Karácsony: Sms-ben próbált megzsarolni Gyurcsány

  • narancs.hu
  • 2021. október 13.

Belpol

A főpolgármester állítólag archiválja az ilyen jellegű üzeneteket. Gyurcsány Ferenc bizonyítékot vár tőle.

Hosszú azoknak a politikusnak a listája, akik megpróbáltak megzsarolni, rajta van Gyurcsány Ferenc is – erről beszélt a Magyar Hang kérdésére Karácsony Gergely egy szerdai háttérbeszélgetésen, hozzátéve azt is: a Demokratikus Koalíció elnöke ezt általában SMS-ben szokta megtenni. Konkrét esetre nem mondott példát.

Azt is leszögezte: vannak a listán más politikusok is, akik kevésbé vannak a reflektorfényben, de az érintettekre sem kívánt példát mondani. A 444.hu azt is megjegyezte, hogy Karácsony archiválni szokta az ilyen üzeneteket, de nem foglalkozik velük különösebben, ezt „a működés részének” tartja.

 Szintén a Magyar Hang kérdésére Karácsony elmondta, hogy sok más emberhez hasonlóan ő is felhívta Márki-Zay Pétert azt követően, hogy lényegében hazaárulónak nevezte a Dobrev Klárára szavazókat. Azt is kérdezte a lap a főpolgármestertől, hogy mennyire vállalhatók számára Márki-Zay olyan kijelentései, melyekben a miniszterelnök fiának szexuális orientációjáról beszélt, vagy éppen a fél kormányt melegnek nevezi. Erre Karácsony azt mondta, hogy ő nem mondana ilyen mondatokat, de nem ő Márki-Zay Péter. Végül leállt a kormányzati homofób kampány, amivel összefüggésben lehettek ezek a kijelentések.

Karácsony állítólagos megzsarolására már szerda reggel utalt Márki-Zay Péter egy, a 444.hu-nak adott interjúban. Itt úgy fogalmazott, hogy a DK tudomása szerint több polgármestert is megzsarolt: ha nem Dobrev Klárát támogatják, kiáll mögülük a helyi DK-frakció; további neveket azonban nem említett, arra hivatkozva, hogy az érintettektől nem kapott felhatalmazást.

A főpolgármester nyilatkozatára szinte azonnal válaszolt Gyurcsány Ferenc, a Facebookon kérve színvallásra Karácsonyt:”… Ezennel felhatalmazom főpolgármester urat, hogy hozza nyilvánosságra az SMS-eket, melyeket velem váltott, és amelyekben én megzsaroltam őt” – írta a DK elnöke.

Gyurcsány ugyancsak szerdán lehazugozta egy más ügyben Márki-Zayt is. Mindez azt mutatja, hogy az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjei már nem csak odaszúrnak egymásnak, de szabályos háborút indítottak a második forduló közepén. Kedden minden eddiginél többen, közel 97 ezren szavaztak az előválasztás második fordulójában.

A 2021-es előválasztás témájában írt cikkeinket ide kattintva találhatják meg.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.