Kábelégetés a Rákos-patak partján: Füst a víz felett

  • Linder Bálint
  • 2007. március 8.

Belpol

Naponta százötven-kétszáz kilogramm kábelről égetik le zavartalanul a műanyagot színesfémmel kereskedő bandák Kőbánya és Mátyásföld határán, a Rákos-patak partján, ahol az illegális szemétlerakás is szép múltra tekint vissza. A várost rákkeltő anyagokkal szennyező égetés füstje az űrből is látható.
Naponta százötven-kétszáz kilogramm kábelről égetik le zavartalanul a műanyagot színesfémmel kereskedő bandák Kőbánya és Mátyásföld határán, a Rákos-patak partján, ahol az illegális szemétlerakás is szép múltra tekint vissza. A várost rákkeltő anyagokkal szennyező égetés füstje az űrből is látható.

Az egykori mátyásföldi repülőtér kifutójáról dombos pusztaságon, ligetes erdőn, nádason keresztül juthatunk le a Rákos-patakhoz. A XVI. és a X. kerület határán fekvő több négyzetkilométeres zöld terület a helyiek szemében jóformán törvényen kívüli vidék, ahol a felhagyott szántók, hétvégi kertek, kertészetek romjain csak egy-két lovastanya található, amúgy hajléktalanok és bűnözők kapaszkodtak meg. Ide a rendőrök se szívesen járnak. A rendszerváltás előtt megművelt, gondozott tájat ma elhanyagoltan,

szeméttel teleszórva

találjuk. "Ez azért is tragédia, mert rengeteg a védett növény, a szép sétahely. Becsületes, fűzfás patakpartot, nagy egybefüggő zöldet lehetne például létrehozni" - állítja Kovács Tibor zoológus, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa, aki szerint a szennycsatornává züllesztett Rákos-patak felélesztésére húsz éve született koncepció ilyen körülmények között az asztalfiókban fog elporladni.

A repülőtérrel párhuzamosan széles, több száz méter hosszú szeméthegy nyújtózik a patak felé. Az M0-s autópálya miatt megnyitott egykori kavicsbánya befuccsolása után a gödröket a következő vállalkozó szeméttel töltötte fel, majd eltűnt. Ezen felbuzdulva a környék lakói közül sokan évekig hordták ide, ami már nem kellett; a rekultivációt - felelős és pénz hiányában - a legvalószínűbben egy földrengés oldja majd meg. Legalább három hajléktalankolónia plusz a "bejárók" élnek még ma is a szemétből. Az utánpótlás zavartalan, a környékről több autóbontó is itt szabadul meg a már semmire sem jó alkatrészektől. Az egyik réten szélvédők, a következőn karosszériaelemek, kicsit arrébb lestrapált motorblokkok pihennek, időről időre változatos rakományú dömperek menetből könnyítenek magukon. Õsszel és tavasszal lomtalanításban utazó kisiparosok fektetik el a felesleget az építkezők sittből emelt halmai mellé. Egy ágkerítéssel körbevett, nejlonból és hullámpalából eszkábált viskó lakóját nem találjuk otthon, a tíz éve itt élő férfi a szemétnek hátat fordítva újabban alkalmi munka után járja a környéket. Pár száz méterre, egy putrikból álló telepről korábban nagycsaládok rajzottak ki reggelente, a lakók azonban egyik napról a másikra odébbálltak. A felázott csapáson ide-oda csúszkáló autóból nemsokára egy vasúti hűtővagonból kialakított hajlékot, vele szemben farostlemezekből összetákolt viskót látunk, a környezettanulmánynak dühödten ugató házőrzők veszik elejét.

Az utunkat keresztező vasúti iparvágányon kocsival nem tudunk átkelni, valaki az éjjel gondosan kiásta és hazavitte a sínek alá fektetett kockaköveket. "Sziklakertbe lesz. Errefelé, ami fém, meg ami nem fém, annak lába kel" - dünnyögi kísérőnk, az egyik itteni tanya tulajdonosa, aki végül azért költözött be apai örökségébe, hogy ne hordják szét a házat. A nádas felől hóna alatt lökhárítókat cipelő ember tűnik elő. A gyulladt szemű, borostás fiatalember családi problémák elől menekült az erdőbe, ahol a maga ácsolta kunyhóban él, egyedül. Télen pokrócokba, nejlonba csavarva alszik, nappal, ha fázik, és nem bírja tovább, busszal köröz a városban. Egész héten fémet hord a környék kereskedőinek, kilójáért hetven forint üti a markát, ha lehet, húszat is fordul napnyugtáig. Most kétségbeesett, mert nem tud kijönni a konkurenciával. "Ma reggel volt már vagy kétszáz kiló a zsákokban, amikor az egyik idejáró bandából jött valamelyik, és el akarta venni. Elzavartam, de tíz perc múlva hatan jöttek, a kézitaligámat is elvették. Én abból élek, most mit csináljak? - ingatja fejét elkeseredetten. - Miért nem hagynak élni? Amit én csinálok, az piti. Az igazi bolt az égetés, ők meg abban is benne vannak. A fémudvarok küldik ide az embereket. Van csapat, amelyik bent lakik a telepen, amit kutyával őriznek. Teherautóval hozzák a kábelt a partra, leborítják, aztán hajrá. Ez megy minden este, olyan fekete füst van, hogy nem emberi. Próbáltam én is bekerülni közéjük, de nem hagyták. Ez zárt klikk."

Kiszáradt tőzegláp mentén tapogatunk a szügyig érő sárban a Rákos-patakig, ahol egy fél futballpályányi koromfekete, kiégett partszakaszra lelünk. Mintha egy kemence belsejében álldogálnánk, a talaj felső rétege salakká égett. Itt és két közeli helyen a megfigyelők szerint legalább százötven-kétszáz kilogramm kábelről égetik le a műanyag bevonatot éjszakánként. A sűrű, fekete, mérgező füst

évek óta csípi

a környék lakóinak szemét és tüdejét. A kábelek lecsupaszítására többféle legális módszer is létezik, de az egyik időigényes, a másik meg drága, szemben a néhány hajléktalan és pár palack petróleum vagy benzin segítségével végzett tevékenységgel. Hála annak a magánnyomozásnak, amit néhány agilis környékbeli, a polgári védelem X. kerületi parancsnoka meg néhány polgárőr végzett (az utóbbiakat egy, a füsttől szenvedő cég bízta meg), ma már sokat lehet tudni a helyi kábelégető üzlet természetrajzáról. Az eredmény naponta ötven-száz kiló színesfém, főleg réz, amelynek kilója hatszáz forintot ér a környék nyolc-tíz átvevőjének. Több fémben utazó udvarban tartanak kábelcsupaszító gépet, de ez inkább csak az esetleges ellenőrzéskor bemutatható díszlet, a mellette heverő obligát kábelkupaccal együtt. Ha valamikor mégis dolgoznak vele, a műanyag akkor is a patakparton, a fém pár óra múlva valahol beolvasztva végzi. Ekkora mennyiségű anyag aligha származhat év végi leselejtezésekből; a gyanú szerint a kábel zöme lopott, a vasúti vonalakkal átszőtt városszélen nem is kell túl meszszire menni. A munkát szegények végzik, a füst elleni védőital a szóda. Vagy saját zsákmányukat gyújtják fel, vagy bérben dolgoznak, a placcon a Honda Civicjével időnként felbukkanó Főnöknek mindenképp tejelni kell a helyért. Aki kicsit megszedi magát, másokat kezd foglalkoztatni; a pár éve kiszakadt alvázú Ladával indult vállalkozók ma már vadonatúj teherautóval fuvaroznak. Az embereket óvatosságból gyakran cserélik, a bokor mögül újabban mobiltelefonos megfigyelők pislognak kifelé. Szinte mindig vízközelben dolgoznak, mert a gyorsan lehűtött fémet hamarabb meg lehet pucolni. Gondos kezek minden műszak végén a patakba gereblyézik a mérgező salakot, a bizonyíték a Duna felé úszik. A tűzre próbálnak nagyon vigyázni, de ez nem mindig sikerül: tavaly például a fél nádast leégették. A munka minden eleme súlyosan környezetszennyező: a bevonat leolvadása során a műanyagból dioxinok, pernye és klórozott aromás vegyületek, furánok, vagy a már igen kis dózisban is rákkeltő TCDD szabadul fel. A begyújtáshoz használt anyagok közvetlenül a talajba, az égéstermék a levegőbe távozik, a fekete, kiégett sebhelyeken fű többet nem nő.

Az üzlet 2006-ban ment a legjobban. Az égetők már olyan biztonságban érezték magukat, hogy a harminc méter magasan szétterülő koromfekete füst nemegyszer napközben kelt át a Keresztúri út túloldalán található kertvárosba. A déli sötétséget és egyes elkövetőket egy itteni autószerelő videokamerával rögzítette, de hiába próbálta a rajtakapottakat rávenni, hogy szedjék a sátorfájukat. "Egyszer megvoltak a rendszámok is, amikor hozták a cuccot, de a közterületesek azt mondták, utólag nem foglalkozhatnak vele. Volt, hogy naponta hívtuk a rendőröket,

millió bejelentést tettünk, hiába

Polgárőrök igazoltatták őket, több körözött ember akadt fenn, az adataikat leadták, abból se lett semmi. Egyszer komoly fenyegetések hatására két hétre az Új Köztemető mögé vonultak. Aztán visszaszivárogtak, most megint éjszaka, kisebb mennyiségeket szétszórtan csinálnak meg. A zsaruk sokszor kijöttek, de nem érték itt őket, vagy nem tudnak mit kezdeni velük" - mondja egy másik nekikeseredett helybéli, aki a Google Earth weboldalon talált műholdas felvételen mutatja, hogy amiről beszélünk, az űrből is szemrevételezhető.

A X. kerületi rendőrkapitányságon lapunknak elmondták, hogy tudnak az égetésről, de szerintük az nem szervezett keretek között zajlik, és az ügyet "kissé felfújják". Tavaly szeptemberben ugyanakkor a környékbeliek aláírásgyűjtése és bejelentései nyomán a rendőrök két embert tetten értek, de "a rendelkezésre álló adatok alapján bűncselekmény nem volt megállapítható", a járőrök tanácstalanságukban végül szabálysértés miatt az önkormányzatnál tettek feljelentést. Az általunk megkérdezett szakjogász szerint a "hulladékgazdálkodás rendjének megsértése" bűncselekmény - amely veszélyes hulladék esetén öt év szabadságvesztéssel járhat - simán az elkövetők nyakába varrható, és minden bizonnyal ennyi jár a felbujtóknak is. A rendőrség a Polgármesteri Hivatal Hatósági Irodájának újabb feljelentése alapján közigazgatási eljárást folytat, de a jelek szerint az itt tanyázó bandák kifüstöléséhez az elszántság, az ötlet és a kapacitás egyaránt hiányzik. Agócs Zsolt (Fidesz) kőbányai önkormányzati képviselő szerint tavaly az előző polgármesterrel közösen maga is tett feljelentést, a fejleményekről azóta nem kapott értesítést. A kerület a múlt héten a környezetvédelmi felügyelőség, a tűzoltóság, polgárőrség, polgári védelem részvételével kábelügyi egyeztető fórumot tartott (ezen a kerületi rendőrkapitány egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott megjelenni), ahol a felek állítólag megelégelték a totojázást. "Pontosan tudjuk, mely kereskedők veszik át a fémet, és hogy megy az egész. Jogi módszerekkel rá fogjuk venni őket, hogy álljanak le az üzlettel" - ígérte a képviselő, aki egyelőre nem akarta részletezni, hogy ehhez miként látnak hozzá.

Figyelmébe ajánljuk