Karácsony: "Győztünk!"

  • narancs.hu
  • 2019. június 26.

Belpol

Hivatalosan még nem volt eredmény, amikor az egyik jelölt bejelentett valamit a Facebookon.

Még javában zajlott az előválasztás szervezéséért felelős aHang nevű civil szervezet sajtótájékoztatójának az előkészítése, amikor az egyik jelölt, Karácsony Gergely kiírta a Facebook-oldalára, hogy "Győztünk!"

Ez feltehetően azt jelenti, hogy ő kapta a legtöbb szavazatot a közel 70 ezer embert megmozgató előválasztáson, tehát ő lehet ősszel Tarlós István kihívója. Persze az sem zárható ki, hogy arra gondolt, az egész előválasztással az ellenzék úgy általában győzött.

Mint arról korábban beszámoltunk, nemrég Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke is olyat posztolt, ami Karácsony győzelmére utal. Gyurcsány összegzésképp írt előválasztási benyomásáról a Facebookon. És érdekes módon nagyon dicséri Karácsony Gergelyt. Mindez azért érdekes, mert nem is olyan rég a Narancsnak adott interjújában egészen mást állított Karácsony képességeiről.

Frissítés

Karácsony Gergely nyerte a budapesti előválasztást 48,9 százalékkal. Eszerint Karácsony lesz Tarlós István kihívója az ellenzék oldaláról. A 68 363 szavazatból 33 356 szavazatot szerzett.

Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció jelöltje, 25 093 szavazatot kapott, ez 36,8 százalékot jelent, míg a momentumos Kerpel-Fronius Gábor 9792 voksot gyűjtött be, ami 14,3 százaléknak felel meg.

Karácsony közel 50 százalékkal nyerte az előválasztást

Pontosabban 48,9%-kal. Ő lesz ősszel Tarlós István kihívója ellenzéki oldalról. Forrásaink szerint az MSZP-DK jelöltje kapta a legtöbb szavazatot az ellenzéki előválasztás ma zárult második fordulóján, amin hárman indultak. Információink szerint - amit az időközben elkezdődött sajtótájékoztatón is megerősítettek - a független, DK által támogatott Kálmán Olga 36,8 százalékot, a Momentum jelölte Kerpel-Fronius Gábor pedig 14,3 százalékot kapott.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.