegyelmi úton lehet, ha ugyan van alapja fegyelmi eljárásnak. Más kérdés, hogy az alperes becsatolt szmsz-ében foglaltak erre sem adtak volna lehetőséget az adott helyzetben. (Nyilván, hiszen a történetben szó nem volt fegyelmi vétségről: a kérdés soha nem az volt, hogy Gábor mit csinált, hanem, hogy milyen.) A bírói beszédben a homoszexualitás szóba sem került. Érthető: a szexuális orientáció - szemben egy közpénzekből élő egyetem döntéshozó mechanizmusával - valóban nem jogi kérdés.

Kifelé jövet Németh Dávid már nem biccentett lelkészkollégájának. Talán a református tanításnak máig sarokkövét képező Második Helvét Hitvallásnak "a világi felsőbbségről" írott szavai jártak a fejében: "Elítéljük tehát a felsőbbség minden megvetőjét, a lázadókat, az állam ellenségeit és a pártütő semmirekellőket, egyszóval mindenkit, akik akár nyíltan, akár alattomban kibújnak előírt kötelességeik alól."

Birtalan Balázs