Karácsony: önkormányzatok nélkül nincs kiút

  • narancs.hu
  • 2020. április 8.

Belpol

A főpolgármester szerint nagyobb figyelmet kellene fordítani a tesztelésre. Kezdeményezte a mai kormányülésen, hogy az idősellátásban induljon el a tömeges tesztelés.

Miután szerdán részt vett a kormányülésen, Karácsony Gergely úgy nyilatkozott a Szita Károllyal és Gulyás Gergellyel közösen tartott sajtótájékoztatón, hogy a fővárosi közgyűlés frakcióival, a kerületi polgármesterekkel egyeztetve arra jutottak, a jelenlegi korlátozásokat legalább még egy hónapig fenn kell tartani. Ezt javasolta a miniszterelnöknek is a kormányülésen. Orbán csütörtökön fog dönteni a kijárási korlátozások szigorításáról, a kijárási tilalom esetleges bevezetéséről (hogy szigorításban és nem enyhítésben gondolkodnak, azt már múlt pénteken világossá tette Orbán Viktor.)

A polgármesterek szerint nem ördögtől való a kijárási tilalom

A kormányülést követően szerda délután a főpolgármester online sajtótájékoztatót tartott, melyen elmondta, azt tapasztalta a veszélyhelyzet kihirdetése óta, hogy az önkormányzatok és a kormány közötti szükséges együttműködés nem alakult ki. Elmondása szerint az önkormányzatok az elmúlt napokban feladatokat és elvonásokat kaptak, pénzügyileg rendkívül nehéz helyzetben vannak, viszont még csak a szükséges információt sem kapják meg a munkájukhoz.

Karácsony szerdán délután tartott egy újabb, immáron online sajtótájékoztatót, ahol részletesebben számolt be a kormányülésről, ahova Szitával, Kaposvár polgármesterével együtt meghívták. Délután elmondta, kedden 41 polgármesterrel írta alá azt a nyilatkozatot, amely nagyon világosan megfogalmazta a kialakult problémát. Ugyanis a főpolgármester nemcsak a kijárási korlátozásokról,  az önkormányzatokat is érintő forrásmegvonásról is kifejtette a véleményét a kormányülésen.

A főpolgármester kiemelte, hogy az önkormányzati rendszer nagyon nagy súlyokat cipel, a válság pedig nem segít az egyébként sem egyszerű helyzeten. Kiemelte, hogy az idősellátás és az egészségügyi alapellátás külön terheket ró az önkormányzatokra. "Erején felül teljesít mindenki, nem vonom kétségbe a kormány erőfeszítéseit sem."

Karácsony Gergely elmondta, arra kérte a miniszterelnököt, hogy kezdjen párbeszédet az önkormányzatokkal a gazdasági intézkedésekről. Szerinte előbb-utóbb szembe kell nézni azzal, a kormány mentőprogramjai elégségesek-e. Mivel az önkormányzatok saját bevételei is megcsappannak, fontos lenne áttekinteni az önkormányzati rendszer egészét. Közölte, elvileg egy hónap múlva leülnek majd és tárgyalnak erről is a kormánnyal.

Attól tart...

A főpolgármester attól fél, hogy olyan gazdasági szerkezetváltás megy végbe, amely során a kis- és középvállalkozások a válság veszteseiként részben eltűnnek a helyi gazdasági szereplők közül, és csak a stabil anyagi helyzetű, nagy tőkével rendelkező szereplők maradnak talpon. "Az önkormányzatok nélkül nincs kiút a válságból " – emelte ki a főpolgármester.

Karácsony Gergely beszélt arról is, szakmai vita van a járvánnyal szembeni védekezést illetően abban a tekintetben, mennyit kell tesztelni. Szerinte muszáj tesztelni, szűrni például az idősotthonokban vagy a hajléktalanellátó rendszer intézményeiben. Elmondta, kezdeményezte a mai kormányülésen, hogy az idősellátásban induljon el a tömeges tesztelés.

A Pesti úti idősotthonról szólva a főpolgármester elmondta, hogy minden híresztelés és rosszindulatú politikai nyilatkozat ellenére ebben és minden más intézményben a főváros minden szigorú szabályt időben meghozott, nincs központi elvárás vagy utasítás, amit ne tartottak volna be. Elmondta, hogy a szóban forgó intézmény nem klasszikus idősotthon, hanem szociális intézmény, ahol túlnyomórészt súlyos betegek  élnek, akik rendszeresen szorulnak kórházi kezelésre. Hozzátette, akár a kórházban is megfertőződhettek. Nem tudják, hogy került be a vírus az intézménybe, de amint észlelték a tüneteket a lakókon, megtették a szükséges intézkedéseket és nyilvánosságra hozták a koronavírus-fertőzés tényét.

Karácsony kiemelte, hogy több fővárosi fenntartású idősotthonban ellenőrzést tartottak a népegészségügyi szakemberek, akik mindent rendben találtak. Elmondta, minden intézményükben felajánlották a bentlakás lehetőségét az ott dolgozóknak ellentételezés fejében, bizonyos intézményekben éltek ezzel, ahol nem megoldható, ott pedig a dolgozók szállítását megoldották.

A főpolgármester arra a tiszti főorvosi kijelentésre reagálva, hogy a fővárosi lakosság fegyelme lazul, azt mondta, hogy szerinte el lehet kerülni a fertőzési gócpont kialakulását, és azt gondolja, hogy a budapestiek fegyelmezettek. De azt kéri, ezt a jó szokásukat tartsák meg. Arról, hogy miért Budapesten van a legtöbb fertőzött, Karácsony csak annyit mondott, a város nemzetközi jellegéből adódik, és "nem szorul magyarázatra annak, aki ismeri az ország földrajzát".

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

„A hallgatással élteted”

Marika néven létrehozott egy alternatív köztársasági elnököt, akinek sikerült a lehetetlen: fideszes propagandistaként is képes volt szerethetővé válni. Nemcsak Marika titkáról, de arról is kérdezősködtünk, hogy miért olyan nehéz Magyar Pétert parodizálni, s mi hiányzik Sulyok Tamásból. Szó esett továbbá politikai ősélményről, hazaszeretetről és a véleményüket nem vállalókról is.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”